A(z) Kirgiz sámánszertartás Xinjiangból cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

KIRGIZ SÁMÁNSZERTARTÁS XINJIANGBÓL – Hoppál Mihály – Somfai Kara Dávid

Előzmények

A Nemzetközi Sámánkutató Társaság (International Society for Shamanistic Research vagy ISSR) 2004. augusztus 22–25. között rendezte hetedik nemzetközi konferenciáját Kínában, a mandzsúriai Csangcsun (Changchun, Jilin tartomány) városában. Az ISSR általában kétévenként tartja konferenciáit, váltogatva hol a Távol-Keleten, hol pedig valahol Európában. Ezen a konferencián részt vett Dilmurat Omar, a Xinjiang Tanárképző Főiskola (Xinjiang Normal University) etnológiai tanszékének a vezetője, aki a nemzetközi társaság néhány tagját meghívta az Ürümcsibe (Ürümqi/Wulumuchi), Xinjiang Ujgur Autonóm Terület székhelyére, egy tudományos szimpóziumra, azzal az ígérettel, hogy utána megszervezi a terepmunkát, amely során egy kirgiz, egy kazak és egy ujgur sámán meglátogatását tervezte. Ennek a szíves meghívásnak örömmel tettünk eleget, annál is inkább, mert ő korábban már részt vett egy budapesti tanácskozáson, melynek az előadásai a Bibliotheca Shamanistica 11. köteteként 2003-ben jelentek1 meg az Akadémiai Kiadó gondozásában.

Az eredeti tervekkel ellentétben az ujgur sámánnőhöz nem jutottunk el, csak egy fiatalabb kazak és egy kirgiz és sámánhoz. Többek között erről a kazak sámánról is beszámolt Omar professzor a budapesti szimpóziumon tartott előadásában.2 Ebben a dolgozatban a kirgiz bakšï gyógyító-szertartását írjuk le terepnapló szerűen. A pontos rögzí- tést segítette, hogy Hoppál Mihály videofelvételeket készített, Somfai Kara Dávid pedig lefordította az interjúk és a sámánének szövegét, s mindketten több tucat fényképet készítettek hagyományos és digitális kamerákkal. Ezekből adunk itt közre néhányat.

Útban a kirgiz sámán falujához

Miután véget ért a szimpózium Ürümcsiben, első utunk Xinjiang Ujgur Autonóm Tartomány déli részébe vezetett. A selyemút ősi központjától, Kasgártól3 nem messze fekszik Artus4 nevű ujgur város. Artus az 1954-ben alakult Kizil-szú Kirgiz Autonóm Körzet székhelye, és eredetileg ujgur lakosságú. A kirgiz és tádzsik határ menti hegyekben (Tiensan és Pamir-Alaj) kirgiz nomádok élnek, a 2000-es népszámlálás5 adata szerint számuk kb. 160 ezer. Mi Artus város közelében fekvő Tegirmeti6 nevű kis kirgiz faluban tettünk látogatást, mely úgy 70 km-re fekszik a központtól, és 4000 fő lakik benne.

Előtte még egy szent helyet, £ay-Ata völgyét (ujgur nevén £ay-Päččim), látogattunk meg, mely egy kis folyó kanyonos völgyében fekszik. £ay-Ata-ban hét mazar7 vagyis szent hely van. A völgyben található kövek, fák és források mind mazar-ok, melyeket a helyi lakosok szerint muszlim szentek (kirgiz šeyit, arab šahîd) szellemei (kirgiz arbak, arab arwâh) vettek birtokukba.8 Az itteniek a mazar-oknál áldozatokat mutatnak be (tülöö<tilöö, kirgiz tile- kíván igéből), imádkoznak, megfürdenek a források vizében. Cserébe a szellemek közbenjárnak Allahnál, hogy a zarándokok kívánságai valóra váljanak. A völgyet egy öreg kirgiz őrzi (karool), és ő segít a zarándoknak kiválasztani a megfelelő mazar-t, melynek szelleme segíthet bajukon. De idézzük az öreg kirgiz szavait:

„A 990-es években egy szultán, a karluk Satuk Bugra-kán háborúba keveredett, s ebben a völgyben talált menedéket, megpihent itt, a hét mazar völgyében. A hét mazar neve: Fűz mazar, Teve-kő mazar, Csepegő mazar, Vízesés mazar, Kék-tó mazar, Kézzel érintett mazar, Besigerim9 mazar. Bugra-kán annak idején itt tért meg az iszlám hitre. Itt bujkált, és itt lett belőle muzulmán. Aztán itt is kezdett el imádkozni, itt végezte el az első reggeli imát (arab azân). Ennek már több mint ezer éve. Artus városból, Kasgárból, Akszu vidékéről, sokfelől idezarándokolnak, s itt megpihennek. Május havától októberig, egész nyáron.
Télen csak a betegek szoktak eljönni. A patak vize gyógyító hatású. A sziklákról lehullott köveket is magukkal viszik, aztán a kővel ütögetik beteg testrészüket. Ez főleg a magas vérnyomás ellen jó. A mazaroknál megmosakodnak, s máris lejjebb megy a vérnyomásuk. A fejfájás, végtagi fájások, azokra mind hatással van.
A fohászkodók állatot ölnek a szellemeknek, aztán áldást mondanak, s kérik a mazar gazdaszellemeit, hogy óvják meg őket a bajtól, s adjanak nekik egészséget. A sámán (bakšï) is szokta mondani szertartás közben, hogy a £ay-ata völgy szellemei összegyűltek. Aztán a végén visszaküldi őket a völgybe. Minden mazarnak sajátságos gyógyereje van, pl. a kézzel érintett mazarhoz a meddő asszonyok szoktak jönni, és a kezükkel megérintik azt. Annak a mazarnak a forrása jótékony hatású. A csepegő mazarnál egyesek a szájukkal, mások a kezükkel fogják fel a csepegő vizet. Ezekben a mazarokban szent emberek szellemei nyugszanak, őket vértanúnak tartják. Besigerim is egy vértanú volt. Ő egy szent asszony, aki teherbe esett, de a vajúdás közben elvesztette magzatát, aztán itt halt meg. Azóta azt a helyet Besigerim mazarnak nevezik.
Az én feladatom a zarándokok, látogatók ellenőrzése. Általában csoportosan, de egyénileg is jönnek zarándokok. Május és június havában rengetegen jönnek, szinte alig férnek el itt. Ünnepkor is, hétköznap is sokan jönnek, amikor éppen kedvük szottyan. A mazarok, úgy tartják, kővé vált vértanúkból lettek. Az ő szellemük a mazar gazdája, s benne lakik. A bakšï-k, sámánok a szertartásaikon megidézik a szellemeket, a mazarok vértanúit, de azt ők jobban tudják. Ha a szellem beleegyezik, akkor így kiáltanak: ’Íme megjött!’ A bakšï-k kiáltozva hívják a szellemeket.
A szertartás végén pedig azt mondják: ’Most térjetek haza!’ Innen a Dzsaj-ata völgyéből idézik meg őket. Azt énekelik: ’Dzsaj-ata szent völgyen, szellemeid idézem!’ Amikor a sámán hívja a szellemeket, megjelennek, ha elküldi őket, hazatérnek. A mazarokat nevükön szólítják: ’Teve-kő mazzarom, Kézérintett10 mazarom, Besigerim szentjeim, áldjátok meg ezeket az embereket!’ Így kiáltoznak.
A forrásoknak is gyógyerejük van. A források olyan jó hatással vannak, hogy a szellemeknek évente közel 100 állatot szoktak feláldozni. Kirgiz szokás szerint fohászkodunk a szent mazaroknál. A zarándokok fehér szalagokat kötnek fel, s olyankor kívánnak valamit. A völgy bejáratánál a nyakukba kötik a felszentelt fehér szalagokat. Aztán a nyakukban levő szalagokat a fákhoz, bokrokhoz kötik, s közben elmondják kívánságukat. Nők és férfiak egyaránt szoktak szalagot kötni. Elhatá- rozzák, hogy felkeresik £ay-ata völgyét, s hogy szalag-áldozatot mutatnak be, hogy kívánságuk teljesüljön. Ez a szokás őseinktől való. Az ujgurok nem szoktak szalagot kötözni, csak a kirgiz emberek. Az ujgurok jószágot ölnek, és a koránt idézik a vértanúk tiszteletére.” (Abdurakman Seyit, 63 éves, £ay-ata völgye, Kizil- szú/Xinjiang, 2004. szept. 1.)

Mint láttuk, a sámánista természetkultuszt összekapcsolták egy régi közép-ázsiai muzulmán legendával. Artus volt egykor a karluk-török törzsek fő szálláshelye, a X. században a Bugra-kánok11 uralkodtak itt. Egyik közülük, Satuk (mai ujgurban Sutuk) egy perzsa nemesembertől, a számánida Abû Al-Nasr-től indíttatva felvette az iszlám hitet, és megalapította a török Karahanida birodalmat (X-XI. század). A legenda szerint £ay-Ata völgyében találkozott Satuk az iszlám zarándokkal, és titokban itt lett muzulmán, itt imádkozott (napi ötszöri imádság, perzsául namâz) először Allahhoz. A legendának valóban van történeti alapja. A múlt században egy angol kutató, Robert B. Shaw a vidék török nyelvét12 kutatta, könyvében13 közölt egy közép-ázsiai török (csagatáj) nyelven lejegyzett szöveget, melyben Bugra-kán híres történetét vetették papírra (Tazkirat-ul-Buğra). Az arab betűs szöveg harmadik fejezetét magyar fordításban idézzük:

Satuk 12 éves lett, addig gyaur (kâfir) életet élt. Egy nap elment vadászni, s vadászat közben az Artus közelében fekvő Baku (vagyis £ay Ata) völgyéhez ért. Észrevette, hogy néhány jólöltözött külföldi idegen egy füves részen üldögél. A szent szultán pajtásaival az idegen felé közeledett.
„Eddig sosem láttam efféle embereket a városban, miféle idegenek ezek?” – kérdezte csodálkozva.
„Gyertek, nézzük meg őket!” – mondta és feléjük indult. Azok az idegenek Abû Al-Nasr Sâmânî és emberei voltak. Abû Al-Nasr hodzsa is észrevette, hogy lovasok közelednek. Mikor közelebb értek, felismerte köztük Satuk Bugra-kánt, a leendő gázit (hit harcosa), akiről olvasott a hâdis-ban (szent szövegekben).
„Allah kegyes volt, megtaláltam, akit kerestem.” – gondolta boldogan, és így szólt segédeihez:
„Ó világnak és a végítéletnek ura (arab Allâh), itt jön, akire vártam. Úgy hiszem ő az, aki miatt erre a vidékre jöttem. Segédek, nyissátok ki csomagjainkat!” – mondta, és aztán mindannyian imádkozni kezdtek. Amikor véget ért az ima, újra letelepedtek azon a helyen.
A szent szultán lóháton szemlélte a dolgot, és elcsodálkozott.
„Furcsa emberek ezek. Nem ijedtek meg tőlünk, sőt a csomagjaikat is felnyitották. Aztán a fejükkel a földet érintették.”
A szent hodzsa (Abû Al-Nasr) a szultánt hét lépésre megközelítette. A szultán leszállt a lováról és köszöntötte a hodzsát, aki nagy tisztelettel a táborhelyére hívta őt. Drága szövetei közül kettőt-kettőt a szultán elé helyezett és neki felkínálta.
A szultán a hodzsát rendkívül rokonszenvesnek találta. A szultánnak korábban álmában megjelent a szent Hizr lélek, és tudatta vele, hogy egy nap eljön egy ember, aki őt az igaz hitre megtéríti. „Lehet hogy ő az?” – gondolta magában, és megkérdezte a nevét. A hodzsa válaszolt:
„Az én nevem Abû Al-Nasr Sâmânî.”
A szultán megörült, mert megértette, hogy a szent Hizr lélek14 ennek az embernek a jövetelét súgta meg neki.
„Atyám, bármit kérsz, megteszem. Csak egy dolgot magyarázz el nekem. Amikor mi lóval közeledtünk, ti csomagjaitokat felnyitottátok. Nem féltetek attól, hogy elraboljuk. Aztán fejetekkel a földet érintettétek. Mi ennek az oka?” – kérdezte.
A hodzsa így válaszolt:
„Ó hercegem, ez a világ mulandó. Egyszer mindenki eltávozik belőle. A pénz és vagyon sem ment meg minket. Sőt a pénz és a vagyon az, ami az embert a pokolba juttatja. A végítéletet (arab âxirat) egyikünk sem kerülheti el. De az igaz hit felkészíti az embert a végítéletre.” – válaszolta. A szultán ezt hallván megijedt:
„Ó hodzsa, te az igaz hitről beszéltél. Én is igazhitű akarok lenni, mit tegyek!” – mondta, mire hodzsa így válaszolt:
„Mond el a hitvallás szövegét (arab-perzsa kalima-i-šâhida) LÂ ILÂH ILLÂ ALLÂH, MUHAMMAD RASÛL ALLÂH (Nincs más isten Allahon kívül, Mohamed az ő prófétája).
„Ki az a Mohamed?” – kérdezte a szultán. A hodzsa így szólt:
„Mohamed Allah legjobb barátja. A magasságos Isten Mohamednek ajánlotta fel a világot és a végítéletet. A végítélet napján az igazak bűneit megbocsátják (arab qiyamat) és a mennybe kerülnek. Mohamed hite az igaz, és az ő törvénye (arab šarî’at) helyes. Nem olyan, mint más próféta törvénye, a többi próféta törvénye hamis. Mindenki, aki Mohamed útján jár, eléri célját.” – így tanította őt Mohamedről. Ekkor a szultán így szólt a hodzsához.
„Ó tanítóm, ha van még valami fontos a hitvalláson kívül, tanítsd meg. Én megtanulom és Istennek tetsző életet élek.”

Mint láttuk a kirgiz nomádok által ismert történeti legenda nagyon összecseng az írott szöveg tartalmával. Nehéz persze átlátni azt a folyamatot, ahogy a papírra vetett történet elterjedt az írástudatlan nomádok között. De ez a jelenség jól mutatja a szinkretikus vallás kialakulását. A régi muszlim történet által legitimizálták a nomádok a £ay-ata völgyének természetkultuszát, így lettek a szent kövek, források és fák gazdaszellemeiből (kirgiz ee) az iszlám szentjei (kirgiz šeyit).

Beszélgetés a szertartás előtt

A völgyben tett látogatásunk után mi is állatáldozatot mutattunk be a szellemeknek, az állatáldozat húsából ízletes kebábot (nyárson sült hús) készítettek nekünk, majd búcsút intettünk a szent kanyonnak. Délután érkeztünk Tegirmetibe, a kis kirgiz faluba, ahol a falu idős férfiúi, az ak-szakálok (fehérszakállúak) fogadtak. Tiszteletünkre a falu szélén egy nemezházat állítottak fel, és igazi nomád vendégszeretettel halmoztak el minket. Később bemutattak Abdulkadir bakšï-nak,15 akivel hosszasan elbeszélgettünk arról, hogyan lett sámán.

Abdulkadir sámánbetegsége 11 éves korában kezdődött. Egy alkalommal észrevette, hogy egy kék kos (kök kočkor) csatlakozott a nyájhoz, amit őrzött. A kost senki sem látta rajta kívül, és így a fiú félt szólni róla másoknak. Később étvágytalanság gyötörte, és többször meg is betegedett. Aztán 15 éves kora körül emberalakot öltött a kos. Egy szent ember (arab šahid, kirgiz šeyit) lelke volt ő, aki felszólította a fiút, hogy sámánkodjon. Ezek a találkozások a fiú látomásai voltak, melyeket eszméletvesztésekor élt át. Aztán 19 éves korában egy haldokló fiú gyógyítására szólította fel a szellem, s a bakšï-nak sikerült meggyógyítani a halottnak vélt gyermeket. 25 éves korában kezdett nyíltan sámánkodni. Azóta más segítőszellemei (peri) is vannak16, de fő szelleme a kék kos maradt. Erről nekünk a riport során így mesélt:

„Tizenegy évesen találkoztam a szellemekkel. Akkoriban a juhnyájat őriztem, bojtár voltam. Egy alkalommal kihajtottam a nyájat, és az egyik hegyoldalhoz érve báránybégetésre lettem figyelmes, még mielőtt a legelőre értem volna. Hát ez meg miféle bárány, kérdeztem magamtól, de akárhogy nézelődtem erre-arra, semmi sem látszott. Aztán egy fiatal kost pillantottam meg a juhok között elvegyülve. De hisz ez nem a mi kosunk, ezt a kost még sosem láttam, gondoltam. Miközben így morfondíroztam, a kos kivált a nyájból. A nyájamat továbbhajtottam, s mikor már majdnem a legelőre értünk három anyajuh hazafelé kezdett igyekezni. Rájuk kiáltottam, de nem hallgattak a szavamra. Nagyokat kurjantva a nyájhoz futottam, s káromkodva szidni kezdtem őket. Ekkor az iménti kos emberi hangon szólt: ’Hé, hagyd abba!’ Kisfiúcska voltam még, így megijedtem, s többé egy hang sem jött ki a torkomon. A kos hangját hallva elnémultam, s csendben kihajtottam a nyájat a legelőre. Csak este tértem haza, de a kos a nyájjal maradt, még akkor is, mikor a karámba behajtottam a juhokat. Azt hittem, apám és anyám észreveszi az új kost, de nekik fel se tűnt. Aznap este egy falat se ment le a torkomon, egyáltalán nem volt étvágyam.
Az ijedségtől még beszélni sem volt kedvem, csak némán üldögéltem. Édesanyám teát töltött a csészémbe, de azt sem tudtam meginni. Anyám aggódva kérdezte: ’Téged mi lelt, fiam?’ ’Semmi’ válaszoltam kurtán. Aztán anyám kiment, hogy a bárányokat ellássa. Miután végzett, lefeküdtünk aludni. Reggel megolvasták a jószágot, s én megértettem, hogy a kost ők nem látják.
Ez a kos három évig járt mellettem a nyájban, legelészve. Erről egy lélek sem tudott, s a három év alatt én sem árultam el senkinek. Már négy év telt el, én tizenöt éves lettem. Ekkor a kos átváltozott, és ember képében jelent meg előttem. Én éppen a legelőre tartottam. Hát látom, hogy a réten hat férfi ácsorog. Melléjük húzódtam, épp imádkozni készülődtek. Én is imádkozni kezdtem velük, de elvesztettem az eszméletem, nem tudom, mi történt velem. Az ismeretlen férfiak mellett elterültem. Aztán mintha tovább indultam volna a hegyek felé. Egy helyre érve látom, a földön rengeteg tojás hever. A tojások között, középen az egyik tojás hegyével fölfele állt. Először nem mertem hozzányúlni, de aztán ’Isten nevében’-t mormolva mégis megfogtam. A tojást kézbe vettem, s a héját feltörtem, valami furcsa folyadék volt benne. Én azt felhörpintettem, s tovább indultam a hegyekbe, eltávolodtam a nyájtól.
Aztán vadjuhokat vettem észre, mintha egymáshoz lennének kötve. Mindenféle furcsa dolog történt velem akkor, a vadjuhok asszonyokká változtak át. Csak napnyugtával értem haza, tele voltam félelemmel. A családomnak el akartam mondani, mi történt, de valahogy nem vitt rá a lélek. Gyorsan lefeküdtem aludni. Másnap reggel újra kihajtottam a nyájat. A legelőn egy fehérszakállú öregember várt, akivel már korábban találkoztam. Egy nagy lepényt adott nekem, abból falatozgattam. Azóta látom a szellemeket, hát így történt.
Aztán teltek-múltak a napok. Nem voltam beteg, betöltöttem a tizenhetedik esztendőt, s észre vettem, hogy ha valaki betegeskedett, s én hozzáértem, hamarosan jobban lett. Sok embert megérintettem így a faluba, de csak titokban, nem mondtam senkinek miért. Aztán amikor tizenkilenc éves lettem, az egyik néném fia nagyon megbetegedett. Ágynak esett. Én a nyájat őriztem a határban, egyszer csak valami hangot hallok. ’Siess Tegirmetibe, Kurbán sógor fia haldoklik. Mikor odaérsz, már vetkőztetni fogják.’ Aztán tanított nekem egy imát, s meghagyta, hogy azt az imát a gyermek felett mondjam el, s akkor a fiú meggyógyul. Megtanultam az imát, s elindultam. Mikor a házukhoz értem, rögvest beléptem az ajtón. Látom, hogy három asszony zokogva vetkőzteti a gyermeket. Már azt hitték, meghalt. Amint beléptem, az imát kezdtem mormolni. A fiút a kezembe vettem, az imát végigmondtam, s ráfújtam. Aztán mintha valami kiszaladt volna a gyermekből.
Hát így kezdődött minden, lassacskán gyógyítani kezdtem az embereket. Huszonöt éves korom óta (1970) hivatalosan is fogadok betegeket. Azóta gyógyítok.” (Abdukadir, 59 éves).

Egy elfeledettnek hitt kirgiz sámánszertartás

A szertartás este kezdődött egy nemezházban17, amit külön a sámánnak állítottak fel, hogy ott betegeket gyógyítson. A bakšï révülését a helyi nyelvben a játszik (kirgiz oyno-) igével fejezik ki. A bakšï a sámánszertartás során nem használ semmilyen révüléshez szükséges eszközt, hangszert (pl. dob, altaji tünggür vagy hegedű, kirgiz kïyak), vagy kézi bálványt,18 csak egy rövid lovaglóostort (kirgiz kamčï) vesz a kezébe, azzal üti a betegeket, hogy kihajtsa belőlük a gonosz szellemeket. A szertartás idején a bakšï tanítványai (kirgiz šakirt, perzsa šâgird) is felsorakoztak a nemezházban. Az egyik tanítvány kezébe vett négy darab gyertyát (kirgiz šam, arab ša’m), melyekre a segítőszellemek megidézéséhez volt szükség. A sámán ugyanis a fényüknél látja meg a segítőit (peri).

Ezek a zabolátlan segítőszellemek (kirgiz peri, perzsa parî) árthatnak az embereknek, de ők a bakšï-t segítik, hogy harcba szálljon a gonosz szellemekkel (kirgiz ¤in, arab ¤inn), akik a gonosz, a sátán (kirgiz šaytan, arab šaytân) különböző megtestesülési formái. A dzsinek okozzák a betegségeket, amikor megszállják valakinek a testét (kirgiz ¤in baskan, lenyomta a ¤in). A peri-k szintén megszállják a sámán testét, amitől nagy erőre kap. Allah és a jó szellemek (arbak) segítségével a sámán ilyenkor le tudja győzni a betegséget.

A betegek és tanítványok kivételével a falu lakosai közül is betévedt egy-két kíváncsiskodó, főleg asszonyok, akik általában jobban hisznek mindenféle varázslásban. A sámán a szertartás elején felszólította a jelenlévőket, hogy távozzanak a tisztátalanok (kirgiz aram, arab harâm). A férfi, aki sok pálinkát iszik, vagy az asszony, akinek tart a havi vérzése, tisztátalannak számít, és ezért a sámán segítő szellemei megtámadhatják őket. A sámán figyelmeztetett mindenkit, hogy a szertartás kezdete után senki ne jöjjön be az ajtón, és távozni sem szabad. Négy beteg fiatalt hoztak a sámánhoz, két legényt és két leányt. A két legény alkoholizmus betegségében szenvedtek, a két lány közül az egyiket rémálmok gyötörték, a másik eszméletvesztéssel küszködött.

A nemezház közepénél (tűzhely helye, kirgiz kolomto) egy nagy karó volt leverve, melyet kötéllel a füstnyílás fakarikájához (kirgiz tündük) kötötték. A szertartás elején a sámán elmondott egy imát a koránból (arab nyelven), majd a résztvevők az „oomiyn” (ámen) szót kiáltottak, s muszlim szokás szerint arcukat tenyerükkel végig simították. A sámán egy darabig a négy gyertyát bámulta, majd elkezdte énekelni a sámánéneket. Az énekben különböző öt segítőszellemét (kirgiz arbak), valamint két démonűző szellemét (kirgiz peri) két tevecsődör (kirgiz buura, ill. nar) képében is megidézte. Ugyancsak kérte a £ay-ata völgy mazar-jainak gazdaszellemeit (mazar eesi) is, hogy segítsék őt a szertartásban. Íme a bakšï éneke és magyar fordítása:

Suu ay bašï Sulayman, (A folyam forrása Salamon19 (hegye),)
Suu ayagï ey Türkistan. (A folyam vége Turkesztán.20)
Ey, Beš-toruk, Beš-toruk atam, oluya, (Bes-toruk, Bes-toruk ősatyám, szentem,)
Özüngdön, özüngdön medet tileymin. (Tőled, tőled kérek segítséget.)
Kazan bir, Kazan bir bu dagï oluya, (Ó mi Kazán, Kazán szentünk,)
Özüngdön, özüngdön medet tileymin. (Tőled. tőled kérek segítséget. )
Tešik-taš, Tešik-taš atam, oluyam, (Tesik-tas, Tesik-tas ősatyám, szentem,)
Özüngdön, özüngdön medet tileymin. (Tőled, tőled kérek segítséget.)
Tenge-tar go atam, (Tenge-tar atyám,)
Özüngdön, özüngdön medet tileymin. (Tőled, tőled kérek segítséget.)
Kïyla ey kara nar ey, (Hatalmas fekete egypúpú tevebika, )
Ey, jetip bir, jetip keldi jïyïnga. (Eljött, eljött a szertartásra.)
Ayrï bir, ayrï örköč ak buura, (kétpúpú, kétpúpú tevebikám,)
Insandar, azïr bir tüškön jïyïngga. (ó emberek, a szertartáson részt vesz.)
Jay atam da, taš bagïm, (£ay-atam, szent kövem,)
Mïnakey čak eken kolumda ey. (Itt érezlek titeket a kezemben.)
Bir kara, bir kara kaška at minggen, (Fekete hóka lován,)
Čaap keldi ey-ey. (Ő idevágtat, hej-hej.)

A dal hatására a bakšï kezdett révületbe esni, miközben megragadta a kötelet (kirgiz tuu „zászló”), mely a füstkarikához (tündük) volt kötve. A nomádoknál a nemezház világmodellként21 jelenik meg hitvilágukban. A ház belseje a középső világ (bu düynö), melyben az emberek élnek. A ház alatt húzódik az alsó világ (o düynö), a halottak világa. A felső világ határát a füstkarika jelképezi, ahol az isteni erőkkel kapcsolatba lehet kerülni. A tűzhelynél bevert karó a világfa (baj-terek), melyre felkapaszkodik a sámán, és innen tud feljutni a felső világba is (beyiš).

A sámán kezében az ostorával körbeindult a karó körül, és vele tartottak a tanítványai, majd a betegeket is bevitték a körbe. A bakšï ekkor csapkodni kezdte a betegeket. Egyre hevesebben énekelt, és körözött a karó körül, miközben egyik kezével görcsösen kapaszkodott bele. A sámán teljesen transzba esett, szinte futott körbe-körbe, miközben csapkodott ostorával. Az egyik beteget vállon ragadta, és maga előtt tolva őrült keringésben tartotta. Majd tevecsődörhöz hasonlatosan hörögni kezdett, és a fejét ide-oda rángatta. Tanítványai, egy fiatalabb férfi és egy középkorú asszony is kezdtek révületbe esni, de ők nem énekeltek, csak a betegeket hajtva ütötték őket ostorral.

Később a révületben lévő sámán fő segítőszelleméhez, a kék kosához énekelt egy dalt, de már magasabb, torzult hangon. Hívta őt is, hogy segítsen.

Mïnakey ¤akïn bir ¤erden keldi, (közeli helyről most)
Kečeeki ¤angïz müyüz kök kočkor, (az én egyszarvú kék kosom,)
Kök kočkor, sen kelding go üyöngö. (kék kosom, te is hazatérsz)
Mïnakey ker-boorunga saygïlayt, (íme, oldaladat szúrás fogja le)
Mïnakey kekildiš ubake kelgileyt. (a Kekildis szent megérkezett)

A leghevesebb pillanatokban a sámán először a két fiút, majd a két lányt is fellökte, és rájuk mászott, taposni kezdte őket. Azok hangtalanul tűrték, majd mikor a sámán leszállt rójuk, engedelmesen köröztek tovább. A sámán egyszer csak felállt a karó tetejére és hangosan kiáltozott, mintha a szellemekkel pörölne. Aztán nemsokára felkúszott a füstkarikáig és lábait beakasztva lelógott onnan.

Ez egy klasszikus forma a sámán felső világba való utazásának szimbolizálására, s manapság csak ritkán fordul elő.22 Miután lemászott, a sámán újabb embereket rántott be magával a körbe. Egy ponton a bübü (női sámán, perzsa bîbî) elvesztette az eszméletét, és önkívületi állapotban a földön rángatózott. Mikor a sámán észrevette az eszméletlen asszonyt, megtaposta, majd többször ráfújt, és az ostorával is rácsapott.

A férfisegítője kimászott a füstkarikán, és nagyokat kurjantva felállt rá. A sámán tovább hörgött, mint egy mérges tevecsődör, énekelt, és körözött tovább a karó körül. Néha egy-két beteg megpróbálta elhagyni a nemezházat, de a sámán utánuk futott, és visszarángatta őket. Közben a karó többször is kiszakadt a földből. A bakšï ilyenkor is nagy erővel tovább körözött, és kapaszkodott a kötélbe. Végül egy kapával beverték a karót, de a szertartás egy pillanatra sem szakadt meg.
Hasonló őrjöngő táncról és a füstkarikára felmászó sámánokról a kirgizsztáni öregek is beszámoltak.23 Ott ezt a sámán révületi vagy ájulási táncának (talma biy) nevezték. Ez a szertartás a sztálini terror után eltűnt, akárcsak a szertartást végző bakšï varázslók is.

A bakšï a hallgatóság közül egy fiatal lányt kihívott, mert észrevette, hogy egy kisebb dzsin ólálkodott körülötte. Őt is kissé megostorozta, körbevitte egy párszor a karó körül, de hevesebb beavatkozásra nem volt szükség.

Aztán újabb tisztító szertartás vette kezdetét. A sámán segítői egy nagy csészében vizet hoztak be, és a keringő sámán mellett haladtak. Az megragadta az előtte haladó beteget, a csészéből nagyot kortyantott, majd a beteg fejére, arcába prüszkölte a vizet. Ez a prüszkölés (üškürüü) ismert gyógymód szerte Belső- és Közép-Ázsiában.24 Miután a kamčï-val, segítő szellemei (peri) segítségével, taposással és más mágikus mozdulatokkal a betegségdémont kihajtották a beteg belsejéből, a prüszköléssel végleg lefújták őket a testéről.

A tanítványok is végeztek hasonló fújó varázslást, de víz nélkül. Aztán a sámán a nemezház egyik oldalán megállt, tanítványai feltűrték neki a tető-rudak (uuk) nemezborítását (üzük), ő kidugta a fejét, és hangosan énekelt.

A szertartás vége

Ezután bakšï leült a kötél mellé, miközben többen is támogatták. A férfi, aki az öt gyertyát tartotta, és végig imákat mormolva a nemezház fő helyén (tör) ült, most mellé guggolt, és a sámánnak egyenként odaadta az égő gyertyákat. A bakšï egyenként bekapta azokat, hogy a testét megszálló segítő szellemei (peri) a száján át előbújjanak. Miután meggyőződött, hogy a szellem elhagyta testét, a gyertyát eloltotta. Az egyik szellem nem akarta elhagyni a bakšï testét, s újra révületbe taszította, mire ő rángatózni és hörögni kezdett. Aztán a gyertyát újra a szájába tette, és a szellem másodszorra csak kiszaladt belőle. Közben végtagjai néha görcsbe rándultak, ezért egyik tanítványa a kezét masszírozta.

Végül a bakšï megnyugodott, újra felhajtották a nemezborítást, elbúcsúztatták a szellemeket, és a jelenlévők közösen imát mondtak Allahhoz. A sámán az eszméletét vesztett bübü-t megszidta, amiért hagyta magát ledönteni a szellemek által. Aztán a résztvevőkhöz fordult. Elmondta nekik, hogy mindaz, amit láttak, Allah mindenhatósága (arab qudrat), és ő maga is csak egy bűnös halandó, de szelleme, akik őt kiválasztották, segítenek neki, hogy Allah erejével úrrá legyen a gonosz felett. Felszólított mindenkit, hogy ne éljenek bűnös életet, tiszteljék Allahot és az ősök szellemét, tartsák be a szokásokat, tegyenek jót másokkal. A következő percekben még ülve maradt a sámán, majd hirtelen egy mohamedán ima-gesztussal széttárta a kezét, ami a szertartás végét jelentette. Ahogy kezdődött, úgy is végződött, vagyis a hivatalos vallás köntösében áldást kértek egy teljesen iszlám előtti, vagyis ősi pogány szertartásra. Mindent összevetve egy jó ötven percig tartott a szertartás. Az emberek gyorsan eltűntek a sötétben – hiszen a faluban közvilágítás nem volt. Minket betereltek még egy búcsúfalatozásra a vendégsátorba, ahol megerősítették, hogy haza kell induljunk. Tíz óra után indultunk, és vagy jó négy óra múltán értünk az artusi szállodába, mert többször eltévedtünk.

Összefoglalás

A terepen gyakorta megforduló etnológusnak – tudjuk jól – nincs mindig olyan szerencséje, mint most nekünk volt! Ugyanis a Kínában élő kirgizeknél látott szertartás nemcsak hogy hihetetlenül archaikus, de más szempontból is ritka értéket képvisel. Egyrészt világosan látható volt, hogy iszlám befolyása alatt is fennmaradt a sámánság intézménye, még akkor is, ha a szertartás elején és végén egy-egy muzulmán gesztussal, imával megtették kötelességüket a nagy világvallás irányába. A rövid gesztusokon kívül minden a régi hitre, a pogányságra utal.

Végül még egy érdekesség, egy párhuzam-lehetőség, amely az anyag többszöri megtekintése után ötlött fel bennünk. Ismert a magyar népmeséknek az égig érő fa motívuma, melyet a legtöbben samanisztikus motívumnak határoznak meg. A kiskanász felmászása a világfán (vagyis sámánfán) nem egyéb, mint a felsőbb, égi rétegekkel való kommunikáció. Az ember azt hinné, hogy ez csak egyfajta szimbolikus kommunikáció az égiekkel, szellemekkel, istennel.

Itt viszont nem jelképesen, hanem valóságosan is megtörtént a szertartásfa megmászása, kilépés a másik realitásba, ahonnan visszatérve meghozza a gyógyításhoz szükséges erőt a sámán.

Summary

A Kyrgyz Shamanic Ritual from Xinjiang

This article is based on our fieldwork in China after the international conference of the ISSR (International Society for Shamanistic Research) held in the city Changchun (Jilin Province) of Manchuria (August 22–25, 2004). After the conference some of the participants travelled to Ürümchi (Xinjiang Uygur Province), where the local Normal (Pedagogical) University organized a symposium on shamanism. Then we had the chance to visit one of the most remote territories of Xinjiang, the Kyzyl-Suu Kyrgyz Prefecture. It is situated between the Tarim Basin and the Tianshan and Pamir mountains near to the Kyrgyz and Tajik border. The centre of the prefecture is Artysh (not far from the famous Kashgar), but we had to travel another day to visit the Jay-Ata Valley and a small Kyrgyz village Tegermeti (or Tügürmiti in Uygur) where apparently no foreign scholars had conducted research before.
In the isolated little village lived a shaman (bakshy in Kyrgyz) Abdykadyr (60 years old), who on the eve of our arrival held a healing ritual, which used to be known in Kyrgyzstan as talma biy. This ritual has already disappeared in Kyrgyzstan during the Soviet repression but somehow it was preserved among the Kyrgyz of Kyzyl Suu. Before the ritual we visited the holy Jay-Ata Valley, where according to a legend the Karluk-Turkic Satuk Bugra, the first Karakhanid ruler was converted to the faith of Islam at the end of the 10th century. Later we found an East Turkic (Chagatay) written source about this legend of Bugra Khan, who was hunting in this valley when a Persian cleric converted him to the “true faith”. The valley linked to Islam but the Kyrgyz worship here the nature (trees, stones, spings), they pray by these sacred places called mazar, which are occupied by the spirits (arwak) of Muslim saints. These arwak-spirits are also called by the shamans during their rituals.
In Tegirmeti we met Abdïkadïr bakshy, who allowed us to witness during the ritual, which took place in a felt-house (boz üy) in the village. Before the ritual Abdykadyr gave us an interview about his life and shamanic practice. He was introduced to the spiritual world by his helping-spirit, who first appeared to him at his young age as a grey ram (kök kočkor). The ritual started with the lighting of the fireplace in the middle of the felt-house. Then some candles were also lit for the calling of the helping spirits (two male camels, the grey ram and others). They bakshy stood by the door with a short riding whip (kamčï) that he used during his ritual to frighten the evil spirits (¤in), who caused the illnesses. The felt- house itself was arranged to symbolize the spiritual journey of the shaman between the three worlds (Middle, Lower and Upper World). There was a rope with a white cloth tied to the smoke-ring (tündük) on the top of the house, which symbolized the sacred tree that leads to the Upper World. The felt-house symbolizes the Middle World, where we live, while the door and its threshold lead to the Lower World. At the beginning the people said a prayer from the Koran then the shaman started to chant his song. The function of the shaman’s song is to invoke his helping spirits and the saints’ spirits (from Jay-ata Valley) to the ritual to help him healing the ill people, who gathered in the felt-houses. While singing the song the shaman grabbed the rope and started to walk around it. Soon he fell into trance and make some strange sound. His moves reminded me of a male camel, apparently his helping spirit (buura) entered his body. Then the shaman pulled the sick people into the circle and started to hit them with the whip. At one point he climbed up by the rope and grabbed the smoke- ring thus symbolizing his spiritual trip to the Upper World. Then he descended and forced some of the ill people to lie down and even stood on the top of them to force out the demons from their bodies. Then he blew off the bad spirits from their bodies by spraying water form his mouth (üškürüü). The chasing of the evil spirits was complete. Three phases could be observed: frightening them by the whip, forcing them out by standing on the ill ones and then blowing them off). At the end he sent off the arwak spirits by a prayer, then sat down and while one of his assistants was massaging his hands he put the candles inside his mouth to make the helping spirits leave his body.
It was interesting how this genuine shamanic ritual, which even preserved the symbolic element of the shaman’s travel to the Upper World, mixed with the elements of Islam. Prayers from the Koran were cited during the ritual and the spirits of Muslim saints were invoked from the sacred Jay-Ata Valley, where the Muslim legend of Bugra khan and the shamanic worship of nature (trees, springs, etc.) was intermixed.

Jegyzetek

1. Hoppál, Mihály – Kósa, Gábor (szerk.): Rediscovery of Shamanic Heritage. (Bibliotheca Shamanistica 11.) Akadémiai Kiadó, Budapest 2003.
2. Omar, Dilmurat: Modern Kazakh Shamanism. In: Rediscovery of Shamanic Heritage (Bibliotheca Shamanistica 11.). Szerk. Mihály Hoppál – Gábor Kósa, Akadémiai Kiadó, Budapest 2003, pp. 227–240, pp. 235–237.
3. Ujgur Qäšqär, eredeti perzsa neve Kâšğar.
4. Ujgur Atuš, kirgiz alakja Artïš, régi török nyelven borókafenyő jelentésű. Artusból indul az út a kirgiz fővárosba, Biskekbe a Torug-art hágón át.
5. Zhongguo shaoshu minzu fenbu tuji. Beijing 2002.
6. Mongolul „malomköves” jelentésű, ujgur neve Tügürmiti (mongol tegermen, ujgur tügmän „malom”).
7. A szó az arab mazâr, sírhely szóból származik.
8. V.ö. kirgiz ee-le- „birtokol”, ee „gazda/gazdaszellem” szóból, mong. e¤en.
9. A szónak nincs jelentése kirgiz nyelven, a szent asszony neve lehetett.
10. Kirgiz neve Kol-saldï mazar.
11. Ujgur bugra, kirgiz buura jelentése kétpúpú tevecsődör.
12. Kínai Turkesztán városi török lakossága régen nem használta az ujgur nevet, akkoriban a mongol taranči (ojrát täräänči földműves) vagy szárt elnevezés volt használatban a vidéken. A helyiek magukat a hét város népének (ujgur yättä šähärlik) is nevezték. Az angolok az Eastern Turki (keleti török) elnevezést használták. Az ujgur nevet csak 1930-as évektől kezdték használni, miután egy taskenti konferencián (1922) erről döntés született.
13. Shaw, Robert: A Sketch of the Turki Language as Spoken in Eastern Turkistan. Lahore 1875.
14. Hizr arab szó jelentése szent, Közép-Ázsiában öregember képében megjelenő jótevő szellem, aki áldást oszt.
15. A bakšï szó eredeti jelentése „tanító, mester”, régen a buddhista papokat hívták így. Manapság az ujgurok, kirgiz és kazak nomádok használják sámán, népi gyógyító értelemben. Özbek, karakalpak és türkmen nyelvterületen énekmondót jelent, ott a sámánra a porxan szót ismerik.
16. A bakšï segítői közt kétpúpú tevecsődör (buura) és egypúpú teve (nar) is van, de a szertartásra meghívja egyéb muszlim szentek szellemét (arbak) és £ay-ata mazar-jainak gazdaszellemeit (mazar eesi).
17. Kirgiz boz üy „szürke ház”, így nevezik a nomádok lakóhelyüket, nem pedig jurta vagy jurt „sátor”.
18. Mong. ongγon, tuva eeren.
19. Salamon (arab Sulaymân) hegye az ősi Os város (Fergána Völgy, Kirgizsztán) mellett található, szent zarándokhely. A Nagy-Mogul Dinasztia alapítója, a fergánai török Bâbur is épített itt egy imahelyet (hu¤ra) 1500 körül. Ezen a vidéken erednek a Szir-Darja forrásai, ezért a szövegben erről a folyamról esik szó.
20. Turkesztán (perzsa Turkistân) Közép-Ázsia törökök által lakott vidékének perzsa neve. A Szir-darjától északra fekvő ősi Yasî helyén épült városkát (Türkistan) is így nevezik Kazaksztánban. Türkistan medreszéjét (vallási iskola) Temür emír (Sánta Timur) építette 1396-ban, mikor megtudta, hogy itt nyugszik a híres muszlim miszticista (szúfi) Ahmad Yasawî.
21. Birtalan Ágnes: Világkép és világmodellek a mongol népek mitológiájában és hiedelemvilágában (Egy rekonstrukciós kísérlet előzetes vázlata). In: Mikrokozmosz – makrokozmosz. Szerk. Pócs Éva, Balassi Kiadó, Budapest 2002, pp. 11–20.
22. Diószegi, Vilmos: A pogány magyarok hitvilága, (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 4.) Akadémiai Kiadó, Budapest 1983, p. 92.
23. Somfai Kara Dávid 2002-ben, Kočkor/Narïn, Döng-Alïš faluban végzett gyűjtése alapján.
24. Somfai Kara, Dávid: Kirghiz Shamanism. In: Shamanism, an Encyclopaedia of World Beliefs, Practices and Culture. II. Szerk. Mariko Namba Walter – Eva Jane Neumann Fridman, ABC, Clio, Santa Barbara, Denver 2005, pp. 579–582.

Irodalomjegyzék

• Abramzon, S. A.: Religija i kul’t. In: Kirgizy i ih etnografičeskie i istoriko-kul’turnyje svjazy. Nauka, Leningrad 1971, pp. 258–355
• Basilov, V. N.: Šamanstvo u narodov Srednei Azii i Kazahstana. Nauka, Moskva 199
• Bayalieva, T. D.: Doislamskie verovanija i ih perežitki u Kirgizov. Frunze 197
• Birtalan Ágnes: Világkép és világmodellek a mongol népek mitológiájában és hiedelemvilágában (Egy rekonstrukciós kísérlet előzetes vázlata). In: Mikrokozmosz – makrokozmosz. Szerk. Pócs Éva, Balassi Kiadó, Budapest 2002, pp. 11–20
• Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága. (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 4.) Akadémiai Kiadó, Budapest 1983
• Hao Shiyuan (ed.): Zhongguo shaoshu minzu fenbu tuji. Beijing 2002 [Atlas of Distribution of National Minorites in China]
• Hoppál, Mihály – Kósa, Gábor (szerk.): Rediscovery of Shamanic Heritage. (Bibliotheca Shamanistica 11.) Akadémiai Kiadó, Budapest 2003
• Omar, Dilmurat: Modern Kazakh Shamanism. In: Rediscovery of Shamanic Heritage (Bibliotheca Shamanistica 11.). Szerk. Mihály Hoppál – Gábor Kósa, Akadémiai Kiadó, Budapest 2003, pp. 227–240
• Shaw, Robert: A Sketch of the Turki Language as Spoken in Eastern Turkistan. Lahore 1875
• Somfai Kara, Dávid: Kirghiz Shamanism. In: Shamanism, an Encyclopaedia of World Beliefs, Practices and Culture. II. Szerk. Mariko Namba Walter – Eva Jane Neumann Fridman, ABC, Clio, Santa Barbara, Denver 2005, pp. 579–582

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal