A(z) A révülés urai cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
A révülés urai
A brazil tengerpartokon rendezett rituális ünnepségeken a hívők addig dobolnak, táncolnak, isznak, míg transzba nem esnek, hogy egyesülhessenek afrikai-keresztény szentjeikkel. A katolicizmus kárára ezek a szertartások egyre népszerűbbek.
1991-ben Brazília szorongással várta a római katolikus egyházfőt, mivel a pápa előző, 1980-as látogatása óta megváltozott a helyzet az országban. A katolikus hívők 95 százalékos aránya 75-re esett vissza, míg az evangélikus protestáns egyház híveinek száma gyarapodott, és az afrobrazil kultusz is egyre több középosztálybelit hódított magához. Ez utóbbi eksztatikus, négyórás szertartásai annak köszönhetik vonzásukat, hogy a hívek közel kerülnek isteneikhez, s a megszállottság állapotában közvetlenül hallják a hozzájuk intézett szózatot.
William Sargant, a kiváló angol pszichiáter 1964-ben Recife városában részt vett egy szertartáson. Mielőtt a rítus elkezdődött volna, állatokat áldoztak az isteneknek. Ezután a hívők dobszó és ének kíséretében táncolva köröztek a helyiségben, majd kis idő múlva többen transzba estek, és úgy viselkedtek, mint a szellem, amely megszállta őket. Akiket Ogún ragadott magával, azok felöltötték az isten jellegzetes öltözékét, kalapot tettek fejükre, kezükben tőrt fogtak. Révületük lenyűgöző volt, arcvonásaik eltorzultak, egész testükben remegtek, némelyikük elvesztette öntudatát is. Az ájult embereket átvitték egy másik helyiségbe.
Pezsgő az istennőnek
Salvadorban és az északkeleti partvidéken Jemandzsá istennő tiszteletére rendeznek fényes ünnepségeket. A terreirók százaiból buszok szállítják a partra a hívőket, akik a tenger istennőjét jelképező díszes kék-fehér ruhába öltöztetett figurákat hoznak magukkal. Zárt csoportokba verődnek a parton, dobolnak, isznak, énekelnek, szivaroznak, pipáznak. Papjaik és papnőik (szentatya, szentanya) vezetésével addig táncolnak, míg transzba nem esnek. Előfordul, hogy sebeket ejtenek magukon, bár arra nagyon ügyelnek, hogy a többiek ne tegyenek bennük kárt. Az istennő szereti a nőies dolgokat – kiváltképpen az ékszert, a finom parfümöt, a pezsgőt és a virágokat -, szívesen fogadja a hívők által hozott ajándékokat, amelyeket apró tutajokra tesznek, és alkonyatkor a vízre bocsátják vagy egyszerűen a tenger hullámaiba szórják őket. Van, aki a halászokra bízza adományait, hogy vigyék ki a nyílt tengerre, és dobják bele a vízbe.
Sok brazil katolikus családban megbecsült helyen tartják Jemandzsá istennő apró szobrocskáját – ő Szűz Mária is, habár korántsem makulátlan -, a legtöbb házban pedig gyertya, egy pohár víz és virág áll a szerény, jelképes kis oltáron, amelyet szívesen meglátogatnak az isteni szentek.
Áldást kérve
Hasonlóképpen, mint a Karib-szigeteken, az afrobrazil vallások -umbanda, macumba, kandomble -sem folyamodnak a gonosz természetfölötti hatalmakhoz, csak a jótékony erőkhöz. Ám létezik egy hivatalosan nem engedélyezett, furcsa kultusz is, a quimbanda, amely fekete mágiát űz. A csoport vezetői közvetítésével a kultusz istenei segítenek a rászorulónak a veszély elhárításában.
Alma Guillermoprieto, mexikói táncosnő, újságíró egy évet töltött Rióban, itt ismerkedett meg egy Celina nevű nővel, aki „áldást” osztogatott. Samba című könyvében számol be a találkozásról:
„Áldását adta a jó szerencsére, megáldotta a csüggedőket, és mivel Omolú volt a pártfogója, aki kiosztotta az emberiségnek a betegségeket, a gyógyulni vágyóknak különösen fontos volt az ő áldása. »Mindig tudja, mi van a bajok legmélyén« – mondta róla a fia. És abban a közösségben, ahol nem volt kórház, de még orvosi figyelet sem, és ahol ezer csecsemő közül százhúsz halva született, csak az ő áldására hagyatkozhattak… Amikor az orvosok nem segítettek, vagy egyszerűen csak a túlbiztosítás volt a cél, azért keresték fel az emberek, hogy idézze meg Omolút és kérje őt, mulassza el gyermekük hasfájását, hasmenését, szorongásait.”
Celina „szellemlány” volt, évekkel azelőtt avatták be egy hónapos imádkozás és böjt után, testét befestette, fejét kopaszra borotválta, így készült a transzra, amely lehetővé tette számára, hogy Omolú beleköltözzék, és rajta keresztül megnyilatkozzék. Omolú félelmetes isten, ő az, aki „pusztít és zabál”. Bőre csupa hólyag a durva kabát alatt, járása bicegő, így ragadja magával hívét. A mítosz szerint leprásnak született, anyja undorodva a tengerbe dobta, hogy ott pusztuljon, de a könyörületes Jemandzsá istennő’ megszánta, és megmentette. Katolikus megfelelője Szent Lázár, a leprások védőszentje, vagy akár Szent Rókus, aki megsegíti a nyomorult betegeket. Mindhárman támaszt és vigasztalást nyújtanak a bajbajutottaknak.