A(z) Egy etnobotanikus álmai a tudósok és a sámánok együttműködéséről cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Egy etnobotanikus álmai a tudósok és a sámánok együttműködéséről
Glenn H. Shepard (1998)
Glenn H. Shepard amerikai etnobotanikus éveket töltött a perui Amazonasnál a macigenka sámánok körében, és a növényekkel kapcsolatos ismereteiket tanulmányozta. Az alábbiakban egy álmáról számol be, melyet a sámánok készítette dohánykeverék hatása alatt látott.
Ragyogó szeptemberi délután volt a perui Amazonasnál a száraz évszak végén, amikor erős fuvallatok és gyülekező fellegek jelzik a hosszú, esős évszak közeledtét. Egy jól kitaposott ösvényen haladtam az erdőn át Mariano és családja lakhelye és kertje felé Potsitakigiába. Mariano etnográfiai és etnobotanikai kutatásaim egyik kulcsinformátora, egy rusztikus, pálmalevelekkel fedett, nyitott oldalú kunyhóban üldögélt – ez volt az új háza befejezetlen konyhája. Pár percig beszélgettünk, majd pajkos pillantást vetve rám, ezt mondta:
– Van itt valami a számodra.
Az alacsony zsúptető táblái közé nyúlt, és leemelt egy rövid bambuszcsövet, mely kukoricalevelekbe volt becsomagolva. Levette a cső kupakját, és egy hegyes bottal valami ragacsos, fekete vattaszerűséget húzott ki belőle.
– Mi ez? – kérdeztem.
– Opaca szeri – felelte.
Egy csipetet a szájába vett, és rágni kezdte, miközben az ízétől furcsa grimaszokat vágott.
Meglepett a dolog. A macigenkák körében töltött előző tizenkét hónapom alatt hallottam már az opaca szeriről, a „dohánypasztáról”. Mariano és más mesemondók ősi időkről szóló legendáikban beszéltek erről a szubsztanciáról. A dohányból és Banisteriopsisból készített nagy koncentrátumú keverék, az opaca volt az az anyag, amely „Fúvó Szellemnek”, Taszorincinek transzformációs erőt adott a világ és összes teremtménye megalkotásához. Az ősi sámánok is ezt használták, amikor állattá változtak, vagy távoli birodalmakba repültek. Ám eddig a délutánig senki nem célzott arra, hogy ezt a mitikus szubsztanciát mindmáig gyártják és fogyasztják. Az opaca szeri a bölcsek köve, a legendák alapanyaga.
– Nyisd ki a szád! – mondta Mariano. A képlékeny masszát – akkora lehetett, mint egy ceruza radírgumija – kivette a nyelvéről, és az enyémre helyezte. – Rágjad!
A kis darab opaca szeri a legkeserűbb anyag volt, amit valaha is a számba vettem; az íze olyan volt, mint egy édesítetlen kávépor-, kátrány- és vegemite-keverék. Száraz, égető érzés csúszott le hátul a torkomban.
– Keserű? – kérdezte Mariano.
– Nagyon.
Megráztam a fejem, és összerándultam.
– Nyeld le! – mondta.
Néhányszor csuklottam, amíg a keserű massza alászállt, és a gyomromban nyugtalanítóan elhelyezkedett.
Mariano az opaca szeri használatát a következőképp magyarázta el:
– Az opaca szerit délután kell bevenni. Nem túl későn, máskülönben nem tudsz tőle aludni, de nagyjából ilyenkor, amikor a nap amott van [4 óra körül]. Álmot fogsz látni. Csak jó dolgokról. Emberekről, sok-sok emberről. Holnap gyere vissza, és kérd számon, ha nem igaz, amit mondtam!
A délután hátralevő részében a gyomromban közepes émelygést éreztem, mint amikor az ember üres gyomorra feketekávét iszik. Ezen az éjszakán fantasztikus álmokban igazán nem volt hiány. Egy évtizeddel későbbi korba látogattam, és a falut teljesen átalakított formában találtam. Macigenka nemzetközi orvostudományi kutatóközponttá vált. Orvosok, vegyészek, botanikusok a világ minden tájáról jöttek-mentek a hatalmas kutatóközpontban, melyet neomaja piramisok ragyogó fehér köveiből építettek. Az összes külföldi látogató csodálatos macigenka tunikát viselt, geometrikus ábrákkal díszítve. A macigenka lett világszerte az orvosképzés kötelező szaknyelve. Meglehetős irigységet éreztem, amikor egy csoport amerikai orvossal találkoztam, akik jobban beszélték a macigenka nyelvet, mint én, jól kivehető New York-i akcentusuk ellenére. Ellátogathattam egy múzeumlabirintusba, ahol különleges prekolumbiánus leletek és macigenka műtárgyak voltak kiállítva. Aztán üvegházak és orchideák végtelen sora következett, ahol gyógynövények százait termesztették orvostudományi kutatásokhoz: illatozó herbáriumokat, fantasztikus gyümölcsfákat, gyönyörű virágokat, zamatos szőlőket. Fiatal macigenka botanikusok tökéletes angolsággal magyarázták a különféle növények neveit és használatát, majd laboratóriumokat és klinikákat mutattak, ahol az új gyógyszerekkel emberi és állati alanyokon kísérleteztek. A képek tiszták és élettelik voltak, élénk színekkel, tiszta hangokkal és szagokkal. Az álom, úgy tűnt, mintha órákon át tartott volna, és amikor fölébredtem, már sötét volt Kíváncsi lettem, vajon egy teljes napot átaludtam-e. Ránéztem az órámra, de még csak kora hajnal volt: alig néhány óra telt el azóta, hogy elaludtam. Álmomról jegyzeteket készítettem, elképedtem a legabszurdabb részleteken, mindazonáltal izgattak a nagy erejű látomások, melyeket nyilvánvalóan Mariano „álomdohánya” gerjesztett.
Másnap reggel izgatottan mentem Marianóhoz, hogy beszámoljak rendkívüli álmaimról. Mariano nevetett, nem volt meglepődve, és így szólt:
– Megmondtam. A dohánypaszta kepigari, „részegítő”. Nagyon erős. Elvitt téged a Szaangariitéhez, az őrzőszellemekhez. Ők nagyon bölcsek és jók, mint a doktorok és a tanárok. Sok mindenre megtanítanak!
Részlet: Jeremy Narby, Francis Huxley – Sámánok, Ötszáz év a tudáshoz vezető ösvényen című könyvéből