A(z) Csodagyom – Tabernanthe iboga cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
1962-ben felfedeztünk egy növényt, ami a nyugat-afrikai esőerdőben terem és a gaboni bantuk titkos vallási szertartásához használják. Képes arra, hogy megszüntesse a heroin- és kokainfüggőséget. Iboga a neve.
Kipróbáltam az anyagot. Utána mászkáltam 33 órát, majd aludtam hármat, és újabb hosszú lődörgés után hirtelen rájöttem, hogy fizikailag nincs szükségem többé semmi kábítószerre. Kipróbáltattam másik tizenkilenc emberrel is: ők sem használnak semmit jó ideje. Akkor már tudtam, hogy az elkövetkező néhány évben ez lesz az az anyag, amely kábítószerfüggők millióit gyógyíthatja meg. De akkor, 19 évesen semmit nem tehettem.
1991-ben egy gerincsérülés miatt kénytelen voltam föladni munkámat egy filmstúdióban, amit nagyon szerettem. Kétségbeestem. Egyre csak izgatott ez a régi emlék. Rájöttem, az a hivatásom, hogy segítsek a drogosoknak a megszabadulásban. Könyvtárakba jártunk, olvastunk, hogy mindent megtudjunk a gyógyszerészetről, és megtaláljuk az összefüggést a heroin, a kokain és az afrikai ibogén között. Huszonöt évre visszamenőleg az összes jelentős kiadványt elolvastuk, hogy elég legyen a tudásunk a tudományos munka megkezdéséhez.
A legfontosabbnak az tűnt, hogy szerezzek ibogént. De bármerre mentünk a világban, senki nem adott el nekünk. A legtöbb helyen tiltott volt, és ahol nem, a megszerzését ott is megakadályozta a bürokratikus procedúra. Ennek az az oka, hogy bizonyos gyógyszerfejlesztők tízmilliókat költenek arra, hogy ebből az anyagból fájdalomcsillapítókat készítsenek, miközben két nap alatt lehetne vele antinarkotizálni a függőket. 1960 táján, az ellenkultúra eszmélésének idején már megpróbálták behozni a feketepiacra az ibogént, de senki nem akarta árulni: nyilván egyetlen dealer sem árul olyan anyagot, amely leszoktat a többiről.
Egy holland ismerősünk összehozott egy francia etnológussal, aki a gabonok földjén kutatott, az iboga lelőhelyén. 1986-ban kapcsolatba léptünk a gaboni kormánnyal, a bongói tudományos tanácsadó testülettel, és a washingtoni gaboni nagykövetséggel, hogy megteremtsük a lehetőséget a tudományos munkához.
Egy héttel később telefonhívást kaptam Gabonból, hogy nem érkezik meg az anyag az embargó miatt, és a francia tudósoknak sem tudnak szállítani. Csak úgy tudjuk megoldani, ha odamegyünk. Meglátogattam a pszichológus Leo Zeffet, aki 1960 óta dolgozott ibogén alkaloidokkal: ő befektetett 25 ezer dollárt a társaságomba. Ez volt az afrikai út költsége.
Miután megérkeztünk Afrikába, az elnök találkozott velünk és rendelkezésünkre bocsátotta az anyagot. Az ismerőseink, amikor megtudták, hogy megteremtettük a kapcsolatot Gabonnal, szereztek nekünk egy belga üzemet, ahol az alapanyagot gyártották számunkra.
Volt egy barátom, aki olyan fokú narkotikus mérgezésben szenvedett, hogy sem beszédét, sem mozgását nem tudta kontrollálni. Kezeltem, és még a cigiről is leszokott. Ezért nem tudok várni: minden narkósnak rendelkezésére kell bocsátani az ellenszert.
Amerikában a konferenciákon a hagyományos módszerekkel dolgozók úgy vélik, hogy az ibogén az alacsonyabb hatásfokú szerekhez és kisebb dózisokra szokott amerikai betegeknél működhetne, de a hollandoknál nem. Azért nincs igazuk, mert a hollandoknál sokkal jobb a szociális háttere a kábítószeres-gondozásnak. Amerikában nem működnek az önsegélyező csoportok, így a betegek húsz százaléka gyógyul meg. Öt éve kezdődött nagyobb ellenállás, mert a hivatalos orvosi testületek milliókat költöttek és harminc évet töltöttek el eredménytelenül. Néhány éve hoztak létre egy fejlesztési bizottságot, amelynek elnöke a mi embereink közül való. Amikor tényleges hatalmat kapott, alapítványi ösztöndíjjal kiküldött embereket egy amszterdami tanulásra. Ezt csinálom most itt.
Volt zavaró tényező is: Iboga-berkekben elterjedt egy haláleset híre. Ismertem minden ilyen szakembert, ezért könnyen megtaláltam azt a svájci orvost, akinek a páciense volt az áldozat. Később tudtuk meg, hogy a beteg adagja annyira kevés volt, hogy amiatt nem történhetett. A társai viszont tudtak róla, hogy beszedett más anyagot is, valószínűleg öngyilkossági szándékkal. Attól fogva új metódusokat dolgoztunk ki. Minden vizsgálatot el kell végezni kezelés előtt: vérkémia, EEG, szívvizsgálat, légzésproblémák, pszichikai gondok. Kis adagot adunk először, és csak akkor folytatjuk, ha normális a reakció. Fontos a türelem és a felügyelet. Az ibogén elvégzi a munkáját, utána pihenés következik. El kell fogadni azonban, hogy az emberek egy részének szüksége van függőségre: ha ezt nem kapja meg, el is megy. Szereti az ilyen akciókat, a sötét utcasarkokat, a drogvásárlás izgalmait, a rendőrökkel való csatározást.
Az ibogénvíziókban nem fordul elő semmi, ami ne történt volna meg a múltban. Így teljesen biztonságos a függőség szempontjából, mivel három-négy élmény után kitisztul a memóriabank, és ha egyszer valami fölszabadult, vizuálisan ilyen állapotban már nem reprodukálódik. A következő alkalomra megszűnnek a víziók, víziók nélkül pedig fárasztó és unalmas. Az ibogén az első órákban izgalmas, mert kíváncsi rá az ember. Ekkor jönnek a víziók, a háromdimenziós tévé. A következő szakasz a kognitív periódus, amikor újraértékeljük a memóriánkból előjött dolgokat: ez az intellektualizáció. Végül jön az ibogén destimulációja és az alvás. Ezek a szakaszok mindenkinél egyénre szabottak.
A kísérletek és az állatkísérletek bizonyították, hogy az ibogén az agy egyik legősibb kéreg alatti központjában, a limbikus központban fejti ki hatását. Itt található az a dopaminnak nevezett idegi hormon, amelynek termelődését gyorsítják és lassítják a különféle drogok, ezzel függővé téve a szervezetet. Ezt a hatást befolyásolja, illetve szakítja meg az ibogén. A negyedik alkalom után nincs többé függőség.
Howard Lotsof monológját az amszterdami Radio Patapoe kalózadó számára lejegyezte: Gert Lovink (átdolgozta: Sisso nővér) Forrás: Magyar Narancs V/26, 1993. július 8.)
Az Ibogát a gaboni bwiti vallás szertartásaihoz használják, amely az egyetlen gyarapodó számú hívekkel rendelkező fekete keresztény vallás, és csupán 300 éves. Az Ibogát ezenkívül nagyon különböző emberek használják, csaknem ugyanazon a módon. Egy adag bevétele megteremti a narkotikus kontrollt még akkor is, ha valaki 2 gr/nap fölötti heroinfüggésben van. Az Iboga-élmény a memóriabank személyiségfölszabadító hatásán alapul. Van, aki azt állítja, hogy tíz év pszichoanalízissel felér az a néhány óra, amíg hat az anyag. Meglátod a múltad összefüggéseit, míg leperegnek előtted képei. Egy francia kémikus azt állítja, hogy ez hasonlít a halálélményhez, amikor az ember előtt másodpercek alatt, időrendben jelennek meg élete eseményei. Az ibogén ezt négy-öt óra alatt végzi el; ezalatt megvizsgálhatod életed konfliktusait, hol döntöttél helyesen és hol nem.
Afrikában az Iboga nevű növény gyökerét nyers állapotban használják, és sokszor fél kilót is megesznek belőle. Rengeteg elnevezése van: az élet fája, keserű élet stb. A gyermekek a felnőtté válás küszöbén, amikor szeretnék megérteni és megoldani problémáikat, felkeresik a bwiti rituális vezetőt, a gangát, és kérnek tőle az Ibogából. Alapkövetelmény, amit nekünk is meg kell jegyeznünk, hogy ők maguk folyamodnak érte. Drogbeteget is csak úgy lehet igazán meggyógyítani, ha ő akarja, és nem a szülei meg a hozzátartozói.
Mikor a ganga elkezdi a szertartást, csak egy kanállal ad a beavatandónak. Jelen van az egész templomi közösség és két külön személy: az Iboga-anya és az Iboga-apa, akik végig felügyelik a szertartást. Egyszerű módja van az ellenőrzésnek, hogy a beavatás elég mély-e és elkezdődtek-e a múlt víziói: meghúzogatják az alany fülét, esetleg tűvel a körme alá szúrnak. Afrikában a szertartás miatt négy-öt napba is beletelik a visszatérés, és az utazás nagyon kimerítő.