A(z) Psilocybe semilanceata egy Európában őshonos hallucinogén gombafaj cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Psilocybe semilanceata egy Európában őshonos hallucinogén gombafaj
írta: Rey Watling professzor, OBE, akit mikológiai kutatásai elismeréseképpen az edinburghi Királyi Társaság Patric Neill-érdemrendjével tüntettek ki
Annak ellenére, hogy a Psilocybe semilanceata napjainkban Európa-szerte elterjedt gombafaj, egyesek azt állítják, hogy nem őshonos fajról van szó, hanem a transzatlanti kapcsolatok megindulásával hurcolták be Amerikából a 15. századvégén. Watling professzor utánajár ennek az állításnak, és előtárja saját véleményét a fajta eredetéről.
A Psilocybe semilanceata a „frígiai sapka” köznyelvi elnevezését onnét kapta, hogy a gomba kalapja emlékeztet a francia gyalogság első világháborúban használt fejfedőjére (később „varázsgomba” néven vált közismertté). Ez a gomba közismert a természetbúvárok és a túrázók – és újabban a vadon termő rekreációs drogokat gyűjtők – körében. Tudományos besorolása szerint a bazídiumos gombák törzsébe tartozik, amelynek három alcsoportja az üszöggombafélék, a rozsdagombafélék és a himeniális termőtestű gombák (ide tartozik a közismert kalapos gombák kilencvennyolc százaléka). Ezen az alcsoporton belül a frígiai sapka – a tenyésztett gombákkal együtt – a Cortinariales (pókhálósgomba-félék) rendjébe és a Strophariaceae (harmatgombafélék) családjába tartozik.
Jelenlegi tudásunk szerint a Psilocybe semilanceata igen jól meghatározott, viszonylag kis nemzetségbe tartozó gombafaj, jóllehet Noordeloos még legutóbb, 1995-ben kibővítette ezt a kategóriát. A Psilocybe semilanceata, annak ellenére, hogy igen ismert faj, nem különösebben jellemző a nemzetségére, ha a világszerte létező összes fajtát figyelembe vesszük. A nem európai fajták többségét azok jellemezték a tudomány számára új fajként, akik az elmúlt fél évszázadban aktívan részt vettek a hallucinogén taxonok dokumentációjában.
Guzman (1983) monográfiájában az ausztrál, a chilei és az észak-amerikai példák mellett szinte az összes európai országból származó Psilocybe semilanceata anyagot megvizsgálja. Elias Fries svéd botanikus 1838-as hivatalos leírása óta számos európai tudós említést tesz a gombáról. A Psilocybe semilanceata-n a legutóbbi években végeztek ökológiai és molekuláris elemzéseket, amelyek a taxonon belüli azonosságot mutatják. Ugyanakkor elég jelentősnek tekinthető, hogy Paul Stamets (1996), aki a hallucinogén gombákról készített monográfiát, csak az Egyesült Államok Cascade-hegységtől nyugatra eső részén Észak-Kaliforniától Brit Columbiáig jegyzi a fajt az őszi és kora téli időszakban, amely esetenként Oregonban és Washingtonban is megjelenik a tavasz folyamán. Ez a területi eloszlás, ha összekapcsoljuk az európai adatokkal, sok más ismert organizmussal is összhangban áll; ezzel szemben az Egyesült Államok keleti fele Ázsia mérsékelt égövi és szubtrópusi területeivel áll kapcsolatban.
Charles Peck, a mikológia nagy hatású amerikai úttörője is említi a Psilocybe semilanceata-t, amelyről megjegyzi, hogy a füves területek gyakori gombafaja, szövetmintákat azonban nem őrzött meg, ami igen szokatlan az ö esetében. Mivel pályafutása során Észak-Amerika minden részéről küldtek neki mintákat, ezért azt hihette, hogy a faj Amerikában mindenütt elterjedt, ha a nyugaton élő kapcsolatai révén is kapott anyagot a fajtából. Albany-ben tárolt herbáriumát megvizsgálva azonban kiderült, hogy összekeverte a „frígiai sapkát” az akkoriban Psilocybe foenisecii néven ismert fajjal. Ez utóbbi fajt ma Panaeolus foenisecii vagy Panaeolina foenisecii néven ismerjük. Generikus besorolásától függetlenül ez a gombafaj teljesen hasonlít az egészen más családba sorolt harmatgombafélékhez. Ezért a Psilocybe semilanceata-val kapcsolatos, Észak-Amerikából származó régi adatok rendkívül korlátozottak és zavarosak. Ez elég különös egy hétköznapinak tartott gomba esetében, nem?
Nagy-Britanniában a Psilocybe semilanceata az Orkney-szigetektől északra még a lakatlan szigetcsoportok némelyikén is előfordul. Emellett előfordul a Hebridákon, köztük a nagy kiterjedésű Szent Kildán is. Déli irányban Dél-Anglia keleti és nyugati határáig tart elterjedési területe. Ezeken a szigeteken őshonos növénynek tartják. A gomba a gyakran még a történelmi időkben is műveletlenül hagyott füves területeken található, ahol eredetileg a fakitermelés után kialakult tisztásokon telepedhetett meg.
Európában is széles körben elterjedt faj, termőterülete eléri a kontinens legészakibb részeit, emellett a Feröer-szigeteken is megél ahogy azt a publikációk, a szerző, valamint norvég, svéd, dán és holland kollégáinak gyűjtése is megerősíti – az utóbbiak közül többen monográfiát készítettek a Psilocybe-ről saját országuk számára. Mindnyájan egyetértenek abban, hogy semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, hogy a frígiai sapka ne lenne őshonos európai faj. A Psilocybe semilanceata egységességét alátámasztja, hogy molekuláris vizsgálatok nem vagy csak alig mutathattak ki morfológiai különbséget a különböző vidékeken begyűjtött egyedek között. Ez azt jelzi, hogy Skóciától Spanyolországig nincsenek különbségek a faj DNS-ében. (Watling and Marti, 2003).
A Psilocybe semilanceata a világ más nagyobb területein is egységes. Elképzelhető, hogy Ausztráliába behurcolták, de az új-zélandi magaslati legelőkön talált fajok értelmezése körültekintést igényel. Európában, ahogy Új-Zélandon is, a Psilocybe semilanceata mezei növény, amely előszeretettel települ meg nitrogéntartalmú földben, ennek ellenére nem coprophilous (trágya- és ürüléklakó) faj, ezt a szerepet közeli rokona, a Psilocybe fimentaria tölti be. Bár gyakran a hegyi legelőkön tartott háziállattartással (tehenekkel, birkákkal, sőt lovakkal) társul, füves erdei tisztásokon és szarvasok által látogatott csalitokban is megtalálható. Nyilvánvalóan az ilyen helyekről terjedt át a gyepes területekre és sportpályákra, vagyis a lakóhelyek közelébe. Arra is utalnak bizonyítékok, hogy a Psilocybe, illetve a lakosság mozgása Shetlanden összefüggéseket mutat.
A Psilocybe semilanceata sehol sem produkált olyan robbanásszerű elterjedést, amelyet általában a jövevényfajokkal kapcsolnak össze (ilyen például a hamis szarvasgomba, Paulocotylis, Nagy-Britanniában). Mindannyian tisztában vagyunk a nemrégiben import faáruval behurcolt és a párás szilfát megbetegítő Ceratocystis ulmi pusztító és villámgyors terjedésével. Ha igaz lenne az a hipotézis, hogy a frígiai sapka észak-amerikai eredetű faj, akkor a brit és spanyol fajokban megmutatkozó uniformitásnak az észak-amerikai faj DNS-ében is tükröződnie kellene. Ezzel szemben a rendelkezésünkre álló anyagok alapján számos különbség mutatkozik az európai fajhoz képest. Sajnálatos módon az európai szekvenciákkal megegyező anyag láthatólag nem áll rendelkezésre az amerikai gyűjteményben, amelyet a nemzetközi génbank kezel, ezért összehasonlító vizsgálatokat nem állt módunkban elvégezni, mivel – ahogy fentebb már említettem – a Psilocybe külföldi azonosításában voltak némi zavarok. A mintákban mutatkozó különbségek azonban így is jelzik, hogy az európai és az amerikai fajok már régóta elkülönültek egymástól, ilyen különbségek ugyanis aligha jelenhetnek meg néhány évszázad alatt.
Dél-Amerikában a Psilocybe semilanceata meglehetősen ritka, és csak néhány esetben jelentették az előfordulását. Ha ez a gombafaj ilyen könnyedén mozgott volna a kontinensek között, akkor Dél-Amerika igen alkalmas hely lett volna a számára, mivel itt jelentős spanyol kolóniák éltek. Mivel nem ez a helyzet, a bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a Psilocybe semilanceata őshonos európai faj.
Felhasznált irodalom:
- Guzman, G.: „The Genus Psilocybe”, Beih. Nova Hedw, 1983,74:1-139.
- Noordeloos, M., 1995, Notulae ad Floram Agaricinum Neerlandicum XXII., „Psilocybe & Pholiota”, Persoonia, 16:127-9.
- Sowerby, J.: Coloured figures of English Fungi or Mushrooms, R. Wilks, Chancery-Lane, 1815, London.
- Stamets, P.: Psilocybe mushrooms of the world, Ten Speed Press, Berkeley, California, 1996, 245.
- Watling, R. és Martin, M.: „A sequestrate Psilocybe from Scotland”, Bot J. Scotland, 2003, 55: 245-8.
Részlet Graham Hancock: Természetfeletti című könyvéből