A(z) Curandero és “oltára” (curanderók, yachajok) cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Gulyás Anna – Curandero és „oltára”: az otavalo vallási specialisták mágikus eszközkészlete

1993-ban a Kulturális Antropológia Tanszék, a Soros Alapítvány és különböző szponzorok támogatásával három hónapot töltöttem az ecuadori Otavalóban. Munkám célja a helyi, gyógyítással és varázslással foglalkozó specialisták, a yachajok (a mesterség kecsua megnevezése) vagy curanderók (a kreol-mesztic közegben használt kifejezés) tevékenykedésének vizsgálata volt.1

Otavalo völgye az Andok láncának északi részén, az Imbabura és a Cotacachi hegyek ölében, 2600 méteres magasságban fekszik. A vidék központja az Otavalo nevű kisváros, mely szombati kézműves piacáról vált világszerte híressé. A kisvárost és környékét kreol-mesztic lakosság és az otavalo törzshöz tartozó indiánok lakják.

Az otavalók törzse Dél-Amerika-szerte az egyetlen olyan indián közösség, ahol a gazdasági fölemelkedés túlmutat az individuális sikereken. A kék poncsós, fonott varkocsos otavalo kereskedők a világ számos pontján megfordulnak, viseletük mintegy védjegyként szolgál számukra.

A gazdasági változások a hagyományos otavalo kultúra destabilizálódásával együtt járnak. Ezen változó világban az otavalo curandero-k képzetszervező és közösség-összetartó funkciója igen fontos. E mágikus eljárásokhoz kötődő mesterség a makrokulturális kontextus változásaihoz rugalmasan alkalmazkodik, együtt mozog az Otavalo életvilágban általános a kulturációs jelenségekkel. Azaz az otavalo curandero reagál a változásokra, s új kulturális minták kialakításával segít a közösségnek a változásokat feldolgozni.

Otavalóban kilenc curandero-t ismertem meg. Mindegyikük – egy közös alapsémán belül – más-más eszközökkel, szellemiséggel dolgozott. Mágikus eljárásaik során több kultúra elemei keveredtek az adott curandero beállítottságától függő mértékben. Ezeket az eltérő módszereket nevezem majd „irányzatoknak”, melyek tapinthatóan reprezentálódnak a curanderók „oltárain”.

A következőkben hat curandero „oltárának” elemzésén keresztül képet szeretnék adni a változó otavalo életvilágról, s benne a curanderók szerepéről, munkájáról.1

A curanderók oltára

Az otavalo curanderók „maná”-ja, varázsereje az „oltáraikon” található tárgyakban koncentrálódik. Ez az „oltár” lehet egy kis asztalka, melyre a kezelés kezdetén a curandero tarisznyájából kirakja üvegeit, a szárított, tisztító növényeket, szentelt gyertyákat, cigarettát. A szellemidézéssél dolgozó Fábrica de Cimentos-i curanderónak ennyi volt az asztalkáján. De lehet egy bonyolult polcrendszer mágikus tárgyak sokaságával, mint például azt az ilumáni mesztic curanderónál látni fogjuk.

Az „oltár” fontosságát mint a curanderók mágikus erejének központját szemléltetheti az, ahogy egyik interjúalanyom, Ropacho curandero álmában szerepel. Ropachónak álmában, a gyógyítást követő nap éjjelén, az ártó varázslatot végző brujók-kal kell megküzdenie a beteg egészségéért: „.. .éjszaka jönnek a brujók ördög képében késekkel, az álmomban, jönnek az asztalukkal…”. A brujók, mint láthatjuk, az asztalukkal érkeznek.

Nézzük át, mi minden található az alábbi hat curandero „oltárán”:

1. Ropacho:

• „mágneses” kereszt,
• három varázskő: Don Tomás, Mariana de Salasaca (az Imbabura papa gyermekei) és Don Segundo Bernabé Saracay, az őserdőből,
• állati szemfog foglalatban,
• Szűz Mária-szobrocska,
• közösülést ábrázoló kulcstartó,
• pénzdarabok,
• parfümös üvegcse és egy kiskanál,
• gyertya,
• cigaretta,
• üvegek: aguardientés, zöld és fehér likőrös, kölnis, szenteltvizes.

1. Ilumáni indián curandero:

• körülbelül nyolc nagyobb kristályos kő,
• öt-hat kisebb, kerekded kavics,
• egy maréknyi obszidián,
• egy fa kereszt,
• egy csillag alakú buzogányfej,
• két vasfa lándzsa,
• gyertyák,
• cigaretta,
• üvegek: aguardientés, kölnis, szenteltvizes.
  • Külön polcon az asztal mellett: körülbelül húsz befőttesüveg, szárított növényekkel.

1. León Cotacachi:

• San Agatón (a templomból eltulajdonított fél-életnagyságú barokk szobor),
• Szűz Mária-szentkép,
• feszület,
• sörényes farkas farka,
• kajmánbőr,
• kövek, kavicsok,
• gyertyák,
• cigaretta,
• üvegek: aguardientés, kölnis, szenteltvizes, likőrös,
• szárított növények a falakról lógatva.

1. Fábrica de Cimentos-i curandero:

• szárított növények,
• gyertyák,
• cigaretta,
  • üvegek: aguardientés, kölnis, szenteltvizes.

1. Cotacachii curandero:

• Jézus szíve-szentkép,
• nagy fakereszt,
• gyertyák,
• cigaretta,
• üvegek: aguardientés, kölnis, szenteltvizes.

1. Ilumáni mesztic curandero:

• kristályos kövek, kavicsok (körülbelül öt db),
• öt, katolikus szenteket ábrázoló szobrocska,
• Szűz Mária-szobor,
• feszület,
• Buddha-szobor,
• gyertyák,
• cigaretta,
• üvegek: aguardientés, kölnis, szenteltvizes, zöld és fehér likőrös,
• üvegcsékben és tégelyekben növények és krémek.
• Az oltár fölött a falon: szentképek, kettőnek a sarka alá csúsztatva bankók, kereszt, alsó szára alatt egy papírpénz.

I. A curanadero-“irányzatok”: Az oltárok tárgylistáinak elemzése

Az oltárokon található tárgyösszeállítások jól példázzák a különböző curandero – “irányzatok” közötti szemléleti eltéréseket. Hangsúlyoznom kell, hogy az irányzatok elkülönítését én tettem meg, az otavalo indián és Otavalo tartományban élő mesztic lakosság körében a curanderókat nem különböztetik meg irányzatok szerint, és semmiképpen nincs külön neve ezeknek (szemben például a Luna [1989,153-154] által lejegyzett észak-perui őserdei specialisták rendszerével). Az általam, az elemzés kedvéért kreált csoportok között az otavalo curanderóknál nincs éles határvonal, a curandero egyéni életútjától, az enkultúráció során szerzett sajátos tapasztalataitól, személyiségétől függően számos átmenet lehetséges közöttük.

Mint láthatjuk, az oltárok közös elemei a dohány, a kölni, a pálinka és a szenteltvíz. E tárgyak egységes jelenléte azzal magyarázható, hogy a tisztító szertartás centrumában álló, igen archaikus „behívásos” technika kellékei. Az otavalo curanderók, miután megállapították, hogy a baj szellemvilágbéli gyökerű, a beteg testét befújják dohánnyal, pálinkával (esetleg likőrökkel), kölnivel, szenteltvízzel, majd e szent erők védelmében kiszívják a testből a bajt. A dohány, a pálinka és a kölni növényi segítő szellemeket idéz meg. Tehát e döntő pillanatban, a bajnak a testből való kirántásakor, az oltár tárgyai által megidézett sokféle szellem mellett, ezen növényi segítő szellemek invitálásában egységes a hagyomány.

Az egyes irányzatok taglalása előtt, azok egy-egy markáns képviselőjéről interjúrészletek, terepmunkanaplómból vett idézetek segítségével egy-egy képet szeretnék mindig felvillantani.

1. A „hagyományos irányzat”

1., 2. és 3. oltár: Ropacho, az ilumáni indián curandero és León Cotacachi

Interjú Jósé Antonio Santillánnal (Ropacho)

Agato, 1993. szeptember 15. (1. kép)

G. A.: Azt mondják, Ön tud gyógyítani…
R.: Igen, Isten megáldott ezzel a képességgel. Tízéves korom óta tudok gyógyítani. Már mielőtt megszülettem, édesanyám tudta, hogy a fia curandero kell legyen, mert háromszor felsírtam a hasában.

G. A.: Volt a családjában más curandero?
R.: Nem, a világon senki, csak engem áldott meg az Úr ezzel a tehetséggel.

G. A.: Milyen gondokkal, betegségekkel szokták felkeresni Önt?
R.: Hát, ha „malaire”-t (rontást) kapnak, meg tudom gyógyítani őket ezzel a mágneses kereszttel. (A nyakában lógó keresztre mutat.) Ez magába szívja a betegséget, aztán föl kell menni a hegyre jó messzire, és ott elhajítani a betegséget, hogy senki se tudjon véletlenül belelépni.
Amikor a kézfejből vagy a fejből sót szívok ki, akkor csalánnal kell tisztítást csinálni, mert a brujók küldték a rontást, sót szórtak egy baba kezére.

G. A: Milyen baba?
K: A brujók rontó-babákat szoktak csinálni. Én is tudok csinálni babát, de nem gonosz célra, én ilyet nem csinálok. León Cotacachi csinál ilyeneket. Én Isten segítségével tisztítani tudok a babával, végigdörzsölöm az egész testet a babával. Befújom pálinkával, és dörzsölöm. Rögtön, ahogy befejezem a gyógyítást, felviszem a babát a növényekkel és tojással együtt egy jó távoli helyre.

G. A.: Es milyen ez a baba?
R.: Maria… (Kecsuául odakiált valamit a feleségének, aki fehér és kék anyagdarabokkal, majd lányának, aki ollóval és madzagokkal a kezében siet oda hozzá. Öt perc alatt elkészül a baba: otavalo viseletes nőalak [2. kép].) Látja, itt a baba! Ez nagy-nagy betegségre való.

G. A: Milyen módszerekkel szokott Ön még gyógyítani?
R.: Hát, Isten szolgálatára, tengerimalac-röntgennel.

G. A.: Hogy csinálja ezt?
R.: Kell fogni egy fekete tengerimalacot, meg kell nyúzni, és végig kell dörzsölni vele a testet. Aztán megnyitom a malac hasát: ha fonalak jönnek ki, az gonosz varázslatot jelent. Akkor meg kell tisztítani a beteget.

G. A: Ha egy betege érkezik, mit csinál, hogyan fog hozzá a gyógyításhoz?
R.: Maria… (Megint csak a feleségének kiált, aki kihoz az udvarra, beszélgetésünk színhelyére két kis asztalkát meg egy tarisznyát. Ropacho fölállítja az asztalkákat, és kirakja az egyikre a varázseszközöket. A másikra a babát teszi, és néhány növényt hozat mellé a feleségével.) Ezekkel szoktam gyógyítani.

G. A.: Hogyan gyógyít ezekkel?
R.: Ezek Don Tomás és Mariana de Salasaca. (Két kerekded, lapos kőre mutat.) Ezt a Don Tomást itt találtam a házban. Ez az Imbabura-papa gyereke, még kicsi, de meg fog nőni. Ez Don Segundo Bernabé Saracay. (Egy kisebb kerekded kő.) Ez az őserdőből való. Nagy erejük van Isten szolgálatára, gyógyítani tudnak. Ezekkel megtisztítom mind az egész testet, ha valaki malaire-t kapott. Ezt a szarvacskát (egy vasfoglalatba illesztett állati szemfogat vesz a kezébe) már húsz éve használom. Ez is jó a malaire ellen. A cigaretta, szép világos jó dohány kell legyen, szintén tisztít, ha a testre fújom. (A cigarettásdobozt mutatja, majd kezébe vesz egy kis kanálkát, parfümöt tölt bele, gyufával meggyújtja.) Ha ez mind elég, nagy betegségről van szó. Ha valamennyi megmarad, nincs olyan nagy baj. A pálinka és a fehér meg zöld likőr is a fújáshoz kell. A szenteltvíz is segít.

G. A.: És ez? (Az asztalkán található mozgatható, közösülést imitáló kulcstartóra mutatok.)
R.: Ez is mágneses, magába szívja a betegséget, ha Isten is úgy akarja.

G. A.: És a gyertya?
R.: Nézze… (Meggyújtja a gyertyát, és a lecsurgó viaszt mutatja.) Ez meg tudja mondani, hogy mi a betegség. A gyertyával is meg lehet tisztítani a testet, bedörzsölve az egész testet. Ez a kis Mária, az Isten szerelmével tud gyógyítani. (Egy kis Mária-szoborra mutat itt.)

G. A: Vannak más szentek is, akik tudnak segíteni a gyógyításban?
R.: Ez az Otomay, Segundo Bernabé, San Antonio, az Imbabura-papa, aldt Francisco Avillanónak hívnak, az Ilumán-vízesés, Jézus Krisztus.

G. A.: Milyen időpontban jő gyógyítani?
R.: Kedd és péntek a jó napok.

G. A.: Éjszaka?
R.: Én nappal csinálom, Isten segítségével.

G. A.; A nap melyik szakában?
R.: Bármikor jó gyógyítani.

G. A..* Vannak egyéb módszerei is, hogy megállapítsa, milyen betegségről van szó?
R.: Hát, megfogom a beteg kezét, amikor itt azt érzem, hogy csák-csák-csák (a csuklót és könyökhajlatot mutatja), nem fog meghalni. Amikor csak fönt érzem, meg fog halni. Vagy ugyanígy, ha a nyaknál érzem, nincs nagy baj, de ha csak lent, na akkor ez meg fog halni.

G. A.; Növényeket is használ a gyógyításhoz?
R.: Igen, igen. A tisztításhoz, Isten szolgálatára, sokféle növény jó, nézze, háromféle ott van belőlük a kert végében. Megtisztítom a beteget a növényekkel, végigdörzsölöm a testét a babával, hogy a betegség átmenjen bele. Aztán kenyérrel, mandarinnal, dohánnyal, ami ezen az asztalon volt (a babás asztalkára mutat), fölviszem a hegyre, és otthagyom. A főzetek is nagyon jók, meginni vagy fürdésre.

G. A.; Milyen hosszú lehet egy gyógyítás?
R.: Félórácska, órácska. Amikor brujókkal verekszem, több idő.

G. A.: Brujókkal verekszik?
R.: Mikor látom, hogy ártó varázslatról van szó, elküldöm ezt [az ártást], meggyógyítom Isten segítségével. Aztán éjszaka jönnek a brujók ördög képében késekkel, az álmomban, jönnek az asztalukkal, igen erősen fújnak. Akkor én elküldöm őket, fölemelem a kezem, és elküldöm őket, és szépen megszelídülnek. León Cotacachi vad bika képében jött, erősen fújt, megverekedtünk. Ez a León Cotacachi ártó céllal, a gonosz erőknek is szokott dolgozni [trabajar pára mai]. Én nem szívok ki a testből pókot, gyíkot, mint León Cotacachi. Ez becsapás. Ezek a brujók a levegővel beszélnek, a rossz szellemekkel. Kutakban fürdenek meg, hívják az ördögöt [supay].
Ez a León Cotacachi egy-egy gyógyításnál három-négy üveg pálinkát is megiszik, én egy-két kortyot veszek a szájamba a fújáshoz. Ez a León Cotacachi nagyon sok pénzt kér el, mert az ő házában van San Agatón. (A falu védőszent) ének faragott barokk szobra.) Ellopta a templomból a szentecskét, és a házában tartja. Jövendőt is mond. Én ezt nem csinálom, ez becsapás.

G. A.: Miket csinál Ön még, mint curandero, a gyógyításon kívül?
R.: Amikor a brujók a földet meg akarják rontani, sót és szappant szoktak a földre tenni, hogy rossz legyen a termés. Akkor én Isten segítségével meg tudom gyógyítani azt a földet az Imbabura atyácska földjével. Amikor ezek a brujók valakinek az állatkáit bántják, meg tudom őket gyógyítani, gyógynövényfőzetet és szenteltvizet itatok velük. Vagy ha egy leányka és legényke egymásba szeretnek, megmondom nekik, hogy hozzanak két szegfűt, pirosat, fehéret vagy feketét, és segítek nekik. Isten segítségével húsz párnak segítettem, akik máig boldogan együtt élnek. A szerencsében is tudok segíteni. Aki szerencsét akar, a kezébe kell vegyen öt- vagy tízezer sucrét, és én a mágneses keresztemmel szerencsét küldök neki. Ezzel elveszett állatokat vagy tárgyakat is meg tudok keresni.

A Ropachóhoz hasonló curanderók az otavalo hagyományok legarchaikusabb elemeivel dolgoznak. Általában a városoktól távoli kis falvak lakói ők, de körükbe sorolható a 2. oltár tulajdonosa, az ilumáni indián curandero is, aki ezen ősi elemeket a kreol-mesztic közönség által felkapott „sámánfaluban” hasznosítja.

Az otavalo vallásosság egyik igen archaikus, markáns rétege a hegykultusz. Az otavalo mítoszok férfi és női entitásokként értelmezik a hegyeket. Az Otavalo völgye fölé magasodó Imbabura kecsua megnevezése Taita Imbabura (Imbabura atyácska), a szomszédos Cotacachié Mama Cotacachi (Cotacachi mama). E megnevezések, a hegyen található ős-hívó sziklák, valamint a túlvilági falvak hegyekben való elképzelése az őskultusz és a hegykultusz interferenciájára utal.

Az általam e kategóriába sorolt curanderók, az oltáraikon található „hívó-tárgyak” segítségével, elsősorban a hegyek szellemeit s az ott lakozó ősöket invitálják varázsmunkáikhoz segítségül. Áldozati ajándékokat (kenyér, sült kukorica, banán, mandarin) visznek a hegyoldalakban, vízmosásoknál, nagy szikláknál található szent helyekre (huacas).

Oltáraiknak leglényegesebb elemei a saját névvel illetett varázserejű kövek, melyekről úgy tartják, hogy a hegyek gyermekei, és állandó növekedésben vannak. Ropacho két kisebb kövét úgy hívják, hogy Don Tomás és Mariana de Salasaca. A spanyol fedőnevek a hegyek megnevezésében is megjelennek: a Cotacachi hegy szellemének általánosan elterjedt megnevezése Maria Isabelita de las Nieves, az Imbaburát pedig mint Manuel Imbabura szokták szertartásaikon a curanderók emlegetni.

Az ebbe a csoportba sorolható curanderók nagy erőt tulajdonítanak az „inka kori leleteknek” (csiszolt obszidiánhegyek, csillag alakú buzogányfej), melyek szintén az ősök szellemi erőterének bevonását szolgálják.

Ropacho kövei között egy őserdei származású is van, neve Don Segundo Bernabé Saracay. Ez a kő az otavalók által legerősebb „manájúnak” tartott Oriente (spanyolul „kelet”, itt: „őserdő”) varázserőit hivatott magához vonni. Szintén őserdei entitásokat képviselnek az ilumáni curandero oltáránál a vasfa lándzsák és a León Cotacachinál található sörényes farkasfarok meg kajmánbőr. Ezek az Orientéből származó tárgyak nagyban emelik egy curandero presztízsét.

Az Oriente szerepe a curanderók képzésében is fontos, a legalább egy őserdei mesternél eltöltött tanulóidőt mint alapkövetelményt említik a curanderók. Ennek az ismeretlen, sokarcú őserdőnek tulajdonított mágikus erőtér képzetei mellett egy gyakorlati oka is van: az őserdei transztechnikákat (különböző őserdei növények, például ayahuasca fogyasztásának és alkalmazásának módszerét) kívánják itt elsajátítani a curandero -jelöltek. A kapcsolat nemcsak a curanderók és tanítványaik, hanem a curanderók és a betegek között is fönnáll. Ennek szemléltetésére álljon itt terepmunkanaplómból a következő eset leírása.

Gyógyítás az őserdőben

Jósé Quimbo és Mama Rosa curanderóknél

1993. október 12.

Az őserdei quichuák, más néven yumbók közé tartozó Quimbo házaspár a Napo folyó egy szigetén, Misahuallí városától motorcsónakkal félnapi járásra él. A kis szigeten szórt települési formában, ültetvényes gazdálkodást folytatva rajtuk kívül még körülbelül húsz család lakik. A magas lábakon álló Quimbo házban három nemzedék él együtt.

E yumbo családhoz két fiatal otavalo lány révén jutottunk el, akik egyikének édesapja „conpadre” rokonsági kapcsolatban van Don Jóséval. A lányok édesapjukkal együtt épp látogatásra készültek a Quimbo családhoz, és megengedték, hogy elkísérjük őket. Útjuk tulajdonképpeni célja a fejét örökösen fájlaló nagybácsi kikúrálása volt, melyre az otavalo curanderók sikertelensége után a Quimbo családot látták a legalkalmasabbnak. A csónakból kiszállva a parton az integető Don Jósé fogadott minket, mondván, hogy megálmodta conpadréja látogatását. A gyógyító szertartásra ott-tartózkodásunk második estéjén került sor, a kunyhó nyitott terében, ahol a mi éjszakai szállásunk is volt. A szertartás kecsuául zajlott, csak néha, a feszülethez szólva váltottak át spanyolra. A kecsua részek értelmezésében az otavalo lányok voltak a segítségemre.

A vacsora után félrevonulunk hálózsákjainkba. Taita Jósé és Mama Rosa a mellettünk levő gyékényeken beszélgetnek otavalo vendégeikkel. Körbe-körbe jár az ajándékba hozott aguardientés üveg, a hangulat emelkedett, nagy nevetések és heves indulatok váltják egymást. Egyszer csak eltűnik a színről a két házigazda, a kis szobából lassú, kecsua nyelvű ének hallatszik. Előjön Taita jósé és Mama Rosa, igen komoly, ünnepélyes az arcuk. Merev tekintettel komoly, határozott hangon kérdezgetni kezdik az otavalókat a jövetelük okairól, ők rámutatnak a beteg nagybácsira, aki most is, mint az egész út során oly gyakran, fogja a fejét. Taita jósé részletesen kikérdezi a beteget a feleségéről, gyerekeiről, munkájáról, utazásairól, étkezési szokásairól. A vége az, hogy Taita Jósé leszidja a bácsit, amiért túl sokat utazik, dolgozik (kereskedik), és túl keveset törődik Istennel és a testével. Megfeddik, amiért kövérkés. A beszélgetés közben alaposan körbetapogatják a fejét, előbb Taita Jósé, majd Mama Rosa. Aztán nekifognak a tisztító műveleteknek: végigcsapkodják a meztelen felsőtestű férfit egy növénycsokorral. Egy- egy gyertyát végighúzkodnak a testén, majd ennek a lángján keresztül pálinkát fújnak rá. A legelső testre fúvás előtt rövid fohász után jobbra, balra, fölfelé és lefelé fújnak egy különösen nagyot. Az alkohol a tűztől nagyokat lobban, néhol kicsit megdörzsöli a férfi testét. „Mama Rosa igen erősen, igen erősen tud fújni”, mondja később nagy elismeréssel az otavalo papa. Az otavalóktól kérdeznek valamit, erre bólogatva előhúznak a táskájukból egy üveget (szenteltvíz van benne). Ezzel is négy irányba hintenek egyet-egyet, majd végigspriccelik a beteget. A fejét, homlokát Mama Rosa lágyan meg is mosogatja vele. Cigarettafüsttel is végig fújkálják. Következnek a szívások: ezt főleg Taita Jósé csinálja. A beteg jobb és bal kézfejénél, a felső karjánál, vállánál és a fejtetőnél erőteljes szívásszerű mozdulatot (konkrétan nem szívja meg a bőrt), majd a szimbolikusan kiszívott ártalmakat különböző irányokba „elküldi”. Közben Mama Rosa folyamatosan beszél, a jelekből úgy veszem ki, hogy ráolvasást végez a szívások hatékonyságának érdekében. Taita Jósé a szobájába megy, és egy tekercs összegumizott szárított növénnyel tér vissza. Közben Mama Rosa levette a falról az erre az alkalomra a „nappali” falára függesztett feszületet, és miután négy irányba bólintott vele, a beteg fejéhez érinti, megint négy irányba lendíti, majd visszaakasztja a falra. Taita Jósé rövid spanyol nyelvű fohász kíséretében a feszülethez érinti a növény tekercset, majd egy szónoklat kíséretében a férfinak átadja.

Áttérnek a conpadréjukra meg, úgy látszik ott helyben jött ötlettel a lányokra. Mint utóbb Rosita elmondta, szerencsevarázslatokat végeztek nekik speciálisan az európai útjukhoz. Ezt a mi jelenlétünk katalizálta.

Ekkorra már Mama Rosa meglehetősen részeg, férje működését csak bólintásokkal kíséri, majd el is megy aludni. Taita Jósén is látszik, hogy sokat ivott. Azért az előző beteghez hasonlóan őket is megtisztítja gyertyával és fújásokkal, majd kér tőlük egy-egy papírpénzt. Tarisznyájából elővesz valami szárított növényt, e köré tekeri a bankjegyeket. Megsimogatja a csomagot gyertyával, majd pálinkásán megfújkodja. Végül leveszi a feszületet, és mindegyre megmutatva a csomagokat neki, egyszer-egyszer hozzá is érintve őket kéri az Urat (Nuestro Padre, Jesú Cristo, Churicuma Jesú Cristo), hogy adjon sok pénzt, szerencsét, erőt, egészséget ennek az embernek, és sok pénzt, erőt, egészséget, jó szerencsét ezeknek a lányoknak, akik messze-messze Európába készülnek a gringókhoz, és „ott is vigyázz rájuk”, mondja a feszületnek spanyolul. Ezzel a szertartás véget ér. Fél szemmel odanézve látom, ahogy egy nagyon vaskos pénzköteget ad át Taita Jósénak az otavalo papa. Mint utóbb Rositától megtudtam, 200 000 sucrét fizettek. (Ez 1993-ban 10 000 forintnak felelt meg.)

A fentiekben leírt szertartás menete és módszerei megegyeznek az otavalo technikákkal. (A leírt szertartások elemzésére helyhiány miatt nem térhetek ki.)

Visszatérve a „hagyományos irányzatot követő” otavalo curanderókhoz, a hegykultuszhoz és az őserdőhöz kapcsolódó tárgyak mellett számos egyéb, valamilyen okból a curandero által mágikus erőterűnek érzett tárgy is bekerülhet az oltárukra, mint Ropacho közösülést imitáló kulcstartója.

Természetesen az e csoportba tartozó curanderók varázseszközei között keresztény elemek is vannak (Ropacho: kereszt, Szűz Mária-szobrocska; León Cotacachi: San Agatón, Szűz Mária-szentkép, feszület). Az ilumáni indián curandero oltárán található fa kereszt nem egyértelműen sorolható ide, mivel a kereszt szimbóluma a letűnt andesi kultúrák jelképeinek sorában is szerepelt.

Ezen keresztény entitások mágikus erejét jól példázza az a Ropacho által is említett tény, hogy San Agatón szobrát León Cotacachi az agatói templomból tulajdonította el. A szent azóta is e curanderónál van, többek szerint azért, mert a felelős személyek félnek León Cotacachi ellen fellépni.

A „spiritiszta” és „keresztényes” curanderók

Az általam ezen irányzatba sorolt curanderók segítő szellemeinek skáláján, gyógyítási módszereiben az otavalo vallásosság egy újabb rétegének, a kereszténységnek és azzal együtt a spanyol népi vallásosságnak erős hatása érzékelhető. Oltáraikon ez a hegykultuszra utaló tárgyak hiányában, a „keresztényes” curanderóknál keresztény elemek fokozott jelenlétében reprezentálódik.

A „spiritiszta” curanderók

4. oltár: A Fábrica de Cimentos-i curandero

Idézet terepmunkanaplómból:

A Fábrica de Cimentos-i curanderónál
1993. november 2., kedd.

Már egy hónapja vártuk, hogy agatói barátunk, Rafael Cotacachi szóljon, melyik nap fogad minket a Fábrica de Cimentos-i curandero. Rafael szerint ennek a Cotacachi egy elzárt völgyében élő yachajnak olyan nagy ereje van, hogy el tudja állítani a kunyhója körül az esőt. Ereje jó része a háza mellett levő kútnak köszönhető, melynek vizében a gyógyító szertartás előtt mindenkinek meg kell mártóznia. Rafael már jó előre bejelentkezett nála, miután megbeszéltük, hogy cserébe azért, hogy elvisz minket magával, kifizetjük neki szerencsevarázslata díját. Ez 100 000 sucre volt. (1993-ban ez 5000 forintnakfelelt meg.) Rafael állta az egyéb költségeket: az autóét, ami fölvitt és lehozott minket, meg a curandero által felsorolt, a varázsláshoz szükséges szerekét. Ezek:
* 2 tojás,
* 1 üveg kölni,
* 1 üveg aguardiente,
* 1 üveg szenteltvíz,
* 1 kis üveg licor verde,
* 1 fehér, 1 piros és 1 fekete rózsa,
* 2 piros szegfű,
* 1 csokor rodo,
* 1 csokor marco,
* 1 csokor hierbabuena,
* 1 csomag cigaretta,
* 3 szentelt gyertya,
* 2 db 5000 sucrés bankjegy,
* 1 db befőttesüveg.

Végül az utolsó pillanatban szól, hogy induljunk. Bedobáljuk hálózsákjainkat, kölcsönkért orv diktafonunkat, a kútfürdőzéshez pót ruhát, szóval olyasmit, ami szerintünk egy egész éjszakás sámánszertartáshoz feltétlenül kell. Rafael tíz év körüli kisfiát hozza magával, a kellékeket meg egy pokrócot. Egy ideje már megyünk, mikor eszébe jut, hogy szenteltvizet elfelejtett hozni. Letesz minket a keresztanyjánál, és szörnyű idegesen elrohan szenteltvízért. Egy óra múlva érkezik, újra beszállunk a bérelt autóba. Kanyargunk föl a hegyekbe. Rafael kéri, hogy ne is pisszenjünk, a legjobb volna, ha észre sem venne majd minket, fehéreket a curandero. Ha mégis feltűnnénk neki, azt kell mondanunk, hogy már hosszú ideje vágyunk kisbabára, de csak nem jön, azért jöttünk, hogy a segítségét kérjük.

Elered az eső, az autónk lerobban. Zuhogó esőben gyalogolunk, stoppolunk, végül botorkálunk az elhagyatott völgy alkonyba vesző, félelmetes homályokkal teli ösvényein. Egy pallóhíd utáni kanyarban elénk tárul a vízesés és mellette a curandero három háza. Ezek azok a házak, melyek körül ha kint zuhog is, nem esik az eső. Ott van a kút, amelyikben, ha igaz, meg kell mártóznunk.

Rafael barátunk csendre int minket, szétrugdalja a kutyákat, majd félénken beszól az egyik házba. Egy asszony jön elő, a curandero felesége. Bevezet minket a gyógyító kunyhóba, ahol már több páciens várakozik a földre terített gyékényeken. Mi is lecuccolunk, egy jó sötét sarokba. Rafael beszélgetésbe elegyedik a többiekkel. Van itt egy férfi, akiről a fehér orvosok már lemondtak. Kislányával és feleségével együtt két hete lakik itt a curanderónál, aki naponta foglalkozik vele, és a férfi már nem fullad olyan rettenetesen, visszatért az erő a tagjaiba. Egy asszony a lábát fájlalja, egy másik a férjével jött, aki iszik és verekszik, ez ellen szeretnének valami írt.

Mi hálózsákjainkba bújva némán várunk az egy szál gyertyával megvilágított szobában. […] A később jövőkkel együtt összesen vagy húszan lehetünk. A lágy kecsua duruzsolás hangjaira lassan elalszunk. Egyszerre csak felriadok, nyílik az ajtó. Egy középkorú, hosszú varkocsos férfi lép be a helyiségbe. Vagy egy fejjel magasabb lehet az átlagos otavalóknál, büszke tartása, nyugodt mozdulatai méltóságot sugároznak. Csak ő lehet a yachaj! Körbenéz, reszketünk, mikor érzi meg a gringószagot. De nem törődik velünk, leül asztalához, és halk beszélgetésbe kezd a körülötte ülőkkel. Elkéri mindenkitől a hozott növényeket és varázsszereket, gondosan gyógybefőtteket készít belőlük. Rafaeltől elkéri az egyik 5000 sucrést, gyertyalángon át pálinkát fúj rá, cigarettával füstöli, szenteltvízzel, kölnivel, likőrrel locsolja, majd a hozott növények köré tekerve beleteszi a befőttesüvegbe. Tojást üt rá, meghinti dohánnyal, a rózsák és szegfűk szirmaival, ráénekel az üvegre, végül három jót fúj rá, és lezárja. Kész a szerencsebefőtt. Összesen három ilyen üveg készül, úgy látszik, hárman jöttek ma szerencsevarázslatért. A csendes kecsua beszélgetés folytatódik, amennyire kiveszem, időjárásról, munkáról, politikáról esik szó. Ez még nem lehet a gyógyítás. A halk hangok megint könnyű álomba ringatnak minket. Egyszer csak fölébredek, minden sötét körülöttem, mér nem ég a gyertya. Csak nem aludtuk át az egész szertartást!? De nem, nem. Valami furcsa zajra és finom vízpermetre az arcomon riadtam föl. Rafael a fülembe súgja, hogy most kezdődik, maradjunk csöndben. Feszült várokozás üli meg a sötétséget. Három nagy fújás és egy dobbanás hallatszik, egy parancsoláshoz szokott hang szólal meg spanyolul:
– Jó estét, jó estét! Kik vagytok itt?
A jelen levő betegek, köztük Rafael, kórusban felelnek:
– Jó estét, Patroncito,jó estét! Mi vagyunk azok, csak mi.
– Messziről jöttem, nagyon messziről. Pepito Jimenez és Miguel de la Rosa üzenetét hozom, ma ők nem tudtak eljönni. Ma csak Melchorral, az ördögsegédemmel gyógyítok. Na, hol vagy, fickó?

Újabb három nagy fújás, permet az arcomon és a dobbanás. Egy pajkos hang szólal meg a sötétségben:
– Jó estét Patroncito,jó estét! Na, hol vannak, hol vannak, kik vannak itt, kik vannak?
– Jó hogy jössz Melchor, sok munkánk lesz -felel a méltóságteljes hang. – Jöjjön ide az a Rafael, vele kezdjük. Melchor, mit gondolsz, mit akar, mire vágyik?
– Szerencsére, Patroncito, szerencsére.
– Felelj nekem Rafael! – szól a zengő hang a sötétségben mellőlem időközben eltűnt Rafaelhez. – Hol élsz, mit csinálsz? Gyermekeid? Feleséged jól tartod-e? Az italt szereted-e? A fejed szokott-e fájni?

Rafael félénken válaszolgat, közben időnként kecsuára átváltva Melchor is kérdezgeti, a válaszokat gondosan spanyolra fordítja az urának.
– Megadod-e az asszonynak, ami az asszonyé?
– Igyekszem -feleli Rafael szerényen.
– Na azért, mert aki az asszonyka körül nem szorgoskodik ásóbotjával, az a földet is hiába kapálgatja, így van-e, Patroncito?

Így folyik a beszélgetés pergőn, tréfák és példás intelmek tarkítják afaggatózást. Valóságos életvezetési kurzus. A hangulat oldott, a sötétben érkező szellemek bizalmat és szimpátiát keltettek maguk körül.

Rafael után a másik két páciens is előáll, ők is szerencsevarázslatért jöttek. Az alapos kikérdezés után a curandero végigütögeti a három férfi testét a tisztító növényekkel, megfújkodja Őket pálinkával, kölnivel, likőrrel. Megkéri őket, hogy a hozott másik 5000 sucrést vegyék a kezükbe, és a kezüket külön is végigcsapkodja, fújogatja. Végül átadja a szerencsebefőttes üvegeket. A szerencse mellettük lesz, ha az üvegeket három éjjelen át kiteszik az ablakukba egy pohár víz társaságában. A víz azért kell, hogy a szellemek azt fogyasszák, a befőtteket csak észrevételezzék.

Mindezeket hazafelé jövet tudom meg Rafaeltől, hiszen a kunyhóban teljes sötétség van, csak sejteni lehet, mi történik. Az éjszaka a még jelen levő betegek és hozzátartozóik kérdéseinek megválaszolásával folytatódik. Egy fájós térdű öregasszonyt például a yachaj elküldi Otavalóba Ernesto Jaramillo röntgenorvoshoz. Ha ő nem talál hibát, akkor rontás lesz a dologban, és San Agatónhoz kell könyörögni, meg rontáselhárító szertartásra lesz szükség, Addig is borogassa juyanguillával a lábát,..

Egy másik asszonnyal, aki iszákos férjével jött el, hosszasan beszélgetnek az ivásról, a szükséges mértéktartásról.
Egy harmadik, a csontjait fájlaló öregasszonyt elküldi a Virgen de Bánoshoz imádkozni és egyúttal az ottani bános termales-ba fürdőzni. Több többkomponenses receptet diktál föl különböző panaszokra, de, mint az elején megmondta, ma nem gyógyít. Akik gyógyítószertartásra jöttek, azokat visszarendeli egy héttel későbbre, amikor már más nagyobb erejű szellemek is jelen tudnak lenni. Egyszer csak megint permetet érzek az arcomon, dobhantásokat hallok: a szellemek elköszönnek. Hálálkodó kórus búcsúzik tőlük. Újra világosság gyúl, a gyertyafénye visszatérít a valóságba. Vége a szertartásnak.

Ott fekszünk a curandero varázsasztalkáival szemben, igyekszünk láthatatlanná zsugorodni. A curandero és a mellette ülő férfi (valószínűleg az ördögsegédje) rágyújtanak. Frenetikusán oldott hangulat van, kecsuául beszélgetnek a többiekkel. Nagy nevetések csattannak fel mindegyre,.. Már hajnalodik, (a curandero) elbúcsúzik és kimegy.

(A szerencsevarázslat pszichológiai hatásmechanizmusáról csak annyit, hogy Rafaelt másnap megkéselték, csúnyán felhasították az arcát. Fülest kapott, hogy valakik az általa vezetett cooperatíva traktorjait szét akarják hordani, a helyszínre sietett, és a tetten ért rablók így bántak el vele. A történteket ő maga és a család is úgy értékelte, hogy „nagyon szerencsés volt, hogy nem halt meg”.)

Noha minden curandero a szellemvilág erőivel dolgozik, sajátos karaktere van (könnyen lehet, hogy a kreol-mesztic népi kultúra erős hatására) a konkrét antropomorf segítő szellemek, holt szellemek megidézésével dolgozó curanderóknak.

Julio César Sósa, egy quinchuquíi curandero (oltárának tárgyait külön nem írtam le, mivel megegyeznek a Fábrica de Cimentos-i curandero oltárán található tárgyakkal) saját állítása szerint „spiritizmussal” dolgozik: a hegyoldalban lakó holt szellemeket meg tudja idézni, például Kolumbusz Kristóf szellemét is képes segítségül hívni.

Figyelemre méltó az Andok-szerte elterjedt, a pokolban, az ördögök társaságában vezeklésre kényszerülő spanyol szellemek motívuma. E szellemekkel kapcsolatban a Fábrica de Cimentos-i „szeánszon” megfigyeltek alapján két megjegyzésem van: a spanyol földesurak másvilági rossz sora nyilvánvalóan az indiánok és spanyolok e világi relációinak túlvilági kompenzációja. A másik viszont az, hogy a spanyol autoritást, határozottságot ma is mélyen tisztelő indiánok szemében egy ilyen karakterű segítő szellem igen sokat ér. A Fábrica de Cimentos-i curanderónál megjelent spanyol szellemnek mély, öblös, rendkívül határozott, parancsoláshoz szokott hangja volt, egész „egyénisége” erőt, tekintélyt sugárzott. Fontos volt a figura szempontjából, hogy csak spanyolul tudott, annyira, hogy minden egyes kecsuául elhangzott mondatot az ördögsegédje fordította le neki. Melchor, az ördögsegéd ezzel szemben pajkos, ide-oda csapongó, sokat nevető, nyekergő hangú kópéként jelent meg, akit a földesúr szolgaként kezelt. Mindezekből arra következtethetünk, hogy a megnyert segítő szellemek hajdani, földi tekintélye transzplantálódik a szellemvilágba, így nem egyszerűen a holtak, hanem a minél erősebb tekintélyű személyek szellemeinek megnyerésére törekszenek a curanderók. Nem kis részt a tekintély és a spanyolok közti ekvivalencia az alapja tehát ezen Andok-szerte ismert, gyógyítóként fellépő, elkárhozott földesúr-motívumnak.

A „spiritiszta” curanderók oltárán kevesebb eszköz van, asztalukon csak a tisztító műveletekhez szükséges tárgyak találhatók: mint a pálinka, likőrök, kölni, szenteltvíz.

A kezelésekre alkalmas napok a spanyol népi kultúra baljós, szellemjárós napjai, a kedd és a péntek (vö. „El viernes y el martes no viajes, no te cases”: „Pénteken és kedden ne utazz és ne házasodj”-, spanyol közmondás). E napokat egyébként a többi „irányzat” curanderói is előnyben részesítik. (Lásd Ropacho nyilatkozatát, 427-429.)

A „keresztényes” curanderók

Találkoztam olyan curanderókkal is, akik gyógyító- és varázslóerejüket a keresztény entitásokkal hozták összefüggésbe. A cotacachi curandero így nyilatkozott módszereiről:

„Én nagyon tisztán, nagyon tisztán dolgozom. Imákkal gyógyítok, szentelt gyertyával meg szenteltvízzel és kölnivel való fújásokkal. Hívom a szellemeket, hogy segítsenek. A sok halottat, hogy segítsenek, Jézus Urunkat és Szűz Máriát, Szent Pétert, Szent Antalt, a szenteket mind…”

Láthatjuk, azért ez sem tisztán keresztényi út, de azért ezek a curanderók valóban kevesebb ősi indián elemet használnak, ez meglátszik oltáraik elsősorban keresztény jelképeket tartalmazó listáin. Az ima gyógyító szerepe náluk nagyobb hangsúlyt kap. E curanderók körébe újkeresztény felekezetek követői is beleillenek: egy „keresztényes” eszközökkel dolgozó agatói curandero interjúalanyom például Jehova Tanújának vallotta magát.

Ezen ág curanderóinak diagnosztizálási és tisztítási módszerei megegyeznek a „hagyományos” curanderóéval, a fúvások, dohányfüstölés stb. mágikus eszközeivel ők is élnek.

A meszticizálódott curanderók. A „mai sámánizmus”

6. oltár: Az ilumáni mesztic curandero (4. kép)

Idézet terepmunkanaplómból: Egy cégtáblás ilumáni curanderónál

1993. augusztus 21.

Coba (Carlos Alberto Coba, az Instituto Otavaleno de Antropológia munkatársa) ajánlott egy curanderót Ilumánban. Elmegyünk megnézni, de elköltözött, nem tudják megmondani, hogy hová. Ha már ott vagyunk a »sámánfaluban«, elhatározzuk, hogy találomra benézünk egyhez. Több helyen méteres cégtáblák hirdetik, hogy »Antonio Jüan Vázquez y su hijo«, és effélék, a foglalkozás feltüntetése nélkül. Az utcán kérdezősködve megtudjuk, hogy ezek a curanderók cégérei.

Egy mellékutcában bekopogtatunk egy ilyen cégéres házba, pont jön is a tulaj, egy dél-amerikai diktátor kinézetű mesztic férfi. Igen nyájas, s mielőtt bármit is mondhatnánk, bevezet minket a gyógyítóhelyiségbe, és rögtön jövök felkiáltással magunkra hagy. A félhomályos szoba jobb sarkában egy nagy asztalon kövek, üvegek, gyertyák, feszület, szentszobrok, Buddha-szobor, a falon szentképek, kereszt, mögéjük csúsztatva egy-egy papírpénz. Gyorsan csinálok egy fényképet (7. kép). Megbeszéljük, hogy Boldi amúgy is fájós térdét fogjuk gyógyíttatni, ha nem túl drága. Aranyláncait csörgetve visszajön a férfi, rendkívül figyelmes és nyájas. Elmondjuk a láb-mesét, megkérdezem a tarifát. Nem tudja, a baj okától függ, meg kell először vizsgálnia. Jó. Alsógatyára vetkőzteti Boldit, középre állítja. Pálinkát vesz a szájába, erős phaaa hangok kíséretében Boldira sprickolja, fejétől a lábáig. Olyan erősen igyekszik fújni, hogy néha meg kell álljon köhögni. Majd fog egy gyertyát, és a fejétől szép fokozatosan a lábáig végighúzkodja Boldi testén. Leteszi ezt a gyertyát az asztalra, eldől, újra fölállítja, meggyújtja. Letérdel az asztal mellé, meghatározhatatlan nyelven imádkozni kezd. Egy-egy szót kihallok belőle: Changó, Imbabura, Nuestro Padre, Yemayá, San Antonio, Todos Los Santos, espíritus muertos, quebrada Humán. A hosszú, éneklő hangú ima után a kezébe veszi a gyertyát, és nagyon alaposan nézegetni kezdi a lángját. Forgatja, figyeli, csóválja a fejét, majd kijelenti, hogy Boldi »ha cogido malaire«. Csodálkozunk, hisz még csak két hete vagyunk itt, honnan jött volna a rontás Boldira. De megtudjuk, hogy rontásba véletlenül is bele lehet lépni, ha másokból kivarázsolják, és gondatlanul az úttestre hajítják. Sok a sarlatán, vigyázni kell – mondja. Szóval, Boldi állapotán csak egy nagy tisztító szertartás segít. Mennyibe kerül az? 80 000 sucre (4000 forint). Na jó, köszönjük, majd meglátjuk. Próbálom kérdezgetni, hogy ki az a Chango és Yemaya (ezeknek az afro fétisisteneknek az említése nagyon meglepett), de nagyon megsértődik, hogy képzelem, hogy csak úgy kiadja e titkokat, amelyek megtanulásáért ő annyit áldozott. Miért, hogyan tanulta a gyógyítást? Két éven át böjtölt, nem nyúlt nőhöz, és súlyos pénzeket fizetett őserdei és coloradói (Santo Domingo de los Colorados trópusi klímájú vidék a hegyek és a tenger között) varázslóknak, hogy tanulhasson tőlük. Elbúcsúzunk, ötezer sucrét adok neki. Félek, hogy kevesellni fogja, de szerencsére nem szól semmit.

A meszticizálódott curanderók oltárán igen kibővül a tárgyak repertoárja: az andesi és keresztény elemek mellett megjelennek az ezeken túlmutató tárgyak, lásd az ilumáni mesztic curandero Buddha-szobra. Ezeknek a curanderóknak az imáiban is nagyobb a szinkretizmus: gondoljunk az ilumáni mesztic curandero szelleminvokálása során elhangzott Chango és Yemaya, afrolatin fétisistenek említésére. (Ezen entitásokról lásd például Dornbach 1990.) Ugyanakkor diagnosztizálási és tisztítási módszereik a hagyományosakkal megegyeznek. Pácienseik kreol-mesztic ecuadoriak és külföldiek.

Széles körű, értelmiségi rétegekben is jellemző keresettségükről álljon itt két példa.
Carlos Alberto Coba, az Instituto Otavaleno de Antropológia egyik főmunkatársa, több nemzetközileg elismert etnomuzikológiai szakkönyv szerzője, aki otavalói terepmunkám során igen sokat segített nekem, azzal a megjegyzéssel irányított el egy cotacachi curanderóhoz, hogy:

Az egy csoda, amit az az ember művel Tudod Anita, a veséim nagyon fájtak. Végigjártam több orvost, beszedtem a gyógyszereket. Semmi eredmény. Maria (Cobáék otavalo bejárónője) azt javasolta, menjek el Cotacachiba, ott van egy nagyon jó curandero. Elmentem, mit tehettem? Egy hónapig jártam hozzá, és azóta a veséimmel semmi problémám sincs soha. Jó barátok lettünk, menjetek, örömmel fog fogadni.

Az alábbiakban egy Otavalo városi turistairoda ötven év körüli kreol vezetőnőjének, Maria Guiterreznek a beszámolóját közlöm arról, hogyan gyógyította meg derékfájását egy ilumáni indián curandero.

Hat szegfűt, három gyertyát, három tojást és két doboz jó minőségű cigarettát, mint a Marlboro vagy a Larke, kellett vinnem. Ez a curandero mindig éjjel dolgozik. Egy keddi napon, este kellett odamennünk, a férjem vitt el autóval. A kezelés két-három órás volt, utána hazamentünk.

Először cukornádlikőrrel befújta a szegfűket, és megáldotta őket. Egy floripondeóból (azonosítatlan növény) készített főzetet itatott velem, ettől jól elszédültem. Ez afloripondeo a temetőben nő, egy kábítószer. Elkezdett tőlem mindenfélét kérdezgetni, azt mondta, nem kéne dolgoznom az üzletben nő létemre, ez nem tetszik a szellemeknek. A derekam tájékán elkezdett szívni, a szívások között végig imádkozott. Azt mondta, hogy ki kell szívni a bajt. Cigeratta füsttel végigfújta az egész testemet. Aztán chilcával és ortigával végigdörzsölte a testemet, a hasam tájékát, mindenütt. A fejemnél kezdte a szívásokat. Azt mondják, hogy a betegségek a fejnél mennek be, onnan is kell őket kihúzni. Aztán bedörzsölte az egész testemet tojásokkal. Meggyújtott egy gyertyát, és a gyertya lángján keresztül pálinkát fújt rám, sok helyen meg is égetett. A végén megtisztította a ruháimat, azt mondta, hogy ezekben is elbújhat a betegség. Ez egy éve történt, és azóta sohasem fáj a derekam.

Mint láthatjuk, a curanderók gyógyításainak holisztikus elve a hagyományos otavalo rétegeken kívül vont klienseket e specialistákhoz. A világszerte párhuzamokkal dokumentálható jelenségkört Boglár Lajos szavaival mint „mai samanizmus”-t definiálhatjuk.

Hoppál Mihály különböző tanulmányaiban, a volt Szovjetunió területétől, Koreán s az Egyesült Államokon keresztül Budapestig számos példát nyújt a „városi samanizmus”-ra (Hoppal 1989, 1994). A jelenség elemzésekor a következőket állapítja meg:

A sámánizmus mai formáinak terjedése a kultúra szimbólumteremtő folyamatainak a sorába tartozik. A jelképek újratermelése ugyanis fontos kulturális mechanizmus, amelyet éppen a hiedelmek és az értékek rendszere szabályoz. Ebben az elmélet-kontextusban szemlélve a szimbolikus viselkedés az etnikus identitást fenntartó mechanizmus részét képezi a városi életben legalább annyira, mint egykor a falusi és törzsi társadalmak közösségeiben.

Ami a gyógyító funkció előtérbe kerülését illeti, arra kézenfekvőbb a magyarázat, ha azoknak a reménytelen helyzeteknek a tömegére gondolunk, amelyben egyszerűen nincs hova fordulniuk a betegeknek. Ilyenkor az új samanizmus önerősítő, koncentrációs képességeket fokozó meditációs technikaként hasznos segítséget jelenthet a „nagyvárosi sámánok” kezében. Előnye, hogy az egyén a csoportos foglalkozás alkalmával a közösséghez tartozás élményét kapja, ami fontos, mivel többnyire magányosnak érzi magát (Hoppal 1989: 194).

A „mai sámánizmus” jelensége megfigyeléseim szerint kétirányú. Egyrészt a Hoppál Mihály által leírt módon kialakul a „városi sámánizmus”, másrészt a városi rétegek azokon a területeken, ahol még megtehetik, felkeresik az autentikus vidéki specialistákat. Az új kulturális rétegekből jövő látogatók igényei sajátosan alakítják az autentikus specialisták működését, egy új szinkretizmus alapjait vetve így meg. Ennek köszönhető, hogy a curandero státusa nem gyengül, legfeljebb átalakul.

Otavalóban a „mai sámánizmus” mindkét irányzata megfigyelhető. Az Otavalo városban működő Andesi Tudás Szabadegyeteme a „városi sámánizmusra” jó példa. Vezetője, a mindig hófehér ruhát viselő, fehér varkocsú és szakállú fiatal férfi, Hernán Castro magát yachajnak vallja. Iskolájának programjában a többhetes kurzusok során (indiánoknak ingyenesek) az andesi filozófia, test- és táplálkozáskultúra, relaxációs és öngyógyító technikák mellett a vidék szent helyeinek megismerése szerepel. Működésére Hoppál Mihály fent idézett gondolatai teljességgel illenek: az etnikus identitást fenntartó szimbolikus viselkedés, a jelképek újratermelése mint alapprincípium. Az általam látogatott októberi kéthetes kurzuson három otavalo, egy cayambi és egy canari indián, két gazdag quitói fehér nő, két quitói fehér férfi, egy ibarrai és egy kolumbiai művészházaspár volt a törzstag.

Szemelvények az Andesi Tudás Szabadegyetemének előadásaiból

(Helyszíni jegyzetek)

„A Vízöntő korszaka eljött, az ősi, eddig csak beavatott mesterek birtokában levő tudás kiáradhat. Az európai kultúra felszabadította az embert a röghöz kötöttségtől, átjárhatóvá tette a világot, és óriási mennyiségű tudást halmozott fel. A baj csak az, hogy felfokozott szabadságával nem tud mit kezdeni, a szerzett tudást nem tudja megfelelően feldolgozni. Kultúrája, mely ezeket az eredményeket kitermelte, a másik oldalon a pozitív felismeréseket gátló jelenségekkel terhelt. A múlt felé orientálódik, nem a valóságos jelenre. Leválasztotta az embert a természeti erők áramairól. A testre koncentrál a lélek helyett. Ál célokkal tömi tele az őt magukba szívók gondolatait. Az, hogy ez a halmozó attitűdű kultúra most be akarja kebelezni az úgynevezett primitív kultúrákat, az nemcsak a hegemóniájának, hanem elesettségének is a jele: szüksége van ezen analitikus kultúrák segítségére, hogy önmagát föl tudja dolgozni. Ezért olyan nagy divat most a fejlett civilizációkban a »természeti népek« iránt érdeklődni.

Az andesi kultúra még birtokol egy olyan szellemi tudást, amely ha nem tűnik el, mielőtt kiáradhatna, sokat segíthet az anyagról oly sokat, de a lélekről oly keveset tudó ipari társadalmaknak. A másik oldalról viszont e kultúrának szüksége van az európai civilizáció tanulságaira, hisz a testi nyomor, betegségek, a túlzott röghöz kötöttség kínozza tagjait. Optimális esetben mindkét kultúra a másikat gazdagíthatja, ezt igyekszünk iskoláinkkal előmozdítani.

Tukui Pachapachac Hatun Ayllu – »Világcsalád«. Ez a neve a szervezetnek, mely ezeket az andesi iskolákat összefogja.
Tudásanyaguk az egész gyarmati időszak alatt titokban létezett yachacok rendjén keresztül a régi inka papoktól és elődeiktől származik.”
–
„Testünkben, lelkünkben tükre van az égi történéseknek. A fény következménye, hogy van szemünk. Figyelnünk kell, hogyan jár a Nap, a Hold s a csillagok, hogyan változik az időjárás, mert ami kívül van, annak bent meg kell jelennie. Az ember tükre a külső történéseknek. Ami fönt van, annak meg kell jelennie alul. Van bennünk Nap, Hold, Mars, Vénusz, Jupiter. A nap valami hatást kelt bennünk.

Az inkák úgy építették fel birodalmukat, hogy az eget figyelték. A városokat a csillagok mintájára rendezték el. A tavak fontosak voltak, mint a csillagok tükrei. Térkép nem kellett, elég volt egy kis tál víz, ebben látszottak a csillagok. Az volt lent, ami fölül is, nem tévedtek el. Az inka uralkodó volt a szellemi fényével világító nap.

Elménkben van egy tükör az életre. Elég megnézni, ki mit csinál, látom, hol mentél át, tükrei vagyunk a múltnak. Ha sok gyűlöletet éltél meg, az sugárzik belőled, ha szeretetet, ha tudást, látszik rajtad. Egy eset után vég nélkül ismétlődhet ugyanaz, hisz tükrünkben az van. Ha kétévesen valaki fél az egértől, akár meg is halhat ezzel a félelemmel, pedig elég lenne csak egyszer elriasztania, látná, hogy nincs miért féljen. Nem a múlt kell legyen a tükörben, hanem mindig a jelen. Megismerkedek 145 valakivel, ha a múlttal hasonlítom össze, csak akkor létezik számomra, ha valami emlékemmel össze tudom kötni. De ha a jelenbe nézek, mindenki úgy, ahogy van most, fontos nekem, mindenki gazdagíthat. Ha valaki rosszul rakja be a tükrét, mindig a múltat nézi. Úgy kell meggyógyítanom, hogy megfordítom a tükrét. Ha a jelent látja, mindig a teljességet látja. A valóság a jelen. Nem a tanulmányok, szociális formulák, hanem te meg én. Húsz perce megbántottál, azóta új valóság, új világ, amelyet mindig oly éberen kell figyelnünk, mintha egy mérges kígyóval élnénk egy szobában. A valóság látása feltölti az embert, az éberség erőt ad. Nehéz a jelent figyelni, mert kultúránk a múltba néző tükörbeállításra tanít. Az előítéletek, a testet megbetegítő rossz emlékek legyőzéséhez, a megértéshez és a megbocsátáshoz a tükröt a jelenre kell átállítani.”
–
„Minden embernek van napja, szellemi kisugárzása. Az életben attól függően választanak hivatást az emberek, hogy mekkora területet tud napjuk beragyogni.
Az inka birodalomban az Inka a legsugárzóbb napú ember volt. Csinálta, amit egy földműves csinált: volt egy földterület, amit családjával maga művelt. Végezte, amit egy nemzetségfő végzett: intézte az aylluja ügyeit. Csinálta, amit egy területi főnök csinált: saját kezűleg ellenőrizte Cuzco csomóírásos számadásait, rendezte a város apró-cseprő gondjait. Mindezek mellett képesnek kellett lennie a birodalom személyes irányítására. Elöljáró az inka birodalomban csak az lehetett, aki munkája mellett tovább bírta művelni a földjét. Ha nem bírt a kettővel, vissza kellett lépnie. 1 la még mindig maradt ereje, a földművelés és előző tisztsége feladatainak megtartásával újabb méltóságot kaphatott. Csak az végezhetett náluk irányító munkát, akinek a napja elég erős volt hozzá.

Az ember növelheti napjának erejét, ha helyesen él. A testnek és a szellemnek mozgás kell, aki nem mozog, altnak elhalványul a napja. A napnak fel is keli töltődnie, keresnünk kell az erővel és a szellemmel teljes helyeket, gondolatokat, embereket.”
–
„Az ember mágnesként működik, szüksége van arra, hogy feltöltődjék. Valaha a templomok nem a lelki értelmükben voltak szentek, hanem fizikailag: a természeti energiák káradási pontjaira építették őket, és az emberek feltöltődni jártak oda.
Másik pólusával az ember a negatív erőket is vonzza, de napunk hatékonyságának birtokbavételével szolgálatunkba tudjuk állítani a sötétséget.”
–
„A yanantin kecsua szó, jelentése: két összetartozó fél. A nő és a férfi tükrei egymásnak: két összetartozó fél. A jobb és a bal kéz tükrei egymásnak: két összetartozó fél. Az égi és a földi, a sötét és a fényes, a szép és a rút tükrei egymásnak: két összetartozó fél. A világ látszólagos ellentétei szervesen összetartoznak. Ez az, ami az inkáknál a hurin és hanan. Az ember a kozmikus erők e világának része: tükör, mágnes, nap. Az ember és az univerzum: két összetartozó fél.”

A mai sámánizmus másik irányát az Otavalo vidékére áramló városi és külföldi látogatók befolyásolják. Az otavalo curanderóknak igen jó híre van, közvetlenül az őserdei és Colorado törzsi curanderók után állnak az ecuadori rangsorban. Számos közéleti személyiség, politikusok, művészek keresik fel őket. Humán, a „sámánfalu” a legfelkapottabb színhely, a turistairodák főként ide viszik az utazókat sámánt látni. E keresettség és az új kuncsaftok műveltségelemei visszahatnak a „curandero-szakmára”. E változásokat az alábbi módon foglalhatnánk össze:

1. Megnő a curanderók száma a jelentős anyagi vonzerő miatt. Humánban jelenleg huszonhét curandero működik, az Instituto Otavaleno de Antropológia egy munkatársa szerint.
2. Egyre nagyobb a meszticek aránya. A faluhelyen kis arányszámé meszticek boltosok, kalaposok, tanítók, Humánban viszont több mesztic curanderóval is találkoztunk. A városokban még feltűnőbb ez a tendencia.
3. A mágikus eszközkészlet kiszélesedik. Gondoljunk például az ilumáni mesztic curandero oltárán található Buddha-szoborra vagy az imájában Chango és Yemaya (yoruba eredetű, az afro-latin szertartásokban vezető szerepet betöltő fétisistenek) invokálására. Egy másik curandero, saját állítása szerint, többek között „hipnózissal” gyógyít, egy agatói curandero „spiritisztának” vallotta magát.
4. Az individualista fehér világ követelményeihez alkalmazkodva a „csoportterápiás” gyógyítás háttérbe szorul.
5. Változik az üzleti menedzsment: részidős tevékenységből főállássá alakul a munkakör, s ezzel együtt a kuncsaftszerzés modern technikái is megjelennek: cégtáblát és névjegykártyát csináltatnak ezek a curanderók.

ÖSSZEGZÉS

Az otavalo curanderók a gyógyítás mellett különböző, a szellemvilágban felmerülő problémák megoldására specializálódtak. E tevékenységeiknek közös szervezőereje a mágia. A curanderók „manája” az oltáraikon található tárgyakban reprezentálódik, s e tárgyak különböző szellemvilágbeli entitások „hívójelei”. E tárgyösszeállításokat elemezve megkülönböztettünk hagyományos (hegykultuszhoz erősebben kötődő), spiritiszta, „keresztényes” és meszticizálódott curanderók&t. Az irányvonalak közötti különbségtétel tőlem származik, az otavalo curanderók szabadon válogatnak a felsorolt irányzatok „mágikus eszközkészletéből”, alakítják ki saját metódusaikat. A meszticizálódott curanderókkal kapcsolatban bemutattuk a „mai sámánizmus” otavalói példáit. E „mai sámánizmusban” a curanderók gyógyító szerepére kerül a hangsúly.

A curanderók tisztító szertartásaiban más dél-amerikai gyógyító specialistákhoz hasonlóan a növényekkel való tisztítás, a dohánnyal és alkohollal végzett hívások, a baj kiszívása és elküldése a legjellemzőbbek. Mindezen technikák a szellemvilággal való kapcsolatfelvételt, a segítő szellemek erejének bevonását szolgálják. A curandero a szellemvilágbeli kapcsolattartás mestereként a „magical world view” kontextusában élő, a földi világgal párhuzamosan létező szellemvilágnak kardinális fontosságot tulajdonító otavalók körében kulcsfontosságú szerepet tölt be. Ide illik Park (1938: 25) megállapítása: „(the) role of the shaman: master of spirits” – a sámán szerepe: a szellemek mestere.

Arra a kérdésre, hogy vajon az otavalo curandero mennyiben nevezhető sámánnak, a „sámán” fogalom használatáról folyó szakirodalmi vita miatt értelmetlenség lenne válaszolni, mindenesetre a többek szerint (például Eliade 1964; Hulzkrantz2) alapkritériumnak tartott eksztázistechnika, valamint az igen jellemző „out-of-body experiences” (Diószegi 1962; Shirokogoroff 1935) hiányáról számolhatunk itt be.

Az otavalo curanderók módszereiben – mint a szemelvényekből láthattuk – lényeges elem a páciens életvilágának, lelkiségének alapos felmérése elemző beszélgetések formájában, mely önmagában is pszichoterápiaként szolgál, azonkívül lehetőséget nyújt a curanderónak arra, hogy a tisztító szertartás gyógyító erejét a páciens életvezetésére vonatkozó, hosszú távra a testi-lelki egészség megőrzését szolgáló tanácsokkal fokozza.

A hagyományos falusi közegben dolgozó otavalo curanderók gyógyításainak fontos vonása a „csoportos terápia”. (Ezt a módszert a közönség igényeihez idomulva a meszticizálódott curanderók nem alkalmazzák.) Több páciens egy egész éjszakán át összezárva a curandero irányításával beszélget, tanúi egymás gyógyításának, hallják a másik panaszait és a nekik adott tanácsokat. Ezáltal megtapasztalhatják, hogy gondjaikkal nem állnak egyedül. A gyógyítások előtti és utáni általános témájú beszélgetések az otavalo véleményformálás, a kisközösségek közötti szolidaritás fontos fórumai, ahol a curandero személye kiemelkedő szerepet játszik.

A curanderók gyógyításainak mindeme vonásai együtt adják a gyógyulás holisztikus élményét a pácienseknek.

Az otavalo curandero munkakörének vázlatos bemutatásán keresztül, úgy gondolom, némi betekintést nyertünk a gyors ütemben változó otavalo életvilág problémáiba. E változó világban mint az otavalo identitás megőrzésének, alakításának letéteményesei, stabil pontot jelentenek a curanderók.

Az ecuadori kreol-meszticekre tekintve a curandero -gyógyítások ideológiájának hatása igen erős. Noha jelen dolgozatban e kérdéskör beható elemzésére nem vállalkozhattam, az elmondottak alapján annyit megállapíthatunk, hogy a kreol-mesztic közösség igényeihez is folyamatosan alkalmazkodó curanderók fontos pozíciót töltenek be az indián közösségeken kívüli ecuadori rétegek orvoslásában is.

Az otavalo curandero státusának stabilitását éppen a fentiekben vázolt nagyfokú társadalmi mobilitás és a változó világképhez való folyamatos alkalmazkodóképesség adja.

Jegyzetek

1. A továbbiakban, az egyszerűség kedvéért, a mindkét nyelvi közegben elfogadott curandero kifejezést fogom használni e specialista megnevezésére.
2. Hulzkrantz (1967, 1973, 1980, 1985, 1989) különbséget tesz az enyhe transzállapotban feladataikat végző specialisták (visioners) és a teljes eksztázis állapotában dolgozó sámánok között, az utóbbiakat tartva csak sámánnak. Sámánmeghatározása ezen elvet tükrözi: „Social functionary who attains ecstasy with the help of guardian or helping spirits, and who through his ecstasy creates a rapport with the supematural word – all this on behalf of members of his group.” („A társadalomban olyan tisztet betöltő egyén, aki őrző és segítő szellemek segítségével eksztázisba kerül, hogy közössége nevében, eksztázisa révén, kapcsolatot teremtsen a természetfölötti világgal.” 1980: 24.)

Irodalom

• Diószegi V. 1962. Sámánizmus. Budapest, Gondolat.
• Eliade, M. 1964. Shamanism: Achaic technihques ofEcstasy. New York, Pantheon Books.
• Hoppal M. 1989. Városi sámánok. In Síppal, dobbal… Hagyományos orvoslás az Európán kívüli népek körében. Szerk. Babulka P. – Borsányi L. – Grynaeus T. Budapest, Mezőgazdasági, 186-196.
• Hoppal M. (ed.) 1984. Shamanism in Eurasia. I—II. Göttingen, Herodot.
• Hoppal M. – Sadovszky, Ottó von (eds.) 1989. Shamanism: Vast and present. I—II. Budapest-Los Angeles,
• Hulzkrantz, Á. 1967. Spirit Lodge, a North American Shamanistic Séance. In Studies in Shamanism. Ed. Carl-Martin Edsman. Stockholm, 32-68. -1973. A Definition of Shamanism. Temenos. IX. 26-37. -1980. The Religion ofthe American Indians. Berkeley-Los Angeles-London, -1985. The Shaman and the Medicine-man. Social Science and Medicine, 20 5, 511^515. -1989. The Place of Shamanism in the History of Religions. In Shamanism: Pást and present. I—II. Eds. Hoppal M. – Ottó von Sadovszky. Budapest-Los Angeles, 43-52.
• Luna, L. E. 1989. Tanítómestereik a növények. Négyiquitosi mesztic sámán Északkelet-Peruban. In Síppal, dobbal… Hagyományos orvoslás az Európán kívüli népek körében. Szerk. Babulka P. – Borsányi L. – Grynaeus T. Budapest, Mezőgazdasági, 153-163.
• Métraux, A. 1949. Religion and shamanism. In Handbook of South American Indians. Ed. Steward, J. H. Volume 5: The comparative ethnology of South American indians. Washington, U. S., Government Printing Office.
• Park, W. Z. 1938. Shamanism in Western North America. Evanston-Chicago,
• Shirokogoroff, S. M. 1935. Psychomental Complex ofthe Tungus. London, Kegan Paul.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal