A(z) Sámánok és sámánizmus – Univerzum 27 cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Sámánok és sámánizmus – Univerzum sorozat 27. szám
„Mielőtt valakiből sámán lesz, előbb sokáig beteg, lesoványodik; jóformán csont és bőr lesz. Elveszti értelmét, zavaros dolgokat beszél, újból és újból felmászik a vörösfenyők tetejére. Szeme vérben forog.” így írja le 1925-ben G. W. Kszenofontov jakut etnográfus hazája sámánjainak szokásait.
Mit értünk sámánizmus alatt? A sámánizmus vallási elképzelések és praktikák komplexuma, amely olyan emberek különleges képességeiben való hiten alapul, akik kiáltozás, ének és tánc által önkívületi állapotba kerülve a szellemekkel közvetlen kapcsolatba tudnak lépni. Maga a sámán szó tunguz eredetű, megszállott, nyugtalan embert jelent. Erről a sajátságos vallási formáról a XVII. század utazói adtak először hírt Tokarev szovjet tudós szerint a sámánizmust az idők során különbözőképpen ítélték meg.
A XVII. és XVIII. század utazói, mint Novickij is, a sátán szolgáinak tekintették a sámánokat. Ezt arra alapították, hogy a sámán vallásban nagy szerepe van a rossz szellemekben való hitnek, persze azt sem felejtették el megemlíteni, hogy a keresztény vallástól sem idegen az ördögben való hit, erejét a kereszt segítségével hatástalanítják.
Később a sámánizmus megítélésére is hatással volt a XVIII. század racionalista felfogása. I. G. Gmelin hosszú megfigyelései eredményeként azt állapítja meg, hogy a sámánok nem az ördög cimborái, a szellemekkel sincsenek olyan kapcsolatban, hogy segítségükkel irányítani tudják a természetet. ,,. . . a nép között uralkodó babonákat használják ki, hogy minden fáradság nélkül tetemes keresethez jussanak …”
A XIX. század elején olyan vélemény alakult ki, hogy a sámánizmus nem vallás, nem is hitforma, hanem bizonyos emberek privát tevékenysége. E felfogás gyökerei a cári kormányzatnak a pravoszláv vallást a szibériai népek között erőszakosan terjesztő tevékenységében keresendők. A cári hatóságok ugyanis a megtérített nép között működő sámánokat orvosnak nyilvánították, így igazolták további létjogosultságukat, kétségtelen: a sámánok valóban foglalkoztak gyógyítással.
Egyes utazók már a XVIII. században megfigyelték a sámánizmus igen lényeges ismertető jegyeit. I. G. Georgi 1775-ben ezt írja:
„A sámánizmus a legősibb hitek közé tartozik, a láma. brahman és más pogány vallások alapjának tekintik keleten …”
Egy másik felfogás szerint a sámánizmus egy ősi szibériai vallás maradványának tekinthető.
Az angol J. Lubbock a sámánizmust a vallási fejlődés bizonyos fokának tekintette, amelyen minden népnek át kellett mennie.
A Lubbock-féle elgondolásnak a XIX. század második fele etnográfusai között számos követője akadt. S. A. Tokarev szerint a sámánizmus nem egy népnek vagy népek egy csoportjának a vallása, hanem sok nép vallási fejlődésének bizonyos fokaként tekintendő a világ minden részén. A sámánizmust a szibériai népeknél több történelmi ok tartotta fenn a régi formájában.
A sámánizmus Szibéria népeinél az egyes népek szociális-gazdasági fejlődési fokának megfelelően különböző formákban jelentkezik.
A XVIII. század utazói szerint Kamcsatkában túlnyomórészt női sámánok működtek. A juikagiroknál törzsi jellegű volt, családhoz kötődött a funkció, Szibéria népei többségénél (evenkik, jakutok, nyenyecek stb.) a hivatásos sámánság volt a szokásos. A sámánok tevékenységükért természetben kaptak adójellegű ellátást, tehát a társadalom parazitái voltak. A sámán-kultusz a dél-szibériai népeknél egyéb vallások befolyása következtében más vallások szokásaival keveredik, itt a sámánizmus az utolsó fejlődési fokát érte el, és formái már nem tipikusak. Itt már az öltözetük sem hagyományos.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt Szibéria népei olyan társadalmi körülmények között éltek, amelyek az ősközösség felbomlásának feleltek meg. Eszerint alakult ki a világról való elképzelésük is. Képzeletük a világot az emberek, állatok és növények mellett szellemekkel népesítette be. A világ — hitük szerint — égből, földből és alvilágból áll. Az ég és az alvilág több rétegre oszlik. „Tizenhét réteg helyezkedik egymás felett az égben, és hét egymás alatt az alvilágban, a sötétség birodalmában. A föld felszínén élő ember e két birodalom befolyása alatt áll.” Egyes szellemek jók, mások gonoszak. A szellemek elhaltak lelkei vagy természeti szellemek. A rossz szellemek külsejét és ruháját is leírták.
Ez a világszemlélet termelte ki a sámánizmust, mert a szellemektől remegő emberek közvetítőt kerestek a szellemek befolyásolására, erre csak különleges tulajdonságokkal rendelkező emberek, a sámánok képesek. A sámánok titokzatos szertartások által vették fel a kapcsolatot a szellemekkel. Mihajlovszkij etnográfus részletesen leírja egy sámán szertartását. A szertartás szerves része volt a kábítószerek befolyásolta sámán-tánc. Ez csak növelte a szertartás titokzatosságát.
A nagy lármával, dobszóval felidézett szellemek a sámán útján adtak tanácsot a törzsnek lakóhely változtatási kérdéseikben, kiengesztelték a haragos szellemeket stb. A betegek kezelése is ezen alapult. A sámánhit szerint a betegséget az ember testébe befészkelődött rossz szellem okozza, azt kell a sámánnak kiűzni. Szelenyin szerint ez a feltételezés egy még régebbi hit továbbfejlődése, amely szerint az ember testébe férkőzött élő állat okozza a betegséget. (Ilyen eredetű a rákbetegség elnevezése is.) A ráolvasáson kívül, amivel a szellemet arra próbálták rábírni, hogy hagyja el a beteg testét, olyan kezelési mód is ismeretes, amikor a beteget a nyitott ajtónál bottal ütik, hogy az ártó szellemet kiverjék belőle. Az altájiak szerint a sámán lelke felhozza az alvilágból a beteg rossz szellemek fogva tartotta lelkét. Eközben a sámán önkívületi állapotban van, majd amikor lelke az alvilágból visszatér, magához jön. A sámánok igyekeznek bizonyos szellemek segítségét megnyerni, mert minél több szellemet tudnak felhasználni, annál hatékonyabb a tevékenységük.
A sámánok a szertartásokon különleges öltözékeket hordanak, amelyet számos fémfüggelék díszít. Ez az öltözék a helyi szokások szerint változott. A sámán-felszereléshez tartozó dobok is különbözőek, északkeleten teniszütő formájúak, Távol-Keleten könnyű, keskeny abronccsal pántoltak, másutt nehéz, széles abroncsúak. Az Altáj vidékén sámánisztikus jeleneteket festenek a dobokra.
A következőkben foglalhatjuk össze a sámánizmus jellegzetességét:
A huszadik század első évtizedeiben a sámánizmus a szibériai népek vallási elképzeléseinek és gyakorlatának uralkodó formája volt. A szellemekben való hit széleskörű elterjedésében gyökerezik, valamint abban a hiedelemben, hogy bizonyos emberek képesek közvetlen kapcsolatba lépni a szellemekkel. Az etnográfusok és az összehasonlító vallástudósok közül egyre többen támogatják azt a felfogást, hogy a sámánizmus minden világrész bizonyos fejlődési fokon álló népeinek vallástörténetében megtalálható. Szibériában különböző okok miatt különösen kidomborodó szerepe volt.
Minél inkább fejlődik egy társadalom termelőereje, annál kevésbé függ az ember a természettől. 1917-ig Szibéria népeinek élete különösen zord volt. Nemcsak a természet kegyetlensége, hanem súlyos elnyomás és kizsákmányolás nehezedett az itt élő népekre. A termelőerők fejletlensége nemcsak a társadalmi viszonyoknak felelt meg, hanem a természet megismerése fokának is. Ebben a helyzetben az emberek nem voltak képesek a természeti összefüggések megértésére, nem urai voltak a természetnek, hanem többé-kevésbé a függvényei. Ezért a földöntúli erőket képzelték sorsuk irányítóinak. Szellemekben hittek, ezek jó vagy rossz szándékában látták szerencséjük vagy bajuk okát. A sámánok, az emberek és a szellemek közötti közvetítők ezt a hitet a saját érdekükben különféle trükkökkel erősítették.
A sámáni mesterség egyre inkább öröklődő hivatássá vált, gyakorlói, a sámánok pedig parazita rétegévé a társadalomnak. A szocialista forradalom felszabadította Szibéria népeit, és lehetővé tette számukra, hogy anyagi létük megváltozásával megszabaduljanak a sámánizmus sötét praktikáitól.
(W. Hartwig cikke nyomán. Uránia)