A(z) Sámán – utazók (Harmadik szem, 1995) cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Sámán – Utazók
A sámánok hitvilága nem ismeretlen számunkra, népmeséink táltosai és az égig érő fa tovább él bennünk.
A sámán szó hallatán általában szibériai népek jutnak az eszünkbe. Nem véletlenül, hiszen körükben tanulmányozták először ezt a fajta hitvilágot. Valójában magát a “sámán” szót is a szibériai evenkik nyelvéből kölcsönöztük. Ám ha a sámánizmus alapvető elemeit vizsgáljuk, észrevesszük, hogy a jelenség jelen volt és részben még ma is megtalálható a Föld valamennyi népénél.
Utazás az alsó világba
A sámánok tetszés szerint képesek kilépni a testükből, s így természetfölötti lényekkel léphetnek kapcsolatba. Ez teszi képessé őket arra, hogy gyógyítsanak, úgy, hogy a betegek elkóborolt lelkét visszavezetik, valamint arra, hogy a halottak lelkét elkísérjék a túlvilágra. A szibériai burjátok sámánjai spirituális utazásaik során bejárják a hét poklot, hogy segítségül hívják az alvilág urát, miközben az inuit (eszkimó) sámánok leszállnak az óceán fenekére a Fókák Anyjához.
A jelentős különbségek ellenére, amelyek elsősorban a világ más más pontján élő népek, népcsoportok életfeltételeinek eltéréseiből adódnak, világosan felismerhetők a közös vonások. A beavatási szertartások mindenütt alapvetően a halál és az újjászületés mintáját követik. A sámáni címet lehet örökölni, de meg is lehet szerezni, többnyire valamilyen természetfölötti adottsággal, például ha valaki spontán felgyógyul egy súlyos betegségből. A legfontosabb, hogy a jelölt teljes egészében a mágikus képességek megszerzésének szentelje magát.
„Három évig éltem a pokolban.” E szavakkal kezdett élettörténete elbeszélésébe a szibériai burját törzs sámánja, amikor egy orosz antropológus találkozott vele.
A sámán nem jelképesen értette, amit mondott, nem is szóképet használt, amellyel a kellemetlen élményeket írjuk le. Egészen komolyan gondolta, hogy három évet kísértetek és szellemek társaságában töltött az alvilágban.
Az ilyen kijelentések korántsem szokatlanok a sámánok – törzsi varázslók, orvosságos emberek – szájából. A sámánizmus még ma is elterjedt a Földnek minden olyan részén, ahol törzsi közösségek élnek, Szibériától Dél-Amerikáig, Grönlandtól Indonéziáig.
Jóllehet minden törzsnek megvannak a saját istenei, mítoszai és kozmológiája, egy dologban mindannyian megegyeznek: szellemi életük középpontjában a sámán áll, egy férfi (vagy nő), aki spirituális tapasztalatai révén közvetlen kapcsolatban áll a Természetfelettivel.
Kiből lesz sámán?
Ezek az élmények gyakran valamilyen személyes válsággal kezdődnek, ami kívülről talán csak lehangoltságban vagy zárkózottságban nyilvánul meg. A krízist azonban kiválthatja egy tisztán fizikai esemény is – például az illetőt villámcsapás éri vagy lezuhan egy magas fáról.
A poklot járt burját sámán akkor került kapcsolatba a természetfölöttivel, amikor egy magas lázzal járó, súlyos betegségben szenvedett. Az elmondása alapján feltehetően himlős lehetett. A betegség tetőpontján a férfi olyan mély transzba esett, hogy törzsének tagja halottnak hitték és a transz harmadik napján a vélt holttestet kezdték előkészíteni a temetésre. Ekkor a beteg hirtelen magához tért és beszélni próbált. Amikor végre sikerült megszólalnia, mesélte “szellemvilágban” eltöltött időről, amelyet ő három évnek élt meg.
Ott különböző beavatási szertartásokon esett át, s az isteni lények bevezették a gyógyítás tudományába és más titkos művészetekbe. Így képessé vált arra, hogy betegeket gyógyítson, istenekkel társalogjon és a holt lelkeket elvezesse a szellemvilág ismeretlen földjére. Egy beavatáson vett tehát részt, amely sámánná tette őt.
Utazása első állomása az alvilág volt, a fájdalom helye a meggyötört lelkek számára. Neki a vizsga helyszínét jelentette, ahol démonokkal kellett megküzdenie. Miután a próbát kiállta, s ezzel bebizonyította rátermettségét a sámánságra, egy mágikus szigetre vitték.
A szigeten egy nyírfa állt, amelynek gyökerei lenyúltak az alvilágba és legfelső ágai felértek a csillagokig. Ez a fa a Föld uráé volt, egy tiszteletet parancsoló lényé, aki barátságosan tekintett a jövendő sámánra és adott neki egy dobot, amely a csodálatos nyír fájából készült.
Ez az ajándék óriási jelentőségű, hiszen a sámándob sok szibériai sámán-rítus középpontjában áll. A dob átadásával jelképesen megtörtént a sámánná avatás.
A spirituális utazás következő állomása egy hegy volt, ahol megölték, darabokra vágták, három évig üstben főzték, majd – miután egy természetfeletti kovács üllőjén új fejet készített neki -, ismét életre keltették őt. Az istenek megtanították a gyógyításra és más varázstudományokra. Ezzel sámánná történő felavatása végleg befejeződött.
Ez az abszurd és hihetetlen történet valószínűleg a súlyos betegséggel való tudattalan küzdelmét tükrözte. A felbukkanó képek ismertek szinte valamennyi vallási-mágikus kultusz beavatási rítusaiból, az ókori misztikusoktól a Golden Dawn hermetikus rendig és a múlt századi okkult testvériségekig.
A beavatásnak ez az ősrégi szerkezete három jól elhatárolható részből áll. A jelöltet először különböző vizsgáknak vetik alá, ahol kapcsolatba kerül jó vagy rossz szellemekkel, vagy akár mindkettővel. Azután rituális halálon megy keresztül. Utoljára következik az isten inspirálta újjászületés egy új és megváltozott létbe.
Világfa tetején
A törzs ünnepélyes ceremónia során ismeri el a sámánt, amelyre a szibériai burjátoknál egy jurtában kerül sor. Ide a felső füstelvezető nyíláson át egy létrán vagy kötélen leereszkedve lehet bejutni. A törzs küldöttei egy kicsi, de erős nyírfát hoznak gyökerestül, amelyet elásnak a sámán sátrában oly módon, hogy a fa törzse a középső nyíláson keresztül nyúlva felfelé mutat az ég felé.
A nyírfa a mágikus nyírt, a föld urának fáját jelképezi, amelyből a varázsdob készült. Ezután a sámán kardot vagy más fegyvert ragad a jobb kezébe és felmászik a nyírfán a legfelső ágaikig.
Ezzel juttatja kifejezésre, hogy egyszerre két világban él – az emberek megszokott világában, amelyet a jurta ábrázol, és a szellemvilágban, amelyet a fa koronája jelképez.
Ott a magasban, ahol tudata az istenek tudatának szintjére emelkedett, ünnepélyes esküt tesz a természetfeletti világnak és felszólítja arra, hogy segítse őt gyógyító munkájában és a varázslásban.
Azután egy idősebb sámán vezetésével megindul a a menet egy távoli helyre, ahol előzőleg nyírfaágakból egy hagyományos kör vagy ellipszis formájú templomot emeltek. A fatörzseknek ez a vallási-mágikus célokra történő elrendezése egykor valószínűleg az egész világon elterjedt volt s talán a megalit kőkörök is ennek a kőből készült megfelelői. A nyírfaszentélynél egy állatot, általában kecskét áldoznak. s a vérével bekenik a jelölt fején lévő testnyílásokat.
Ez azt szimbolizálja, hogy a sámán az istenek szemével lát és fülével hall, s az ő hangjukon szól, hiszen az áldozati aktussal az állat az istenek tulajdona lesz, s minden része, különösen a vére az isteni lény részévé válik. A sámánok számára ez a vér természetfeletti anyaggá válik, amely képessé teszi minden érzéküket a szellemekkel való kapcsolatra.
A ceremóniát vezető tapasztalt sámán ezután felmászik egy nyírfára egy kilenc ágból álló létrán. A kilenc fok a szibériai hitvilág kilenc egét és az azoknak megfelelő eksztázis állapotokat jelképezi. A jelölt követi a: idősebb sámánt és felmászik a többi nyolc nyírfafokon. Minél magasabbra jut, annál mélyebb transzba esik. Azonban minden alkalommal, amikor visszatér a földre, visszanyeri normál tudatállapotát Ezzel véget ér sámáni rangjának közösség előtt történő megerősítése.
Írta: foék (Harmadik Szem Magazin kb. 1995 felé.)