A(z) Módosult tudatállapot. Építhetik vagy, rombolhatják a személyiséget cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Dr. Süle Ferenc: A módosult tudatállapotok építhetik vagy, rombolhatják a személyiséget
A szerző jungi szemléletű pszichiáter, klinikai pszichológus egy valláslélektan pszichiátriai osztály vezető. Előző számunkban a megtérés lelki folyamatának fázisait tárgyaló cikkét közöltük.
Aki átélésből ismeri, tudja, hogy a lélek mélyére szálláshoz különös lelkiállapot, módosult tudatállapot szükséges. Természetes, hogy más lelkiállapot szükséges a hétköznapi élethez, és más az imádkozáshoz.
A hétköznapi ember háromféle tudatállapotot ismer:
- A hétköznapi, éber tudatnak nevezett állapotot, amit a fő, az érdembeli valóságot tapasztaló, a realitás lelkiállapotának ismer. Az újabb vizsgálat ennek viszonylagosságát mutatták ki. Ezt a tudatállapotot nevezte el a transzperszonális pszichológia OSC (ordinary state of consciousnes) állapotnak.
- Az álom állapota
- A félálom, az elalvás előtti állapot vagy az ébredés utáni álomittasság állapota.
A szokásos ébrenléttől eltérő tudatállapotokat összefoglaló néven megváltozott módosult tudatállapotoknak ASC ( altered state of consciousnes ) nevezi a transzperszonális pszichológia.
Civilizációnk emberének értékrendje szerint a két utóbb említett tudatállapot alacsonyabb rendűnek számít. Több vallási és ezoterikus rendszer, valamint lélektan tapasztalata szerint ez a szemlélet így meglehetősen hiányos, sőt torzult. E megfigyelések szerint ugyanis vannak az OSC állapotnál magasabb rendű tudatállapotok, ezek pozitív irányúak: ezek a magasabb rendű élmények és meglátások hordozói. Sőt. még egyes ún. nagy álmok is lehetnek különleges, magasabb rendű szellemi értékeket hordozó jelenségek. Mózes könyvének tanulsága szerint, Isten csak a legkezdetibb időben szólt az emberekhez közvetlenül, azután már csak álmokon keresztül.
Az embernek természetes vágya, szükséglete van arra, hogy tudatállapota időnként változtassa. Mindez természetesen szoros kapcsolatban van biológia életünk fiziológiai jelenségeivel. Az ébrenlét és alvás, a cirkadián ritmus, a nem rég felfedezett ( az indiai jógában évezredek óta ismert!) nazális ritmus, ami a szimpatikus és paraszimpatikus, valamint a jobb és bal agy féltekék aktivizációs tónusának kb. 90 perces ritmikusan változó aktivitásával kapcsolatos, mind a tudatállapot módosulásával járnak. Módosult tudatállapotban alakul ki az elmélyült koncentráció, az ima és a meditáció is.
Mindenki tapasztalhatja, hogy legalább két világ lakója. Az álmok, a tudattalan világát azonban az emberek legtöbbje nem tartja jelentősnek, sőt néha kifejezetten zagyvaságnak minősíti.
Az első világunkat a jól ismert tudatos külvilág alkotja, ezt szoktuk objektív világnak, valóságnak nevezni. A másik, a kevésbé ismert belső szubjektív világ. Számos vizsgálat kimutatta, hogy ennek a másik világnak más törvényszerűségei vannak.
Amíg külső világunk megismerését a szubjektivitástól mentes objektivitásra törekvés jellemzi, addig belső világunk megismerése csak a szubjektivitáson keresztül, szubjektív élményi úton lehetséges. E belső világ tudattalan, ismeretlen részeinek megsejtései kifejezésére, ábrázolására, megértésére a költők, a mesék, a mítoszok, a vallások leggyakrabban szimbólumokat használnak. A szimbólumok mint közvetítők működnek. Tekinthetjük úgy a szimbólumokat. mint két világ összekapcsolódásait, ahol a jobban ismert és megragadhatóbb külvilág valamiken jelensége megragad és kifejez valamit a kifejezhetetlen tudattalan tartalomból.
A belső élményvilág megismerésének módját többen a tudat kitágítása folyamataként írják le. Mintha az emberek felébrednének a hétköznapi tudatállapot kábultságából. Ennek a tudattágításnak megvannak a maga szabályai, sőt veszélyei is.
Mivel e más világok más törvényszerűségek szerint működnek, ezért vizsgálatuk, tanulmányozásuk más módszereket igényel. Tapasztalhatjuk mindannyian, hogy az egyik tudatállapot vizsgálata egy másik tudatállapot szempontjai szerint egyrészt eredménytelen, másrészt szükségszerűen a vizsgált lelkiállapot eredményeinek leértékeléséhez vezet.
Napjainkban kifejezetten módosult tudatállapotokkal találkozhatunk a vallásos élet, különösen a karizmatikus csoportok bizonyos alkalmain, a művészeti és a politikai élet területein, a gyógyászat módszerei között, a drogosok és eksztáziskeresők szubkultúráiban Láthatjuk ebből a felsorolásból is, hogy a módosult tudatállapot, ugyanúgy, mint az ébernek mondott állapot önmagában se nem jó, se nem rossz, de az ember jóvá vagy rosszá teheti.
Századunk folyamán az orvostudomány, a lélektan, különösen a mélylélektan mutatta ki, hogy lelki zavaraink, torzulásaink ezzel a tudattalan világgal szoros kapcsolatban vannak. A lelki zavarok megértése, gyógyítása a tudattalan világának megismerése és kezelése nélkül ma már korszerű szinten nem lehetséges De számos valláslélektani jelenség megértése sem lehetséges tudományos szinten e nélkül.
Nemcsak tudományos szemleletek, de a különböző, nem tudományra épülő, világképek is, így a vallásos, ateista, és a hétköznapi ember vegyes keverék életszemlelete is ún. paradigmákra épülnek.
Ezek olyan belső lényegi evidenciák, hitek, hiedelmek, elképzelések, sokszor tudattalan előfeltevések, amikre azután világképünk, emberképünk épül, ami már racionális, logikus módon történhetik. Ezeket az implicit alapfeltevéseket, amiknek nagy része tehát tudattalan, így meg sem kérdőjelezzük, meg sem vizsgáljuk, mert evidens alapigazságoknak véljük őket. Ilyen volt például a középkorig a geocentrikus világkép, aminek kérdéses volta az emberekben fel sem merült.
A normál tudat egyik alapvető meghatározója az éberségi szintje. Ez változhat az általános éberségi szinttől (OSC) csökkenő irányba, mint a szórakozottság, kábultság, álmosság, félálom. álomtalan alvás és a kóma különböző mélységű fokozatáig. Növekvő, pozitív irányba sokkal kevesebbet tudunk a tudatfokozatokról. Ismerjük a fokozott éberségi állapotot, amikor extenzív vagy intenzív vagy mindkét formában fokozódik a tudatműködés. Ennek is vannak normál és vannak beteges változatai.
Külső és belső világunk jelenségeinek érzékelése legmagasabb szinten, múltunkra, jelenünkre és jövőnkre vonatkozóan is, az én tudatban rendeződik össze Ennek részei az önismeret, mely a múltunk, jelenünk és jövőnk értekelesét is jelenti. Biológiai, örökletes tényezők is meghatározzák azt. hogy tudatos működésünkben az egyes részfunkciók melyik területén jobb vagy gyengébb a képességünk C. G. Jung tipizálása szerint vannak extrovertált emberek, akiknek alapérdeklődése elsősorban kifelé irányul és vannak elsősorban befelé irányuló introvertáltak. Van, akinek külső érzékelése az erős oldala, pl. egy természettudós, s van ennek ellentéte, akinek személyisége tudattalan mélységeiből származó impulzusok érzékelése az erős oldala. (Intuitív típus, lelkész, költő. stb.)
A befelé fordulásnak van egy speciális tudatállapota, melynek valláslélektani jelentősege kiemelkedő, ez az elcsendesedés. Ez a külvilágtól való visszafordulás, befelé, önmagunk belső világa felé fordulást jelenti. A külső, felületes érzések és gondolatok elhagyása a mélyebb, az igazibb keresése jellemző erre az állapotra. A kiegyensúlyozott tudati határállapot (békesség) azért is szükséges, mert a teljes személyiség, a tudatos és a tudattalan reprezentációja így lesz teljesebb. Az én a saját szerepét, az akarati tényezőt is fokozottan csökkenti az elmélyülés során és inkább a figyelésre, várakozásra állítódik be. Mi van bennem, rajtam kívül, fogalmazódik meg a személyiségen túli keresése, a tudattalannal, az ismeretlennel való ismerkedés igénye. A meditációk, az életünk végső kérdéseivel való foglalkozás, az ima, a szentség átélése tartoznak ide.
A megváltozott tudatállapotokhoz vezető főbb utak
- A külső világból származó ingerek megvonása. Álomszerű, hallucinációs állapotokhoz vezet. A legtöbb vallás kifejlesztette a belső lelki életnek, az elmélyedésnek, az elcsendesedésnek valamilyen kultúráját. „ Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te szobádba, zárd be az ajtódat és imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van. és a te Atyád, aki látja amit titkon tettél, megfizet néked nyilván.’1 (Mt. 6.6.) A visszavonulás, elmélyedés igénye korunkban, amikor a külső ingeráradat elönt bennünket, különösen jelentős.
- A második fő út az érzékek ingerekkel való elárasztása, túlterhelése. (Pl. diszkó, de idetartoznak a többórás vallási rendezvények is.)
- A figyelem erős megterhelése.
- A biológiai egyensúly eltolódása, felborulása, (pl. lázállapot), de idetartoznak a halálközeli élmények is.
- Lelki krízis állapotok. A legkülönfélébb lelki krízis állapotokban tapasztaljuk a módosult tudatállapotok megjelenését.
- Szélsőséges emóciók. Mind pozitív, mind negatív irányú érzelmi állapotok vezethetnek megváltozott tudatállapotokhoz. Az ego akkor telítődik fel ezekkel az erős személyiség szerkezetét átalakító feszültségekkel, ha a tudattalanból szokatlanul mély erők áramlanak be. Ennek két fő útja van: I. Amikor külső behatás provokálja a tudatos személyiség alapjait képező energiaelosztó-rendszert. II. Amikor ez belső érési folyamatból következik. Ez esetben a tudattalan a tudatost fejlődésre kényszeríti. Ez a belső érés gyakran nem harmonikus az ego ellenállása, elfojtása következtében, hanem válságokkal, robbanásokkal járó folyamat.
Ebből következik, hogy az ego egyik legfőbb feladata a környezetével való kapcsolaton túl. hogy a tudattalan felé való határainak megtartása mellett a belső mélységeivel való kapcsolatát is kiépítse.
A kollektív tudattalanba való leszállás
Már a régi görögök tudták, hogy az alvilágba való leszállás veszélyes folyamat, onnan rendszerint nincs visszatérés. A tudattalanba való lemerülésnek legáltalánosabb jellemzői: az időélmény változás, testséma változás, irreális térélmények, irreális személyek és tárgyak különleges kapcsolatai, illúziók, hallucinációk stb. Akiket a kollektív tudattalan teljesen eláraszt, megszáll, én akaratukat teljesen elvesztik, elmebetegekké lesznek A szenvedélybetegeknél részleges megszállás következik be. Az én a tudatos ego itt nem roppan össze teljesen, de gyakorlatilag tehetetlen a szenvedély csatornáján beáramló hatalmas energiákkal szemben, s emberi értékeit feláldozza a szenvedélyért. Timothy Leary a jeles pszichológus a század elején úgy gondolta, hogy a drogok (pl. LSD) bevételével egyszerre el lehet jutni olyan, élményekhez, látomásokhoz, amikért a szerzetesek, remeték évtizedeket töltöttek kemény önsanyargatásban. Tragikus tévedésük azóta már nyilvánvaló, de a “drogvallás” áldozatainak száma azóta is nő.
Az emberiség azonban ősidők óta ismer és kidolgozott olyan utakat is, amik a szellemi emelkedés kívánatos, értékes, egészséges és szabályos útjainak tekinthetők. Idetartoznak elsősorban a különböző komoly vallások, a szellemvilággal való kapcsolatkeresés különböző kultúrái. Ide sorolhatjuk részben még a művészeteket is. és a modern embernél a valóság komoly megismerésének vágya által motivált komoly vallásos érdeklődést, amennyiben ezeket valóban a humánum, az esztétikum, illetve az igazság megismerésének a vágya, szükséglete hatja át.
A szellemi igazság keresésének kétségtelenül legtisztább, szinte pszichológiai, laboratóriumi formáit a különféle szerzeteseknél, remetéknél láthattuk Ezek az emberek egész életüket az ezzel a témával való közvetlen küzdelemre tették fel. Érdekes, hogy a különböző keresztény és nem keresztény szerzetesek rendjeiben lélektanilag mennyi hasonló elemet találhatunk A napirendtől kezdve az elmélyülés különböző kultúrájáig, az absztinens élet, a szegénység vállalása, stb. mind ilyenek. E kultúra jelentős része arra szolgál lélektani értelemben, hogy az ember tudatos én-jét, ego-ját előkészítse, megerősítse a szellemivel való találkozás élményére, hogy az előrevivő, gazdagító, ne destruktív legyen számára.
A nagy potenciájú tudattalan energiák könnyen hozhatnak létre ún. ego inflációt, mely az én irreális felfúvódásához vezethet. (Pl. megalomán, grandiózus ego) Ezt az önfegyelmező gyakorlatok, a böjtölés. az alázatosság, tartják egyensúlyban. (Ezek nélkül a gátak, szabályozó zsilipek nélkül a tudattalanból betörő energiák felborítanák az egyén egészséges személyiségszerkezetet) A kollektív tudattalannal való kapcsolatba kerülés egészséges útjait tehát leginkább a vallások dolgozták ki, s ezek csúcsformáit a misztikus élmény, a megvilágosodás és hasonló fogalmakkal írták le. Ezekben az állapotokban a tudatos én megrázó belső élményben a magánál nagyobb valóságokkal, erőkkel, hatásokkal kerül kapcsolatba, mint azt már William James leírta a századunk elején. C. G. Jung megkezdte a kollektív tudattalan koncepciójával a világ részletes feltárását. Jellemző még erre a tapasztalásra, hogy valamilyen módon a legvégső egzisztenciális élménycinkhez is kapcsolódik, és a szentség, a lelki emelkedettség, a numinozitással való találkozás élményével jár. numinozitással: A lélek belső élményében a szellemi valóságot rajta kívülállóként tapasztalja meg
Az ismert, leírt misztikus élményekben számos közös vonás található:
Az ego mar említett találkozása a nála nagyobb valóságokkal, melynek során identitása részben vagy egészben beolvad, egyesül, feloldódik. Ez a kozmikus egységélmény, a kozmikus tudatosulás határtalan boldogsággal és egyetemes szeretetérzéssel jár együtt. Lényeges eleme, hogy teljesen egyértelműen igazibb, valóságosabb valóságnak éli meg mindezt, mint az érzékszervei által közvetített külső realitást Ez mind a nyugati unió misztikaként, mind a keletiek nirvánaként leírt állapotának közös jellemzője.
A kozmikus tudatosulás legtöbb jellemvonása – mondja R. M. Buck – a kozmosz átélése, azaz az univerzum életének és rendjének átélése. Ezzel párhuzamosan végbemegy egy intellektuális megvilágosodás is. amely az embert új egzisztenciális horizontra állítja, úgyszólván egy új faj tagjává avatja. Ehhez járul az erkölcsi emelkedettség, egy leírhatatlan felemelkedés és boldogság érzése, az erkölcsi érzek megerősödése, mely éppoly döbbenetes és még fontosabb is. mint maga a megnőtt intellektuális erő. Ehhez járul az. amit a halhatatlanság érzetének neveznek, az örök élet tudata: nem az a meggyőződés, hogy ilyenje lesz, hanem az, hogy ilyenje már van az illetőnek.
A nagy misztikusok tapasztalatai – pl. Meister Eckhart, John Tauler, Keresztes Szent János, Avilai Szent Teréz. stb. – jól megegyeznek a jungi lélektan ego-Selbst kapcsolat élmény leírásaival. Úgy néz ki, hogy vannak olyan hatalmas vallási élmények is, amelyeket nevezhetünk közvetlen kinyilatkoztatásoknak. Ilyen volt Pál apostolé, aki találkozott Jézussal, s így nem tőle vette át a hitet, se nem az apostoloktól tanulta, hanem közvetlenül személyes kinyilatkoztatásban kapta meg. Lélektanilag e rendkívüli élményeket megkülönböztetjük attól a sokkal gyakoribb, mindennapibb vallási élménytől, szellemi vezetéstől, ami, mint a szívünk mélye, a lelkiismeret, a belső istenérzékelésünk, mint iránytű által mutatott igény jelentkezik. Az innen jövő impressziók, megsejtések, személyes, de közvetett vezetést jelentenek. Ezeket csendességeinkben. imáinkban, szent iratok olvasása közben, meditációban, vagy akár életünk leghétköznapibb pillanataiban kaphatjuk.
Misztikus élménynek nevezhetjük tehát az előzőekben jelzett misztikus élmények részleges bekövetkezését is. Ez a megtérés-újjászületés élménytől kezdve, számos más vallási élményben is jelen van. Ősi elemi formáját megtaláljuk már a sámánisztikus kultúrákban is. Amikor a sámán a szellemvilágba utazik és útjának kezdeten “feldarabolódik”, ami jól jelzi az ego dezintegrációja a kollektív tudattalanba vezető kontrollált transzállapotban. A történelem során számos vallási kultuszt, meditatív technikát, módszert ismerünk, melyek lényege az ego megfelelően biztosított bemerítése a tudattalan világába, tehát közelítés tanulás a leírt misztikus élmény irányába.
Már Vető (1966) utal rá, hogy misztikusokat a misztikus elmein ugyanúgy vonzhatja, mint a szenvedély betegeket a szenvedély. Mindez akkor következik be, amikor a szellemi belégzést nem követi a mindennapi élet szolgálatában a megcselekvésben megnyilvánuló kilégzés. A szerzetesrendekben akár nyugaton, akár keleten a kolostorok napirendje éppen ennek az egészséges arányát volt hivatva biztosítani. A meditációk és imák mellett a fizikai munka, a koldulás, egyéb szolgálat, stb. A misztikusok öncélúsága ellen hat a keleti boddhiszatva fogadalom is.
Ha az emberi életút egészét nézzük, akkor a fejlődés, az egészség felé haladás lényege a testiből az egyre inkább szellemibbé válás zarándokútjának tűnik. R. Walsh és F. Vaughan azt a kérdést vizsgálták meg, hogy a különböző vallásokban kimunkált szellemi fejlődésnek melyek a leginkább közös, lélektanilag megragadható jellegzetességei:
- Az etikus élet. Ez alatt nem a konvencionális moralitást, nem is egy törvényes etikus rend szigora betartását értjük, hanem inkább egy belülről jövő spontán érzületet, lelkületet, mely minden embernél az élettel való belső azonosulásból fakad.
- A figyelem fegyelmezettsége. Az érdeklődés irányultságának, a figyelemnek a koncentrációja fejlődik
- Érzelmi átalakulás: (a) a negatív, destruktív érzelmek, mint gyűlölet, harag, félelem csökkennek. (b) a pozitív érzelmek, mint szeretet, öröm. részvét, irgalmasság növekednek. (c) a belső kiegyensúlyozottság, békesség, nyugalom növekszenek.
- Motiváció. A vágyak kifinomultakká válnak. Nem annyira szétszórtak Kevesebbet akar kapni, és egyre többet akar adni az ember Az önzés, a hatalomkényszer, mindez a belső konfliktusok feloldásával, a szív megtisztulásának érzésével jár.
- Kifinomuló, fejlődő tudatosság. A tudat egyre tisztább, érzékenyebb, frissebb lesz. Fokozódik az intuitív, introverzív képesség. A múlt vagy jövő orientáltság helyett növekszik az itt és most valóságában, a jelenben éles képessége
- Az életbölcsesség növekedése. Képesség a dolgok nyitott elfogadására, amin azok vannak. Legfontosabb egzisztenciális kérdéseink, mint életünk értelme.: szabadság, a halai problémájának belső megoldódása.
Jegyzet
- A lélek belső élményében a szellemi valóságot rajta kívülállóként tapasztalja meg
Forrás: Dr. Süle Ferenc: Valláspatológia. A könyv kapható az SzBkM illetve kikölcsönözhető az SzBE könyvtárából.