A(z) Szóma rejtélye cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
A Szóma rejtélye
Vegyük észre a hallucinogént!
Mihez kezdjünk ezzel a jellegzetes tünetegyüttessel, amelyben fénylátomásoktól kísért testi gyengeséget találunk? Karl A.P. Ruck ókortörténeti professzornak nincsenek kétségei ez ügyben:
Egyértelmű, hogy a beavatási csarnokban hallucinatív valóság jött létre, mivel pedig egy alkalommal vagy háromezren – egy átlagos ókori város lakosságánál is többen – gyűltek össze itt beavatásra várok, ahol évenkénti ütemterv szerint kellett bekövetkezni ilyen látomásoknak, nyilvánvalónak tűnik, hogy ehhez valamilyen pszichotropikus drogot használhattak.94
A világhírű gombaszakértőkkel, R. Gordon Wasson-nal és Albert Hofmann-nal (az LSD felfedezőjével) kiegészülve Ruck volt a harmadik tagja annak a tudóscsapatnak, amely az 1970-es években szabadideje nagy részét Eleuszisz rejtélyének megfejtésére áldozta. Figyelmüket az a jól dokumentált tény vonta magára, miszerint a Telesztrionba való belépéskor minden zarándoknak kötelessége volt meginni „egy különleges italt, a kükéont, amely a misztérium lényegi része volt”.95
Lehetséges, hogy az ital pszichedelikus hatású volt? Szerencsére az összetételét megismerhetjük az i. e. 7 században feljegyzett, Demeterhez írt homéroszi himnuszból. Első pillantásra elég ártalmatlannak tűnik, mivel olyan, nem hallucinogén összetevőket sorol fel, mint az árpa (alphi), a víz és a menta (glékhón).96 A kutatócsoport egyik tagja, Gordon Wasson gombaszakértő azonban tudta, hogy az árpán, illetve más vadon élő és termesztett fűféléken gyakran élősködik az anyarozs nevű gombaparazita, amely viszont valóban tartalmaz pszichoaktív alkaloidokat. Valójában pontosan ebből a gombafajból szintetizált először LSD-t Albert Hofmann 1943-ban. Hofmann így meséli el a történetet:
1975 júliusában meglátogattam Gordon Wasson barátomat Danburyben lévő otthonában. Váratlanul azt a kérdést szegezte nekem: „Mondd csak, szerinted az ókori Görögországban élő emberek rájöhettek egy olyan módszerre, amellyel kivonhattak az anyarozsból olyan hallucinogént, amely az LSD-vel vagy a pszilocibinnel egyező hatást váltott ki?” Azt feleltem, hogy ez bizony könnyen lehet, és megígértem neki, elgondolkozom a dolgon, és majd elküldöm neki levélben, mit tudunk jelenleg az ügyről.97
Hofmann-nak két évébe és rengeteg laboratóriumi munkájába került, hogy teljesítse a rábízott feladatot, mivel az anyarozzsal fertőzött rozst a középkorban halálos méregként ismerték (lásd a 8. fejezetben), ezért meg kellett győződnie arról, hogy az eleusziszi papok valóban képesek lehettek-e kivonni a hallucinogén alkaloidokat a halálos mérgek közül. Felfedezte, hogy az ergovin és a lizergsav-amid (az anyarozs két legfontosabb összetevője) vízben oldódó vegyületek, míg a mérgező alkaloidok, mint például az ergotamin és az ergotoxin nem oldódnak vízben. Mivel a görög anyarozs az árpán található élősködő – amelyről tudjuk, hogy a kükéon egyik összetevője volt), ezért Hofmann véleménye szerint a papok viszonylag könnyen kinyerhették a víziókat előidéző alkaloidokat. „Az ókori görögök számára nyitva állt a lehetőség, hogy egyszerű vizes oldat készítésével elválasszák a hallucinogén vegyületeket a vízben nem oldódó ergotamin és ergotoxin alkaloidoktól.”98
Annak ellenére, hogy Eleuszisz papjait Demeternek, a földművelés istennőjének szentelték, aki a gabonakalászok érésééit is felelt; Hofmann rámutat, hogy a papok számára a fertőzött árpa áztatásánál egyszerűbb módszer is a rendelkezésükre állhatott. A Földközi-tenger medencéjében mindenütt megterem a Paspalum distichumon nevű vadon élő fűféle, amelynek élősködője a Calviceps paspali nevű anyarozs faj:
amely kizárólag hallucinogén alkaloidokat tartalmaz, és porított formában közvetlenül is felhasználható. […] Az idők folyamán az eleusziszi misztériumokat vezető papok könnyen felfedezhették a Paspalum distichumon élősködő Calviceps paspali-t. Ebből a növényből közvetlenül hozzájuthattak egy erős és tiszta hallucinogén szerhez. Ezt azonban csupán lehetőségként vagy valószínűsíthető fejleményként említem, nem pedig azért, mert Wasson kérdéséhez szükség lenne rá. […] A válaszom: igen. Az ókori görögök hallucinogén szert vonhattak ki az anyarozsból.”99
Ha maradt volna még kétely azt illetően, vajon az eleusziszi szent ital valóban pszichoaktív főzet volt-e, akkor az is eloszlott, amikor a kutatók rábukkantak arra a
hírhedt botrányra […], amely a klasszikus korban került napvilágra. Kiderült, hogy számos athéni arisztokrata elkezdte részeg vendégek társaságában, saját otthonában adott lakomákon ünnepelni a misztériumot.100
A lebukott élvhajhászok közé tartozott Alkibiadész, a ragyogó, de gátlástalan politikus és hadvezér is, akit i. e. 415-ben bűnösnek találtak az eleusziszi misztérium megszentségtelenítésében, és aki a halálbüntetés elől Spártába menekült.101 A történet jelentősége -amellett, hogy rámutat, milyen komolyan vették az ilyen ügyeket az athéni törvények – abban rejlik, hogy rámutat a misztériumok mélyén rejtőző látomásos tapasztalatok valódi természetére. Most már tudjuk, hogy ezek a tapasztalatok nem korlátozódtak kizárólag Eleuszisz szent területére, hanem magánházakban tartott lakomákon is élvezhették őket, s ehhez elég volt elfogyasztani a kükéon italt.102 Ebből többé-kevésbé teljesen egyértelműen az a következtetés adódik, hogy az élményeket drogfogyasztás idézte elő. Emellett nyilvánvaló az a párhuzam is, amely az egykor szentnek tartott növényi hallucinogének szórakozási célokra való modern kori felhasználása és az ókori „botrány” között mutatkozik.
Végül, de nem utolsósorban biztosan jelentősége van annak a ténynek is, hogy magát Demetert, Eleuszisz istennőjét is gyakran Erüszibe néven tisztelték, amely szó szerint „anyarozst”103 jelent, a Demeterhez szóló himnuszban pedig három helyen is olvashatunk az istennő „bíbor sötét” köpönyegéről – pontosan ilyen színe van az anyarozs termőrészének.104
Sok más egyéb mellett ezek a tények vezették Ruck professzort arra a következtetésre: „Kollégáimmal együtt az eleusziszi misztériumokat olyan közösségi sámánisztikus szertartásnak tekintjük, amely során a résztvevők drogokat fogyasztottak.”105
A szóma rejtélye
Ahogy egy enyhébb nagyítás hatására láthatóvá válik, az anyarozs “termőrésze” valójában apró bíborszínű gombacsoport.106 R. Gordon Wasson, gombaszakértő Stella Kamrisch és Wendy O’Flaherty indológussal egyetemben egy jóval nagyobb gombafajt, az Amanita muscaria-t (Légyölő galócát) tette meg az ősi indiai védikus iratokban szereplő híres tudatmódosító drog, a titkozatos szóma legvalószínűbb jelöltjének.107
A Rigvéda a modern hinduizmus alapját alkotó négy Véda legrégebbi darabja, amelyet legalább 3000 évesre becsülnek, de lehet, hogy ennél is jóval korábban keletkezett. Ez az irat a szóma-t istenként, növényként és italként mutatja be, amelyet növényekből vontak vagy sajtoltak ki.108 A Védák több millió szóból állnak, és ezekből több tízezernyit szenteltek a szóma-nak, nekünk azonban elég csak néhány sort idézni ahhoz, hogy képet kapjunk a szóma hallucinogén tulajdonságairól és összetéveszthetetlen sámánisztikus jellegéről:
Akárha szél sodorna, az ital felemel magával. Hát nem szóma-t ittam?
Egyik szárnyam az égben, a másik a földet sepri. Hát nem szóma-t ittam?
Óriás vagyok, óriás! Felhők közé repülök. Hát nem szóma-t ittam?109
A föld köldökében [helyezkedik el a szóma] és támasztja meg az eget.110
Az égő [szóma] füstje beszivárog a mennyek házába. Ragyogó hálója messze szétterül…111
Szóma-t ittunk, és halhatatlanná váltunk, megérkeztünk a Fénybe, megtaláltuk az Isteneket.112
Az eredeti szóma növény mibenlétét már a történelmi idők kezdetén is régóta homály fedte. A probléma először 1784-ben keltette fel a tudósok érdeklődését, amikor a Bhagavad-Gítá fordításának egyik lábjegyzetében említést tesznek róla, és a téma azóta is heves viták középpontjában áll. Wasson azonban mindennél meggyőzőbb bizonyítékokat sorakoztat fel a szóma légyölő galócával való azonosítása mellett. Röviden:
- A védikus iratok a szóma leírásakor nem tesznek említést levelekről, gyökérről vagy ágakról;113 a gomba jobban megfelel ennek a leírásnak.
- A Védák gyakran utalnak a szómára aja ekpadként (szó szerint: „nem született”, „egylábú”). Ez igen erősen gombára utal, amely „rejtélyes módon bújik ki a földből, mag nélkül, vagyis nevezhetjük »nem születettnek«. Ha antropomorf módon képzeljük el a növényt, akkor a törzsét (tönkjét) »egy lábként« is elképzelhetjük”.114
- A szóma színét a Rigvédában helyenként a hari szóval írják le, amely a piros árnyalatait jelenti a ragyogó vöröstől a vörösesbarnáig. A friss légyölő galóca ragyogó piros, a szárított gomba vörösesbarna.115
- Nagyon valószínű, hogy a gombákat szárítva tárolták (a szárítás folyamata alatt egyébként olyan kémiai reakciók zajlanak le, amelyek még erősebbé teszik a hatását), felhasználás előtt vízzel, tejjel vagy ghível (főzött vajjal) újrahidratálták, mielőtt a leírások szerint„kisajtolták” volna.116
- A Rigvédában a szóma hatására leggyakrabban használt szó „igen sok mindent jelent az elragadtatástól az intoxikáción át az ihletig. A szó jelentéskörébe tartozik még az istenek vagy az ősök mennyei révülete, és a szórna kontextusában az elragadtatás és az eufória a legjobb értelmezései”.117
Sok más bizonyíték túlságosan részletekbe menő ahhoz, hogy most idézzem őket. Ha helyszűke miatt most eltekintek is ezek felsorolásától, a Rigvéda IX:74 verse önmagában is elegendőnek tűnik ahhoz, hogy alátámassza Wasson állítását, miszerint a szórna az Amanita muscaria-nak felel meg.
Szóma, élettel töltődött viharfelhők, ghível táplált, tej. Az Út Köldöke, Halhatatlan Princípium, Távolbanszületett. Együttműködésben a magas Hivatalt viselőkkel, a tehetséggel megáldottakkal, aki hódolnak a szórna előtt. Feszülő hólyaggal továbbömlő szómát vizelnek.118
A feszülő hólyaggal „továbbömlő szómat” vizelő pap védikus képe naivon is megerősíti az Amanita muscaria diagnózisát, mivel a légyölő galóca az egyetlen olyan pszichoaktív növény, amelynek hatása az emberi emésztőrendszer „szűrőjén” áthaladva megőrzi, sőt esetleg még felerősítve fejti ki hatását; ezért elég pontosnak tekinthetjük azt a megfogalmazást, hogy ereje a vizeletbe ömlik tovább. Wasson, aki a hallucinogén gombákkal végzett kutatásai során bejárta az egész világot, egy kutatóútja során szibériai sámánok közé is eljutott, ezért tisztában volt vele, hogy Szibériában:
Azok, akik hallucinogén gombák levét isszák, megőrzik a vizeletüket, és mások ezt a kábító hatású vizeletet isszák meg, amely esetenként még erősebb hatást is produkálhat. Ezért gondolhatjuk azt, hogy az eredeti gombában található bizonyos gyomoringerlő összetevőket az emberi szervezet kiszűri. Azt mondják, a vizeletet egymás után többször is felhasználják, míg a szer öt emberen áthaladva el nem veszti az erejét.119
Wasson rámutat a Rigvéda más passzusaira is, ahol Indra isten iszik szómát, amelyet „napról napra kiürít a vizeletével”, illetve arra a részre, ahol a mitikus Rudras ló alakjában hasonlóképp szómát vizel.120Mindez azonban csak akkor tűnik különösnek, ha nem készültünk fel arra, hogy elfogadjuk: egy ősi hallucinogén kultusz kiaknázta a légyölő galócában rejlő látomásgerjesztő hatást, amely a távoli múltban először a Védákban bukkant fel teljesen kifejlett formában. Véleményem szerint Wasson logikája kikezdhetetlen:
Ha valaki teát, kávét, tejet vagy sört iszik, akkor az illető nem teát, kávét, tejet vagy sört, hanem vizeletet fog üríteni. Miért vizel Indra és – feltehetőleg – Rudras szómát? Honnan tudták a védikus papok, hogy a szómavizelet maga is szórna, ha nem itták meg?121
Létfontosságú szerep
Az olvasó emlékezhet rá a II. részből, hogy Dávid Lewis-Williams az olyan régészek makacs ellenállásába ütközött, akik alapjaiban utasították el azt az elképzelést, hogy őseink első vallási élményeit hallucinogén szerek váltották ki. Ezért az sem meglepő, hogy ellenségesen fogadták az olyan tudósokat is, mint Gordon Wasson, Albert Hofmann és Karl Ruck, akik azt állították, hogy a sámánisztikus növények az őskorszak után is létfontosságú szerepet játszottak, illetve szorosan összefonódtak minden nagy történelmi vallás genezisével.
Már világossá tettein, hogy nem kívánok részletes lajstromot készíteni, az a célom, hogy felvázoljam a vallások teljes építményét átszövő sámánizmus és a hallucinogén szerek motívumainak alakulását, amely 35 ezer éve, a vallások első manifesztálódásai, vagyis az első festett barlangok és sziklamenedékek megjelenése óta folyamatosan megfigyelhető. Se helyem, se kedvem nincs ahhoz, hogy ezeket a szálakat minden vallásban megkeressem, arra viszont érdemes lesz időt és energiát fordítanunk, hogy kicsit közelebbről megvizsgáljuk az ősi Közép-Amerika esetét, ahol soha nem volt kérdéses a hallucinogén szerek használata, valamint az ókori Egyiptomot, ahol a legkifinomultabb lépéseket tették meg a módosult tudatállapot elérésére, és ahol az ókor legmagasztosabb, legrejtélyesebb sámánisztikus vallását gyakorolták.
Részlet Graham Hancock: Természetfeletti című könyvéből
Jegyzetek
