A(z) Iboga – amely képessé teszi az embert, hogy meglássa a halottakat cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Egy növény, amely képessé teszi az embert, hogy meglássa a halottakat

Sámánkapuk

Egyes közép-afrikai országokban, Gabonban, Kamerunban és Zairében még a 21. században is elevenen élnek bizonyos ősrégi törzsi kultuszok. A kultuszok hitvilágában közös – állításuk szerint közvetlen tapasztalaton alapuló – meggyőződés, miszerint létezik egy olyan természetfeletti világ, ahol kapcsolatba lehet lépni a halottak lelkeivel. A kvantumfizika hipotetikus dimenzióihoz hasonlóan ez a másvilág teljesen átjárja a mi világunkat, mégsem lehet egyszerűen megpillantani vagy empirikus tesztekkel igazolni létezését. Épp ezért rendkívül érdekes a törzsi sámánok állítása miszerint ők képesek rá, hogy – a helyiek által eboka vagy iboganéven ismert mérgező cserje gyökerének elfogyasztása révén – belépjenek a túlvilágba, és onnan élve visszatérjenek. Ennek a képességnek a megszerzéséről a bwiti néven ismert titkos bennszülött társaság eredetmítosza számol be.

Zame ye Mebege (az utolsó teremtő Isten) adta nekünk át eboka-t. Egy nap… meglátta… Bitamut, a törpét az atangafán, amint a magasban gyűjtötte a fa gyümölcseit. Lerázta a fáról Bitamut, ő meghalt, Zame pedig magával vitte a lelkét. Zárni levágta a törpe kezéről és lábáról a kisujjakat, ezeket elültette az erdő különböző részén. Ezekből nőttek ki az ebokabokrok¹

A törpe felesége, Atanga, mikor meghallotta, hogy a férje meghalt, elindult, hogy megkeresse Bitamu holttestét. Végül számtalan kaland után az erdő közepén egy barlanghoz érkezett, amelyben halomban álltak az emberi csontok:

Ahogy belépett a barlangba, váratlanul egy hangot hallott – mintha a férje hangja lett volna. A hang azt kérdezte tőle, hogy ki ő, honnan jött, és kivel akar beszélni. A hang ezután azt mondta, nézzen a barlang bejáratánál balra. Ott termett az ebokacserje. A hang azt mondta, egyen a gyökeréből… Ő evett, és nagyon fáradtnak érezte magát… Ekkor azt hallotta, hogy lépjen be a barlangba. A csontok eltűntek, helyükön a férje és halott rokonai álltak. Beszéltek hozzá, és (új) nevet adtak neki: Disoumba. Azt mondták, megtalálta azt a növényt, amely lehetővé teszi, hogy az ember meglássa a holtakat. Ő volt az első ember, aki bwiti hitére tért, az emberek pedig így kapták meg a hatalmat, hogy megismerjék a holtakat, és tanácsot kapjanak tőlük.²

Napjainkban Gabon, Kamerun és Zaire országaiban több millió ember él, akik könnyedén ellenállnak a keresztény és iszlám misszionáriusok – komoly pénzügyi támogatással rendelkező – térítési próbálkozásainak, és inkább kitartanak a bwiti kultuszánál, amelybe hatalmas mennyiségű ebokagyökérkéreg-reszelék elfogyasztása, majd a természetfeletti birodalmába tett utazás révén nyertek beavatást.

Az eboka vagy iboga (mostantól fogva az utóbbi elnevezést fogom használni), tudományos nevén a Tabernanthe iboga az Apocynacae család tagja. Gyökérkérge – ahogy a törpe mítosza is állítja – rendkívül különleges, mivel tucatnyi különleges, az indole alkaloidok családjába tartozó anyagot tartalmaz. Ezen anyagok egyike, az ibogain, ez a rendkívül erős hallucinogén szer, felel a meggyőző és sorsfordító látomásokért, amelyeket a bwiti beavatottak élnek át, nevezetesen a „természetfeletti lényekkel”, illetve a „halottak lelkével való találkozásokért”. Sok beavatott számol be elhunyt apjukkal vagy nagyapjukkal lezajlott találkozásról, akik a szellemi világba kalauzolták el őket. A látomásos állapot eléréséhez azonban toxikus mennyiséget kell elfogyasztani a gyökérkéregből, ezért a halott őseiket kereső beavatottaknak állandóan számolniuk kell a halálos túladagolás veszélyével.³

Az ibogagyökér-kéreg és az ibogain-hidroklorid (a pszichoaktív alkaloida tiszta kivonata) egyaránt illegális kábítószernek minősül az Egyesült Államokban; mindkettő az I. Intézkedési Csomagba tartozik, ahová olyan komoly hallucinogén szereket sorolnak, mint az LSD illetve olyan addiktív narkotikumokat és stimulánsokat, mint a heroin, a crack és a kokain. Ezzel szemben Nagy-Britanniában és más európai országokban, ahol egyre nagyobb tudományos elismertségre tesznek szert azok a meglepő terápiás hatások, amelyek az ibogainnak tulajdoníthatók, a szer nincs betiltva, vagyis legálisan megvásárolható, és bármilyen nem nyilvános helyen szabadon fogyasztható.

Kutatás

Az ibogain azonban a börtönbüntetés barbár fenyegetése nélkül is igen komoly ügy, ezért én sem könnyű szívvel jutottam arra az elhatározásra, amely végül ehhez a kanapéhoz, ehhez az éjszakához, illetve ehhez a magatehetetlen heveréshez vezetett, bármi következzen is utána.

Elsődleges motivációm, ezt biztosan kijelenthetem, a kutatás volt. Szabad akaratomból vetettem magam alá ennek a megpróbáltatásnak, amely egy széles körű, hosszű távú. a történelem előtti időkben, mintegy negyvenezer évvel ezelőtt lezajlott, rejtélyes „előtte és utána” pillanatot vizsgáló nyomozásom részét képezte. Az említett pillanat előtti időből – néhány elszórt és teljesen elszigetelt példától eltekintve – semmiféle olyan régészeti lelet nem került elő őseinktől, amelyekben azonnal emberi tevékenység nyomaira ismerhettünk volna. Ez után azonban mindenütt megtaláljuk egy hozzánk minden tekintetben hasonló teremtmény érkezésének jeleit, amelyek közül a legfigyelemreméltóbbak a természetfeletti világokban és lényekben való hit – más szóval a vallás – megszületésének döntő bizonyítékai.

Ennek a hitnek legtisztább jelei Délnyugat-Európában találhatók, ahol 30-40 ezer évvel ezelőtt váratlanul – és mindenféle látható előzmény nélkül – megjelent a világon mindeddig legrégebbiként feltárt kifinomult vallásos művészet, amely aztán körülbelül 12 ezer évvel ezelőtt szűnt meg. Ez a nagy barlangfestészet korszaka, olyan helyszínekkel, mint a Chauvet, a Lascaux. a Pech Merle és az Altamira. A bennük látható művek kétségtelenül a legcsodálatosabb és legrejtélyesebb emberi alkotások közé tartoznak. A barlangfestészet méltán vált híressé a jégkori mamutok realisztikus ábrázolása révén. Sokkal kevésbé ismert az a tény, hogy számos természetfeletti és kiméraszerű, gyakran félig ember, félig állat lény is szerepel a képeken.

Neves antropológusok és régészek nemzetközi csoportja szellemes magyarázattal állt elő ezen lények bizarr megjelenését, Illetve a barlangok – a későbbi fejezetekben tárgyalásra kerülő -egyéb érdekes sajátosságait illetően. Érvelésük lényege, hogy a barlangfestészet az emberiség természetfelettiről, „lélekről”, halál utáni életről kialakult első és legrégebbi elképzeléseit fejezi ki olyan elképzeléseket, amelyek „módosult tudatállapotban”, nagy valószínűséggel pszichoaktív növények elfogyasztása után öltöttek formát. Az 1990-es évek közepétől – még ha ez nincs is minden tudós kedvére – ez a legszélesebb körben elfogadott elmélet a barlangfestészet témakörében. Ezért aztán elég zavaró, hogy az elmélet szószólói közül még egyetlen tudós sem fogyasztott soha semmilyen pszichoaktív növényt; semmilyen közvetlen elképzelésük sincs a „módosult tudatállapotról”, és nem is vágynak megtapasztalni. Úgy éreztem, ahhoz, hogy tisztességesen átgondolhassam az érveiket és bírálóik szempontjait, képesnek kell lennem, hogy saját tapasztalataim alapján állapíthassam meg, vajon a növények által előidézett látomások hatása van-e olyan erős, hogy egykoron meggyőzhette az ősembereket a természetfeletti birodalmának, illetve őseik halál után is tovább élő lényegének létezéséről.

Dióhéjban így foglalhatnám össze, miért vettem be ibogain-t józan, racionális kutatási szempontokból. El kell ismernem azonban, hogy volt egy másik, sokkal személyesebb indítékom is. Fel kellett dolgoznom csontrákban szenvedő édesapám tavaly ősszel bekövetkezett fájdalmas halálát és saját megbocsáthatatlan hibámat, hogy nem voltam mellette utolsó napjaiban. Kétségtelen, hogy az ibogain-nal végzett, nem teljesen kockázatmentes kísérletem vonzerejét részben annak ígérete jelentette, hogy „találkozom őseimmel”, valamint az a – bár elég sovány – remény, hogy általa valamiképp lezárhatom ezt a fájdalmas történetet.

Az iboga hosszú éjszakája

Idáig valószínűleg azt a benyomást kelthettem az Olvasóban, hogy a Bathban töltött virrasztásom során egyedül voltam, pedig nem így állt a helyzet. Az általam elfogyasztott pszichoaktív hatású ibogaindózist⁴egy tapasztalt és jó hírű gyógyító adta be, aki egész éjszaka mellettem maradt, és a szobában tartózkodott a feleségem, Santha is, egy orvossal együtt. Eleinte világosan tudatában voltam mindhármuk jelenlétének, ahogy azonban a rosszullét és a paralízis egyre súlyosbodott, jelentéktelenné halványodtak, olyan volt, mintha vastag üvegfalon keresztül látnám – már amikor egyáltalán láttam – őket. Ugyanez a furcsa kapcsolatvesztés vonatkozott a tálra is, amelyet azért kaptam, hogy abba hányjak. Képes voltam rá, hogy kézben tartsam és öklendezzek felette, a tál azonban valahol másutt volt, mint ahol én.

Ahogy az éjszaka mélyült, éreztem, hogy a kanapé, amelyen eddig feküdtem, lassan átalakul, míg egy kőszarkofággá változott, én pedig a belsejébe kerültem. Igen erős bezártságérzésem támadt, mintha hatalmas súly nehezedett volna a mellkasomra, és azon tűnődtem: ez lenne a halál? Abban a pillanatban a szoba megtelt emberekkel – nem a gyógyító, a feleségem vagy az orvos volt ott, őket mintha kizárta volna egy hangszigetelt kapszula -, hívatlan és valahogy félelmetes látogatók tömegével. Ők, a korábbi látomásokkal ellentétben, nem tűntek el, ha kinyitottam a szemem, hanem szilárdan ott maradtak a látóteremben, nagyrészt névtelenül, árnyszerűen, megroggyant vállal, lehajtott fejjel. Néhányan megmutatták az arcukat, de a korábban látott penészes bőrű, szőke férfihoz hasonlóan ők is hulla benyomását keltették.

Egyre inkább tudatosodott bennem, hogy valaki figyel engem a lökdösődő tömeg háta mögül. Egy szikár, középkorú, ünnepélyesen viselkedő, sötét bőrű, összetéveszthetetlenül afrikai vonásokkal rendelkező férfi volt az illető. Hatalmas, obszidián fekete szeme volt. Nem volt öreg és szürke, ahogy az a bwitilátomásokban megszokott – az a gondolat kúszott a fejembe, hogy ő lehet a legendás „Iboga Szelleme“, aki azért jött, hogy elrabolja a lelkemet:

Az iboga szoros kapcsolatban áll a halállal; a növény gyakran antropomorfizálódik valamilyen természetfeletti lényként, „generikus ősként”, akit az egyén rendkívül nagyra tarthat vagy megvethet, s aki képes elvinni az illetőt a halottak világába.⁵

Ezek után álombeli állapotba zuhantam, amely – érzésem szerint – elég sokáig tartott, s mint az álmok többségénél, ma is nehezemre esik visszaidéznem a részleteket. Csak annyit tudok teljes
bizonyossággal megerősíteni, hogy valami történt, olyan dolog, amely máig ható jelentőséggel bír az életemben. Azt hallucináltam, hogy találkoztam az apámmal? Nem emlékszem vissza elég tisztán ahhoz, hogy teljes mértékben biztos lehessek ebben, de bevillannak bizonyos képek arról az éjszakáról, amelyekben látom apámat is a körülöttem gyülekező kisértetek között. Ezek a váratlanul beugró képek néha olyan élesek és valóságosak voltak, hogy már-már elhittem: apám biztosan ott volt, ugyanazzal a méltósággal és fájdalommal járt-kelt a holtak között, mint ahogy azt a rákkal harcolva is tette.

Az apámról szóló szívfájdító emlékek mellett sikerült még előkotornom néhány más töredezett emlékképet is azokból a lázálomban töltött órákból, amelyek megerősítették bennem azt az érzést, hogy valami nagyon fontos esemény történt velem. Az álom egyik pillanatában az az erős érzésem támadt, hogy felébredtem. Kinyitottam a szemem, és azt vártam, hogy a sötét nappali ismerős körvonalai jelennek meg előttem. Ehelyett azonban egy igen különös helyen találtam magam, amelyet soha nem láttam még ezelőtt. A falakról hullámzó drapériák lógtak, a teremben fák nőttek, az átlátszó mennyezet felett ott ragyogtak a csillagok. Úgy nézett ki, mint valamiféle egzotikus templom: részben szentély, részben palota, részben nomád sátor. A terem egyik oldalán függőleges fekete csíkokkal díszített, lebegő fehér palásba öltözött óriási alakot láttam önfeledten táncolni.

Álmodtam vagy ébren voltam? Amit láttam, az valamiképpen valóságos volt – hiszen rendkívül meggyőzőnek tűnt -, vagy csak egy nagy illúzió része lehetett? Apám szelleme vajon még mindig létezik egy másik dimenzióban vagy valóságban? Súlyos és nem egykönnyen megválaszolható kérdések voltak ezek. Mostanra azonban érdeklődésem egy szűkebb területre korlátozódott. A Tabernanthe iboga-hoz hasonló növények őseink rendelkezésére álltak, és ugyanolyan hatással lehettek rájuk, mint ránk. Emlékeztem a mindent elsöprő, hátborzongató érzésre, amelyet annak az éjszakának a legnagyobb részében átéltem, ahogy a halottak tömege gyülekezett körülöttem – kísértetek és ősök sokasága. Természetesen teljesen ésszerű és valószínűleg célszerű is feltenni a kérdést, vajon nem lehetséges-e, hogy pontosan az ilyen típusú tapasztalatok hívták elő – a távoli őskorban – az emberiség első elképzeléseit a szellemvilágról. Mivel a tudomány eddig nem állt elő mindent átfogó és kielégítő magyarázattal a vallások eredetét illetően, ez a terület továbbra is nyitva áll a kutatások előtt.

A reggel közeledtével, ahogy a függöny résein kezdett beszivárogni a nappali világosság, már meg sem lepődtem, amikor egy enyhébb, testen kívüli élményen estem át. Az ilyen tapasztalatok megszokottnak számítanak az iboga hatása alatt álló bwiti beavatottak körében, számomra pedig nem is volt teljesen ismeretlen a jelenség. Legutóbb akkor történt velem ilyen, amikor 16 éves koromban kis híján végzett velem egy hatalmas áramütés. Most, ahogy akkor is, a tudatom mintha a szoba mennyezete felett lebegett volna néhány pillanatig, és onnan nézett le a testemre. Most, ahogy akkor is, egyfajta tárgyilagosságot és kíváncsiságot éreztem – annyi bizonyos, hogy nem féltem -, örömmel töltött el a létezés könnyűsége és a repülés szabadsága, úgy tűnt, képes vagyok kiélvezni ezt a testetlen állapotot. Most, ahogy akkor is, a hallucináció – vagy bármi volt is az – gyorsan elhalványult, és a testen kívüli nézőpont hamar elenyészett.

Mindössze egy képregényrajzszerű formában megjelenő filozófiai gondolat maradt velem, nevezetesen egy hatalmas kolbász képe, amelynek egyik végére szoros csomót kötöttek. Ezek vagyunk – mintha ezt akarta volna sugallni a kép. Az üzenet elég nyilvánvaló, már-már közhelyes volt – felesleges az élet testi és anyagi oldalain töprengeni, hiszen a testünk végső soron nem egyéb, mint egy jól kitömött kolbászhéj.

Gyógyítás szellemekkel

Több mint 12 órával azután, hogy a látomások véget értek, még mindig borzasztó rosszul éreztem magam, és képtelen voltam lábra állni. A következő éjszakáig nem is nyertem vissza az erőmet, izomremegésem is ekkorra múlt el, és visszatért az egyensúlyérzékem is. Másnap reggel már teljesen jól éreztem magam, farkaséhesen ébredtem, majd végigdolgoztam egy hosszú, munkás napot úgy, hogy nyomát sem éreztem kimerültségnek.

Az iboga sámándrog. A bwiti vallás rendszerében ez a növény hozza el a gyógyulást erre a világra azáltal, hogy összekapcsol minket a szellemvilággal. Látomásaim – ezzel tisztában voltam – viszonylag visszafogottak és egyszerűek voltak a bwiti beavatottakéhoz képest, viszont – a magam korlátozott módján – én is megéltem a kapcsolatot valamiféle túlvilággal szent növényük elfogyasztása révén. Valóban egy természetfölötti világba vitt engem az ibogain, vagy csak egy örült hallucinációba? Mint eddig is hangsúlyoztam, ma sem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt eldönthessem; és a hatása alól sem könnyű kivonni magam. Igazán azonban az ibogain állapot után a kedélyállapotomban bekövetkezett drámai változás csodálattal töltött el. Előzőleg hónapokon át ingerlékenységgel párosuló mély levertség uralkodott rajtam, sötét szorongás és morbid gondolatok leptek meg. Bűntudatom, amelyet édesapám fájó hiányaként és a veszteség miatt érzett gyászként érzékeltem, úgy összekeveredett az értéktelenség és a mély keserűség érzésével, hogy gyakran értelmetlennek láttam bármilyen további törekvést az életemben. Ráadásul rávettem magam, hogy kivonuljak a világból, feladjam a kutatást, és kerüljek minden új intellektuális kihívást – amelyet egyébként úgyis elbuktam volna.

Nem számítottam rá, hogy az ibogain változást fog hozni, mégis ez történt. Attól a pillanattól kezdve, hogy erőmet visszanyerve felébredtem, tudtam, hogy valami hirtelen átállítódott bennem, hiszen képtelen voltam bármit is a korábbi negatív és nihilisztikus nézőpontból látni. Időről időre még átfutott rajtam valamilyen morbid gondolat, és megpróbált visszarángatni a depresszióba; ám míg korábban megszállottan rágódtam volna rajta, amíg tényleg nyomorultul nem érzem magam, most ellenben igen egyszerűen félre tudtam tolni ezeket a gondolatokat, és továbbléptem rajtuk. Apám halála miatt sem éreztem már olyan rosszul magam. Nem voltam ott a halálos ágyánál, és ezen már soha nem változtathatok, de ez valahogy mégsem okozott már akkora fájdalmat.

Akár a szellemvilággal létesített kapcsolat hozta el a gyógyulást, akár az agyam kémiai folyamatait felkavaró esemény áldásos mellékhatását tapasztaltam meg, hálás voltam az ibogain-nak. Minden magyarázattól vagy működési mechanizmustól függetlenül, a szer révén olyasvalamit éltem át, amit soha nem fogok elfelejteni-valamit, ami nagyon hasonlít a vallási élményhez. Elsöpörte a bennem gyökerező rossz szokások és szorongások pókhálóját, és mindennél meggyőzőbben demonstrálta egy mind ez idáig elhanyagolt kutatási vonal, a régi idők embereinek spirituális életét célzó vizsgálódások létjogosultságát.

Jegyzetek

1. James W. Fernandez: Tabernanthe Iboga: Narcotic Ecstasis and the Work of the Ancestors, in Peter T. Furst (szerk) Flesh of the Gods: The Ritual Use os Hallucinogens, Praeger Publishers, New York, 1972, 245.
2. I.uo. 245-6
3. Richard Evans Schultes: Plants of the Gods: Their Sacred Healing and Hallucinogenic Powers, Healing Arts Press, Rochester, Vermont, 2001, 58
4. Az általam bevett dózis 14mg/kg töménységű 1,2 grammnyi anyag volt.
5. Plants of the Gods, 112.

Részlet Graham Hancock: Természetfeletti című könyvéből

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal