A(z) Sámán beavatások cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Sámánbeavatások
Térjünk most át a sámábeavatásokra. A tárgyalás leegyszerűsítése érdekében a „sámán” szót a legtágabb értelmében használjuk. Éppúgy figyelembe vesszük a szigorú értelemben vett sámánizmust, ahogy az főként Észak- és Közép-Ázsiában, illetve Észak-Amerikában kifejlődött, mint a primitív társadalmakban bőven tenyésző orvosságos emberek és varázslók egyes kategóriáit.31
Sámánná a következő módokon lehet válni: 1. spontán elhivatás révén („hívás” vagy „kiválasztás”); 2. a sámáni hivatal örökletes átadásával és 3. személyes elhatározásból vagy, ritkábban, a törzs akaratából. Bármi volt is a kiválasztás módszere, a sámánt csak akkor ismerik el sámánnak, ha megkapta a kettős oktatást: 1. az eksztatikus természetűt (álmok, látomások, transzok stb.) és 2. a hagyományosat (sámántechnikák, a szellemek neve és funkciója, a nemzetség mitológiája és genealógiája, titkos nyelv stb.).32 A beavatást ez a kettős, a szellemek és a vén sámánmesterek által biztosított oktatás jelenti. Az avatás olykor nyilvános, és gazdag, mozgalmas rituálét foglal magában: ez a helyzet például egyes szibériai népeknél. Az ilyenfajta rítusok hiánya azonban egyáltalán nem jelenti a beavatás hiányát: ez nagyon jól végbemehet a jelölt álmában vagy önkívületi élménye során is.
Bennünket főleg a misztikus elhivatás tünetcsoportja érdekel. A szibériaiaknál az, aki sámánságra hivatott, különös viselkedésével válik ki a többiek közül: keresi a magányt, álmodozóvá válik, szeret az erdőben vagy elhagyatott helyeken bolyongani, látomásai vannak, álmában énekel stb. Olykor ezt az érlelődési időszakot elég súlyos tünetek jellemzik: a jakutoknál előfordul, hogy a fiatalember őrjöngővé válik, könnyen elájul, az erdőbe menekül, fakéreggel táplálkozik, vízbe és tűzbe veti vagy késsel hasogatja magát. A leendő tunguz sámánok a felnőttkor közeledtével hisztériás vagy hiszteroid krízisen esnek át, olykor azonban az elhivatottság zsengébb korban is érződik: a fiú a hegyekbe rohan, hét vagy még több napig ott marad, állatokkal táplálkozik, melyeket közvetlenül a fogával marcangol szét. Mocskosan, véresen, szakadt ruhában, tépett hajjal tér vissza a faluba, h csak jó tíz nap elteltével kezd összefüggéstelen szavakat motyogni.
A leendő sámán kiválasztását még akkor is magatartásbeli változás előzi meg, ha örökletes sámánizmusról van szó. A sámánősök lelkei kiválasztanak a családból egy fiatalembert: ez szórakozottá és álmodozóvá válik, keresi a magányt, profetikus látomásai és alkalmanként olyan rohamai vannak, amelyektől elveszti az eszméletét. Ez idő alatt, vélik a burjátok, az ifjú lelkét elviszik a szellemek: az istenek palotájában fogadják, a sámánősök kioktatják a mesterség titkairól, az istenek formáiról és neveiről, a szellemek kultuszáról és nevéről stb. A lélek csak ez után az első beavatás után tér vissza a testbe.
Sámánná baleset vagy váratlan esemény következtében is válhat valaki: így a burjátoknál, a szojotoknál és az eszkimóknál, ha valakit villám sújt, leesik egy nagyon magas fáról, vagy sértetlenül kerül ki beavatási próbatétellel felérő hányattatásokból – mint az az eszkimó, aki öt napot töltött a jeges vízben anélkül, hogy a ruhája akár csak benedvesedett volna.”
A leendő sámánok különös viselkedése természetesen magára vonta a tudósok figyelmét, s a múlt század közepe óta a sámánizmus jelenségét többször is próbálták elmebetegséggel magyarázni.34 Ez rossz problémafelvetés volt. Az az állítás, hogy a sámánok mindig idegbetegek lennének vagy annak kéne lenniük, nem pontos; másrészt pedig azok, akik betegek voltak közülük, csak azért váltak sámánná, mert sikerült meggyógyulniuk. Szibériában, ha az elhivatás valamiféle betegségben vagy epilepsziás rohamban nyilvánul meg, a beavatás gyakran gyógyítással egyenértékű. A samanizálás adományának elnyerése éppen, hogy előfeltételezi a „kiválasztás” első tünetei által kiváltott lelki válság megoldását.
Ám attól, hogy a sámánizmust nem lehet pszichopatologikus jelenségként azonosítani, még nem kevésbé igaz, hogy a sámáni elhivatás elég gyakran jár mély válsággal, ami olykor végül „őrületbe” torkollik. S minthogy sámánná csak a válság megoldása után lehet válni, érthető, hogy az a misztikus beavatás szerepét játssza. A betegséget, amit a leendő sámánnál az a torokszorító érzés vált ki, hogy az istenek vagy a szellemek „kiválasztották”, emiatt „beavatási betegségként” értékelik. A minden betegség alkalmával feltáruló egzisztenciális törékenységet, magányt és szenvedést ebben a meghatározott esetben még a beavatási halál szimbolikája is súlyosbítja: a természetfölötti „kiválasztódás” megtörténte ugyanis abban az érzésben fejeződik ki, hogy az ember ki van szolgáltatva az isteni vagy démoni hatalmaknak, vagyis azonnali halálra van ítélve.
A „kiválasztottak” mindezen pszichopatologikus kríziseit azért lehet az összefoglaló „beavatási betegségek” névvel jelölni, mert szimbolikájuk nagyon pontosan követi a beavatás klasszikus rítusát. A „kiválasztottak” szenvedései pontról pontra megegyeznek a beavatási kínzásokkal: ahogyan az ifjúavatási rítusokban vagy a titkos társaságok belépési szertartásaiban az avatandót a félisteni vagy démoni lények „megölik”, a leendő sámán álmában részt vesz saját feldarabolásán, látja, amint a démonok levágják a fejét, kivájják a szemét stb. A szibériai és közép-ázsiai sámánizmus jellegzetes beavatási rítusai is magukban foglalnak szimbolikus égbeemelkedést egy fa vagy oszlop mentén; az istenek vagy a szellemek által „kiválasztott” beteg álmában vagy félálmok sorozatában hajtja végre égi utazását a Világfához.
Rövidesen hozunk néhány tipikus példát az ilyenfajta, a leendő sámán álmában vagy látszólagos öntudatlansági és „őrülési” periódusai során elszenvedett beavatási próbatételekre. Már most ki kell azonban emelnünk, hogy a sámáni elhivatottság pszichopatológiája nem „profán”, nem tartozik a megszokott tünettan hatáskörébe: beavatási struktúrája és jelentése van, egyszóval hagyományos misztikus mintát követ. A leendő sámán totális krízise, ami nemegyszer a személyiség teljes széthullásához és az „őrülethez” vezet, nemcsak beavatási halálként, hanem a világteremtés előtti káoszhoz, a bármiféle kozmogóniát megelőző alaktalan és leírhatatlan állapothoz való szimbolikus visszatérésként is értékelhető. Tudjuk viszont, hogy az archaikus és hagyományos kultúrák számára a Káoszba való szimbolikus visszatérés egyenértékű egy új „teremtés” előkészítésével.35 A leendő sámánok „lelki káoszát” tehát annak jeleként értelmezhetjük, hogy a profán ember „felbomlóban” van, és új személyiség áll a megszületés küszöbén.
A szibériai sámánok beavatási próbatételei
Lássuk, mit mesélnek azokról a próbatételekről, amelyeket a szibériai sámánoknak beavatási betegségük idején ki kell állniuk. Öntudatlanul, szinte élettelenül hevernek a jurtában vagy valami elhagyatott helyen háromtól kilenc napig, olykor még tovább is. Ez idő alatt nem beszélnek, és nem is esznek. Egyesek mintha nem is lélegeztek volna, s kis híján eltemették őket. Ruhájuk és ágyuk vérben úszik. Amikor magukhoz térnek, elmesélik, hogy a démonok vagy az ősök lelkei földarabolták őket: húsukat lefejtették, csontjaikat letisztogatták, testnedveiket kifolyatták, szemüket kivájták. Van, akinek a húsát hosszabb-rövidebb ideig főzték, mások új húst és friss vén kaptak. Végül éle» re keltették őket, de teljesen megújult testtel, e* sámáni képességekkel felruházva.’6
Egy jakut adat szerint a szellemek a leendő sámánt az Alvilágba viszik, és három esztendőre bezárják egy házba. Itt szenvedi el a beavatást: a szellemek levág, ják a fejét, amit félretesznek (mert saját szemével kell végignéznie feldaraboltatását), és testét picuri darabokra metélik, melyeket aztán szétosztanak a különböző betegségek szellemei között. A leendő sámán csakis ezzel a feltétellel tesz szert a gyógyítás képességére. A csontokat azután friss hússal borítják, s egyes esetekben új vért is kap. Egy másik jakut adat szerint a fekete „ördögök’’ a leendő sámán testét darabokra vagdossák, és a húsdarabkákat áldozati adományként szanaszét dobálják; ezután lándzsát döfnek a fejébe, és levágják az állkapcsát.’7 Egy szamojéd sámán elmesélte Lehtisalónak, hogy a szellemek rárontottak és darabokra vágták, a kezét is letépték. Hét nap, hét éjjel feküdt a földön öntudatlanul elterülve, míg lelke az Égben volt.38
Az alábbiakban kiemelünk néhány jelentőségteljes mozzanatot egy hosszú és mozgalmas önéletrajzból, melyet egy avam-szamojéd sámán mesélt el A. A. Popovnak. A leendő sámán, aki himlőben betegedett meg, három napig feküdt aléltan, szinte holtan: olyannyira, hogy a harmadik napon kis híján eltemették. Látta magát alászállni az Alvilágba, s megannyi hányattatás után egy szigetre hurcolták, melynek közepén fiatal nyírfa nyúlt az Égig. Ez a Föld Urának Fája volt, az Ur pedig adott neki egy ágat, hogy csináljon belőle magának dobot. Ezután egy hegyhez ért; egy nyíláson keresztüljutva egy emberre talált: fújtatóval dolgozott egy irdatlan nagy üst mellett, mely a tűzön állt. Az ember megragadta őt egy fogóval, levágta a fejét, apró darabokra vagdosta a testét, és az egészet bedobálta az üstbe. Három esztendeig főzte így a testét, azután pedig kikovácsolta a fejét egy üllőn. Végül összehalászta a csontjait, melyek egy folyóban úszkáltak, és megint beborította őket hússal. Másvilági kalandjai közben a leendő sámán sok ember vagy állatformájú félisteni lénnyel találkozott, és mindegyikük feltárta előtte a tan egy-egy aspektusát, illetve a gyógyítás művészetének titkaira tanítgatta. Amikor övéi közt fölébredt a jurtában, már be volt avatva, és tudott samanizálni.39
Egy tunguz sámán elmesélte, hogy beavatási betegsége idején a sámánősök nyilakkal lődözték át- meg át, míg el nem veszítette az eszméletét és a földre nem zuhant; ezután levagdosták a húsát, kiszaggatták a csontjait, és megszámlálták; ha hiányzott volna közülük, nem válhatott volna sámánná. A burjátok elmondása szerint a jelöltet a sámánősök kínozzák, verik, késsel vagdalják a testét, megfőzik a húsát stb.40 Egy teleut asszonyból azután lett sámán, hogy egy látomás során ismeretlen embereket látott, amint darabokra vágták a testét és megfőzték egy kondérban. Az altaji sámánok hagyományai szerint az ősök szellemei felvágják a hasukat, megeszik a húsukat és megisszák a vérüket.41
Ez a néhány példa is elég annak bizonyítására, hogy a beavatási betegségek elég pontosan követik minden beavatás alapsémáját: 1. kínzatás démonok és szellemek kezétől, akik a „beavatási tanítómesterek” szerepét játsszák; 2. rituális halál, amelyet a páciens po- kolraszállásként él meg (ezt olykor égbeemelkedés is kíséri); 3. feltámadás, új létmódra: a felszentelt, vagyis olyan ember létmódjára, aki képes személyesen kommunikálni az istenekkel, a démonokkal és a szellemekkel. A különféle szenvedésfajtákat, amelyeket a leendő sámán elszenved, megannyi vallási élményként értékelik: a pszichopatologikus kríziseket a démonok lélekrablásával, illetve önkívületi, alvilági vagy égi utazásokkal magyarázzák; a fizikai fájdalmakról úgy vélekednek, hogy azokat a test földarabolása okozza. Azonban bármilyen természetűek legyenek is a szenvedések, a sámán kiképzésében csak annyiban van szerepük, amennyiben vallási jelentést tulajdonít nekik, s emiatt misztikus átalakulásához nélkülözhetetlen próbatételként fogadja el őket. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a beavatási „halált” mindig „feltámadás” követi; vagyis, a pszichopatológia gyakorlatának fogalmaival élve, a krízis megoldódott és a beteg meggyógyult. A sámán új személyiségének integrációja nagymértékben a gyógyulástól függ.
Mostanáig csak szibériai példákat idéztünk, de a beavatási feldaraboltatás témája sokkal elterjedtebb. Az araukán sámán beavatása során a tanítómester elhiteti a résztvevőkkel, hogy kicseréli az újonc nyelvét és szemét, és egy pálcával átdöfi a hasát. A River Patwin-i indiánoknál a Kuksu társaságba jelentkezőre úgy tekintenek, hogy maga Kuksu döfi át a köldökét lándzsával és nyíllal; meghal, és egy sámán támasztja föl. A Nuba hegy ségi szudániaknál az első beavatási fölszentelést „fejnek” nevezik, mert „megnyitják az avatandó fejét, hogy bele tudjon menni a szellem”. Malekulán az orvosságos ember beavatása egyebek között magában foglalja az újonc feldarabolását: a mester levágja a karját, a lábát, a fejét, aztán mindent visszarak a helyére. A dajakoknál a vén manang-ok azt állítják, hogy levágják a jelölt fejét, kiveszik az agyát és megmossák, hogy világosabb értelemmel lássák el.42 Végül, mint tüstént látni fogjuk, a test fel- darabolása és a belső szervek újakkal helyettesítése az ausztrál orvosságos emberek egyes beavatásainak lényeges rítusai. A sámánok és orvosságos emberek beavatási feldaraboltatása részletes összehasonlító tanulmányozást érdemelne, mert nyugtalanítóak és eleddig megmagyarázatlanok a hasonlóságai egyfelől az oziriszi rítussal és mítosszal, másfelől a hindu meriah rituális szétdarabolásával.
A feldaraboltatáson kívül a sámánbeavatások egyik sajátos jegye a jelölt csontvázzá csupaszítása. Ezzel a motívummal nemcsak azoknak az egyéneknek saját kríziseiről és betegségeiről szóló elbeszéléseiben találkozunk, akiket a szellemek „választottak ki” a sámánságra, hanem azoknak az élményei között is, akik saját erőfeszítéseikkel, hosszú és keserves keresés útján szerezték meg a sámánképességeket, így például az ammasilik eszkimóknál a tanonc hosszú órákat tölt hókunyhójában meditálással. Egyszer csak „holtan” esik össze, s három nap, három éjjel élettelenül hever; ezalatt egy óriási jegesmedve lezabálja róla az összes húst, és csontvázzá csupaszítja. A tanonc csak e misztikus élményt követően kapja meg a samanizálás adományát. Az iglulik eszkimók angakut-‘)2Á képesek arra, hogy gondolatban lefosszák testükről a húst és a vért, és hosszan szemléljék saját csontvázukat.43 Tegyük hozzá, hogy a démonok keze általi megöletés és végleges csontvázzá csupaszítás vizualizációja az indoszibériai és mongol buddhizmus egyik legkedveltebb meditációja.44 Emlékeztetnünk kell arra is, hogy a csontvázat elég gyakran ábrázolják a szibériai sámánöltözékeken.45
Nagyon ősi, a vadászkultúrákra jellemző vallási eszmével van itt dolgunk: a csont az állati élet legvégső forrását jelképezi, azt az anyaméhet, ahonnét a hús folyamatosan előbukkan. Az állatok és az emberek csontjaikból születnek újjá; egy darabig hús-vérformában maradnak, s amikor meghalnak, „életük” a csontvázban összpontosuló lényegre redukálódik, amelyből majd újjászületnek.46 A leendő sámánok, csontvázzá csupaszítva, misztikus halált szenvednek el, ami lehetővé teszi számukra, hogy a másvilágra, a szellemek és az ősök világába jussanak és osztozzanak tudásukban. Nem „születnek” újból, hanem „újjáélesztődnek”: csontvázuk úgy kel életre, hogy új húst kap.47
A földművelők felfogásától határozottan különböző vallási eszméről van szó; az előbbiek a földben látják az élet végső forrását, következésképpen az emberi testet a maggal azonosítják, amelyet a talajba kell ültetni, hogy kicsírázhasson. S csakugyan, láttuk, hogy az avatandókat sok földművelő nép beavatási rítusaiban szimbolikusan eltemetik, vagy magzatállapotba, a Földanya hasába kerülnek vissza. Az észak ázsiai sámánok beavatási forgatókönyvében nem a földbe való visszatérés (szimbolikus temetés, szörny gyomrába nyeletés stb.) szerepel: náluk a hús semmisül meg, következésképpen az élet redukálódik végső és elpusztíthatatlan lényegére.
Beavatási rítusok
Amikor az újonc öntudatlanul hever a jurtában, a család általában elhívat egy sámánt, s később ő tölti majd be az oktató szerepét. Más esetekben a tanonc „beavatási feldaraboltatása” után maga indul tanító- mestert keresni, hogy megtanulja a mesterség titkait. Az oktatás beavatási természetű, s olykor önkívületi állapotban kapják; más szóval a sámánmester ugyanúgy tanítja növendékét, mint a démonok és a szellemek. A Kszenofontov gyűjtötte adatok szerint a jakut sámánoknál a mester hosszú eksztatikus utazásra viszi magával a tanonc lelkét. Először is fölmásznak egy hegyre. Odaföntről a mester megmutatja a növendéknek azokat az útelágazásokat, ahonnét újabb ösvények vezetnek az ormokra: ott lakoznak az embereket gyötrő betegségek. A mester ezután egy házba vezeti tanítványát. Itt sámánöltözéket öltenek, és együtt samanizálnak. A mester feltárja előtte, hogyan kell fölismerni és gyógyítani a különböző testrészeket megtámadó betegségeket. Minden alkalommal, amikor megnevez egy-egy testrészt, a növendék szájába köp, akinek le kell nyelnie a köpést, hogy megismerje „a Pokol csapásainak útjait”. Végül a sámán a felső világba, az égi szellemekhez vezeti tanítványát. A sámán attól kezdve „felszentelt testtel” rendelkezik, és gyakorolhatja mesterségét.48
Nyilvános avatási szertartások is léteznek, főleg a burjátoknál, a goldoknál, az altaj iáknál, a tunguzoknál és a mandzsuknál. A burjátok szertartásai a legérdekesebbek közül valók. A fő rítus egy égbeemelkedést tartalmaz. A jurtában jó erős nyírfát állítanak föl, gyökereivel a tűzhelybe ásva, sudara pedig kinyúlik a füstlyukon. Ezt a nyírfát udeski burkhan-mk, „ka- puőmek” nevezik, mert megnyitja a sámán előtt az Ég kapuját. Végleg a sátorban marad, mint a sámán hajlékának ismertetőjegye. A felszentelés napján a jelölt fölmászik a nyírfa csúcsáig – egyes hagyományok szerint karddal a kezében -, és a fustlyukon kibújva hangosan kiáltozik, hogy az istenek segítségét kérje. Ezután a sámánmester – akit „sámánatyának” neveznek -, a tanonc és az egész nézősereg egy, a falutól távol eső helyre vonul, ahová előző este a szertartás céljára sok nyírfát telepítettek. Egy adott helyen a menet megáll egy nyírfa mellett: föláldoznak egy kecskebakot, s a félmeztelen jelölt fejét, szemét és fülét bemázolják vérrel, miközben a többi sámán
dobol. A „sámánatya” ekkor fölmászik egy nyírfára és kilenc bemetszést ejt a csúcsán, A jelölt, majd a többi sámán is sorjában fölmászik. Menet közben eksztázisba esnek — vagy legalábbis úgy tesznek Potanin egy adata szerint a jelöltnek kilenc nyírfát kell megmásznia, amelyek a kilenc rovátkához hasonlóan a kilenc eget jelképezik.49
Mint Unó Harva helyesen észrevette, a burját sámánavatás feltűnően emlékeztet a mithraikus misztériumok egyes szertartásaira. A jelölt bakkecskevérrel történő megtisztítása a taurobolium-hoz, Mithra misztériumainak fő rítusához hasonlít, a nyírfa megmászása pedig a mithraikus müsztészt idézi, amint a hétfokú létrát mássza: Kelszosz szerint a létra a hét bolygóeget jelenítette meg.50 Az ókori közel-keleti hatások Közép-Ázsiában és Szibériában szinte mindenütt nyilvánvalóak, s nagyon valószínű, hogy a burját sámán beavatási rítusát is e hatások bizonyítékai közé kell sorolnunk. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a Világfa szimbolikája és a nyírfamászás beavatási rítusa Közép- és Észak-Ázsiában megelőzte a Mezopotámiából és Iránból érkezett műveltségelemeket. Ha a hét, kilenc vagy tizenhat ég – Ázsiára és Szibériára oly jellemző – elgondolása végső soron a hét bolygóég babiloni eszméjéből ered is, a Világfa mint Axis Mundi szimbolikája nem sajátosan babiloni alkotás. Ez a szimbolika szinte egyetemes, és olyan kulturális rétegekben is jelen van, ahol józan ésszel nem gyanakodhatunk mezopotámiai hatásokra.
A burját sámán beavatási rítusából azt kell megjegyeznünk, hogy az újoncról úgy vélekednek: az Égbe megy felszentelődni. A fa vagy oszlop segítségével történő égbeemelkedés az altaji sámánok szertartásainak is lényeges rítusa.51 A nyírfát vagy az oszlopot a Világ Közepén álló Fával vagy Oszloppal azonosítják, amely összeköti a három kozmikus Övezetet: a Földet, az Eget és az Alvilágot. A sámán dobolással is eljuthat a Világ Közepére. Hiszen, mint a szamojéd sámán álmából az imént láthattuk, a dob teste a Világfáról tört ágból készült. Dobja hangját hallgatva a sámán eksztázisban a Fa tövébe, vagyis a Világ Közepére kerül.52
Mindezen sámáni rítusok, mint más szokások és hiedelmek, amelyeket itt nem érintettünk, szorosan összetartoznak a Világfa mítosza köré összpontosuló ideológiával. Egyfelől ott van a Fa mint a Világ Közepe elgondolása: összeköti a három kozmikus övezetet, és törzsén fölmászva a Földről az Égbe lehet jutni. Ez a Világfa másfelől imago mundi: szimbolikusan magában foglalja az egész világegyetemet és elsősorban az emberiséget a maga egészében. Sok szibériai mítosz ábrázolja az emberi lelkeket a Fa ágaira akasztva. Amikor elérkezik a megszületés ideje, Isten a lelket a földre küldi. Más mítoszok szerint minden sámán lelke egyetlen Fán van összegyűjtve: minél magasabb ágra van függesztve a lélek, annál erősebb lesz a sámán. Végezetül, sok hiedelem szól a sámánok és fáik misztikus kapcsolatairól. Minden sámánnak van egy fája, és gondolatban oda menekül, ha a harcban vereséget szenvedett más sámánoktól. Ha a fát kivágják, a sámán meghal.
Mindez, úgy tűnik, arra utal, hogy a sámáni fa a Világfa varázserejével rendelkezik; következésképpen alkalmas arra, hogy a sámán a Világ Közepére, vagyis a valóság, az élet és a szakralitás kellős közepébe jusson rajta.
A szibériai sámán a fán az Égbe jut. Hasonló rítusokkal találkoztunk néhány dél- és észak-amerikai beavatási szertartás tanulmányozása során (135. skk., 147. o. skk.). Tegyük most hozzá, hogy a fára mászás egyes amerikai népek sámánbeavatásaira is jellemző. Az araukán machi beavatása magában foglalja egy fa vagy lehántolt kérgű fatörzs rituális megmászását egy emelvényig, ahonnét az avatandó leány az istenhez imádkozik. A karibi pujai-nak úgy sikerül eksztatikus módon az égbe szállnia, hogy egy, összesodort kötelekkel a kunyhó mennyezetére erősített deszkára kapaszkodik: a kitekeredő kötelek a deszkát egyre gyorsabban forgatják. 53
Részlet Mircea Eliade könyvéből.