A(z) Indonéz sámánizmus – kejawen cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Indonéz sámánizmus – kejawen
Bartis Réka Ráhel: Az indonéz sámánizmus: Az ősi hitvilág továbbélése és szerepe a mai Indonéziában
A Zsigmond Király Főiskola filmelmélet és filmtörténet szakirányos szabad bölcsész hallgatójaként egy meglehetősen egzotikus témával kezdtem el foglalkozni; az indonéz hitvilág samanisztikus vonásait vizsgáltam. Szakdolgozatomat a Jáván folytatott terepmunkámra alapozva írtam, valamint az ott látottakat megörökítő rövidfilmet is csatoltam a dolgozathoz. A téma különlegessége, hogy meglehetősen kevés az angolul fellelhető szakirodalom, mely a kejawennel, vagyis a javanizmussal (angolul javanism) foglalkozik. Ráadásul a terepmunkát nem egy törzsi közösségben folytattam, így bemutathatom az ősi hitvilág továbbélését a modern társadalomban, az animizmus szerepét a mai emberek életében, gondolkodásmódjában.
Mielőtt útnak indultam, volt szerencsém konzultálni egykori tanárommal, Dr. Hoppál Mihállyal, aki hasznos tanácsokkal készített fel a távoli terepmunkára, majd a szakdolgozat megírását segítette kérdéseivel és szakirodalom javaslataival. Nagylelkűségét ezúton is szeretném megköszönni.
A Vallástudományi Szemle 2012. évi első számában különösen nagy szerepet kapott a sámánizmus és az ehhez kapcsolódó anyaggyűjtés. Hoppál kiemelte az antropológia és az etnológia fontos szerepét a vallástudományban. „Az antropológia (anthropos) az emberrel foglalkozó tudomány neve, a vallás pedig az emberiség egyik csak rá jellemző kulturális megnyilvánulása. Nem véletlen tehát, hogy az emberi kultúrák kutatói hamar felfedezték, végiggondolták, hogy a vallási jelenségek vizsgálata közelebb visz az adott kultúra jobb/ mélyebb megértéséhez. Ezért az antropológus, vagy etnológus feladata minden hiedelem, hittel kapcsolatos jelenség, vallási és/vagy etikai kérdés vizsgálata.” Magam is a vallásantropológiai kutatásokhoz szeretnék kapcsolódni a szakdolgozattal, valamint a dokumentumfilmmel, majd remélhetőleg további anyaggyűjtéssel és kutatással (forgatásokkal párhuzamosan), melyhez elengedhetetlen az indonéz nyelv elsajátítása.
A rövid egy hónap alatt a nyelvi nehézségeket részben egy angolul is beszélő indonéz lány (Pinta Helti) segítségével küzdöttem le, részben kint tanuló magyar lakótársaim fordítottak nekem, de volt, hogy másokkal is találkoztam, akik (legalább egy minimális szinten) beszéltek angolul. Egy alaposabb munka alkalmával nélkülözhetetlen a helyi nyelv ismerete.
A dolgozat felépítésében az általános információktól haladtam a terepen tapasztaltak felé. Az alábbiakban röviden ismertetem a dolgozat tartalmát, majd egy hosszabb részletet olvashatnak a műből.
Az első fejezetben magát a „sámán” fogalmat fejtettem ki, valamint nagy vonalakban felvázolom az indonéz lakosság viszonyát az animizmushoz. Ez azért is érdekes, mert Indonézia, mint iszlám ország, törvénybe foglalta az egyistenhitét, de a több ezer éve kialakult hitvilág szerves része a politeizmus. Ellentét keletkezett az adat (hagyomány) és az agama (vallás) között. A kejawen, mely a hagyományos jávai spiritualitás összefoglaló neve, egyszerre jelenti manapság a hagyományok őrzését és az ősi hit gyakorlását. A kejawen a mai Iszlám dominanciájú Indonézia közgondolkodásában valahol a kulturális tradíció és a vallás között foglal helyet.
Ezután Indonéziáról nyújtottam általános információkat az olvasónak, hogy tisztában legyen a terület sokszínűségével. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy kontinensnyi területről, több ezer szigetről van szó, melyek közül sok saját evolúciós utat járt be, ráadásul gyakran egy szigeten belül több népcsoport is jelen van.
Az ezt követő fejezet a jávai naptárról szól, mivel az ünnepek időpontjának meghatározását megnehezíti a három naptár egy időben való alkalmazása. (Megjegyzem, nem csak a kívülállók számára nehéz követni a dátumokat.) A ciklusok és a dátumok szimbolikus jelentéssel bírnak, a legfontosabbakat részleteztem a fejezetben. Az általam készített filmen is dokumentált újévi szertartás leírása is ebben a részben kap helyet. A Labuhan szertartás során tömegek vonultak a partra már délután, kosaraikban főként virágszirmokkal, rizzsel, gyümölcsökkel, de előfordult többek között élő állat is. A földi javakat a Déltenger Királynőjének, Ratu Kidulnak szánták. Az áldozatért cserébe ő is „adott valamit”. A hívők hajnalig keresték a szerencsét hozó ajándékokat, melyeket az óceán a partra sodort.
A wayang kulitról szóló fejezetben a jávai árnyjátékról és annak az emberek gondolkodásmódját meghatározó szerepéről írtam. Ehhez elsősorban Tari Eszter Jávai Árnyak című könyvét használtam. Az egész éjszakán átívelő előadások hindu történeteket mesélnek el, melyek a szórakoztatás mellett erkölcsi mintaként szolgálnak, s így fontos szerepe van a gyermeknevelésben is. A film első szakasza szintén a wayangról szól.
Az ezt követő két fejezet Jáva legfontosabb épületeiről, a világörökség részét képező Pranbananról és Borobudurról szól, melyek monumentális méretei, csipkésen faragott falai a hindu és a buddhista időket idézik.
Miután felvázoltam, hogyan élnek a jávai emberek, milyen sokrétű kultúrát és ősi hagyományokat tudhatnak magukénak, részletesebben írok magáról a kejawenről, a jávai vallásról. Ehhez kapcsolódik a Gumelaring Jagad, az univerzum felépítésének kejawen elgondolása, melyet Suryo S. Negoro angol fordítása alapján foglaltam össze. A vallás tanításai elsősorban a helyes életvezetésről, erkölcsről, egymás iránti tiszteletről, a harmónia fenntartásáról szólnak. Ezen kívül szó van többek között szertartásokról, imádságokról, szellemekről, valamint mester és tanítvány viszonyáról.
A jávai vallást és világképet meghatározó legfontosabb kulturális keretek ismertetését követően leírtam a terepmunka során tapasztaltakat. Ennek fókuszában egy nagy helyi tiszteletnek örvendő „spirituális tanító és gyógyító”, Guru Waribi, valamint az általa is gyakorolt különleges szertartás, a Jamasan api állt. A rituálé részletes leírása után elemeztem a kutatás eredményeit, majd összegzem a dolgozat tartalmát.
Az alábbiakban az utolsó két fejezet olvasható, melyek a terepmunka lényegi részét tartalmazzák. Ehhez kapcsolódik a három epizódból álló film utolsó része, mely Szabó Alida gyönyörű felvételeinek és az autentikus zenének köszönhetően nem csupán dokumentálja az eseményeket; érzékletesen mutatja be a szertartás hangulatát, közelebb viszi a nézőt Indonéziához.
Guru Waribi
A fentiekben jellemzett kejawen jeles képviselőjét volt szerencsém megismerni Guru Waribi személyében, aki segítségével hozzájárult az ősi hagyomány megértéséhez és a film elkészítéséhez.
Bubla Éva, a fiatal szegedi festőnő elnyerte a Darmasiswa indonéz állami ösztöndíjat, így Yogyakartában folytathatta tanulmányait. Mint lakótársaim legtöbbje (hét főből hatan), az ISI (Institut Seni Indonesia – Indonéz Művészeti Intézet) hallgatója. Megismerkedett egy indonéz lánnyal Pinta Helti-vel,aki rendszeresen járt egy spirituális tanítóhoz, gyógyítóhoz. Mivel őt is érdeklik a természetfeletti erők és a meditációs gyakorlatok, elkezdett vele együtt Guru Waribihez járni.
Pinta Helti nagy szerencsémre jól beszél angolul, ez megkönnyítette a kommunikációt. Emellett Bubla Éva és Szabó Alida (egyik meghívóm, a film operatőre) beszélnek indonézül, készséggel fordítottak. Mint magam is tapasztaltam, nagyobb kutatáshoz elengedhetetlen a helyi nyelvismerete. Nem csupán az információszerzés szempontjából fontos, a beszélgetőpartnerünk bizalmát is megalapozza. Időnként nehézséget okozott számunkra, hogy társaim az iskolában a hivatalos nyelvet (bahasa indonéz) tanulták, de emellett a jávaiak több helyi nyelvet és nyelvjárást használnak.
Pinta Helti elmondta, hogy több spirituális tanítóhoz is járt, de Guru Waribit tartja a legjobbnak. Elmesélte megismerkedésük történetét. Férje hobbija a siklóernyőzés. Egy ilyen rendezvényen volt a feladata Waribinek, hogy az időjárást kedvezően befolyásolja.
(Az időjárás irányítása gyakran feladata egy -hagyományos értelemben vett-sámánnak. A dukunokat is gyakran kérik ilyesmire. „A mágia még állami szinten is megjelenhetett, például a brit Károly herceg és Diana hercegnő borobuduri látogatása előtt felkértek egy csoport „bölcs embert”, hogy biztosítsák a szép időjárást.”)
Pinta megmutatta, hogy ha összedörzsöli a tenyerét és koncentrál, föltöltődik energiával, amit át is tud adni. Amikor karunk fölé helyezte a kezét, érezhettük a melegséget. – Ezt is a gurutól tanulta.- Ez az elem szerepel a Jamasan api nevű rituálé elején elvégzett meditációs gyakorlatban is. (Amint a filmen is látható.)
A beszélgetés után megkérdezte a gurutól, megengedi-e, hogy meglátogassuk és kérdéseket tegyünk fel, illetve majd egy későbbi alkalommal videó felvételeket készítsünk egy szertartásról. Meglepően hamar időpontot kaptunk, még aznap este elindulhattunk meglátogatni. Kísérőnk tájékoztatott a helyi szokásról: mennyi pénzt illik egy kis fehér borítékban odaadni a segítségért cserébe az első alkalommal. Mivel az a hagyomány, hogy a külföldről (vagy akár egy másik szigetről) érkezők ajándékot visznek a vendéglátójuknak, mi is összeállítottunk egy kisebb csomagot Magyarországra jellemző holmikkal.
Pinta értünk jött egy második világháborús amerikai -tehát balkormányosdzsippel. Azt állította, szellem lakik benne, a fia is szokta hallani a különös hangokat éjszakánként a garázs felől.
A guru háza egy yogyakartai kampungban volt. (A kampung egy falu szerű közösség a városon belül. Külön bejáratuk van, saját szabályokkal, vezetővel. Jakartában is egy kampungban laktam, ott még feltűnőbb volt a város és a „falvak” összeolvadása.)
Göröngyös út vezetett a házig. Az udvaron látható volt egy tűzrakó-hely és egy fém lavór szerű tál tele vízzel, benne virágszirmokkal. A családi ház mellett egy telegraffitizett garázs állt, baloldalt egy Buddha szobor volt. Mindhárman bementünk a nyitott ajtón. A világoszöld szobában egy fa dohányzóasztal mellett néhány fotel, kanapé és szék állt.
Guru Waribi fogadott minket. A középkorú, harmincas férfi civil ruhában jelent meg. Öltözködése és a ház berendezése alapján nem tűnt jómódúnak, de a szegénység sem volt szembetűnő. Jó tartású, nyugodt mozgású, kiegyensúlyozottnak tűnő, kedves ember.
Társam átnyújtotta neki a borítékot és az ajándékokat. Megköszönte, ezekkel csak később foglalkozott. Hellyel kínált minket. Indonéz kísérőnk mellette, mi velük szemben foglaltunk helyet. Teával kínált. A poharak tetején fedő volt, hogy a bogarak ne repüljenek bele. (mint megtudtuk, a trópusi vidékeken ez elég gyakori.) Egy rövid beszélgetés után megengedte, hogy bekapcsoljuk a diktafont.
Mivel nem tud angolul, Pinta Helti fordított nekünk. Waribi büszkén mesélte, hogy gyermekkorában a szultán palotájában lakott. Maga Hamengku Buwono X. tanította neki a szertartásokat. (Arra nem derült fény, hogy pontosan hogyan került ebbe a kitüntetett helyzetbe.)
Elővett egy tollat és egy papírt, hogy elmagyarázza, hogyan működik az élet a földön. Rutinszerűen lerajzolt középre egy kört, és a körön kívül megjelölte a négy égtájat. Azt mondta, hogy a középponthoz és a hozzá kapcsolódó irányokhoz tartozik egy-egy természeti elem, szín és a szervezetünk egy része. A központban (a kör közepébe írva) az isten teremtette élet áll, maga az ember, amihez a zöld szín kapcsolódik.
Északhoz tartozik a szél, az anyaméh és a fehér. Délhez a víz, a placenta (méhlepény), a színe sárga. Nyugathoz a föld, a köldök és a fekete tartozik, Kelethez pedig a tűz, a vér és a piros szín.
(Ehhez kapcsolódva később megjegyezte a következőket.:) A szélhez az ima, a vízhez az aura, a földhöz az anyagi világ, a tűzhöz pedig az érzelmi világ kapcsolódik.
Sorban leírta az emberi fejlődés négy szakaszát, és azt, hogy ezekben az állapotokban mely három dologra van szüksége az embernek a teljes, tökéletes élethez.
A babának életre, erőre és fizikumra van szüksége.
A gyermeknek ruhára, ételre és lakhelyre.
Felnőttkorban képességre, létezésre és teljesítményre.
Öreg korban választásra, mozgásra és visszatérésre van szükség.
Azt mondta, aki a fent leírt dolgoknak a tudatában van, kontrollálni tudja a természetet, így önmagát is. Ennek a meditáció során is nagy szerepe van. Elmondása szerint ennek a tudásnak a segítségével képes akár az időjárási viszonyokon is változtatni. Megkért, hogy a legközelebbi alkalommal, amikor videó felvételeket is készíthetünk egy szertartásról, vigyünk egy nagyobb papírt és vastag filctollat, hogy a kamera előtt is kifejthesse gondolatait.
Elmondta, hogy szokott szerepelni a televízióban. Átvezetett a hálószobába. A polcon ajándékba kapott italok, üvegek voltak. A földön lévő matracra ültünk. Betett egy DVD-t a lejátszóba. Miközben a felvett műsort néztük, elmagyarázták, hogy mit láthatunk a képsorokon.
Az első részleten egy meredek hegyen felfelé hajtó dzsip volt látható, ami nem tudott tovább haladni. Ekkor Waribi leszúrt egy botot a földbe, és a jármű vezetőjét arra kérte, hogy arra koncentráljon. A sofőr, miközben kitartóan nézte a botot, sikeresen áthajtott a kritikus ponton.
A második részletben a dzsip a meredek folyóparton próbált fölhajtani, ez esetben sofőr nélkül. Az autóban az anyósülésen ült egy lány, aki kommentálta az eseményeket. Először nem sikerült a kísérlet. Másodjára a jármű visszatolatott a folyóba, így erőt merített a vízből. A guru segítségével sikerült felhajtani a magaslatra.
A videó megtekintése után Waribi afelől érdeklődött, hogy mit gondolunk a látottakról.
Biztosítottuk róla, hogy érdekesnek tartjuk a témát és kíváncsian várjuk a következő alkalmat, amikor jelen lehetünk, miközben különleges erejét használja. Elmondtuk, hogy a nyugati neveltetésünk miatt ez a gondolkodásmód nem áll olyan közel hozzánk, mint az indonéz emberekhez, de nyitottan, érdeklődve hallgatjuk a szavait.
Idő közben megérkezett egy fiatal pár, akik szintén a guruhoz jöttek. Köszöntek, majd a bejárathoz legközelebb eső székekre ültek. Miközben várakoztak, érdeklődve, a háttérbe húzódva figyelték beszélgetésünket.
Waribi elmondta, hogy még részt kell vennie egy szertartáson, amin egy súlyos betegen kell segítenie, több másik spirituális gyógyítóval együtt, ezért lassan el kell indulnunk. Alkalmanként többen összefognak, hogy imával és szertartással hozzásegítsék a beteget a gyógyuláshoz. Mivel a kórházi, nyugati típusú gyógyszeres kezelés nem elegendő, Istenhez és a természet erejéhez kell fordulni.
Indulás előtt megemlítette, hogy látja az auránkat. Azt állította, Alidáé sárga, az enyém zöldeskék színű. Mindkettő jó. (Amint a Gumelaring Jagad (az univerzum felépítésének leírása) írja, a sárga becsületes, megbocsátó és türelmes emberre jellemző, a zöldeskék arra, aki nem csalódik, nem irigykedik és mindig betartja az ígéretét.)
Waribi megengedte kísérőnknek, hogy az előző Jamasan api szertartásból megmaradt jótékony hatású, illatos, virágszirmos vízzel megmossa autóját. Azt mondta, ezzel kiűzheti a szellemet a járműből, így biztonságosabb lesz azt vezetni.
Később az interneten kutatva találtam olyan videókat, melyeken Waribi szerepel. Elsősorban a Transz nevű indonéz televíziós csatorna néhány műsorában fedeztem fel a szereplését. A videók közül kiemelném azt, amelyik a legjobban a témámba vág. Mivel csak indonéz nyelven található meg, szinte csak a képi anyagra támaszkodhattam az értelmezésében.
A riportot a Komunitas Unik, azaz Egyedülálló Közösség című műsor keretein belül sugározták. Az epizód címe Ilmu Waris Mataram. (Az ilmu tudományt, a waris örököst jelent, a Mataram pedig a jávai Mataram Királyságra utal.) A filmen, végig Waribi van a középpontban, a fiatal riporternő -Zweta Manggarani- vele készít interjút.
A rész a Satrio Mataram 68 (Mataram Lovagjai) közösségről szól, aminek Waribi a vezetője. Az SM 68 egy jávai spirituális harcművészeti iskola. Úgy tartják, az itt elsajátítható tudás és a gyakorlatok még Hamengkubuwono VII. szultántól származnak, az irányzat neve badepokan. A műsorban ezek közül bemutatnak néhányat, köztük a Jamasan api nevű szertartást is, melyről magam is készítettem felvételeket. Kiderül belőle, hogy a fájdalmak eltűrése fontos szerepet játszik.
Az egyik ilyen „próbatétel” az ostorozás, egy másikban pedig a tanítvány megáll, és valaki a hátának dob egy nagy követ. Szintén figyelemfelkeltő képsorokat mutatnak arról, ahogyan a fejükkel törnek szét téglát, cserépedényt.
A következőt viszont a riporternő és az operatőr is kipróbálta. Egy nagyobb alumínium kannában forraltak vizet. Eközben Waribi bekente mindhármuk kezét valamivel, amit egy kis üvegcséből töltött. (Sajnos arra nem jöttem rá, hogy mi volt benne.) Miután a kamera megmutatta, hogyan csap fel belőle a gőz, a guru megkérte a lányt, hogy nyújtsa ki a tenyerét. Ráhelyezte a forró kannát. Körül belül tíz másodpercig tartotta a tenyerén a vízzel teli kancsót. Őszinte döbbenet látszott a riporter arcán, a fájdalomnak nyoma sem volt. A tenyere kormos lett, de nem égett meg. (Ugyanezt megcsinálta az operatőr is, aki szintén meglepődve tapasztalta, hogy egyáltalán nem érez fájdalmat, és égésnek nyoma sincs.) Mikor megmosták kezüket a Jamasan api szertartásból megmaradt virágszirmos vízzel, hallani lehetett a sercegést, és látni lehetett a gőzt. Láthattuk, hogy a kezük még mindig hihetetlenül forró volt. A kamera közelről is megmutatta a tenyerüket, ami teljesen tiszta, sérüléstől mentes volt.
Ezen kívül a riporternő még részt vett egy késő éjszakai szertartáson is. A közeli temető mellett volt egy tó. Ennek a hideg vizében ő, Waribi, és még néhány tagja az SM 68 csoportnak állig elmerülve, hosszasan meditáltak.
Ezen a videón kívül még megtalálható az interneten például egy (Masih) Dunia Lain azaz (Még mindig) Egy másik világ című műsor, amiben Guru Waribi szerepel. Az egyik epizódban egy kísértet-lakta villában kutatnak a szellem(-ek) után. Az éjszakai felvételeken Waribi magyarázza az eseményeket. Két kézi-kamerát használtak a dokumentarista hatáshoz.
A Jamasan Api Szertartás
Ajamasan szó jelentése tisztítás, az api jelentése tűz.
Pinta Helti elmondta, hogy mikor lesz a következő Jamasan api szertartás. Nem volt sok időnk készülődni, még aznap este indultunk is. Ismét eljött értünk. Ez alkalommal Bubla Éva is velünk tartott, hiszen ő már többször is részt vett a rituálén. Ajándékot már nem kellett vinnünk.
A szertartás Waribi házának udvarán folyt. Elsőként érkeztünk a helyszínre. A többi résztvevő a gurut leszámítva az előkészületek alatt érkezett. Az eseményt éjszaka tartották, mivel napközben mindenki dolgozik. Azt mondták, nincs jelentősége annak, hogy mely napszakban végzik a rituálét. (Ennek ellenére az összes általam megtekintett videón éjszaka végezték ezt a szertartást – beleértve Transz Tv SM 68-ról szóló műsorát is.)
A résztvevők várakoztak, beszélgettek egymással, sms-eztek. Látszólag nem izgatta őket a jelenlétünk. Nem kezdeményeztek kommunikációt, fordítónk elmondta, hogy a többiek nem beszélnek angolul. Guru Waribivel együtt tizenhármán vettek részt a rituálén, köztük Pinta Helti, Bubla Éva, és Waribi 13 éves kislánya. Rajtuk kívül még jelen volt egy fényérzékeny nő (ő fejkendőt hordott, hogy védje arcát és szemét az erős világítástól), és egy fogyatékkal élő férfi. A többiek egészségesnek tűntek. A résztvevők fiatalok vagy középkorúak voltak, többségük férfi. Nemtől és kortól függetlenül bárki részt vehetett a szertartáson. Rajtuk kívül még jelen volt egy terhes nő és egy ötvenes hölgy, aki vélhetően a rokona.
Waribi ez alkalommal is civil öltözékben jelent meg, akárcsak a többiek. Néhányuk a Satrio Mataram 68 emblémájával díszített dzsekit viselt. Az egyik férfi fején kufi (tradicionális muszlim fejfedő) volt, ez gyakori viselet Indonéziában. Mivel a November az esős hónapok közé tartozik, a helyiek már kabátot hordtak. Mi, mint európai nők, igyekeztünk ügyelni arra, hogy az indonéz szokásoknak megfelelően, fedett vállal és térd alá érő ruhában jelenjünk meg.
Waribi egy zsákból szenet vett elő és tüzet gyújtott. A tűzbe helyezett négy reszelő szerű, fa nyelű vasat (kb. 60 cm hosszúak lehettek, néhány centi eltéréssel közöttük), és teavizet forralt egy kannában. A tűzrakó-hely mellett egy lavórszerű fém tálban virágszirmokkal teli víz állt. Többek között rózsa, jázmin és ilang-ilang szirmai áztak benne. Szőnyegeket terített le az udvaron, amikre később a szertartáson résztvevők mezítláb, törökülésben foglaltak helyet. Lámpákat hozott elő, hogy a felvételeken minden tisztán látsszon. Elkérte tőlem a kamerát és a hozzá tartozó állványt, hogy kiválassza a megfelelő szemszöget. Eközben operatőr társam a saját gépével kereste legjobb pozíciót a felvételhez, és segített a fények beállításában.
A társaság először körben helyezkedett el, vélhetően úgy szokták végezni a szertartást. Később Waribi utasítására félkörben, majd – hogy a képernyőn jobban mutasson – több sorban, egymás mögött foglaltak helyet.
A kamera jelenléte már a szertartás legelejétől láthatóan befolyásolta az események menetét.
Miután a guru megtalálta a szerinte megfelelő pozíciót mind a kamerának, mind a csoport tagjai számára, helyet foglalt legelöl, középen. Jelezte a szereplőknek, hogy kezdődhet a szertartás.
Guru Waribi egy szöveget mondott hangosan (beszédhangon), amit a többek magukban elismételtek. A szöveg egy része ősi jávai nyelven szólt. Ezt a helyiek sem beszélik, így csupán Waribi fordításából tudják, hogy miről van szó. A szertartás során Allahhoz imádkoztak. A szöveghez különböző mozdulatok, légzési gyakorlatok kapcsolódnak, ez javarészt a filmen is nyomon követhető.
Mindnyájan laza törökülésben ültek, kezüket ölükbe, illetve térdükre helyezték, a legtöbben tenyérrel enyhén fölfelé. Waribi, míg a többiek várták a szertartás kezdetét, zsebéből elővett egy gyufásdoboz méretű szürke tárgyat (valószínűleg követ), a markában tartotta, csukott szemmel koncentrált, ráfújt egyet, és odaadta a mellette ülő fiúnak, hogy dobja a tűzbe.
A szertartás elején elmondott egy rövid szöveget indonézül, mely magyarul körülbelül ennyit tesz: „A Jamasan hamarosan elkezdődik, de előtte kérjük Isten válaszát.”. Ezután néhány másodpercig csöndben, csukott szemmel lehajtott fejjel ültek.
A következő mozdulatok között (vagy közben) Guru Waribi jávai nyelvű szöveget mondott. Van, aki csukott szemmel végezte a mozdulatokat, mások nyitva tartották. Úgy tűnt, ez nincs előre meghatározva. A kezek a térden, nyugalomban, tenyérrel fölfelé feküdtek, majd mély levegőt vettek, közben behajlított könyökkel maguk mellé, mell (illetve szív) magasságba emelték. A levegőt nem fújták ki, a szöveg ismétlése után fejmagasságba, majd újabb levegővétellel fej fölé emelték. Itt egymáshoz érintették a két tenyerüket. Összetett tenyerüket leeresztették az arcuk elé, a hüvelykujjuk az orrukat érintette, közben levegőt fújtak ki a szájukon. Újabb szünet után az imára összetett tenyerüket szívmagasságba eresztették, úgy hogy hüvelykujjuk a mellkasukhoz érjen. Felnéztek az égre, majd kissé lehajtották fejüket. Miközben bal kezük az előbb leírtaknak megfelelően, hüvelykujjukkal a mellkasukon maradt, jobb kezükkel háromszor megütötték a földet, majd visszatették az előző pozícióba, a másik mellé.
Az orrukon át mély levegőt vettek, majd lassan (5-8 másodperc alatt) kifújták a szájukon keresztül. Rövid szünetekkel, közben a Waribi által mondott szöveget magukban ismételve, ezt összesen nyolcszor megismételték. A levegővételek között elmondott szövegek alapján testrészeikre, belső szerveikre koncentráltak
Kezüket ismét a kezdeti pozícióba, tenyérrel fölfelé a térdükre helyezték, majd az első ütemekhez hasonlóan, szakaszosan, levegővételekkel a fejük fölé emelték. Itt azonban nem tették össze a tenyerüket. Mindkét kezüket ökölbe szorították úgy, hogy a hüvelykujjukat a többivel fedjék. A levegőt visszatartották, és karjukat megfeszítve ökleiket lehúzták az ölükbe, és olyan mozdulatot végeztek, mintha egy csomót kötöttek volna derekuk körül. Ekkor nagy energiával, lassan kifújták a levegőt, majd gyors mozdulatokkal kb. tíz másodpercen keresztül egymáshoz dörzsölték a tenyerüket. Az energiával feltöltődött kezükkel átsimították arcukat, a fejüket, majd az egész testüket, ezzel a rituálé első szakasza véget ért.
A fent leírt mozdulatsorokat nem pontosan egyszerre végezték el, de igyekeztek a fennhangon mondott szöveghez igazodni. A hangsúly láthatóan nem a csoportra, hanem az egyénre helyeződött a meditáció során.
Ezután Waribi jelzett az első sorban ülőknek, hogy vegyenek magukhoz egy-egy tűzben hevített vasat. Négy férfinek jut a négy vörösen izzó szerszám. Lekapargatták róla a hamut és visszaültek egymás mellé.
Fa nyelüknél fogva, függőlegesen tartották maguk előtt a forró vasakat. Míg jobb kezükkel fogták, a balt ökölbe szorítva -hüvelykujjukat a többivel takarva- az
ölükben tartották. A szerszámokat háromszor a földhöz ütögették (úgy, hogy a fa nyél vége érintse a szőnyeget).
Waribi a következőket mondta indonéz nyelven: „Az Egyetlen Isten nevében kívánom a Jamasant. Ez megtisztítja a testem és a lelkem.” Ezután tízszer a nyelvükhöz érintették az izzó vasakat.
Tekintetük átszellemült, fájdalom jele nem látszott rajtuk. Minden érintés előtt elhangzott egy rövid szöveg, mely arról szólt, hogy a tűz ereje mely testrészüket tisztítja meg. Miközben arcuk felé emelték a vasat, mély levegőt vettek. Hallható volt a sercegés, amikor a forró fém a nyelvükhöz ért.
Miután végeztek, a guru állt fel elsőként. Odalépett a szirmokkal teli vizes edényhez és belemártotta az izzó vasat. A víz a forró fém mellett hirtelen felforrt és sűrű gőz csapott fel. Először egy keresztet írt le benne -balról jobbra, majd föntről lefelé irányított mozdulatokkal-, majd középen tartva, megforgatva, néhány pillanatra még jobban elmerítette a vízben. Kivette, és visszarakta a tűzbe, hogy ismét felhevüljön. A többiek is követték a mozdulatokat. Mindeközben a többiek a háttérben ülve csöndben várakoztak.
Mivel az eső elkezdett szemerkélni, a szertartást megszakították, hogy a fedett garázsba „költözhessenek át”. Néhány perc alatt bevittük a lámpákat, a kamerát, leterítettek a tető alatt egy kék szőnyeget, míg kintről a többit feltekerték, hogy ne ázzanak el. A szőnyeg elé helyezték a vízzel teli tálat. A fényeket újra beállítottuk a guru segítségével. Waribi ezúttal a kamera mögött helyezkedett el, hogy annak a képernyőjét figyelve megállapíthassa, hogy megfelelőek lesznek-e a felvételek.
A szőnyegen helyet foglalt négy lány, hogy ők legyenek a következők, akik a tűz ereje által megtisztulnak. Balról jobbra haladva egy 30-as nő, Waribi lánya, Pinta, és a fényérzékeny nő a kendőben. Elosztották egymás között a vasakat. A kislány megjegyezte, hogy az övé milyen nagy, ezért mosolyogva kicserélték egy kisebbre. Ők is végigcsinálták a fent leírt szertartást azzal a különbséggel, hogy Varbi a kamera mögül mondta nekik a szöveget.
A rituálét rajtuk kívül elvégezte még egy négyes csoport, melynek tagjai férfiak voltak. Mielőtt ők is végrehajtották volna a gyakorlatot, a lámpákat újra átállítottuk, mert az erős fények miatt nem látszott a felvételeken a vas izzása. Hogy a film jól sikerüljön, Waribi megkérte az egyik tapasztalt fiút, hogy még egyszer vegyen részt a szertartás ezen részén. (Megjegyzem, később az interneten találtam néhány olyan videót, amin ez a fiú szerepel, ahogyan megnyalja az izzó vasat.)
(Senkinek nem kötelező ezen a megpróbáltatáson átesnie – kísérőnk elmondta, hogy mielőtt valaki megpróbálja, hosszas tanulási folyamaton kell átesnie, mely egy olyan szertartással végződik, amin a guru segít megnyitni a csakrákat.) Miután mindenki, aki akarta elvégezte a tisztító szertartás ezen részét, egy műanyag rekeszben üvegpoharakat hoztak. Az egyik segítségével mindegyikbe egyformán töltöttek a tálban lévő, szirmokkal teli vízből. A poharakat elosztották egymás között. (A hangulat itt már oldottabb volt, a résztvevők beszélgettek egymással.)
Waribi egy padon ült (a terhes nővel és az idősebb hölggyel együtt), a többiek ismét törökülésben foglaltak helyet a szőnyegen. Bal kezükkel megfogták a poharukat alulról, jobb tenyerükkel pedig befedték azt. Csukott szemmel, lehajtott fejjel koncentráltak. A guru elmondta a folyamathoz tartozó, lezáró szöveget. Felnéztek és megitták a pohárban lévő vizet.
A szertartás ezzel véget ért, de a résztvevők még a helyszínen maradtak beszélgetni, a társaságot élvezni. A megmaradt víz minden cseppjét felhasználták. Volt, aki műanyag üdítős palackot töltött meg, hogy haza is vihessen belőle, más megmosakodott vele, a kismama pedig a vízzel teli pohárral simogatta a hasát, hogy a még meg nem született gyermek is részesülhessen jótékony hatásából.
Egy fiú Pinta hátát melegítette egy még forró vassal, mondván, hogy jót tesz a fájó hátnak. Akárcsak a szertartás előtt, a csoport tagjai most is profán tevékenységeket végeztek, sms-eztek, telefonjukkal fényképeztek, dohányoztak, beszélgettek.
A kamerát még nem kapcsoltuk ki, Guru Waribi elmagyarázta a látottakat, és válaszolt kérdéseinkre. Elmondta, miért végzik a Jamasan api szertartást. A tűz energiával tisztítják meg a testet és a lelket. Azért kell az izzó vasat megnyalni, mert a nyelvünkkel, a szavainkkal árthatunk másoknak. Ezektől az ártó szavaktól tisztítják meg magukat. Ezután a tűz energiáját a vízbe küldik át azzal, hogy a még izzó vasat belemerítik. Azt monda, a tűz energiája a vízen keresztül kerül a testbe. Megemlítette, hogy így könnyen feltölti az egész testet erővel, mivel annak kétharmada is víz.
Ahogyan az előző alkalommal megígértük, vittünk nagyméretű papírt és vastag filctollat, hogy a kamera előtt is lerajzolhassa az élet működését (a négy elemet, égtájakat, színeket, a test részeit).
A túlvilági életről kérdeztük. A másvilág indonézül Dunia Lain. Elmondta, hogy egy léleknek hét esélye van visszatérni a Földre. A lélek egy fejlődésen megy keresztül, de ha a hét élete alatt nem éri el a tökéletességet, a lélek a pokolra kerül.A szellemek azok a lelkek, akik valamilyen okból nem tudnak átlépni a túlvilágra. Ez általában akkor fordul elő, ha valaki hirtelen, nem természetes módon veszti életét (például megölik, vagy öngyilkos lesz), de más oka is lehet annak, hogy ragaszkodik a földi életéhez.
Az orbok az ilyen, Földön ragadt lelkek gömb formába csoportosulása, közös utazása. Ezt az élő energiát gyakran örökítik meg fényképeken. (Az ilyen fényképekről a modern gondolkodású emberek úgy gondolják, hogy csupán a kamera „becsillanásai”.)
Azoknak a lelkeknek, akik nem tudnak továbblépni, szükségük van egy közvetítőre. Ilyen közvetítő csak az lehet, aki egy frekvencián van velük (úgy, mint ő maga is). Azt mondta, a kiválasztottaknak nagyobb és erősebb középagya van. (Ezt az állítást érdekes összevetni azzal, hogy az Edinburgh-i és Cambridge-i tudósok a halálközeli élmény fizikai alapjait kutatva fölfedezték, hogy „…a noradrenalin hormon a középagyban pozitív érzelmeket, hallucinációkat idéz elő. Felelős lehet azért az érzését, amit a sötét alagút után a sugárzó és szerető fényt és a halott rokonokat meglátva élnek át az embereküjA közvetítő szertartással segíthet a léleknek átlépni a túlvilágba. Próbáltunk még többet megtudni a szellemvilágról, és az ő szellemekkel való kapcsolatáról, de azt mondta, ennyi információ egyelőre elég, ne próbáljunk mindent azonnal megérteni. Megkértük, hogy végezetül beszéljen más, általa is végzett ceremóniákról. A legfontosabbnak a gyermekekhez kapcsolódó rituálékat tartotta.
Az első szertartást (mitoni) még magzat korban kell elvégezni, amikor a kismama hét hónapos terhes. Isten áldását kell kérni, hogy a szülők, és a gyermek biztonságban és boldogságban éljenek. Ez különösen fontos, ha az anya az első gyermekét várja. A következő a brokohan, melyet a gyermek születésekor kell megtartani. Üdvözlik az új életet és nemes életet kérnek a számára Istentől. Amikor a baba 35 napos, selapanan-t tartanak. Ilyenkor a család vendégeket hív, wayang előadást néznek és lakomát ülnek. Ekkor kerül sor az első haj- és köröm vágásra. A nyolcadik hónapban tartják a tuatunglemah nevű szertartást, amikor a gyermek járni tanul. Ekkor érinti a lába először a talajt, hogy megismerje a Földanyát. Az utolsó rituálé, amit egy gyermeken el kell végezni, 10-12 éves kora körül zajlik, ez nem más mint a sunatan, azaz a körülmetélés.
Már későre járt, a beszélgetés közben már néhányan hazamentek, így mi is elindultunk. Megközelítőleg három órán át voltunk Waribi vendégei.
Andrew Beatty több írásában is arra utal, hogy Jáván nem feltétlenül beszélhetünk a klasszikus értelemben vett sámánságról. Az Encyplopedia of World Belifes (A világ vallásainak enciklopédiája) jávai sámánságról szóló részében kifejti, hogy mivel a javanéz népcsoport (az általam vizsgált területen élők is ide tartoznak) a legnagyobb etnikai csoport Indonéziában,(több, mint 110 milliós populáció) és a társadalmi struktúra is meglehetősen összetett, nem helyénvaló az általánosítás. Szerinte a sámán klasszikus értelemben szellemek megtestesítője és spirituális utazó. Nehezen állítható, hogy Jáván ez – mint önálló társadalmi típus- létezik. Varázslók, gyógyítók, szülésznők, stb. kérhetnek természetfeletti segítséget, de nagyon kevés az olyan eset, amikor megszállja őket egy segítő szellem. Ráadásul a sámánoknak „versenybe kell szállniuk” az iszlámmal, a falusi kultuszokkal és az indiai mitológiai hősökkel, a szúíi-befolyásolta miszticizmussal. (A szofisták az Iszlám ezoterikus igazságát hirdetik. Megjegyzem, az indonéz Dr. Mohd Faizal Musa Javanese Sufism and Prophetic Literature (A jávai szúfizmus és a profetikus irodalom) című munkájában a kejawent egyenlővé teszi a szúfizmus jávai formájával.2) Mindazonáltal a szellemek birtoklása, a médium szerep, a transz rituális használata és a lélek helyreállításán alapuló gyógyítás szorosan kapcsolódnak a sámánsághoz. Andrew azt írja, a dukun az, aki ezeket a szerepeket betölti.3
Internetről letöltött képek utolsó letöltése: 2013-03-09
5.)ábra Wayang báb (Museum Wayang, wikimedia.org)
http://upload.wikimedia.0rg/wikipedia/commons/d/da/Wayar1g_Kulit_-_Museum_Wayang_02.jpg
6.)ábra Borobudur (wordpress.com)
http://dwiwardhanaputra.files.wordpress.com/2011/12/borobudur-ats.jpg
7.)ábra Prambanan (amwtour.com)
http://www.amwtour.com/fckupload/News%20pic%2845%29.jpg
Jegyzetek
- hir24.hu, (2011) Nem más a túlvilág, mint agyhalál? Forrás: Medical Xpress http://www.hir24.hu/tudomany/2011/11/02/nem-mas-a-tulvilag-mint-agyhalal/
- Musa, Mohd Faizal (2011) Javanese Sufism and Prophetic Literature 191, 195 in Cultura. International Journal of Philosophy of Culture and Axiology 8(2)/20ii: 189-208 http://versita.metapress.com/content/c3h878164646p601/fulltext.pdf
- Beatty, Andrew (2004) Shamanism: an encyclopedia of world beliefs, practices, and culture / edited by Mariko Namba Walter and Eva Jane Neumann Fridman., 815-816. ABC CLIO, USA