Ricinus (Ricinus communis)

Magyarországon egyéves növény, fél métertől akár há- rom méter magasra is megnő. A termése három részre hasadó toktermés, melyet száraz tüskék borítanak. Bab- szem méretű sötétbarna magjai szürkésfehéren erezet- tek. 4–8 mag elfogyasztása már halálos adag felnőttek- nek. Mérge a ricin és a ricinin. A ricin rendkívül mérgező, vízben oldódó fehérje. (Egyesek szerint ez a világ leg- mérgezőbb növénye!) Ricinusolaj is van a magvakban, mely könnyen elválasztható a ricintől. Régóta használják hashajtóként, újabban a kozmetikai ipar fedezte fel. A ricin okozta tünetek 2–24 óra lappangás után lépnek fel. A szájban, torokban égető érzés, émelygés, hányás, has- görcsök, bélgörcsök, hasmenés jelentkezhetnek. Erős gyomortáji fájdalom, midriázis, láz, heveny máj- és vese- elégtelenség (sárgaság, vérvizelés, oliguria). A halál oka légzési vagy szívelégtelenség.

Sisakvirág fajok (Aconitum spp.)

Néhány faja hazánkban is él. Minden részük mérgező. Ré- gen farkasok irtására is használták. Fő mérgük az akonitin nevű alkaloida, amely gyors hatású méreg. Hatása: izga- tó, égető, viszkető, bizsergő érzést okoz a bőrön, majd az idegvégződéseket bénítja. Hatása hasonló a veratrinéhoz. A szájban, a torokban és a nyelven égető érzést okoz. 2–6 óra elteltével hányinger, nyálfolyás, erős hányás, általános bénulás, súlyos fájdalmak következnek be. A halál a 8. óra után áll be, fájdalmas (kólikás) hasmenés, nyakizom para- lízis, szívritmuszavar, konvulzió következtében.

Sáfrányos mételykóró, vízi bajmóca (Oenanthe crocata)

Mediterrán, lágyszárú, ernyősvirágzatú faj, a „mosolygó halál” okozója. A növényt az tette híressé, hogy egy év- századok óta ismert jelenség, az ún. „szardíniai vigyor” (egyes halottak gúnyos vigyora) kiváltó okaként azono- sították 2002-ben. A leveleit eszik az állatok, de a szára- kat, és különösen a szénhidrátokban gazdag gyökereket nem, mert azok nagyon mérgezőek. A méreganyag az oenanthoxantin, egy rendkívül hatékony neurotoxin, amely az izmok bénulását okozza. A mérgezés végső fá- zisában az arc izmainak összehúzódása idézi elő a bizarr „mosolyt”. Régen Szardínián a magatehetetlen öregek és az egyéb okból kivégzendők kapták a sáfrányos métely- kóró főzetét tartalmazó méregpoharat, amelyet kiürítve szörnyű kínok között, de sajátos vigyorral az arcukon hal- tak meg. A növény hatóanyagára nagy karrier várhat a gyógyszer- és szépségiparban, hiszen a botoxhoz hason- lóan kis mennyiségben az izmok időleges működéskép- telenségét, vagyis a mimikai ráncok eltűnését idézi elő.

Hazánkban élő testvérfaja, a vízpartokon élő borgyö- kér (Oenanthe aquatica) szintén tartalmaz oenantho- toxint, valószínűleg keveset, mert hasonló mérgezések- ről nincs hír. Drogként az ikerkaszat termését gyűjtik be, állati golyvák kezelésére is használják.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia)

Az Észak-Amerikából a 18. században hazánkba került fa fontos haszonnövényünk. Méreganyagai is vannak, a lekti- nek. Főként a gyökérkéregben, a termésben és a magvak- ban találhatók. Van a virágban és a levelekben is, de kevés. Kevésbé toxikusak, haláleset még nem fordult elő.

Nehézszagú boróka (Juniperus sabina)

A kevés mérgező nyitvatermő növény egyike. Hatóanya- ga a szabinen és a tujon. A mérgezés tünetei: bőrgyul- ladások, nyálkahártykárosodás, vérzések, vetélés, súlyos vese- és májelégtelenség. Ezekhez szív- és érrendszeri panaszok, továbbá légzésbénulás is társulhatnak.

Tiszafa (Taxus baccata)

Hazánkban is őshonos a nyitvatermő tiszafa. Szinte min- den része tartalmaz mérgező taxánokat (taxin, taxaka- tin), kivétel a mérgező magvakat körülvevő piros, húsos, enyhén édes arillus (lásd a címlapon). A magvakat önma- gukban különösen mérgező szétrágni.

Fehér zászpa (Veratrum album)

1–1,5 méter magas évelő, lágyszárú, egyszikű növény. A végálló virágzata 30–60 centiméteres füzéres fürt. A virá- gok zöldesfehérek. Védett növény. Mérgező összetevői: protoverin, jervin, rubijervin. Egyike a legmérgezőbb nö- vényeknek. Égető érzést okoz a szájban, a torokban és a nyelőcsőben, hányás, hasmenés, görcsök jelentkezhetnek. Nagy adagban a szív és a légzőközpont bénulását okozza.

Konkolyperje (Lolium temulentum)

Hazánkban vadon élő pázsitfűfaj. Ez a Bibliában emle- getett konkoly, melynek ugyanolyan szemtermései van- nak, mint a búzának és az árpának. Ha a gabonamagvak fertőzöttek, a konkolyperje is kicsírázik a termőföldön, ki- alakuló bojtos gyökérzetével beékelődik a gabonák közé, kiirthatatlan. Méreganyaga a temulin és a loliin, melyek ha lisztbe kerülnek, fejfájást és hányingert okoznak.

Konkoly (Agrostemma githago)

Ez a szegfűfélék családjába tartozó faj nem fordul(t) elő a Szentföldön, tehát nem az „igazi” konkoly. 50–70 centimé- ter magas, hazánkban is élő gyomnövény, a búzatáblák egykori károsítója. (Napjainkra állományai úgy megritkultak, hogy már-már védetté nyilvánítják.) Május és július között virágzik. Toktermése rengeteg fekete, vese alakú magot tartalmaz. Mérge a ghitagozid és az agrosztemma sav. Heveny mérgezés esetén az egész gyomor-bélrend- szerre kiterjedő gyulladás, nyálfolyás, hányás, hasmenés jelentkezik. Később fejfájás, szédülés, nehézlégzés, gör- csök és szapora pulzus. Súlyos esetben keringési elégte- lenség, kóma és a légzésbénulás miatt halál.