A(z) A szuperego beolvas – (LSD, pszilocibin, ajahuaszka, ibogain, ecstasy) cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

A szuperego beolvas – Dr. Kazai Anita

LSD, pszilocibin, ajahuaszka, ibogain, ecstasy

A pszichedelikumoknak potenciálisan óriási a terápiás hasznuk: megfelelő körülmények között gyógyítják a depressziót, a szorongást, a kényszereket, a szuicid viselkedést, az alkoholizmust és az egyéb függőségeket, enyhítik a klaszter-fejfájást – és univerzális misztikus élményt váltanak ki. Némelyik közülük tiltólistán szerepel, de az elmúlt évtizedben újrakezdődhettek a velük kapcsolatos kutatások.

Ez év elején, a Magyar Pszi­chiátriai Társaság megalakulá­sának harmincadik évfordulóját ünneplő konferencián dr. Frecska Ede, a Debreceni Egyetem Pszi­chiátriai Tanszékének igazgatója számolt be a pszichedelikus sze­rekkel kapcsolatos orvosi vizs­gálatokról. Dr. Sümegi András (Vas Megyei Markusovszky Kór­ház) a szekció másik előadásában elmondta, mi kell ahhoz, hogy a hallucinogének ne pszichózist, a tudat széthullását váltsák ki, hanem ellenkezőleg, integrációt, magasabb tudatállapotot eredmé­nyezzenek. Írásunk a konferencia előadásai alapján készült.

Kitárt kapu

Bevezetésül Sümegi doktor le­ szögezte: habár több ezer éve hasz­nálják a hallucinogéneket, amelyek minden gyógyszert, egészségügyi és társadalombiztosítási rendszert túléltek, sok előítélet övezi a témát. Ezt az is bizonyítja, hogy legalább negyven különböző néven hívjuk e szereket, ráadásul a leginkább elterjedt megnevezés nem állja meg a helyét, ugyanis nem okoz­nak direkt hallucinációt, a hatásuk alatt létrejövő élményeknek tuda­tában vagyunk, majd utólag elő is hívhatjuk azokat. Talán legjobb mind közül a „pszichedelikus” megnevezés; a tudatbővítő hatás – ami minőségi és nem pusztán mennyiségi változást jelent – csak bizonyos körülmények esetén lép színre, rendkívüli módon függ a felhasználótól, idegrendszerének aktuális állapotától, a személyiség kulturális hátterétől, a műveltség­től, neveltetéstől. Gyógyszertani, illetve élettani szempontból fon­tos, hogy ezek a szerek nem toxi­kusak, nem lehet szuicidálni velük. Szerkezetük nagyon hasonlít az egyik legfőbb agyi ingerületátvivő, a szerotonin szerkezetéhez. A ta­lamokortikális rendszerben a szerotonin­1a és 2a receptorokhoz kötődnek, felfüggesztik a talamusz szűrő, kapu­funkcióját, ami­nek következtében a prefrontális kéreg szenzoros overload alá kerül, rengeteg ingerület áram­lik be mind a külső, mind a belső világból, a memóriáért, gondol­kodásért felelős agyrészekből. A nem kellően felkészült agyban ez pszichózist okozhat, ami azonban eltér a skizofréniában észlelttől, mivel a hallucinogén­fogyasztás során a kortikális dopaminszint magas, skizofréniában pedig ala­csony. A kellően felkészült agy
olyan központi idegrendszeri státuszt jelent, amelyben sta­bil az attraktor­hálózat, nagy az információfeldolgozó kapacitás. Pszichedelikus állapotban – eltérően a pszichózistól, amely szétesettség­ érzéssel jár – a realitáskontroll megtartott, egodisszolúciós szo­rongás csak a legelején, a tapasz­talatlanoknál jelentkezik.

Másfajta rendezettség

Frecska Ede hangsúlyozta: a szak­mabelieknek nem szabad tájéko­zatlanoknak lenniük egy olyan témában, amelynek potenciálisan óriási a terápiás haszna. Hozzá­ tette: a pszichiátriai szakmában járatosak szerint csak a politikai­lag korrekt álláspont köti a bio­lógiai pszichiátria kezdetét 1952­-höz, amikor Pierre Deniker és társai bevezették a klórpromazint a skizofrénia kezelésére. Valójá­ban a biológiai pszichiátria tíz évvel korábban született, amikor a svájci Sandoz gyógyszercég vegyé­sze, Albert Hofmann véletlenül felfedezte a lizergsav­dietilamint, azaz az LSD­-t. A szakmát sokkolta, hogy egy kémiai szerroppant kicsi, mikrogrammos dózisban milyen fulmináns tudatállapot­válto­zást tud előidézni. Az LSD­-t sok pszichiátriai kórképben használ­ták gyógyszerként az elkövetkező két évtizedben (skizofrénia, sze­xuális zavarok, kriminális visel­kedés, alkoholizmus), azonban amikor egy zseniális pszicholó­gus, Timothy Leary – helytelenül – tömegcikké akarta tenni, hogy mindenki ez által érje el személyi­ségének kiteljesedését, a Nyugat olyasvalamivel találkozott, amire nem volt felkészülve (más kul­túrák ezeréves tradíciók alapján használják a pszichotróp szereket). A nagyarányú utcai elterjedés miatt az LSD 1975-­ben tiltólis­tára került, és sajnos a kutatása is megszűnt három évtizedre.

Tíz­-tizenöt évvel ezelőtt egy másik svájci, Franz Vollenweider kezdte újra a pszichedelikumok terápiás felhasználásával kapcso­latos kutatásokat, miután képal­kotó vizsgálatainak eredményei őt magát is meglepték: pszilocibint (sokféle növényben, többek között a Psilocybe cubensis nevű gom­bában megtalálható hallucinogén anyag) fogyasztó kísérleti alanyai­nak agya nem szétesettséget muta­tott, hanem a normál tudatállapot­tól eltérő, másfajta rendezettséget.

Azóta bebizonyosodott, hogy a pszichedelikumok se nem tompí­tók, se nem stimulánsok, nem a természetes ingerek kikapcsolásával okoznak feldobódottságot. Nem elringatnak, hanem ellenkezőleg: szembesítenek az élettel; nem az ösztönéletet szabadítják fel, inkább mentesítenek az önálta­tástól, lehetőséget biztosítanak a szuperegónak egy időre – adekvát agyi állapot és megfelelő környezet esetén, mely utóbbiba a pszichiáter szakember jelenléte is beletarto­zik –, hogy „beolvasson”.

Endohallucinogén a halál előtt

A kutatások újraindításában úttörő szerepe van Rick Strassmannak is, aki DMT ­kísérleteivel lényegében korszerűbb feltételek mellett meg­ ismételte azt a vizsgálatot, amit dr. Szára István az OPNI-­ban folytatott 1955–56-­ban. Szárát nagyon érdekelte az LSD-­hatás, de a Sandoz nem adott a szerből a vasfüggöny mögé, így a zseniális pszichiáter maga szintetizált egy hasonlóan pszichedelikus hatású molekulát, a dimetil­triptamint (DMT). A magyar kísérletekből többek között kiderült, hogy néhány furcsa, nem besorolható, patológiásnak is nevezhető élmény – például az ufók általi elrablás – spontán, belső DMT­-felszabadulás eredménye lehet, ugyanis a DMT a többi klasszikus szertől eltérően endohallucinogén. További érde­kessége, hogy a glükózzal és az aminosavakkal együtt azon kevés molekula közé tartozik, amelye­ket az agy aktív transzporttal vesz fel. Hétköznapi tudatállapotban valószínűleg nincsen különösebb szerepe, úgy tűnik, halál előtti állapotban szabadul fel nagy mennyi­ségben a tüdőből (korábban azt feltételezték, hogy a tobozmirigy­ben termelődik).
Humán vizsgálatokban ma a pszilocibin (foszforiloxi­dimetil­ triptamin) a legelterjedtebb; az egyik legérdekesebb, aktív place­bokontrollos vizsgálat ezzel a mesterségesen is előállítható vegyülettel Roland Griffiths nevéhez fűződik, aki 2006-­ban a Johns Hopkins Egyetemen kimu­tatta, hogy a szer univerzális misztikus élményt okoz. Egyéb­ként ez a kísérlet is egy korábbi­nak a megismétlése volt modern eszközökkel; 1962-­ben a Harvard Egyetem kutatója, Walter Pahnke pszilocibint fogyasztó vizsgá­lati alanyai is intenzív spirituális tapasztalásokról számoltak be.

Komoly lehetőség a gyógyszeriparnak

Egy következő irány, amelyben ezt a triptamin­származékot vizs­gálják, az obszesszív­kompulzív betegségek kezelése (Francisco Moreno, Arizonai Egyetem). Érde­kesség, hogy míg pszichedelikus hatására tolerancia alakul ki, a kényszercsökkentő hatásra nem – azaz az ipar fejleszthetne olyan molekulát, amely szerkezetében hasonló, mentes a pszichedelikus hatástól, de tudja azt, amit a pszilocibin. Charles Grob (Kalifor­niai Egyetem/UCLA) terminális állapotú rákbetegek pszilocibin hatására bekövetkező szorongás­ csökkenését vizsgálja, mások dep­resszió, evészavar, klaszter-fejfájás terápiájával kísérleteznek. Fontos kutatásokat végez ajahuaszkával (DMT­-tartalmú növényi szer) a jeruzsálemi Héber Egyetem pszichológia professzora, Benny Shannon, a charlestoni pszichiáter, Michael Mithoffer pedig poszttrau­más stresszben szenvedők MDMA­-val (metiléndioxi­metamfetamin, köznapi nevén ecstasy) való keze­lését vizsgálja, eredményesen.

A pszichedelikus szerek további fontos felhasználási területe az addikció gyógyítása lehet. Ezen a téren az egyik legérdekesebb az ibogain, egy afrikai növény gyöke­rében lévő alkaloida, amely egyszeri alkalmazással úgy szünteti meg a heroin­ vagy a nikotinfüggőséget és a sóvárgást, hogy detoxifikál is. Ebben az esetben nem arról van szó – mint például amikor rivotrillal kezeljük az alkoholistákat –, hogy a kutyaharapást szőrével kezel­nénk. A pszichedelikus szereknek más a hatásmechanizmusuk, ezek dekondicionáló, reintegráló ágen­sek, kiütik az addigi habituális áramköröket, amelyeket az illető, ha akarja, a későbbiekben persze visszaépíthet.

Megjelent: Medical Tribune 2010.03.25.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal