A(z) Bálint Gábor és A mandsuk szertartásos könyve cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Bálint Gábor és A mandsuk szertartásos könyve

Kápolnás Olivér: Bálint Gábor és A mandsuk szertartásos könyve

Bálint Gábor (1844–1913), a neves orientalista nemcsak mongol nyelvekkel és tatárral, hanem a mandzsuval is foglalkozott. Budenz József (1836–1892) vezette be őt ebbe a nyelvbe, majd 1873-ban, urgai (ma Ulánbátor) tartózkodása alatt fejlesztette a tudását.1
Mandzsu forrásra alapozva két műve jelent meg; az egyikben lefordította Dzsingisz kán élettörténete első részét A Jüan Birodalom története (Dai Yuwan guruni suduri bithe) című munkából, amely a Yuan shi 17. századi mandzsura való átültetése.2 Ehhez forrásként nagy valószínűséggel Julius Klaproth, 1828-ban megjelent szöveggyűjteményét használta.3 A másik mű A mandsuk szertartásos könyvének4 bemutatása, ehhez egy eredeti, fanyomatos kötetet tudott beszerezni Pekingből (1. kép).5 Az általa használt művet jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Könyvtárában őrzik (Man. 26.).6 Az illusztrációkat tartalmazó kötetben Bálint Gábor kézírásos jegyzetei találhatók (2. kép). Az ábrák mandzsu nyelvű magyarázatait fordította le magyarra, nem kis nyelvi leleményről téve tanúbizonyságot. Valószínűleg az egész művet publikálni szerette volna.
Bálint Gábor 1875. november 15-én A mandsuk szertartásos könyve címmel tartott rövid előadást a Magyar Tudományos Akadémián, amely később nyomtatásban is megjelent. Ebben kivonatos ismertetést ad a mandzsu szertartásos könyvről. Előadásának elején megindokolja, hogy miért érdemes ezzel a művel foglalkozni: „Érdekesnek azért e könyvet mondani, mert ez azon vallás szertartásait tartalmazza, melyet minden valószínűség szerint az uralaltaji s így fajunkbéli népek közös ősi vallásának [lehet] tarthatni.”7 A mű keletkezésének sem a körülményeit, sem a hátterét nem vizsgálta, így mindenekelőtt ezeket szükséges felvázolni.

A mű mandzsu címe: Hesei toktobuha manjusai wecere metere kooli bithe. Az első két szó értelme ’parancsra meghatározott/letisztázott’, ami arra utal, hogy a lektor elvben maga a császár volt. A mandzsu korban a császári kiadású kötetek címe gyakran kezdődött ezzel a fordulattal. A manjusa szó szerint ’mandzsuk’-at jelent, de a mű előszavából kiderül, hogy itt a közülük elsősorban a fővárosban, Pekingben élőkre kell gondolni. A címben szereplő wece- ige egy 18. század eleji mandzsu értelmező szótár szerint egyrészt az ősöknek, másrészt a síroknál, szentélyekben bemutatott áldozatokat jelenti.8 A mete- szó szintén ugyanazon szótár szerint az Égnek bemutatott marhaáldozatot jelöli.9 A kooli pedig elsősorban ’törvény’-t jelent, azaz olyan dolgot, amelytől nem szabad eltérni. A bithe szó egyszerűen ’írás, könyv’ értelmű. Így a címet úgy értelmezhetjük, hogy a császár által meghatározott szokások gyűjteménye, amely a mandzsuk által az ősöknek, sírhantnál, szentélyben bemutatott áldozatok és az Égnek bemutatott marhaáldozat szabályait tartalmazza.

1747-ben keletkezett az a császári parancs, amely elrendeli ennek a műnek az összeállítását. Nyomtatásban 1779-ben jelent meg, ebből a fanyomatos változatból több gyűjteményben is található egy-egy példány.10
Az első kötet elején a császári előszó kapott helyet, majd a szertartások rövid, egy külső szemlélő nézőpontjából való leírása, majd az imák, áldozati szövegek ismertetése következik öt kötetben. Példaként ideiktatok egy fohászt az idősekért:

„Andzsa! Nagy Ég, hallgassátok szavaimat! Ezért a császári nemzetségből származó, idős, gyenge emberért [itt az áldozat alanya állatjegyét (pl. tigris, majom stb.) kell mondani] ajánljuk fel a nagy Égnek ezt az áldozati disznót, amiért kereskedtünk, dolgoztunk. Fogadd el egy kézzel, vedd magadhoz két kézzel, és legyen ennek az idős, gyenge embernek hosszú élete, magas kora, tartós boldogsága, sok utóda. A nyugalom kísérje, az öröm támogassa!”11

Az imában egy disznót áldoznak, és cserébe hosszú boldog életet kérnek valakinek. A disznóáldozás nyomait már a Krisztus előtti első évezred elejétől ki lehet mutatni a mandzsu-tunguz népek őseinél,12 de van rá adat a dzsürcseneknél is (11. század).13 Még 20. század eleji mandzsúriai nanaj sámánénekekben is elő-fordult.14 Az egyik legkésőbbi adat 1932-ből való, amikor is Sven Hedin Pekingben, egy mandzsu családnál részt vett egy olyan ceremónián, ahol egy disznót áldoztak fel.15 Ehhez az imához nagyon hasonló más mandzsu nemzetségnél is megtalálható volt.16

Az utolsó, azaz a hatodik kötetet az illusztrációk töltik ki. A szertartáshoz használt tárgyak pontos képe szerepel itt. A tárgyak egy része tipikus sámánfelszerelés, mint például a csörgős öv (3. és 5. kép), amely pontosan olyan, mint amilyent a mandzsu-tunguz népek sámánjai a 20. század elején is (4. kép) használtak.

Hasonló csörgőket találunk a dzsürcsenek hagyatékában is (6. kép).

A tárgyak között azonban jellegzetes kínai tárgyak is vannak, mint például egy füstölőtartó (7. és 8. kép). A műben található képek összhangban vannak a fennmaradt tárgyakkal.

A mű keletkezésének háttere

A 17. század első felében erőre kapó és a történelem nagyszínpadára kilépő mandzsuk 1644-ben vonultak be Pekingbe, és 1912-ig uralkodtak a Menynyei Birodalom felett. A korábbi, kínaiak szemében barbár eredetű dinasztiák általában csak száz évig tudták megőrizni hatalmukat, majd elvesztve identitásukat, elbuktak. A mandzsuk pontosan tudták, hogy ez a sors várhat rájuk, így már uralkodásuk elején felkészültek ennek a kivédésére, például három korábbi barbár dinasztia (dzsürcsenek, kitajok és mongolok) történetét kínai nyelvből lefordították mandzsura, hogy tanuljanak belőle.17 Tanultak a történelemből, sokkal hosszabb ideig uralkodtak, mint a korábbi dinasztiák közül bármelyik is. 1637-ben a mandzsu uralkodó, Hung Tajdzsi így tanítja az előkelőket:

„A mi népünk ruháját, fejfedőjét, nyelvét nem szabad könnyelműen elfelejteni! A mi népünknek nagyon fontos a nyilazás és a ló hátáról való pontos célzás. Ha nem foglalkozunk ezzel állandóan, hanem vigasságba, gyönyörbe merülünk, akkor el fogjuk veszíteni a körvadászatban és a katonai dolgokban való jártasságunkat, és akkor honnan tanulnánk a harci mesterséget? Nekem és nektek kell a katonákat szorgalmasan kitanítani! A nyilazást és a lóhátról való íjhasználatot soha sem szabad elfelejteni! […] A későbbi nemzedékeknek sem szabad az őseik szokásait, hagyományait elfelejteni (kiemelés tőlem, K. O.), illetve megváltoztatni!”18

A mandzsu kultúrának az egyik jellegzetes eleme volt a sámánizmus. A források bepillantást engednek a 16. század végi udvari kultúrába, ekkor már volt egy-egy külön hely a szertartások elvégzésére a fővárosban, mint Hetu Ala, majd 1625-től Mukden (mai Shenyang).19
A mandzsuk a különböző kultúrájú alattvalókon az elképzeléseik szerinti ideális módon próbáltak uralkodni. Így a kínaiakat a konfuciánus uralkodó modell alapján irányították, a mongolokat pedig az ideális mongol uralkodóként. Ennek fényében nem meglepő, hogy 1644-ben, Pekingbe való bevonulásuk után a kínai hagyományok szerint adták meg a végtisztességet korábbi ellenségüknek, az utolsó Ming császárnak. Bemutatták azokat az áldozatokat is, amelyeket hagyományosan a kínai császároknak kellett.20 A felszínen így már sinizálódott hódítóknak tűntek. A kínai elem azonban egyre erősebbé vált, így az elenyésző kisebbséget alkotó mandzsuk körében már a 16. század végén komolyan felvetődött a nyelv elvesztésének a problémája; emiatt császári parancsra elkezdtek különböző egy- és többnyelvű szótárakat összeállítani.
A 18. század közepére a mandzsu elit érezte, hogy valami komolyabb lépést kell tennie a sinizálódás ellen. Figyelmük így az eredet felé összpontosult, több történelmi mű is született, amelyekben a mandzsuk korai tettei szerepelnek.21 A mandzsu törzseket is összeírták, hogy erősítsék az identitásukat,22 ami kissé paradox, mert száz évvel korábban a mandzsu uralkodók még azon fáradoztak, hogy a hagyományosnak mondható család-nemzetség-törzs-(birodalom)23 utat senki sem tudja végigjárni, ezért a(z elképzelt) közös származás helyett területi alapon rendezték az alattvalókat, ez okból hozták létre a nyolc zászlós beosztást, mely a vertikális struktúrákat hivatott felváltani horizontálissal.24
A már száz éve Pekingben lakó mandzsu elit teljesen elszakadt az őshazától. Mandzsúria és korai küzdelmes történelmük egyfajta romantikus képben jelenik meg előttük. Ezt próbálják feltámasztani a könyvek lapjain, illetve a valóságban is. Remek példa erre a császári vadászat, amelyet 1755-től kezdve évente megrendeztek Mandzsúria Pekinghez közel eső részén. Ez hajtóvadászat, csak mandzsuk és mongolok vehettek részt rajta.25 Korábban az ehhez hasonló nagy hajtóvadászatok elsősorban katonai gyakorlatnak számítottak, és összhangban voltak az akkori életformával.26 A 18. században azonban a mandzsu elit már csak a formát tudta feltámasztani, a tartalmat nem, mivel a lőfegyverek elterjedése idővel elavulttá tette a könnyűlovas, íjász haderőt. (A dzsungária hadjáratban (1755–1759) azért is tudott sikereket elérni a mandzsu sereg, mert a szemben álló ojrátoknak sem volt elegendő korszerű fegyverük.27 A mandzsu seregek a nyugati ellenfelekkel szemben rendre alulmaradtak.)
A mandsuk szertartásos könyve szervesen illeszkedik az eredetkeresési programba. Az előszót maga a császár írta, s benne összefoglalja a kötet összeállításának okait. Nézete szerint a sámánok már nem anyanyelvi szinten beszélik a mandzsu nyelvet, így a szövegek elkezdtek romlani, ez ellen kíván lépni a szertartások kanonizálásával. A célközönség a mandzsu elit, az adatgyűjtést is a császári család különböző ágainál végezték el, akik már több mint száz éve szinte teljesen elszakadtak ősi lakhelyüktől és életformájuktól. A mű lektora elvben maga a császár, ő szentesítette az imákat (az előszó fordítását lásd a függelékben). A sámánszövegek császári kanonizálását a múltba való bezárkózásnak is lehet tekinteni. A további hanyatlást úgy próbálják megállítani, hogy császári parancsra meg nem változtathatóvá teszik azt. Ez ugyan megállítani nem, legfeljebb késleltetni tudja a romlást, ám ugyanakkor szinte kizárja a fejlődés lehetőségét. A hagyományhoz való merev ragaszkodás a birodalom/rendszer fejlődésének képtelenségét jelenti, ami a bukást előzi meg.28 Darwin gondolatát is felfedezhetjük ebben: a túlélés záloga az alkalmazkodóképesség, ami jelen eset- ben a kanonizációval megszűnik.
Felmerül a kérdés, hogy a sámánok és szertartásaik nem voltak-e idegenek a kínai-mandzsu udvarban. Az udvari rituálék, illetve az uralkodó által elvégzendő szertartások már az egészen korai kínai dinasztiák alatt megjelentek.29 Ez a hagyomány inkább segítette, mintsem hátráltatta a mandzsu udvari sámánizmus fejlődését. Annak ellenére azonban, hogy a mandzsuk használtak kínai tárgyakat (például olyan füstölőtartót, amelynek ming-kori analógiái vannak; lásd a 7–8. képet), a szertartások alkalmával használt, hagyományos kínai bronzeszközöket nem találjuk meg A mandsuk szertartásos könyvének illusztrációi között.30 A mandzsu sámánizmus és a hagyományos kínai szertartások párhuzamának kérdése mindenesetre további kutatásokat igényel; az utóbbi időben több kutató is feltételez valamiféle kapcsolatot a szibériai sámánizmus és egyes kínai szertartások között.31
A mandsuk szertartásos könyvét kínaira is lefordították, ez 1780-ban jelent meg nyomtatásban,32 ami óhatatlanul felveti a kérdést: vajon kiknek szánták? A kérdésre további kutatások nélkül egyelőre nem lehet válaszolni, ám ha mandzsuknak szánták, az a mandzsu nyelv fennmaradásáért vívott harc teljes kudarcát mutatná. A kínai változatban szereplő imákkal a 20. századi gyűjtők találkoztak kutatóútjaik során, így a törekvésnek eme részét sikeresnek lehet mondani, de a mandzsu nyelvű imák nem hagytak nyomot a mandzsúriai sámánok szertartásaiban, rájuk semmilyen hatással nem volt a szertartásos könyv.33 Ez annak is betudható, hogy egy-egy mandzsu sámán egyrészt nem feltétlenül volt írástudó, másrészt nem biztos, hogy eljutott hozzá ez a kötet. A műnek van egy párhuzama is, amely feltehetően ennek mintájára készült. Egy másik nemzetség, a Guwalgiya is írásba foglalta sámánszertartásait.34
A mű jelentőségét az adja, hogy bár a mandzsu történeti művekben találunk egy-két elszórt imát, amelyeket a sámánizmushoz lehet kapcsolni, azt is ki lehet olvasni a korábbi feljegyzésekből, hogy már az első mandzsu fővárosban is volt külön hely áldozatbemutatásra, és arra is van adat, hogy a mandzsu uralkodó bemutatott egy-egy áldozatot. Ám ezekből az elszórt adatokból nagyon nehéz rekonstruálni az eredeti (?) mandzsu hiedelem- és szertartásrendszert. A mandsuk szertartásos könyve páratlan forrásként sokat segít ennek a megismerésében.
A fentieket figyelembe véve Bálint Gábor jó érzékkel választotta ezt a művet feldolgozásra, mert ténylegesen ez az ősi vallás egyik első lejegyzése. A mű jelentőségét már a 18. században felfedezték. Az első ismertető 1773-ban jelent meg róla Jean Joseph Marie Amiot tollából,35 majd 1804-ben Louis Mathieu Langlès közreműködésével napvilágot látott az első részleges fordítás.36 Charles de Harlez 1887-ben a teljes szöveget átette franciára, és egy terjedelmes előszóval együtt publikálta.37 Alekszander Vaszilievics Grebensikov ugyan már korábban elkészült az orosz fordítással, ám 1941-es halála és a háború megakadályozta annak kiadását.38 A hagyatékból az utóbbi években Tatjana Pang kezdte el kiadni.39 A műről jelentős tanulmányt írt még Nicola di Cosmo 40 és Martin Grimm.41 A nemzetközi kutatástörténet fényében Bálint Gábor műve, ha nem is az első, de mindenesetre úttörő munka volt. Ha akkor sikerült volna kiadnia a teljes fordítást, akkor Bálint ebben világelső lehetett volna. Annak ellenére, hogy ismertetője majdnem száz év elteltével, 1973-ban Kara György bevezetőjével reprintben újra megjelent,42 a munka teljesen ismeretlen maradt nemzetközi téren. Senki sem hivatkozott rá, aminek talán az a magyarázata, hogy Bálint Gábor magyarul tette közzé írását. A mandsuk szertartásos könyve magyar kutatástörténetéhez még hozzátartozik, hogy 1987-ben Melles Kornélia újabb részeket fordított le belőle.43
A jövőben Bálint Gábor fordítását nem reprintben kellene újra kiadni, hanem az általa megkezdett úton lenne szükséges továbbhaladni. Ha a forrásadottságot nézzük, Magyarországon megvannak a feltételek a mandzsu sámánizmus kutatására. A mandsuk szertartásos könyvének az MTA Keleti Gyűjteményében található példányát először közre lehetne bocsátani, majd az imákat össze lehetne vetni a Baráthosi-Balogh Benedek által feljegyzett, de máig gyakorla- tilag publikálatlan mandzsu sámánszövegekkel.44 Ez a két projekt nemzetközi érdeklődésre tarthat számot és méltó folytatása lehetne Bálint Gábor megkezdett munkájának.

Függelék

A mandsuk szertartásos könyvének előszava

A mi mandzsuink természete ősidőktől kezdve tisztelettudó és becsületes, lelkületük állhatatos. Így az Eget, buddhákat és a szellemeket is tisztelik, rendszeresen mutatnak be nekik áldozatokat. Nagy figyelmet fordítanak az ősöknek és az Égnek szánt áldozatok hagyományaira. A különböző nemzetségű mandzsuk mindegyike a helyi szokásokat követi, így bár előfordulnak kisebb eltérések az ősöknek és az Égnek szánt áldozatok bemutatásakor, de alapvető különbségek nincsenek, egymással megegyeznek. A mi Gioro nemzetségünk az áldozati szokások kapcsán az uralkodócsaládtól kezdve az uralkodói leszármazottakon át más nemesek családjáig bezárólag mindenhol nagy fontosságot tulajdonít az imák szövegeinek.
Korábban mindenhol éltek sámánok. Kiskoruktól fogva tanulták a mandzsu nyelvet, így az ősöknek és az Égnek szánt áldozatnál, az áldozat bemutatásakor, az áldozat előkészítésekor, a ráolvasások végzésekor, a tésztaáldozat elvégzésekor, az átkok eltávolításakor, a jó termésért hozott áldozati szertartáskor, a lovakért bemutatott rituálék során tudták, hogy mi a helyes, így megfelelően hajtották végre a szertartásokat, a megfelelő szavakat használva, helyes dallammal imádkoztak. A későbbi sámánok a mi nyelvünket csupán egymástól tanulták (azaz nem voltak anyanyelvűek), így a hagyományozódás folytán a szellemek hívásához használt imák szavai és dallamai lassacskán hibássá váltak. A nemzedékeken keresztül való hagyományozódás folytán mostanra a császári családból származó leszármazottak háztartásaiban már nem egyformán mondják az imákat. Nemcsak, hogy mindegyik másmilyen lett, hanem a nemzetségi, ősöknek és az Égnek szánt áldozati szertartásoknál mondott imák a régiek szavaival és dallamaival sincsenek már összhangban. Ha most ezek nem lesznek megfelelően kijavítva és nem lesznek írásba foglalva, akkor hosszú idő eltelte után még több hiba lesz bennük, és már nem lesz lehetőség a korrigálásra. Ebből kifolyólag uralkodói leszármazottakat és más előkelőket bíztam meg, lelkiismeretesen és tüzetesen megvizsgáltattam a különböző szertartásokat, majd fejezetenként írásba foglaltattam. Emellett az áldozati tárgyak képeit is lerajzoltattam, egymás után sorba rakattam őket. Végül alázatosan bemutatták a művet, amit személyesen vizsgáltam meg, kijavítottam a hibákat és letisztáztam. Az áldozati imák pontatlan szavait és dallamait vagy értő sámánoktól, vagy más vidéken lakóktól kérdeztem meg, végül megvizsgáltam és véglegesítettem őket. A felhasznált tárgyak között volt pl. a nanmu fa, amire soha sem volt mandzsu szó, a kínai kiejtésük szerint hívták őket. A lényegüket szem előtt tartva alkottam meg a mandzsu terminológiát. Végül hat kötetben állíttattam össze a művet. Így mutatom ki nyíltan a szándékomat, miszerint az áldozati szertartásokat ápolni és tisztelni kell, hogy a mandzsuk régi szokásai soha se vesszenek el és hibátlanok maradjanak. A művet elkészülte után nevezzék A mandsuk szertartásos könyvének. A munkában résztvevő uralkodói leszármazottak és más előkelők nevei kapjanak helyet benne.45

Olivér Kápolnás: Gábor Bálint and The Book on Rites of the Manchus

Gábor Bálint (1844–1913) was the rst scholar who translated some parts of The Book on Rites of the Manchus into a European language. His translation was published in Hungarian in 1877, under the title: A mandsuk szertartásos könyve.
The Book on Rites of the Manchus was compiled on the order of emperor Qianlong (1735–1796). In the eighteenth century the Manchus, being afraid of forgetting their roots, turned their attention to their origins and customs. The discussed work consists of six volumes; the last is a picture-appendix, display- ing objects used at the rituals. The rst volume begins with a preface written by the emperor himself. The main text consists of shaman-prayers and descriptions of the rituals.
This work is an excellent source for the study of Manchu court-rituals. As the original Manchu text has not been published yet, it offers a lot of possibilities for further studies.

Jegyzetek

1. Kara György bevezetője a Bálint Gábor keleti levelei, Jelentése Oroszország- és Ázsiában tett utazásáról, Értekezése A mandsuk szertartásos könyvéről. Budapest, 1973, 5.
2. Az első rész csak bevezetés, a fordítás a második és a harmadik közleményben található. Bálint Gábor, A mongol császárság története – első közlemény. Erdélyi Múzeum 12 (1895/3) 121–128; Uő, A mongol császárság története – II-ik közlemény. Erdélyi Múzeum 12 (1895/4) 209–219; Uő, A mongol császárság története – III-ik és befejező közlemény. Erdélyi Múzeum 12 (1895/5) 248–259.
3. Julius Klaproth, Chrestomathie mandchou, ou recueil de textes mandchou. Paris, 1828. A műben A Jüan Birodalom történetének eleje szerepel, Dzsingisz származását és életét tartalmazza 1211-ig a 121–192. oldalon. Bálint Gábor pontosan ezt a részt fordította le magyarra.
4. Bár ma inkább a „szertartáskönyv” vagy a „szertartások könyve” lenne a bevett alak, a Bálint iránti tiszteletből megtartottuk az általa használt formát.
5. Bálint Gábor, A mandsuk szertartásos könyve. (Olvastatott a M. T. Akadémia 1875. nov. 15- ki ülésén). In: Értekezések a nyelv- és széptudományi osztály köréből VI/2. Budapest, 1876–1877, 1–16.
6. George Kara, The Mongol and Manchu Manuscripts and Blockprints in the Library of the Hungarian Academy of Sciences. Budapest, 2000, 454.
7. Bálint, A mandsuk, 3.
8. Wecembi: weceku dobori jugtere be wecembi sembi. jai munggan de doboro, miyoo de jugtere be gemu wecembi sembi. Vö. Han i araha manju gisun i buleku bithe. 1707, III.
9. Metembi: ulha wame abka de wecere be metembi sembi. geli julesi bumbi sembi. Ld. uo.
10. Kara, The Mongol and Manchu Manuscripts, 457.
11. Anja . amba abka donji . hala gioro . tere aniyangga osokon beye i jalin de . ulin i ude . basa i bai . baitangga ulgiyan be baha . amba abka de alibuci . emu gala alime gaiki . juwe gala tomsome gai . tere aniyangga osokon beyebe aniya ambla . se labdu . jalaga golmin . fulehe šumin . elhe tai n i eršeki . urgun sain i wehiyeki. Vö. Hesei toktobuha manjusai wecere metere kooli bithe,1779, III., 85.
12. Anatolij Panteleevics Gyerevjanko, A három Nap országában. Budapest–Uzsgorod, 1980, 126.
13. Gyerevjanko, i. m., 161.
14. Sámánimák. In: Távoli utakon. Baráthosi-Balogh Benedek válogatott írásai. Válogatta és a bevezetőt írta Hoppál Mihály. Budapest, 1996, 75–83 (Uray-Kőhalmi Katalin fordítása).
15. Michela Lovadina, Manchu Shamanic Material Rediscovered – A Photographic Documen- tation from the 1932 Sven Hedin Expedition. Wiesbaden, 1998, 44–51.
16. Giovanni Stray, Due preghiere nuziali mancesi di origine sciamanica. Annali della Facoltà di Lingue e Letterature straniere di Ca’ Foscari 22 (1983) 120–121; Uő, Ein illustriertes Schamanenbuch des Guwalgiya-Clans. Studia et Documenta Manchu-Shamanica (Shamanica Manchurica Collecta, 5.), Wiesbaden, 1998, 98.
17. Részlet a császári parancsból, amely elrendeli az átültetést: „A régi történeti művekben a romlásnak és bukásnak okait a lehető legpontosabban, a zűrzavaros és békés időszakok váltakozását részletesnél is részletesebben olvashatjuk. […] Példaként lehet tekinteni a régi hatalmakra, a korábbi nemzetek tetteire. Így a bölcsek azt tartják, hogy a jó és rossz tettek mindegyike az ő mesterük. A Liao (Kitaj)- és a Jin (Dzsürcsen) birodalom, bár nem tudták egyesíteni a világot, de a Liao a világon élők felét uralta, a Jin pedig több mint a felén uralkodott. A Nagy Jüan birodalom a világon lévők összességét egyesítette és uralkodott felettünk. Az ő hatalmi berendezkedésük és törvényeik szerint kell uralkodni.” Erten-ü qauli sudur-i üjebesü aldaqu unaqu üile masi narin-aca narin . engke ba samaγu caγ- un ulariqu ülemji gün-ece gün […] erten-ü törö yosun kiged uridu arad-un yabudal-i etüged-tür üligerlebesü bolomu .. tegüber merged . sayin maγui yabudaldan bügüde-yi minu baγsi kemen ögülejügüi .. erten-ece inaγsida boγdas qad ulam ulam töröjü . egüber ese yabuγsan anu ügei bui j-a .. dayiliyoo ulus . altan ulus . kedüi delekei dakin-i ese qamtudqabasu ber dayiliyoo ulus delekei dakin-u qaγas-i anu ejelejügüi .. altan ulus delekei dakin-u yeke qaγas-i anu ejelejügüi .. dai yuwan ulus . delekei dakin bügüde-yi qamtudqan ejelejügüi .. teden-ü törö yosun . jasaγ qauli ber yabubasu bolomu. (A parancsot idézi: Altan ulus-un teüke. Nayir. Sergüleng. H. n., 2013, 1.)
18. Musei gurun i etuku mahala gisun hese be . weihuken i halaci ojorakū kai . musei gu- run . gabtara niyamniyara be baita obuhabi . aikabade [9a/b] erindari beri niru be tuwarakū . sarin sebcen de dosici . aba cooha weile de aldangga ombi . coohai erdemu aide tacimbi . mini suweni baru coohai niyalma be kiceme urebu . gabtara niyamniyara be erinderi ume onggoro […] amaga jalan i juse omosi be [9/10] mafarai doro be waliyarakū kūbulirakū okini serengge kai. Vö. Daicing gurun fukjin doro neihe bodogon i bithe, 1789, XXIV., 9–10.
19. Giovanni Stary, The Manchu Imperial Shamanic Complex Tangse. Shaman 17 (2009/1–2) 175 skk.
20. Evelyn Sakakida Rawski, The Last Emperors – A Social History of Qing Imperial Institu- tions. Oakland, 1998, 197 skk.
21. Legismertebb a fentebb idézett Daicing gurun fukjin doro neihe bodogon i bithe (1789), ebben a mandzsu történelem az uralkodóház eredetmondájától kezdve egészen 1644-ig, Pe- king bevételéig van részletesen (32 kötetben) leírva. A mandzsu szöveg kiadatlan. Az eredeti szöveg kínai fordításának van orosz kivonata, illetve német fordítása.(Tat’jana Aleksandrovna Pan, Man’čžurskije pis’mennyje pamjatniki po istorii i kul’ture imperii Cin XVII–XVIII vv. Sankt Peterburg, 2006, 62.
22. Jakūn gūsai manjusai mukūn hala be uheri ejehe bithe. H. n. 1747.
23. Ecsedy Ildikó, Törzs és törzsi társadalom a VI. századi türk birodalomban. In: Nomádok és kereskedők Kína határain. Budapest, 1979, 171 skk.
24. Mark C. Elliot, The Manchu Way – The Eight Banners and Ethnic Identity in Late Imperial China. Redwood, 2001. 57; Uray-Kőhalmi Katalin, A mandzsuk nyolczászlós serege. Új Keleti Szemle 2 (2000/1) 5–7; Uő, Kik az icse mandzsuk és honnan jöttek? A mandzsu kánok hadsereg- építő stratégiájáról. Keletkutatás 2011. ősz, 5–14.
25. Rawski, i. m., 21.
26. Mark C. Elliot–Ning Chia, The Qing Hunt at Mulan. In: New Qing Imperial History – The Making of Inner Asian Empire at Qing Chengde. Ed. by James Andrew Millward et al. New York, 2004, 66–69; Uray-Kőhalmi Katalin, A steppék nomádja lóháton, fegyverben. Budapest, 1972, 124 skk, 145 skk, 173 skk.
27. Uray-Kőhalmi, A steppék nomádja, 150–151; Leonid Aleksandrovič Bobrov–Julij Sergejevič Hudjakov, Vooruženije i taktika kočevnikov Central’noj Azii i Južnoj Sibiri v epohu pozdnego Srednevekov’ja i rannego Novogo vremeni (XV–pervaja polovina XVIII v.). Sankt- Peterburg, 2008, 601 skk.
28. A témát elméleti szinten elemezte és az asszírokra vetítette Komoróczy Géza, Arany fej, agyaglábú szobron – az asszír világbirodalom széthullása. In: Uő, Bezárkózás a nemzeti hagyo- mányba. Budapest, 1995, 100–167.
29. Leonyid Szergejevics Vasziljev, Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest, 77–79; Je. O. Burceva, Gosudarstvennaja ritual’naja dejatel’nost’ drevnego i ranneimperskogo Kitaja. In: Process formirovanija o cial’noj ideologii imperskogo Kitaja. Sost. Marina Jevgen’- jevna Kravcova. Sankt-Peterburg, 2012, 292 skk.
30. Antonie Gournay, Formes et fonctions. In: Rites et festins de la Chine antique – bronzes du museé de Shanghai. Ed. par M. Gilles Béguin et al. Paris, 1998, 45–54.
31. Gilles Boileau, Politique et rituel dans la Chine ancienne. Paris, 2013, 30 skk.
32. Qinding Manzhou jishen jitian dianli. H. n., 1780.
33. Rawski, i. m., 240–241.
34. Stary, i. m., 47–100.
35. Jean Joseph Marie Amiot, Rituel des Tartares Mantchous determiné et xé par l’Empereur comme chef de la religion. Journal des Scavants 65 (Mars 1773) 112–127.
36. Louis Mathieu Langlès, Rituel des Tatars-Mantchoux. Paris, 1804.
37. Charles de Harlez, La religion nationale des Tartares orientaux Mandchous et Mongols, comparée à la religion des anciens Chinois, d’après les textes indigènes, avec le rituel tartare de l’empereur K’ien-long. Bruxelles, 1887.
38. Pan, i. m., 71 skk.
39. Tat’jana Aleksandrovna Pan, Ustav šamanskoj služby man’čžurov. In: Trudy Arhiva vostokovedov Instituta vostočnyh rukopisej RAN. Red. I. F. Popova. Moskva, 2011, 117–133.
40. Nicola di Cosmo, Manchu Shamanic Ceremonies at the Qing Court. In: State and Court Ritual in China. Ed. by Joseph P. McDermott. Cambridge, 1999, 352–398.
41. Martin Grimm, Zum Schamanismus des Qing-Kaiserhofes – ein kaiserliches Auftragswerk aus dem Jahre 1747. In: China and her Biographical Dimensions. Ed. by Christina Neder–Heiner Roetz–Ines-Susanne Schilling. Wiesbaden, 2001, 574–588.
42. Bálint Gábor keletei levelei, Jelentése Oroszország- és Ázsiában tett utazásáról, Értekezése A mandsuk szertartásos könyvéről. Szerk. és a bevezetőt írta Kara György. Budapest, 1973.
43. Mandzsu szertartások és áldozások császári parancsra szerkesztett törvénykönyve. In: Nisan sámánnő. Mandzsu vajákos szövegek. Válogatta, mandzsuból fordította stb. Melles Kornélia. Budapest, 1987, 53–85.
44. A gyűjtéséből 10 imát fordítással együtt kiadott: Uray-Kőhalmi, Sámámimák, 75–83.
45. musei manjusai daci banitai ginggun unenggi . gūnin hing seme o . abka . fucihi . enduri begingguleme jukteme . wecere metere dorolon be umesi ujelembihebi . hala halai manjusai . meni meni ba na i doro be dahame . wecere metere tuiburengge . heni tani majige encu ba bicibe . amba muru giyalabuhangge hon goro akū . ishunde gemu adališambi . meni gioroi hala wecerengge oci . dergi booci fusihūn . wang gung ni boode isitala . yooni forobure gisun be oyonggo obumbi . nenehe fon i samasa gemu bade baniha niyalma . ajigen ci manjurame taciha turgunde . yaya wecere . metere tuibure . ulin gidara . uyun jafara . hūturi baire . suwayan bure . gasan dulebure . usin wecere . morin i jalin wecere jergi wecen de . yooni acara be tuwame baita de teisulebume . sain gisun banjibume forobume jalbarimbihe . amala samasa manu gisun gemu ulandume tacihangge o . ulan ulan i hūlahai forobure jalbarire gisun i da hergen . da mudan de ulhiyen ulhiyen i acanahakūbi . te bicibe dorgici delheme tucibuhe wang sai boode jalan jalan i ulanduhai ishunde acanarakū . meni meni encu oho sere anggala . uthai dolo wecere metere jergi wecen de forobure jalbarire gisun i dorgi de . inu fe gisun . fe mudan de majige acanarahūngge bi . te aika amcame tuwancihiyame dasa bithede tutabume ejerakū oci . ukame genehei . goidaha manggi . ele melebure tašarabure de isinara be akū obume mudarakū . tuttu o . cohome wang ambasa be tucibu . gingguleme narhūsame baicabu . hacin meyen be faksalame arabume . wecere tetun i doron be nirubu . siran siran i tuwabu . wesimbubu mini beye tuwancihiyame dasame kimcime toktobuha . forobure gisun i dorgi hergen mudan acanarakūngge be . eici amcabuha sakdasa . eici ba i urse de aname fonji . bi kimcime dasame toktobuha . jai baitalara jaka hacin i dorgi . nan mu moo jergi daci manju gisun akū . nikan gisun be dahame hūlarangge be. gemu gūnin be gaime . manju gisun ubaliyambuha gebule . uheri ninggun debtelin obume banjibuha . ede manjusa i fe doro enteheme goidatala waliyabure tašarabure de isinarakū be dahame . mini wecere doro be ujeleme wesihulere gūnin be iletuleci ombi . te weyileme šanggaha be dahame . erebe uthai manjusai wecere metere kooli bithe seme gebule . ali icihiyaha wang ambasa hafasai gebube inu dosimbime arakini sehe. Ld. Hesei toktobuha, I.,1–5.

Megjelent: Keletkutatás 2015. ősz, 85–99. old.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal