A(z) Pszichedelikumok kutatása az ezredfordulón és napjainkban cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Részletek Szummer Csaba: LSD és más “csodaszerek” című könyvéből. Pár részletet ragadtam itt ki, aki még nem olvasta volna kitűnő és hiánypótló könyv a pszichedelikus kutatásokról, a pszichedelikumok történetéről. Ha szeretnéd elolvasni az egész könyvet itt megvásárolhatod: HVG könyvek: Szummer Csaba: LSD és más “csodaszerek”
A kutatások feltámadása az ezredfordulón
MDMA: a terápiák és kutatások második hulláma az 1980-as években
A klasszikus pszichedelikumokra irányuló humán kutatások sorra álltak le az 1960-as évek második felében, míg végül 1974-ben befejeződött Gróf, az utolsó mohikán kutatása is Baltimore-ban. Az LSD és más klasszikus pszichedelikumok vizsgálata ezzel másfél évtizedre teljesen megszűnt Amerikában. Az 1970-es évek második felében azonban váratlanul egy újfajta pszichedelikum bukkant fel San Franciscóban, az MDMA (Extasy), amely 1984-ig minden korlátozás nélkül alkalmazható és kutatható volt, és amely terápiás szempontból rendkívül hatékonynak bizonyult. Ezzel a szerrel kezdődött el a pszichedelikus terápiák és kutatások második hulláma, amely egyben előkészítette a harmadik, máig tartó korszakot, az ezredforduló pszichedelikus reneszánszát is.
Egy pszichedelikus szerelmi történet: a Shulgin házaspár újrafelfedezi az MDM A-t
Bár az MDMA-t már az I. világháború előtt felfedezték, a szernek több mint 60 évig kellett várakoznia, hogy pszichoaktív ágensként kezdjék el alkalmazni. Az MDMA terápiás felhasználását Alexander „Sasha” Shulgin és csoportterapeuta felesége, Ann indította el. A 2014-ben elhunyt Sasha Shulgin, aki a pszichedelikus szubkultúra legendás hírű vegyésze volt, egy diákjától hallott a szerről az 1970-es évek elején egy egyetemi kurzuson. Sasha később közölt néhány cikket az MDMA kémiai tulajdonságairól. Shulgin eredetileg a Dow Chemicals sikeres kutatóvegyésze volt, ám amikor szabadalmai révén anyagi függetlenségre tett szert, 1966-ban otthagyta a céget, és a saját házában rendezett be jól felszerelt kutatólaboratóriumot. Itt három évtized alatt több mint kétszáz új pszichedelikus vegyületet alkotott. Ezeket saját magán és barátain tesztelte – nagy körültekintéssel és óvatossággal.
Figyelemre méltó egyébként, hogy az a négy ember, akiknek a neve leginkább összekapcsolódott a pszichedelikumokkal, és akik rendszeresen fogyasztottak enteogéneket, szép kort élt meg: Hofmann 102 évet; Leary 76-ot; Shulgin 89-et; az 1931-ben született Gróf pedig ma is kiváló egészségnek örvend. Ez ugyan nem tudományos bizonyíték, de azt sejteti, hogy körültekintő szerhasználat mellett feltehetően nincsen negatív korreláció az élettartam és a pszichedelikumok fogyasztása között. Sasha és Ann két lebilincselő könyvben rögzítették a vegyész által felfedezett hallucinogén szerekkel kapcsolatos tapasztalataikat.1
Empatogén gyógyszerből diszkódrog
Több tucat tanulmány látott napvilágot az 1980-as évek elején az MDMA pozitív terápiás hatásairól. George Greer 29 páciensét kezelte a szerrel, és 27-nél pozitív hatásokat figyelt meg: az empátia, a bizalom, az együttérzés és a nyíltság növekedését. Hasonló eredményekről számolt be metatanulmá-nyában Beck és Seymour is, amelyben 14 MDMA-val gyógyító terapeuta eredményeit dolgozta fel. Downing 1985-ös cikke ugyancsak a szer kiemelkedő terápiás hatásosságát dicsérte. Akkortájt Kaliforniában már jó néhány
terapeuta alkalmazta az MDMA-t pszichiátriai és tanácsadói környezetben, és – részben a humanisztikus pszichológusok révén – Európába is eljutott a szer. Párhuzamosan gyorsan nőtt azonban a rekreációs célú fogyasztás is. Az Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatal drákói válasza nem maradt el: mintegy két évtizedes fáziskéséssel az MDMA-t is elérte az LSD sorsa. 1984-ben ideiglenesen, két évvel később pedig véglegesen tiltólistára helyezték a szert, mégpedig a legszigorúbb fokozattal.
A MAPS megalapítása
Ez a bizonyos legszigorúbb, vagyis Schedule I (Európában és az Egyesült Királyságban „A”) fokozat a heroinnal megegyezőnek ítélt veszélyességet jelez. Ettől kezdve az MDMA tudományos kutatásához is végig kellett csinálni a hosszadalmas és drága engedélyezési hercehurcát. Az LSD-szabályozás gyakorlatából tudni lehetett, hogy ez a kutatások halálos ítéletével egyenértékű bürokratikus korlátozást jelent. Közvetett módon mégis az MDMA kriminalizálása vezetett a pszichedelikus kutatások feltámadásához az ezredfordulón.
1986-ban egy fiatal amerikai pszichiáter, Rick Doblin úgy döntött, hogy civil szervezetet hoz létre a pszichedelikumok kutatására. Doblin mind a szakirodalom, mind pedig saját tapasztalatai alapján úgy vélekedett, hogy az MDMA kivételesen hatékony terápiás és önismereti eszköz. Az általa életre hívott Multidisciplinary Associationfor Psychedelic Studies (Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért, MAPS) ma a legnagyobb és leghatékonyabb civil szervezet ezen a területen. Doblin nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy az MDMA és más pszichedelikumok korlátozottan és ellenőrizetten újra forgalmazhatók legyenek. Víziója egy „non-profit pszichedelikus-farmakológiai gyógyszergyár” létrehozása, elsősorban MDMA- és cannabistartalmú készítmények előállítására – természetesen legális körülmények között. Ehhez azonban be kellett bizonyítani a szer hatásosságát.2 A MAPS-et 1986-ban jegyezték be hivatalosan, és azóta mintegy 15 millió dollárral járult hozzá a pszichedelikumok és a marihuána terápiás alkalmazási lehetőségeinek tudományos kutatásához.3
A MAPS mellett az 1990-es évektől kezdődően számos magánalapítvány és civil szervezet dolgozik a pszichedelikumok ész szerűbb szabályozásáért.
A legfontosabbak közé tartozik a Heffter Kutatóintézet, amelyet 1993-ban alapítottak, és amely kutatási egységekkel rendelkezik Amerikában és Svájcban. Továbbá a Beckley Alapítvány, amelyet angliai székhellyel Amanda Feilding hozott létre 1998-ban; valamint San Franciscóban működik 1993 óta a Bob Jesse-féle Council for Spiritual Practice (Spirituális Gyakorlatok Tanácsa). 1993-ban pedig Dieter Hagenbach és Lucius Werthmüller Bázelben hozta létre a Gaia Média Alapítványt.
Reneszánsz az ezredfordulón
A MAPS stratégiája nyílt, átlátható és hatékony: szorosan együttműködni az Egyesült Államok és más országok szabályozó hatóságaival, elsősorban az Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatallal és az Európai Gyógyszerügynökséggel (European Medicines Agency, EMEA). Ezzel biztosítani lehet, hogy a MAPS által támogatott kutatások a gyógyszervizsgálatok legszigorúbb szakmai és etikai követelményeinek is megfeleljenek.
A szervezet megalakulása óta minden évben jelentős nemzetközi konferenciákat szentel a pszichedelikumok terápiás, kulturális, spirituális és kreativitást elősegítő lehetőségei feltárásának.4 A MAPS döntő szerepet játszott abban, hogy két évtizedes kényszerű Csipkerózsika-álmuk után az 1990-es évek közepétől Svájcban, Németországban, Amerikában és számos más országban újra megindultak a pszichedelikus terápiás kutatások, az elmúlt fél évtizedben jelentősen felgyorsultak, és kiterjedtek olyan országokra is, mint Anglia, Izrael, Oroszország, Spanyolország és Portugália. (A magyar jogi szabályozás (tehát a szabályozás és nem a kutatási gyakorlat) ezzel a folyamattal lényegében összhangban van. A 142/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet a kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal végezhető tevékenységekről engedélyezi ezeknek a szereknek a kutatási célból történő alkalmazását.)
Ma már kisebbfajta reneszánszról beszélhetünk ezen a területen. Mind több bizonyíték gyűlik össze arra nézve, hogy miközben a különböző legális pszichofarmakonok hatásossága sok esetben elmarad a kívánatostól, egyes pszichedelikumok – pszichoterápiával kombinálva – hatékony gyógyítási eszközök lehetnek. A legoptimistább kutatók arra számítanak, hogy hamarosan újra megjelennek a gyógyszergyárak is ezen a területen. Más kérdés, hogy a profitlehetőségek ennek inkább ellene hatnak.
Az ideális pszichotrop gyógyszer, avagy az MDMA mint a MAPS favoritja
Az amerikai DEA 2005-től kezdődően ad ki újra engedélyeket MDMA-kutatásokra. Ahogyan Ben Sessa rávilágított, ha valaki egy ideális pszichoaktív szert akarna kifejleszteni, az pontosan olyan volna, mint az MDMA. Az ugyanis nem addiktív, nincsen szükség belőle napi fenntartó adagra, és akár egyszeri dózis is hatásos és elegendő lehet; hatása csupán néhány óráig tart, enyhíti a szorongást, növeli a terapeuta iránti bizalmat, ezért pszichoterápiával jól kombinálható, valamint megszünteti a társas izoláció érzését. Az MDMA empatogén és ektaktogén, azaz javítja az empátiás és az altruista képességeket és hajlandóságot, valamint a tapintási és erotikus érzékenységet. Végül hatásosságát könnyebb igazolni, mint a klasszikus pszichedelikus szerekét, mert jobban illeszkedik a jelenleg elfogadott paradigmákba: a spirituális dimenziók itt háttérbe szorulnak a társas kapcsolatokban való nyitottság javára.
A fentiek miatt a MAPS által támogatott kutatások favoritja az MDMA (extasy) lett, amely kiváló eszköznek tűnik a poszttraumatikus stressz zavar (Post-Traumatic Stress Disorder, PTSDJ kezelésére. A lelki traumák feldolgozása az egyik legnehezebb feladat a pszichoterápiában. Például a nemi erőszak vagy a harctéri trauma emléke rendkívül erős szorongást vált ki. A szorongás nagymértékben akadályozza a felidézést, ami viszont elengedhetetlen a trauma feldolgozásához. Az MDMA nagy előnye éppen az, hogy lehetővé teszi a szorongásmentes felidézést. A szerrel történő üléseket általában hagyományos pszichoterápiával egészítik ki.
Egyéb szerek és indikációk a MAPS által támogatott kutatásokban
Az MDMA-kutatások mellett a MAPS más területeken is finanszíroz kutatásokat. Ezek közé tartozik az LSD és a pszilocibin alkalmazása végstádiuma betegségek esetén fellépő szorongás és depresszió kezelésére, az ibogain alkalmazása ópiátfüggők kezelésében, valamint a marihuána orvosi célú felhasználása. A szervezet adományokból tartja fenn magát, az elmúlt évtizedben évi 600-800 ezer dollárból gazdálkodott, és több pszichedelikum terápiás alkalmazását tesztelte az I. klinikai, az MDMA alkalmazását pedig a II. klinikai fázisban. A végső cél egy olyan gyógyítóhálózat létrehozása, ahol a pszichedelikus kezelések erre szakosodott orvosok és terapeuták irányításával mennének végbe.5
A MAPS-kutások és egyéb vizsgálatok szempontjából is áttörést jelentett Mithoeferék cikke 2011-ben a Journal of Psychopharmacologybein, amely metodikai szempontból kifogástalan összefoglalóját adta az előző 5 év kutatásainak, és szinte bizonyossá tette, hogy az MDMA pszichoterápiával kombinálva a PTSD jelenleg ismert leghatékonyabb kezelési eszköze, elhanyagolható káros mellékhatásokkal.6
Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért – a magyar MAPS megszületése
2010-ben megalakult Magyarországon a Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért (MTPK), a kelet-európai régió első ilyen profilú civil szervezete, amelyet 2011-ben a MAPS felvett tagszervezetei közé. A társaság tagjai neves hazai és külföldi pszichiáterek és pszichológusok, filozófusok, pszichedelikus kutatásokkal foglalkozó doktoranduszok, valamint terapeuták, addiktológusok és más segítő foglalkozású személyek.
Az MTPK profilja a MAPS-hez hasonló, ám annál szélesebb. Az alapszabály a következő célokat rögzíti:
- az elmúlt két évtizedben, de különösen az ezredforduló után újraindult pszichedelikus kutatások hazai ismertetése;
- a hazai kutatási hagyományok nyomdokain haladva Magyarország bekapcsolása a nemzetközi kutatásokba, a pszichedelikus terápiák és a potenciális hospice-adaptálások kutatása, valamint a külföldi kutatási eredmények hazai adaptálása;
- a klinikailag tesztelt és biztonságosnak bizonyult pszichedelikus terápiák távlati alkalmazása szakszerű, kontrollált körülmények között, és megfelelő szakmai fórumok bevonásával;
- az etnofarmakológia és etnobotanika tudományágak meghonosodásának elősegítése;
- a módosult tudatállapotok nem farmakológiai technikáinak tanulmányozása.
Napjaink kutatásai
Etnofarmakológia és etnobotanika
A gyógyszervizsgálatok és a laboratóriumi kutatások mellett fontos alternatív lehetőségeket biztosítanak az empirikus adatgyűjtésre a terepen folyó kutatások. A rituális szerhasználat vallásszociológiai vizsgálatát és a terepen folytatott antropológiai és etnofarmakológiai kutatásokat a laboratóriumi vizsgálatoknál ugyan kevésbé akadályozta a pszichedelikumok fél évszázaddal ezelőtt végbement stigmatizálása és kriminalizálása, az antropológusokat is befolyásolták azonban azok az ideologikus-politikai töltetű előítéletek, amelyek a pszichedelikumokat körülvették.
Több tízezer fős, a peyote esetében pedig negyedmilliós minták vannak, amelyek révén generációkon keresztül követhető ezeknek a szereknek a fiziológiai, mentális, spirituális és társadalmi hatása. A korábban említett észak-és dél-amerikai enteogén egyházak, a peyote-ot alkalmazó Native American Church és az ajahuaszkát használó brazíliai szinkretikus egyházak, elsősorban az Uniáo do Vegetál és a Santo Daime, páratlan megfigyelési lehetőséget kínálnak.
Ajahuaszkatradíciók
Elsősorban az ajahuaszkakutatásokra jellemző, hogy a pszichofarmakológiai vizsgálatok nemritkán összekapcsolódnak az antropológiai, etnobotanikai és különösen etnofarmakológiai kutatásokkal. Aki ilyen vizsgálatba kezd, azt előbb-utóbb mágnesként kezdi el vonzani az amazonasi indiánok vagy az ecuadori shuarok kozmológiája, különösen, ha alkalma van ajahuaszka-ceremóniákon is részt venni.
Az ajahuaszkafőzet – írják Bokorék -, amely „Peruban, Brazíliában, Kolumbiában és Ecuadorban […], hoasca, yagé, yajé vagy daime neveken is ismert, két növény keverékének forráspontközeli főzésével készül. Fő hatóanyagai a Banisteriopsis caapi inda kérgében található (J-karbolin-származék harmin és tetrahidroharminy és a Psychotria viridis cserje levelében található NyN-dimetil-triptamin (DMT) alkaloidák.”1 Az ajahuaszka kifejezés egy kéttagú kecsua szóösszetétel, amelyben az aya jelentése „lélek vagy ősök”, a wasca (huasca) értelme pedig valószínűsíthetően „inda”.
A különböző ajahuaszkatradíciók három rétegéről beszélhetünk. A legrégebbi az Amazonas medencéjében élő indiánok törzsi tradíciója. A mélyen a dzsungelbe hatoló mesztic favágók minden bizonnyal tőlük vették át az ajahuaszka rituális használatát, és ötvözték a saját szinkretikus, elsősorban katolikus alapú hiedelemrendszerükkel. Végül az ezredfordulón az aja-huaszkaceremóniák bekerültek a globalizáció véráramába.2
A mesztic ajahuaszkatradíciók közül a legelterjedtebb a vegetalismo hagyomány, elsősorban Peru Loreto régiójában. Eszerint az ajahuaszka egyike azoknak a „tanító növényeknek” (doctores), amelyek egyszerre közvetítenek misztikus és hétköznapi, például gyógyító tudást az emberek felé. Az ajahuaszka kiemelkedik a többi növény közül, mert „ő” teszi lehetővé, hogy a sámán (vegetalista, ayahuascero) megértse a növények, így a többi tanító növény nyelvét is.
Sámánok és brujók
A sámánizmus előtérbe kerülése a populáris kultúrában
A nyugati kultúra érdeklődését a sámánizmus iránt nagyban fokozták a II. világháború után Mircea Eliade, a híres román származású mitológus írásai. Eliadénak azonban nem volt jó véleménye a pszichedelikumokról. Nem tagadta ugyan, hogy egyes sámánkultúrák „hallucinogén hatású” növényeket használtak és használnak, ezt azonban a sámánizmus „elfajuló” jelenségének tekintette.
A pszichedelikus sámánizmus egzotikus intézményére a nagyközönség figyelmét az 1950-es évek végén egy amerikai bankár, a korábban már bemutatott Gordon Wasson hívta fel Life-riportjával, majd könyveivel. Roszak 1969-ben megjelent könyve, az Ellenkultúra születik nagy hangsúlyt helyezett a „neosámánizmusra”, a könyv utolsó fejezete teljes egészében ezzel foglalkozott. Roszak ebben (is) megérezte az idők szavát, a nyugati neo-sámánisztikus mozgalmak ugyanis csak jóval később, az 1970-80-as években szerveződtek meg.
Könyvében szembeállította egymással az olyan intézmények, mint „az állam, a vállalat, az egyetem vagy a párt hitelesítő autoritását” a „személyes vízió közvetlenségével”. Ez utóbbi, akárcsak a „régi mágia”, „képes volt megtalálni a szent jelenlétét egy fában, egy tóban, egy sziklában, egy totemben”.3 Az ellenkultúra „ösztönös vonzódása” a mágiához és a miszticizmushoz Roszak szerint abból a törekvéséből fakadt, hogy a modern társadalmat sújtó betegségek gyökeréig hatoljon le. így egyesülhetünk újra „létezésünk végső alapjával”, és „állíthatjuk vissza a közvetlen belső élmény autonómiáját”.4
Az ajahuaszka és a latin-amerikai enteogén egyházak
A rituális keretek között fogyasztott enteogének pozitív hatásai a pszichedelikus egyházak tagjaira
Az Uniáo do Vegetál (UDV) és a Santo Daime egyházakkal kapcsolatban – írják Bokorék – „az első tudományos eredményeket az 1990-es években a Hoasca Project nemzetközi tudományos konzorcium szállította szisztematikus pszichofarmakológiai és pszichológiai vizsgálatok révén”. A pilot-jellegű kutatás 15 UDV-tagra terjedt ki, és az „eredmények azt mutatták, hogy az ajahuaszka tartós fogyasztása a résztvevők életében pozitív viselkedés- és életmódbeli változásokhoz vezetett”.8 Több kutatási alany számolt be „az ajahuaszka használatát megelőzően fennálló alkohol- és egyéb függőségi problémáiról, melyek a szertartások előrehaladtával nyomtalanul eltűntek”.9
Halpernék két évtizeddel később a Santo Daime egyház 32 tagját vizsgálták meg, és hasonló eredményeket kaptak.10 Más kutatások ugyancsak az asszertivitás és az életöröm növekedéséről számoltak be,11 kevesebb szorongásos tünetről, a serdülők nagyobb magabiztosságáról, érzelmi érettségéről és kitartásáról,12 az agresszió csökkenéséről,13 a kreativitás növekedéséről.14 Addikciónak nyomát sem találták.15
Charles Grob és Marlene Dobkin de Rios az UDV-hez tartozó brazil tinédzsereket vizsgáltak. Az ajahuaszka semmilyen ártalmas hatását nem észlelték, ugyanakkor érzelmi érettséget és az agresszív késztetések csökkenését tapasztalták, valamint, hogy családjaikhoz erősebben kötődtek, mint az UDV-n kívüli kortársaik.16
A pszichometrikus tesztek alkalmazásával végzett vizsgálati eredmények szerint „az ajahuaszka akut hatása alatt lévők a reménytelenséghez és pánikhoz köthető állapotokra alacsonyabb értékeket adnak, viszont a szorongást (state- or trait-anxiety) mérő értéket az ajahuaszka az akut fázisban sem befolyásolta”.17 Hasonló pozitív eltérések jellemzik az addikció terén és más devianciamutatóknál a NAC tagjait is.
Addikciókezelés Takiwasiban
Bizonyos függőségek kezelésére az ajahuaszka megfelelő készítmény lehet.18 A legjobb eredményeket, 60%-on felüli gyógyulási arányt a Peruban, Tarapotóban 1992 óta működő Takiwasi Központ19 érte el Jacques Mabit francia pszichiáter vezetésével. Mabit egyformán járatos a nyugati pszichiátriában és a curanderismo-módszerekben. A gyógyítócentrumban nyugati terapeuták és indián vegetalisták működnek együtt.20 Takiwasi kapacitása sajnos korlátozott, az elmúlt két évtizedben mintegy 700 embert fogadtak 2-3 hetes terápiákra, egy részük idült függőbeteg volt. Az ajahuaszka mellett a vegetalismo-hagyománynak megfelelően más „tanító növényeket” is alkalmaznak.21
A szer hatásosságának leírására neurológiai és pszichológiai modellekkel többen is kísérletet tettek, egyelőre azonban még nem lehet áttörésről beszélni. „Az ajahuaszka esetleges működési mechanizmusát az addikció kezelésében […] még nem sikerült pontosan feltárni. Liester és Prickett szerint a főzet dopaminszint-csökkentő hatásának” tulajdoníthatók az eredmények, továbbá az ajahuaszkaélmény „traumafeloldó, és a transzcendens tartalmak átélése által is pozitívan hathat a függő betegekre”.22 Bokorék megkockáztatták: „Feltehetőleg az ajahuaszka erős szerotonerg hatása játszhat szerepet abban, hogy a beszámolók szerint általában nem történik (re)traumatizáció, és a negatív élmény mintegy »átfordul« pozitívba, utat nyitva a poszttraumás jellegű növekedéshez.”
Pszichoterápiás hatások
Az ajahuaszka használata – leszámítva az említett enteogén egyházak tagjait az amerikai kontinensen – a nyugati kultúrkörben illegális. A szerről való ismereteik kisebbrészt a nyugati underground ceremóniák résztvevőinek anonim kérdőíves vizsgálatain, nagyobbrészt pedig terepmunkán gyűjtött fizikai állapotfelméréseken, mélyinterjúkon és pszichológiai teszteken alapulnak. Bokorék a következő modellt állították fel az ajahuaszka pszichológiai hatására:
Az élmény során lebomlanak és láthatóvá válnak az énvédelmi mechanizmusok, megnyitva az utat az elfojtott pszichés tartalmak előtt, hogy azok beáramoljanak a tudatba, segítve a résztvevőket megérteni hibás gondolkodási, érzelmi és viselkedési mintáikat. E mintákat okozó traumatizáló élmények érzelmi kioltódása, illetve a gyakran új mintaként megélt, addig ismeretlen érzelmi állapotok és gondolkodási sémák időleges átélése pedig lehetőséget nyújt a minták későbbi megváltoztatására.
[…] az élmény során tapasztalható dekondicionációs, majd reintegrációs szakaszok egymásutánisága speciális, „védett” regressziót tesz lehetővé, amely lehetőséget nyújt bizonyos kognitív struktúrák (egyéni fogalmi hálók, mal-adaptatív sémák stb.) megváltoztatására. A folyamat – bizonyos szempontból – hasonlóságot mutat a rogersi szemléletben természetes fejlődési potenciálként említett jelenséggel.23
Ez a „természetes fejlődési potenciál”, vagy annak valamilyen fogalmi megfelelője, megtalálható Jungnál az individuáció folyamatában, és számos más pszichológiai modellben, amelyek azt implikálják, hogy felszabadíthatók a lelki működések olyan természetes mintázatai, amelyeket a kedvezőtlen szocializáció és az egyén későbbi mentális beidegződései leblokkolnak, és valamifajta kényszerzubbonyként korlátoznak.
Az élmények integrációját „legkönnyebben pszichoterápiával és erre megfelelően képzett szakember igénybevételével lehet segíteni”. A jelenlegi jogi tiltás azonban nem teszi lehetővé, hogy a terapeuta – hacsak nem vállalja az illegalitásból eredő kockázatokat – ott legyen a helyszínen, így csupán utólag történhet meg az élmény hagyományos pszichoterápiás feldolgozása.24 Az illegalitás megakadályozza az ajahuaszkaterápiában járatos szakemberek kiképzését is, ezért ma még alig vannak olyanok, „akik otthonosan mozognak az ilyen élmények világában. így, miközben évről évre egyre nő az ajahuaszka-szertartásokon részt vevő laikus személyek száma, a tudományos kutatások fellendítése mellett a szakemberek edukációja is kritikus fontosságúvá kezd válni.”
Bokorék végső konklúziója, hogy egyfelől az illegális, underground ajahuaszkafogyasztás láthatóan terjed a nyugati országokban, másfelől, annak ellenére, hogy „az ayahuascáról összegyűlt eddigi ismereteink alapján feltehetően terápiás potenciálú szerrel állunk szemben. […] A jogi korlátozások, a kutatások kis száma és a szakemberek körében tapasztalt információhiány miatt […] félő, hogy ezek a terápiás lehetőségek kiaknázatlanok maradnak”.
Rekreációs céllal ne!
Az ajahuaszka rekreációs célú fogyasztásával kacérkodók számára intő jel, hogy a vegetalismo hívei a főzet által kiváltott mentális állapotra a trabajo (munka) kifejezést használják. A főzetnek ugyanis vannak mind fizikai, mind pedig mentális veszélyei. Az ajahuaszka – figyelmeztet Jim DeKorne etnobotanista Psychedelic Shamanism (Pszichedelikus sámánizmus) című könyvében – „a legkevésbé sem rekreációs drog. Rendkívül potens hallucinogén, amelyet senkinek nem volna szabad óvatlanul fogyasztani, vagy anélkül, hogy tisztában volna testi hatásaival.”25
James Callaway pedig azt hangsúlyozza, hogy – akárcsak a többi pszichedelikum esetében – „az ajahuaszka keverése a szelektív szerotoninújrafelvétel-gátló gyógyszerekkel, amelyek közül a Prozac a legismertebb, veszélyes, adott esetben fatális reakciókat válthat ki”.26 Ezeknek a fizikai mellékhatásoknak az elkerülése a legegyszerűbb egy minimum 12 órás, de optimális esetben akár 10 napos böjttel, diétával. A vegetalista sámán erre rendkívüli figyelmet fordít.
Az ajahuaszka a globalizáció véráramában
Az ajahuaszkát, mint említettük, az Amazonas menti természeti népek fedezték fel. Ez komoly farmakobotanikai ismeretekről tanúskodik, hiszen két növényből álló főzetről van szó, amit empirikusan, próba szerencse módszerrel kikísérletezni szinte reménytelen vállalkozás. A főzet az indiánoktól került át a meszticekhez, akik a brazíliai szinkretikus egyházak, a Santo Daime, az UDV és a Barquinha vallási szertartásaiban az ajahuaszkát rituálisan, szentségként fogyasztják.27 Az ajahuaszka-egyházak az ezredfordulón tűntek fel Észak-Amerikában és Európában, történetük azonban jó száz évvel korábbra, a 19. század végére nyúlik vissza. Az Amerikai Legfelső Bíróság végzése szerint az UDV tagjai rituális keretek között legálisan használhatják az ajahuaszkát az Egyesült Államok területén is.
Az ezredfordulón az ajahuaszkatradíciók autentikus és kevésbé autentikus változatai, mint annyi más helyi kultúra szerte a világon, bekerültek a globalizáció véráramába. Ma már több tucat ajahuaszkaüdülő kínálja Közép- és Dél-Amerikában napi 50-200 dolláros áron szolgáltatásait elsősorban a spirituális érdeklődésű turisták, kisebb számban pedig a függőségüktől megszabadulni akarók számára. Nem csupán a pszichedelikus szakírók, hanem a National Geographic} vagy éppen a népszerű női magazinok, mint az Elle vagy a Marie-Claire is közöltek – magyar nyelven is – cikkeket az ajahuaszkaturizmusról és az ajahuaszka-szertartásokról. Az ajahuaszka-turisták az elmúlt évtizedben ennek köszönhetően szinte özönlenek Amazóniába, sajnálatos módon azonban nem csupán hiteles ayahuascerókkal sámánokkal találkoznak, hanem szélhámosokkal és kuruzslókkal is.
De megindult az ajahuaszkaceremóniák exportja, Amazóniából a nyugati világba történő kiáramlása is. Eltérő szakmai és emberi kvalitású ajahuaszkagyógyítók járják a világot, és tartanak szertartásokat különböző nyugati országokban. Ugyanakkor „egyre nő a számuk azoknak az európaiaknak […], akik személyes motivációból indíttatva önként vállalnak tanítványi képzést valamelyik tradícióban, majd visszatérve Európába, »underground« módon tartanak szertartásokat: sok esetben őszinte meggyőződésből gyógyító szándékkal vagy pszichoterápiás céllal”.
A jogi szabályozás, akárcsak a többi pszichedelikum esetében, itt is diszfunkcionális, inkább ront, semmint javít a helyzeten. A nem rekreációs célú szerhasználatokat, terápiákat, spirituális eseményeket és kutatásokat jelentős mértékben akadályozza, miközben a felelőtlen rekreációs szerhasználatra csupán minimális hatást tud kifejteni.
Az ajahuaszka-szubkultúra ritualizált jellege
Ha az ajahuaszkakultuszt más pszichedelikus szubkultúrákhoz, például az MDMA- vagy az LSD-fogyasztókéhoz hasonlítjuk, szembeötlő annak szakralizárt, ritualizált jellege. A szintetikus pszichedelikumokkal szemben az ajahuaszka fogyasztása a szinkretista és a még régebbi, indián törzsi tradíciókhoz kapcsolódik. A résztvevők a vegetalismo-hagyományoknak megfelelően sokszor megszemélyesítik az ajahuaszkát, és – akárcsak a népi vallásosság különböző formáiban a szentekhez – imádkoznak hozzá, könyörögnek neki: másrészt az is „gyakori, hogy a résztvevők előre meghatározott szándékkal érkeznek az ajahuaszka-szertartásra: gyógyítás-, útmutatás- és tanításkérés, vagy válasz keresése a résztvevőt foglalkoztató kérdésre. Ezek a szándékok részint meghatározzák az élményben felmerülő tudattartalmakat, részint pedig értelmezési keretet nyújtanak az élmény későbbi feldolgozásához.”28
Horgán így írta le annak az ajahuaszkaceremóniának a bevezető szertartását, amelynek során az előző részben bemutatott víziókban volt része: Tony, az egyik kísérő meggyújtott egy kisebb fadarabot, és körbefüstölte vele a helyet, és a résztvevőket is. „A megtisztításért” – mondta zavart mosollyal.29 Ezután „egy színes szálakból szőtt kötelet vett a kezébe, mint mondta, a kötél a csoportunk egységét szimbolizálja. Mindegyikünknek egy csomót kellett kötnie a kötélre, és közben valamit mondania. Másnap reggel majd kioldjuk a csomókat, és ismét megosztjuk egymással a gondolatainkat.”30 Maga a szertartás éjjel megy végbe, ha az időjárási viszonyok megengedik, a szabad ég alatt.
Az ajahuaszka-szubkultúrának ma már saját zeneirodalma van. A zene és a dzsungel hangjai (hangfelvételekről) adják a háttérzajokat az utazáshoz, amit akár egy óriási sámándob mennydörgésszerű dübörgése, szuggesztív hatású csörgők hangja, valamint az ayahuascero éneke is kiegészíthet az utazás bizonyos szakaszaiban.
A főzetből alkalmazott kezdő mennyiség 1-1,5 dl. A ceremónia vezetői 1-1,5 óra múltán megkérdezik a résztvevőket, hogy érzik magukat, hol járnak, és ha az illető igényli, felajánlanak neki fél deci boostert, rásegítő adagot. A főzet bíborbarna színű, rendkívül rossz ízű, és az utazás folyamán szinte mindenkinél többször is erős hányást, ritkábban hasmenést okoz.
Gyógyszerkutatások
A pszichedelikumok hatásossága és költséghatékonysága
A gyógyszergyártók nem mindig tiszta kezű világa, amely az 1940-es évek végén akaratlanul is kiszabadította a szellemet a palackból, és széles körben elérhetővé tette a pszichedelikumokat, ma már ellenérdekelt ezeknek a pszichotrop vegyületeknek a kutatásában. Nem lehet belőlük napi adagot felírni, mivel gyorsan kialakul a tolerancia, vagy, mint például az ajahuaszka esetében, egyenesen a negatív tolerancia, vagyis ugyanazon pszichotrop hatás eléréséhez egyre kisebb adagok elegendőek. Ráadásul nem indokolt napi rendszerességgel szedni őket. Terápiás hatásosságuk alapja ugyanis nem biológiai-medikális, hanem inkább pszichoterápiás-mentális: a spirituális-transzcendens víziók kiváltása, az élmények pszichoterápiával történő feldolgozása, a szorongás csökkentése, az énhatárok átjárhatóvá tétele, a társkapcsolati bizalom erősítése.
A kvázimisztikus pszichedelikus élmény és a vallási élmény mint módosult tudatállapot
Módosult tudatállapotok és vallási rituálék
Talán nem kapott eddig kellő figyelmet az a tény, hogy a vallási-spirituális élmények feltételezik az éber-normál tudatállapottól való eltávolodást, azaz valamilyen módosult tudatállapot elérését. A módosult tudatállapotokba sok minden beletartozik; legáltalánosabb meghatározásuk: ideiglenes változás „a szubjektív élmény általános mintázatában, melynek időtartama alatt az alany úgy érzi, hogy elmebeli működése határozottan eltér megszokott éber tudatállapotának bizonyos általános jellemzőitől.1
A legismertebb módosult tudatállapotok: az álom, az irányított álom (lucid dreaming), a hipnózis, a meditáció, a hallucinációk és a transzállapotok, a testen kívüli, valamint a halálközeli élmények. A változást okozó hatás szerint csoportosítva lehetnek „önmaguktól, illetve betegségek által kiváltódóak, vagy szándékosan (például fiziológiailag, pszichológiailag, farmakológiailag) kiváltottak. Az előidéző technikák pedig többek között ingermegvonáson, túlingerlésen, az ingerek ismétlésén, testi változásokon, légzésmódokon vagy pszichoaktív szerek használatán alapulhatnak” – foglalta össze Móró Levente a pszichedelikus szereket használó egyházakról írt tanulmányában.2
A módosult tudatállapotok két szempontból is elválaszthatatlanok a vallásoktól. Egyfelől, a vallási eszmerendszerek, gyakorlatok és intézmények ősforrásai minden vallás esetében az ember által önmagáról és a többi létezőről alkotott víziók, misztikus és költői látomások, amelyek vélhetően módosult tudatállapotok eredményei. Másfelől, jellemző módon, egyfajta enyhébb módosult tudatállapotot tételez fel és idéz elő a kész, kialakult vallások gyakorlata is, például egy „átlagos” (ha szabad itt ezt a szót használni) katolikus mise vagy egy protestáns istentisztelet is. Feltételezve, hogy az nem csupán intellektuális vagy formális időtöltést jelent. Ezért nem csoda, hogy – Mórót idézve – a legtöbb szakrális helyre és vallásos összejövetelre jellemzőek a módosult tudatállapotot előhívó ingerek és helyzetek: „Aranycsillogás, szentek arcképei, zene, tágas tér, tömeg, kántálás, ima, térdelő testhelyzet, füst, illatok, félhomály, misztika, mozgássorozatok, társas szerepek és így tovább.”3
A vallásos rituálék és aktusok során létrejövő módosult tudatállapotok látványos formában nyilvánulhatnak meg. A természeti népeknél például a révületbe eső varázsló vagy sámán jellegzetes alakjában, a nyugati kultúrkörben pedig a pünkösdista, karizmatikus kisegyházak szertartásain gyakran megfigyelhető a glosszolália, azaz „nyelveken szólás” (értelmetlen szótagokból álló, de folyékony beszédimitálás), a kézrátétel hatására bekövetkező, esetleg rángatózással járó csodás gyógyulások, az átszellemült elragadtatás önkívületi állapota (eksztázis) és más hasonlók.
A „vallásos élmény” – mint William James nevezi a spirituális-transzcendens fantáziák, érzések, kognitív tartalmak együttesét – tehát gyakorta feltételez valamilyen módosult tudatállapotot. Megkockáztatom, hogy a vallásos rituálék egyik funkciója nem más, mint ennek a különleges tudatállapotnak az előidézése.4A módosult tudatállapotok elérését célzó különféle technikák (például ima, meditáció, böjtölés, kántálás, transztánc, dobolás, izzasztókunyhó és egyebek) a vallási tradíciók lényegi részét képezik, kultúrától és kortól függő nagy változatossággal.
E módszerek, valamint az adott vallást jellemző hiedelemrendszerek elsajátítása és gyakorlása útján az „átlagos” hívő is erőteljes, mély vallási élményekhez juthat, erre fogékony alanyoknál pedig az észlelési, kognitív és érzelmi folyamatok radikális átalakulása révén misztikus élmények lépnek fel. A misztikus élmények a vallásos tapasztalatok legintenzívebb fokozatai, kortól és kultúrától függetlenül minden kultusz kivételes státust biztosít nekik, szent révületként, profetikus látomásként, epifániaként, isteni megnyilatkozásként tekint rájuk.
Az enteogén egyházak pozitív példája
Ha elfogadjuk, hogy a vallási élmények az esetek túlnyomó többségében egyfajta módosult tudatállapotot jelentenek, akkor azt is be kell látni, hogy a vallásos élményhez szükséges módosult tudatállapotok „mesterséges” előidézésére a legradikálisabb eszközt a pszichedelikumok rituális környezetben történő fogyasztása kínálja. Annál is inkább igaz ez, mivel a pszichedelikumok rituális kontextuson kívül is meglepően gyakran hívnak elő transzcendens-spirituális fantáziákat és lelki tartalmakat. Erre a tulajdonságra utalva nevezik a pszichedelikumokat enteogéneknek* azaz a „belső istent előhívó” szereknek.6 (*enteogén: A kifejezés a görög en („benn”) és theosz („isten”) szavakból, valamint a francia -géné („valamit létrehozó”) képző azonos jelentésű angol változatából, a -gen-ből összeállított angol neologizmus magyar átvétele. (A francia képző a ,,-genész” [„született”, „létrehozott”] görög képző átvétele, félreértett jelentéssel.)5)
A szerhasználók beszámolói szerint a pszichedelikumok használatának egyik indítéka, hogy segítségükkel az adott személy a misztikus-vallási élményekhez hasonló tudatállapotot próbál meg elérni.7 Az Istennel, istenekkel, a világ valamilyen transzcendensnek elképzelt lényegével való találkozás feltétele azonban a fizikai, érzelmi és szociális szempontból egyformán biztonságos, lehetőleg csoportos környezet kialakítása. A pszichedelikus terápiák és önismereti „utazások” során erre már az 1960-as évek elejétől kezdve tudatosan törekedtek terapeuták, művészek, és olykor a mainstream ellenkultúra képviselői, a hippik is. Lényegében ez jellemezte Leary „ajánlásait” is.
Ám miközben ez a fajta védett környezet napjaink illegalitásba kényszerült „pszichonautái”8 számára sajnálatos módon legtöbbször hiányzik, az enteogén egyházak rituáléi és közösségei ideális feltételeket biztosítanak mind a transzcendens-spirituális élménytartalmak megjelenéséhez, mind pedig feldolgozásukhoz, integrálásukhoz. A történelem folyamán kultúrák változatos sokasága élt hallucinogén hatású növényekkel, szinte minden esetben rituális kontextusban. Az etnobotanika és etnofarmakológia számos ilyen használatot dokumentált és tár fel napjainkban is, elsősorban Dél- és Közép-Amerikában, például a peyote-hoz és a mexikói pszilocibingombák-hoz („varázsgombákhoz”) kapcsolódó rituálékat a prekolumbiánus időktől egészen napjainkig. Az aztékok szakrális szerként fogyasztották a mexikói lophophora williamsii (vagy Anhalonium lewinii) kaktuszból kinyert peyote-ot.9 A varázsgombákat, például a psilocybe mexicanát, Mexikó egyes részein a mazaték curanderók, népi gyógyítók alkalmazzák szinkretikus vallási rítusokban. Az aztékok teonanácatl vagyis „isteni gomba” elnevezéssel utaltak rájuk. Ez volt az a gomba, amelyet Gordon Wasson Doha Sabina jóvoltából megkóstolhatott.
A peyote-ot fogyasztják a Native American Church tagjai is, akiknek ez 1980 óta az Amerikai Legfelső Bíróság döntése folytán törvény által biztosított joguk. Két évtizeddel később a Legfelső Bíróság egy másik döntése az ajahuaszkát nyilvánította jogi szempontból pszichoaktív szentséggé, így 2001 óta törvényesen használhatja az Egyesült Államokban két brazíliai eredetű szinkretista egyház, az Uniáo do Vegetál és a Santo Daime. Az ajahuaszkafőzet – a peyote-ot leszámítva – vallási kontextusban ma a legszélesebb körben használt hallucinogén anyag. Eredendően az Amazonas-medencében élő indián törzsek rituális itala, az ezredfordulótól kezdődően pedig népszerű underground pszichedelikum. Összegezve: miközben a nyugati ember számára az enteogének immáron fél évszázada tiltott gyümölcsöt jelentenek, az észak-amerikai indiánok és a dél-amerikai meszticek ilyen jellegű egyházait nem csupán Dél-Amerikában, hanem az Egyesült Államokban is legálissá tették.
Az enteogének által kiváltott élményállapot
A pszichedelikus élményt gyakran hasonlítják az álomhoz, valamint a hallucinációhoz. Míg az első hasonlat megvilágosító erejű, a második annál kevésbé az. A pszichedelikus víziók mentális szerveződése csakugyan emlékeztet az álomra: lelki rezdüléseink, gondolataink, emlékeink, érzéseink, fantáziáink saját életre kelnek, mintha tőlünk független létezési módra tennének szert, általában képekké alakulnak. A hallucinogének által kiváltott víziók azonban összefüggőbbek, valamint színesebbek és elevenebbek, mint álmaink, továbbá az „utazó” meglehetősen pontosan emlékezik átélt vízióira. A gyakorlott pszichonauta arra is képes, hogy – a lucid dreamerekhez hasonlóan – bizonyos mértékig irányítsa látomásait.
Annyit egyébként meg kell jegyezni, hogy az orvosi-addiktológiai szakirodalom helytelenül aposztrofálja hallucinogén szereknek a pszichedelikumokat. A pszichotikus hallucinációja kaotikus, szervezetlen, szorongással telített élmény. A pszichedelikus tapasztalat – ideális esetben – rendelkezik valamilyen mintázattal, és elősegítheti a pszichonauta számára, hogy integráltabb állapotba kerülhessen, mint az utazás előtt volt.
Már idézett tanulmányában Móró megjegyezte, hogy fenomenológiai szempontból, vagyis pusztán az adott személy által átélt élményeket vizsgálva „az enteogének segítségével megélhető, közvetlen misztikus élmény sem céljában, sem mélységében” nem különbözik „az általánosan elfogadott, »szermentes« technikákkal előidézhető vallásos tapasztalásoktól”.10 Ez minden bizonnyal így van, a kérdés ennél mégis bonyolultabb. Egyfelől kétségtelen tény, hogy ezek a szerek nemritkán a misztikus állapotokhoz vagy vallásos és művészi elragadtatásokhoz hasonló élményeket váltanak ki használóikból, „vihetnek spirituális dimenziókba, és adhatnak spirituális érzelmeket, érzeteket a fogyasztóknak”.11Másfelől azonban számos szerző kétségbe vonja a pszichedelikumok által kiváltott élmény és a meditáció útján vagy más módon elért misztikus élmények egyenértékű voltát.
Úgy vélem, hogy a felek részben elbeszélnek egymás mellett. A pszichedelikumok hívei többnyire csupán az élményről beszélnek, és hajlamosak negligálni az integráció problémáit. Az ellenzők viszont azt tartják szem előtt, hogy milyen hatással van az élmény az adott személy spirituális fejlődésére hosszú távon. Egyelőre, hogy jelezzem a hasonlóságot a pszichedelikus és a spontán módon keletkező transzcendens-vallási élmények között, ugyanakkor meg is különböztessem a drogok által kiváltott spirituális tapasztalatokat apar excellence, vagyis a hagyományos értelemben vett vallási-spirituális élményektől, a szakirodalomban nem teljesen ismeretlen „kvázi-misztikus” jelzőt használom.12
Erőállatok és vezető szellemek – az önszuggesztió lehetséges hatása
A kvázimisztikus pszichedelikus élmény megragadásának nehézségeit azok a szerzők – így James, Huxley, Watts, Huston Smith, Stanislav Grof – is hangsúlyozni szokták, akiktől a legpontosabb leírások származnak. Noha hangulatilag jól azonosítható, tartalmi szempontból rendkívül változatos kognitív és érzelmi mintázatokról van szó. Bokorék erre így utalnak:
Az ajahuaszka orális elfogyasztása körülbelül fél óra lappangási idő után fokozatosan beálló, intenzív tudatmódosulást idéz elő, ami körülbelül 3-5 óráig tart. Az élmény során radikálisan változhatnak a perceptuális folyamatok, a tér- és időérzékelés, a realitásról alkotott elképzelések, a kognitív folyamatok és az érzelmi mintázatok. Gyakoriak a lenyűgöző vizuális élmények, az „ajahuaszkavilág” jellegzetes elemei: a kulturális antropológia sámáni irodalmából ismert erőállatok, vezető szellemek, trópusi motívumok, geometriai minták.13
Fel kell hívnunk a figyelmet az önszuggesztió lehetséges szerepére is. „Figyelembe véve a pszichedelikus élmény hatalmas erejét, nagy az esélye az elvárási és a placebohatások érvényesülésének” – állapítja meg Walsh és Grobe.14 Részben ezzel függhet össze, hogy az ajahuaszka gyakran vált ki az Amazonas medencéjében élő indiánok kozmológiájába illő víziókat, különösen akkor, ha a ceremónia résztvevői kvázirituális kereteket hoznak létre, és a mexikói varázsgombák is gyakran idéznek elő az inka és az azték építészetből ismert vizuális formákat. Úgy vélem, ezeket az eltérő élményeket elsősorban a set, az utazó beállítódása, nem pedig a szerek eltérő kémiai hatása hozza létre.