Quantcast
Channel: pszichedelikum.hu
Viewing all articles
Browse latest Browse all 314

Szívható növényi DMT

$
0
0

A(z) Szívható növényi DMT cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Szívható növényi DMT

Az elmúlt ötszáz évben a nyugati kultúra elnyomta a testetlen értelmes lények gondolatát -a szellem jelenlétét és valóságát Fél perc a DMT-villanásban, és ez többé nem lesz kérdés.1

A szívható DMT különösen hatékony válfaját lehet nyerni a Phalaris arundinacea nevű fűféleségból. (Ez valószínűleg az egyéb DMT-tartalmú növényekre is érvényes, amelyek tucatjait határozták meg nemrég, s egyre többet fedeznek fel).2 Ezt a felfedezést egy hónappal azután tettem, hogy befejeztem e könyv kéziratát, és elküldtem a kiadóhoz. Elhatároztam, hogy kiegészítésként hozzáírom ezt a fejezetet. Legjobb tudomásom szerint nyomtatott formában eddig még soha nem közölték ezeket az információkat, noha nem állítom, hogy én lennék az első felfedező.
Mint sok más felfedezés, ez is szinte a véletlen műve. Két összenyomott kapszulányi Phalaris kivonatot akartam az ayahuasca-analóghoz előkészíteni. (Lásd a kivonatokról szóló fejezetet arról, hogy miképpen készíthetünk a Phalaris-fűből kivonatot). Az anyagot egy pálinkáspohárba helyeztem, amelyben alkohol volt, hogy visszaoldjam a
kivonatot. Miután a tört zselatindarabokat eltávolítottam, félretettem a poharat, és elfelejtkeztem róla. Persze, az
alkohol hamar elpárolgott, s valami kátrányszerű lepedék maradt hátra. Ezt hetekig elölhagytam. Egyszer majdnem kidobtam, azután egy hirtelen ötletem támadt: mi lenne, ha megpróbálnám elszívni?

Ennek megfelelően ismét feloldottam a kátrányt alkoholban, és egy csipet oreganót adtam hozzá, hogy legyen mivel szívni. Az alkohol elpárolgása után nagyon kevés (250 mg-ra becsültem) Phalaris-szal átitatott anyag maradt vissza. Ezt több napig állni hagytam és nem vártam, hogy a keverék még szívhatóan pszichoaktív lesz. (Ha az lenne, már hallottam volna róla, nemde?) Képzelje el az olvasó, hogy meglepődtem, amikor egy igen alkalmi helyen és beállításban (koradélután a hálószobában) egyetlen belégzés után elmémet azonnal agyi hurrikán sodorta el gyorsan pulzáló fehér fénybe. Szerencsére tudtam, milyen a DMT-villanás, ezért nem ért tökéletesen váratlanul. Naplóm következő oldalai mesélik végig a történetet:

Naplójegyzet, 1993. okt. 1.

Tegnap délután szívtam egy kis oreganót, amit kb. 50 mg Phalaris-kivonatba mártottam, és az alkoholt hagytam róla elpárologni. Ez abból az anyagból készült, amit R. készített, hogy később harmala-kivonattal vegyítve ayahuasca-analógként alkalmazzuk. Az eredmény nagyon erős DMT-trip volt – egyenrangú az injekcióban kapott DMT- élménnyel, amit tavaly januárban az új-mexikói egyetemen próbáltam ki, noha ezúttal nem láttam lényeket.
Egyre csak McKenna szavai jutnak az eszembe: “Az újdonság időben érkezik.” Ennek félelmetes implikációi vannak: adott egy természetes DMT-forrás, talán a bolygó legerősebb hallucinogénja, amit bárki termeszthet az udvarán, és elkészíthet a konyhájában! A DMT a képzelet birodalmának egyik kulcsa, nem való mindenkinek. Ha mindenhol elérhető lesz, valószínűleg előfordul majd az is, hogy az emberek nem tudják kezelni a hatást, éppen ezért biztos, hogy rossz lesz a sajtója. Ugyanakkor katalizálhatja az emberi tudat kvantumugrását – amelyre minél hamarabb szüksége lenne fajunknak és bolygónknak.

Naplójegyzet, 1993. október 4.

A DMT-élménnyel járó félelem valami olyan, ami felülmúlja az akaratot – létezik, s szembe kell néznünk vele. Nem volt még annyiszor ilyen élményem, hogy megtudjam, vajon lehetséges-e túllépni a félelmen. Még Grade és Zarkov is azt mondják: “mindig kissé szorongunk, mielőtt DMT-t szívnánk…”

Érzéseim azt súgják, hogy a test, illetve a test tudata (kabbalisztikus héber nyelven: nefes) az, ami a rettegés állapotába kerül, s a tudat magasabb szintjei ezt igen nehezen tudják csak legyőzni. Az a tény, hogy a DMT már létezik a testben (említésre méltó, hogy a tobozmirigyben), továbbá, hogy a DMT villanásnak igen sok köze van a halálközeli állapothoz, azt sugallja, hogy a DMT normális feladata az, hogy az élet és a halál közötti, vagyis az élet és a képzeleti világ közötti átmenetet biztosítsa. Valóban “kis halálnak” tűnik, amikor az ember ezt szívja:
“Teljes hatású adaggal (pl. kb. 25 mg) olyan bizarr az élmény, hogy a tapasztalatlan ember azt hiheti, hogy meghalt, vagy haldoklik, különösen, ha a test tudata is elvész.”3

Naplójegyzet, 1993. okt. 16.

S. és én szívtunk egy pipányit a “tantrikus slukkerből”, amit magam csináltam. (Egy üstből két szár – mindketten ugyanakkor lélegzünk be.) Hihetetlenül erős trip – ezzel az új anyaggal talán eddig a legerősebb. Mély lélegzeteket vettem, hogy vele tudjak áramolni.

Naplójegyzet, 1993. okt. 27.

Tömény Phalaris-kivonatot szívtam: körülbelül 50 mg-ot slukkonként. Csodálatos trip volt, azt hiszem, hogy elájultam. Nem tudtam követni az időt. Újra és újra azt kérdeztem magamtól: hol vagyok? Azt hittem, hogy a hálószobában vagyok, aztán kiderült, hogy mégis az irodában. Ez teljesen összezavart, de jónéhányszor előfordult még az, hogy elfeledkeztem térbeli és időbeli helyzetemről.

Van egy gyönyörű szójáték/mantra: The third I is we. (Nagyjából: A mi a harmadik szem/ személy).
Magamat és S.-t uralkodónak láttam. Lehet, hogy hinduk voltunk, de egyiptomi beütéssel. S. jobbján ültem, egy kicsit lejjebb, noha valahogyan “egyenlőek” voltunk. Ezek vagyunk “mi” a létezés valamelyik magasabb szintjén. Valószínűleg sok mindent elfelejtettem, mivel az élmény álomszerű volt, de egészen biztos, hogy “valahol máshol” jártam.

Naplójegyzet, 1993. okt. 28.

Furcsa, megváltoztatott tudatállapotban ébredtem. Még most is érzem. Az biztos, hogy a lelkem valami erőteljes változáson megy át.

Naplójegyzet 1993. okt. 29.

Ez volt eddig a legkeményebb trip. Örülök, hogy S. velem volt, majdnem elájultam. A hirtelen gyors belégzés miatt zsibbadó végtagokkal jöttem ki belőle. Az energia és a fény bezúdulása olyan intenzív volt, hogy teljesen meglepett, alig tudtam megőrizni ép elmém. Beletelik egy kis időbe, amíg ilyet szívok megint. Félelmetes!
Nagyon sokat kellene dolgozni azon, hogy meghatározzuk, hogyan is lehet megfelelően használni ezt az anyagot. Ez a lehető legszubjektívebb élmény, és mint minden pszichedélikus anyag, oda viszi az embert, ahol éppen tart. (Hová máshová vinné?) S. még nem ijedt meg, s fénylényekkel találkozik – persze neki volt halálközeli élménye is. Én csak az erős fehér fényt látom, s azzal kísérletezem, hogy a félelem ne söpörjön le a lábamról. Több belső munkát kell végeznem, hogy megint felkészüljek rá. Intuícióim azt súgják, hogy a mozgás és a légzés az a két terület, amelyet fel kell térképezni ahhoz, hogy az anyag használatához sámáni keretet alkossunk.

A DMT az emberi metabolizmus normális része (megállapították, hogy a tobozmirigy, azaz a “harmadik szem” termeli), s testileg nem minősül károsnak, de nehéz ezt elhinni abban a pillanatban, amikor átszikrázik a szinapszisokon. Hirtelen és erős a kezdés – a hatás pedig azonnal érezhető, még mielőtt kilélegzünk. Álljunk ellen annak a késztetésnek, hogy ellenálljunk, áramoljunk az élménnyel, lélegezzünk vele. Képzeljük azt, hogy zen meditációt végzünk a Hirosimai robbanás közepén.
Segít, hogy tudjuk: nem tart sokáig. Tíz percen belül lecseng.

Az összehasonlítás kedvéért

Az LSD akárhogyan is, de mesterséges anyag, amit egy professzor szintetizált egy laboratóriumban. Olyan drog, amit jelenleg bonyolult technológiával állítanak elő és a dealerek földalatti hierarchiáján keresztül szerezhető be. Ezért az LSD par excellence a mai fogyasztói társadalom pszichedelikuma. Minden várható jó hatása ellenére a toxikus és haldokló techno-gazdasági rendszer terméke. Ugyanez érvényes a többi nagybetűs rövidítéssel jelölt hallucinogénre is, mint amilyen a PCP, az MDMA, a 2-CB, stb.

Az ayahuasca, ami őserdei növények kivonata, az amazonasi sámán drogja. A hagyományok szerint olyan emberek használják, akik a miénktől egészen eltérő környezetben élnek. Nem a mi kultúránkból nőtt ki, s érthető, ha bizonyos emberek szerint erőltetett az átplántálása. A mai nyugati emberek nem fogadják el egykönnyen a növényi tanító fogalmát, s a kivonatok szigorú szomatikus mellékhatásaival sem barátkoznak meg.

A Phalaris-ből nyerhető DMT teljesen új felfedezés. A növény olyan ayahuasca analóg, mely természetes formában tartalmazza a DMT-t és az 5-MeO-DMT-t, és a sarkvidékeken kívül bárhol termeszthető. Nincsenek szomatikus mellékhatásai, (pl.: émelygés és hányás), s a kivonat előállítása nem függ bonyolult laboratóriumi folyamatoktól, felszereléstől vagy tudástól; beszerzéséhez nem szükséges a profitcsináló monopolisztikus árusokra támaszkodni. Gyorsan hat, túl intenzív, és gyorsan múlik: pontosan úgy működik, ahogy élünk. Itt van előttünk első ízben, Fejlett Technológiától, Drogüzér Kapitalizmustól, Kulturális Szokatlanságtól és Szomatikus Panaszoktól mentesen a legerősebb ismert enteogén. Bárki ingyen hozzájuthat, aki hajlandó vállalni a gondot, amit a növény termesztése és a feldolgozása jelent. (Mivel a Phalaris megjelenésre a ház előtti gyepre emlékeztet, kibújik minden tiltó törvény hatálya alól.)

Figyelembe véve eme váratlan ajándék történelmi kontextusát, nehéz lenne másképpen tekinteni rá, mint a tudat kvantumugrásához kívánatos potenciális katalizátorra. Mindez nem kevesebb, mint egy, a képzelet birodalmából érkező kihívás, mely az emberi evolúció következő lépésének megtételére szólít fel. Az erő kísérjen utunkon: ne éljünk vissza a fénnyel!

Ezen a területen még sok kutatást kell végezni. Nyilván nagyon sok függ minden fajtától, és variációitól, mint ahogy az egyes növények közötti különbségtől is. Például a Desmanthus illinoensis gyökérkérgéből készített kivonat csupán küszöbjelenségeket hozott létre, Shulgin kategóriái szerint plusz egyet. Különös figyelemmel kell kidolgozni bármilyen DMT-tartalmú növény alkaloidjainak kivonására a legjobb módszert. A nem kívánt keverékalkaloidokat is számításba kell vennünk (mint pl az Arundo donax esetében).

Kiegészítő jegyzet

Miután e könyvet már kinyomtatták, egy svájci gyógyszergyár teljes vegytani analízis alá vetette a Phalaris arundinacea növényt, amivel kísérleteztem. A legfontosabb alkaloid az 5-MeO-DMT, a DMT közeli analógja. A Phalaris arundinacea híres arról, hogy igen változékony a triptamin-alkaloid tartalma – egyes variációkban 5-MeO-DMT van, másokban DMT, van olyan is, amiben mindkettő, vagy egyik sem! Igen jelentősek a két anyag szubjektív különbségei: a DMT vizuális jellege erős, sokszínű, az 5-MeO-DMT erőteljesebb, de kevésbé vizuális. Aki már kóstolta őket, nem tévesztené össze e két hallucinogént. Egy barátom az 5-MeO- DMT-t az Erő névvel illeti, a DMT-t meg a Dicsőség néven. Nincs kétségem afelől, hogy a kettő kombinációja az Ótestamentumban istenfélelem névvel illetett vallási élményt hozhatja létre.

Jegyzetek

  • Terence McKenna (1993) a Green Egg interjúja, Nyár
  • Meyer, P. (1993) “Discarnate entities induced by dimethyltryptamine (DMT)” (A dimetil-triptamin (DMT) által előidézett testetlen lények.), in: Psychedelic Monographs and Essays, 6. sz, Boynton Beach, FL. 39. old.

Részlet Jim DeKorne: Pszichedelikus Sámánizmus című könyvéből

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal


Viewing all articles
Browse latest Browse all 314