A(z) LSD, MDMA – Szintetikus erotikus drogok cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Szintetikus erotikus drogok – LSD, MDMA
A vegyi és gyógyszerészeti kutatások során először a növényi alkotórészek elkülönítésére, elemzésükre törekedtek, és laboratóriumi tesztvizsgálatokat végeztek velük. Az ilyen eljárások során igen sok olyan hatóanyagot fedeztek fel, amelyekből sikeres gyógyszereket fejlesztettek ki. Mivel a tiszta szubsztanciák néhány esetben kellemetlen mellékhatásokat okoznak, kémiai átalakításokat végeztek rajtuk, és újból tesztvizsgálatoknak vetették alá őket. Ezzel a módszerrel sok hatóanyagot sikerült tökéletesíteni, hatásuk jobban ellenőrizhetővé vált, és alkalmazásuk könnyebb lett.
Ezeket a növényi eredetű, kémiai reakciókkal modifikált szereket már részben szintetikusnak (parciálszintetikus) tekintjük. A hagyományos gyógynövények és afrodiziákumok hatásmechanizmusának kutatása során sok ilyen, részben szintetikusnak számító hatóanyagot fedeztek fel. Ezek kevésbé mérgezők, és a kívánt hatást mégis egyértelműen kiváltják.
Jóval Mexikó újkori felfedezése előtt szakrális drogokként, afrodiziákumként és nőgyógyászati célokra is használták a szulákfélék családjába tartozó Turbina corymbosa és az Ipomoea violacea pszichedelikus hatású magját. Albert Hofmann kimutatta, hogy ezek a drogok ún. anyarozs-alkaloidot tartalmaznak, amelyet ugyancsak ő azonosított az anyarozs-gombában (Claviceps purpurea). Az anyarozs-alkaloidból néhány, részben szintetikus anyagot hozott létre, amelyek közül a legismertebb a lysergsav-diethylamid, röviden az LSD.
Az LSD az öntudatban bekövetkező változások katalizátorának tekinthető. Már elenyésző, 25-250 mikrogramm mennyiség is víziókat és transzperszonális élményeket okoz. A Harward Egyetemen folytatott kutatások során megállapították, hogy az LSD által kiváltott élmény a kísérleti személy (set) elvárásai és a kialakított környezet (setting) révén szinte bármilyen irányban befolyásolható. Ha az LSD-t erotikusán izgató környezetben, megfelelő partnerrel együtt kapta a kísérleti alany, hallatlan afrodisztikus hatást tapasztaltak. A kutatócsoport arra a felismerésre jutott, hogy az LSD bizonyos körülmények között a világ legerősebb afrodiziákuma lehet.
A növényi eredetű ephedrinből számos származékanyagot hoztak létre, amelyek afrodiziákumként, illetve szerelemkeltő szerként igen nagy feltűnést keltettek. Az ugyancsak afrodiziákum hírében álló növényekben, a csikófarkban és a katban is található ephedrin. Ez a hatóanyag valójában természetes amphetamin. Tiszta amphetamint 1887-ben hoztak létre szintetikus úton, amely vegyileg majdnem teljesen azonos a növényi hatóanyaggal. 1910-ben fedezték fel a testben képződő adrenalinnal való kémiai rokonságát. Röviddel ezután az is tisztázódott, hogy az amphetamin, a csikófarkhoz hasonlóan, a központi idegrendszert hozza izgalomba, elűzi a fáradtságot, eufórikus érzelmeket vált ki, fékezi az étvágyat. Alkalmankénti használata esetén túlnyomórészt pozitív hatása van, a testi-lelki teljesítmények kellemes növekedését, a gátlások oldódását, szexuális izgalmat, a kéjérzet fokozódását idézi elő. A hangulat emelkedése, antidepresszív hatás is megfigyelhető.
Századunk első felében az amphetamint sokoldalúan használták gyógyászati célokra, de függőséget létrehozó kábítószerként is visszaéltek vele. “Étvágytalanító szer” fedőnév alatt különösen karcsú nők körében volt kedvelt, akik komplexusokban szenvedtek. A 60-as években a speed frenks kaliforniai követői „fedezték fel” újra az amphetamin-féléket (benzedrin és metamphetamin pervetin), és szedték is a drogot a szexualitás fokozására, a depresszió elűzésére, a társadalmi kapcsolatteremtő készség és kreativitás javításra.
Mivel azonban az amphetamin rendszeres szedése nem kívánt, kellemetlen mellékhatásokat okoz, rövidesen megszűnt a hedonista lángolás. A legtöbb országban az amphetamin nem engedélyezett gyógyszer, s nagyon nehéz hozzájutni. Kaliforniában a 70-es években a love drogs (szerelem-drogok) váltak felkapottá. Ezek az amphetamin deriváltjai, de más, teljesen új tulajdonságokat mutatnak. Először a methylendioxy-amphetamin (MDA), később a methylen-dioxy-metamphetamin (MDMA) hódított. Az MDA-t 1910-ben Németországban fedezték fel. A szerecsendió olaját, a myristicint aminálással modifikálták. Először az MDA-t is étvágytalanító szerként alkalmazták, mint az amphetamint. De az 50-es években ismertté vált, hogy az MDA 120-150 mg-os dózisban – akkor SKF-5 név alatt – hatással van az emberi tudatra. Claudio Naranjo chilei pszichiáter megvizsgálta a szer terápiás lehetőségeit. Sok pozitív tapasztalatra tett szert, és sikeres alkalmazásról számolt be. Az MDA nem hallucinogén szer, nem okoz víziókat, hallucinációkat, érzékzavarokat, hanem a kommunikációs készség javulását, fokozottabb reflexiót eredményez, ami a pácienst saját problémáival való szembenézésre készteti. Az MDA-ra jellemző a „perszonalizáció” állapota, az én megtalálása, valamint fokozott, gyakran igen kellemes testi örömök.
Az érzékelés legmagasabb formája a szerelem. (Albert Hofmann, 1968)
Balra: A mexikói lilavirágú szulákfú (ipomosa violacea) az LSD-hez hasonló anyarozs-alkaloidát tartalmaz. Az indiánok jóslásra, a vajúdással járó fájdalom enyhítésére, illetve afrodiziákumként használják fel a növényt.
Mivel újra és újra bebizonyosodott a szerelemkeltő hatás, és többek között afrodisztikus élményekről is beszámoltak, igen gyorsan elharapózott a „love drogs” alkalmazása, hirtelen felkapott szerré vált. Andrew Weil amerikai orvos így számol be erről:
„A fiatalok az MDA csoportos alkalmazásakor felfedezik az élményt, hogy egymás kölcsönös megérintésével már élvezik a testi közelséget. Az egyes résztvevőkben igen erős kölcsönös szerelmi érzések alakulhatnak ki, de ezek az érzelmek nem kimondottan szexuális természetűek, mivel az MDA az orgazmus utáni vágyat enyhíti. Sok személy különlegesnek tartja és üdvözli ezt a tapasztalatot, hogy a testi érintés öröme és a szerelmi érzések élménye nem feltétlenül jár együtt célirányos szexuális sóvárgással.”
Bár az MDA-t a pszichoterápiában sikeresen alkalmazták, és sok embernek fűződött hozzá kellemes élménye, a szert minden tudományos beszámolót figyelmen kívül hagyva betiltották, mint olyat, amely visszaélésre ad alkalmat.
Először az MDMA-t is pszichoterápiás foglalkozásokon tesztelték (később XTC, Ecstasy, M&M, Adam és Flour népszerű elnevezései terjedtek el). Az MDMA (100-150 mg-os dózisban) olyan állapotot teremt, amelyet az érintett 3-4 órán keresztül a lélek kitárulásaként él meg. Önmaga és mások irányában a feltétlen szeretet érzései kerítik hatalmába. Ehhez még a depressziót elsöprő eufória, valamint mély önfelismerés társul, amint arról a páciensek és a kísérleti személyek beszámoltak. Az MDMA-t egyéni, páros és csoportterápiában is tesztelték, s komoly terápikus lehetőségeit mutatták ki. Az egyik csoportos MDMA-kísérlet nyomán készült jegyzőkönyv a következőket tartalmazta:
„Az MDMA-élmény során minden fal leomlik, az értékrendszerek leépülnek, szilárdnak hitt kategóriákról bizonyosodik be tarthatatlanságuk. A lét minden aspektusa elveszíti bevett határait, és az abszolút és örök érdektelenség fényében sugárzóvá válik. Az univerzum minden perspektívája egyformán fontos, pontosan ugyanúgy, mint minden másik. Az egyetemes egyenlőség a szerető béke állapotába való kulturális túláradás transzformációja. Az MDMA akkora szívet adott nekem, amely olyan nagy, akár a világ.”
Az MDMA fő hatásának az egyetemes, feltétlen szeretet áradását tartják:
„Nő vagy férfi, a végtelen csoda, ember néz rám. Ragyogó csillagszemek, tapogatózó kezek, gyengéd ajkak. Nem akarom a természet e teremtményét megsérteni, mivel nagyon kedvelem őt. A párom olyan, mintha a körképem volna. Virág ő, mely az éjszaka nyugalma után megnyílik, hogy befogadja. a harmatot. Óvatosan ízlelem meg, nehogy valamit eltörjek, valamit elrontsak. Testünkön enyhe borzongás fut végig, megnyílunk, megmutatjuk, kik és mik vagyunk. Hajunk illatozik, mint a magnóliavirág, bőrünk forró és puha. Egy másik ember tűnik fel, közénk siklik, körülfogjuk és elfogadjuk. Senkit nem tartunk vissza, aki távozni akar. Mindannyian áttetszők vagyunk, távozhatunk, szólhatunk, hallgathatunk, és beszívhatjuk egymás illatát.”
A szerelem gyógyító ereje minden bizonnyal a legkíméletesebb gyógyszer minden emberi bajra. A tibeti orvoslásban lelki betegségeket gyógyítottak vele, s jóféle afrodiziákumot is rendeltek hozzá. A szerelem meggyógyítja a beteget, helyreállítja viszonyát a többi emberhez, az egész világhoz. Ha a szerelemérzést gyógyfüvekkel fokozzuk, még célirányosabban és sikeresebben fejtheti ki gyógyító hatását. Ha a szív kapuját farmakológiai szerekkel, illetve meditatív eljárással kitárjuk, felfakad a feltétlen szeretet forrása, amely az ember számára lehetővé teszi, hogy az univerzummal való egységét, valami mély lelki harmóniát és a boldogságot átélje.
Részlet Christian Rätsch – A szerelem füveskertje című könyvéből.