A(z) Az istenek húsa – teonanacatl cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.
Az istenek húsa – teonanacatl
Az ókori Egyiptom és az ősi maja birodalom fejlett civilizációját még mindig a titkos misztériumok rejtélyének levegője lengi körül. Tudni szeretnénk, mi mozgatta őket, be akarunk hatolni a szellemiségükbe. Ismerjük numinózus vallásos művészetüket. Tudjuk, hogy képesek átrepíteni minket egy másik világba. Megtapasztaltuk fenséges és rendkívüli szakrális építészetük delejes vonzerejét. Elolvastuk fennmaradt kézirataikat. Teljes megértésük még így is várat magára. Érezzük, hogy valamilyen rettenetesen nagy rejtély feltárásán dolgoztak, és sok jel utal arra, hogy a halál utáni élet kérdésével foglalkoztak, de az uralkodó tudományos elfogultság nagyon megnehezíti, hogy elfogadjuk, bármiféle reális reményük lehetett elérni a vágyott halhatatlanságot.
Ezeknek a nagy és rejtélyes ősi vallásoknak végső eredete már a régmúlt homályába vész, annyi azonban biztos, hogy működésük egyes szakaszaiban – és igen hosszú ideig – a sámánizmus, a sámánisztikus technikák és a sámánisztikus felfedezések központi szerepet játszottak a fejlődésükben.
Ahogy leírom ezt az állítást, szinte már hallom az akadémikusok bírálatát – akik rengeteg könyvet megemésztettek már, hallucinogén szerrel viszont soha nem volt dolguk -, amint tiltakoznak, hogy az ókori egyiptomiaknál és majáknál zajló dolgokat nem lehet sámánizmusnak minősíteni, mivel urbanizált, kifinomult társadalomban éltek stb. stb., a sámánizmus pedig a vadászó-gyűjtögető társadalmak vallása. Ezekkel az érvekkel azonban már az előzőekben foglalkoztunk. A sámánizmus nem kötődik bizonyos gazdasági-társadalmi körülményekhez vagy fejlődési fokozatokhoz. Alapvetően azt a képességet jelöli, amelyben mindnyájan osztozunk, vagyis hogy be tudunk lépni – egyesek hallucinogén szerek segítségével, mások anélkül – módosult tudatállapotokba, és testen kívüli utazásokat tehetünk nem fizikai világokba, ahol természetfeletti lényekkel találkozhatunk, akik révén hasznos tudásra és gyógyító erőre tehetünk szert.
Az ikerhősök, Ozirisz és a halál birodalmába tett utazás
Az előző fejezetekben újra és újra láthattuk, hogy a samanisztikus beavató transzok jellegzetes vonása a spirituális kínszenvedés vagy megpróbáltatás, amely gyakran túlvilági utazás formáját ölti, amelynek tetőpontján a jelöltet hegyes eszközökkel átszúrják, feldarabolják vagy a csontvázáig lecsupaszítják, amit az új energiával feltöltött és hatalommal felruházott sámán „újjászületése” követ.
A guatemalai ősi kicse-maja könyv, a Popol Vuh (amely túlélte a konkvisztádorokat és az inkvizíciót is) pontosan ilyen történetet mesél el nekünk a hős ikerpárról, Huhnapuról és Xbalanque-ról, akik Xibalbába, az alvilágba szálltak alá – a helyet néhol valódi túlvilágként, néhol a „föld fölé boruló éjszakai égboltként” ábrázolják.1 Érdekes módon az ikrek kalandja azzal veszi kezdetét, hogy elrabolják őket otthonukból Xibalba „hírnökei” – olyan természetfeletti lények, akiket bagolyként ábrázolnak, amelyeknek „rettenetes arca megrémíti az embereket”.2 Az olvasó emlékezhet rá a 12. fejezetből, hogy a félelmetes kinézetű baglyok más samanisztikus kultúrákban is a spirituális hírnökök szerepét töltik be, s hogy therianthrop baglyok képeit találjuk a felső paleolitikum Európájának festett barlangjaiban, illetve hogy a modern ufóemberrablások élménye is gyakran kezdődik hatalmas, fekete szemű baglyok megjelenésével.
Ahogy a módosult tudatállapotban lévő sámánok esetében gyakori, Huhnapu és Xbalanque therianthrop lényekké alakulnak át, hogy megbirkózzanak a szellemvilág veszélyeivel – a maja festményeken foltos jaguárbőr fedi az ikrek arcát és testét.3 Nem szükséges elmesélnünk, hány próbán, megpróbáltatáson és kínzáson kellett átesniük a természetfeletti terror olyan helyszínein, mint a „Sötét Ház”, a „Lármás Ház”, a Jaguár Ház”, a „Denevér Ház” vagy a „Borotva Ház”.4 Minden küszködés végén – ahogy az megjósolható volt – hagyják, hogy Xibalba gonosz szellemei legyőzzék őket 5 – ez is a sámánizmusra jellemző klasszikus eset, amikor a jelölt „aláveti magát a felsőbbrendű tudásnak”.6
Ezek után „egy nagy üstben megfőzik őket, csontjaikat kiszedik és a folyóba vetik”.7
Szükségtelen megemlíteni, hogy világszerte nagyon sok sámán jutott hasonló sorsra – az ő eseteiket az előző fejezetekben vizsgáltuk meg-, és ezekhez a sámánokhoz hasonlóan kis idő múltán Huhnapu es Xbalanque is természetesen újjászülettek, majd természetfeletti hatalommal felruházva tértek vissza, hogy legyőzzek a népük között dúló gonoszságot és betegségeket, és hogy meggyógyítsak a Földet.8 A fenti okokból kifolyólag Michael Ripinsky-Naxon antropológus szerint „Xibalba valójában a másvilágot jelenti abban a formában, ahogy a sámánisztikus látomásokban megtapasztalták”.9
Ezen a ponton közvetlen párhuzamot vonhatunk a maja történetes a közismert mítosz, az egyiptomi Ozirisz isten esete között, akit gonosz testvére – a mindig therianthrop alakban, emberi testtel es ismeretlen állat fejével, jellegzetes fülekkel és hosszú ormánnyal ábrázolt -, Széth gyilkolt meg és vágott darabokra. Széth a feldarabolt test tizennégy részét Egyiptom földjén ásta el, Izisz istennő azonban megkereste őket, és varázserejével visszahozta Oziriszt az életbe, legalábbis annyi időre, hogy közösüljön vele, és ebből a szeretkezésből fogant a sólyomfejű therianthrop: Hórusz. Ozirisz ezek után a Duat nevű alvilági birodalom királya lett, ahová a holtak lelkének kellett utazniuk.
Az ókori egyiptomi kozmológiában ez a világ nem a föld alatt, hanem- sok más sámánisztikus túlvilághoz hasonlóan – az égben helyezkedik el. Ahogy Robert Bauval és én előző könyvünkben bemutattuk, a Duatot egy elég pontosan meghatározott területként képzelték el, amelyet a Tejút oszt ketté, s amely az Orion és az Oroszlán csillagképek között fekszik. Az alakot, akit mi „Orion-nak” nevezünk, közvetlenül Ozirisszel azonosították.10
A majákat az égboltnak pontosan ugyanez a területe érdekelte, illetve hasonló elképzeléseik voltak az élet utáni utazásról és a spirituális újjászületésről. A mexikói Chiapas tartományban található Palenque nevű maja lelőhelyen lévő freskón szerepel egy Tej-út-ábrázolás, amelyen az „új Orion teremtésének helyén” kinövő kukoricaszárat láthatunk.11
A Tejutat két alak fogja közre – az egyik Pakal, Palenque egykori uralkodójának szelleme, a másik az uralkodó fia és örököse, Chan-Bahlum, akik sámánisztikus összeköttetésben állnak egymással. Ahogy az apa felszáll az égbe, a fiú átalakul „az örökös státusából a király alakjává”.12 Ezzel egy időben természetesnek vették, hogy a fiú cselekedetei és az általa végrehajtott rituálék elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy az apa reménybeli újjászületése végbemenjen a csillagok között. Valójában ez az egész freskó lényege és üzenete – az az üzenet, amelyet Dávid Friedel, Linda Schele és Joy Parker a „maja vallás központi misztériumaként” jellemzett.13
Rendkívül érdekes, hogy ugyanez a misztérium húzódik meg az egyiptomi fáraó-újjászületés kultuszának mélyén is, ahol az elhunyt fáraóra osztották Ozirisz, a leendő fáraóra pedig Hórusz szerepét, aki biztosítja apja újjászületését a szellemvilágban.14 Egyiptomban, ahogy a majáknál is, a csillagászati kontextus magában foglalta az Oriont és a Tejutat. Egyiptomban és Mexikóban a holtaknak le kellett utazniuk az alvilágba.15
Gyakorlatilag az összes tanulmányozott sámánisztikus kultúrában az egyik legfontosabb sámánisztikus funkció a holtak lelkének irányítása. Az ókori Egyiptomban ezt a funkciót a Holtak Könyvének folyamatos memorizálása töltötte be – ez az írás egyfajta bedekkerként szolgált a Duat alvilágában. Ahogy a későbbiekben látni fogjuk, ezek a rendkívüli szövegek – amelyek minden kétséget kizárólag a sámán-papok transzállapotban végzett, testen kívüli utazásélményeinek közvetlen feljegyzései – eligazítják a holtakat abban, hogy miképp birkózhatnak meg az alvilági utazás veszélyeivel, képessé teszik őket, hogy számos mitikus teremtmény alakját magukra ölthessék, valamint ellátják a lelkeket azokkal a jelszavakkal, amelyek a különböző szakaszokba vagy szintekre való bejutáshoz szükségesek a Duat ijesztő, párhuzamos univerzumában.
Vajon véletlen egybeesés lenne, hogy az ősi Közép-Amerikában hasonló víziókat őriztek meg a túlvilág veszélyeiről, vagy pedig arról van szó, hogy minden, megfelelően módosult tudatállapotba terült ember ugyanabba a párhuzamos univerzumba lép? A majáknál úgy hitték, hogy az alvilág kilenc rétegből áll, amelyeken az elhunyt négy éven át utazik keresztül, különböző akadályokat és veszélyeket leküzdve.16 Egyiptomban és Közép-Amerikában is úgy tartották, hogy a halott túlvilági utazásának bizonyos szakaszait egy bárkában, „evezős istenek” társaságában teszi meg, akik révészként szállítják át egyik szakaszból a másikba.17 Tiakal maja varos egyik 8. századi uralkodójának síremlékén láthatjuk ennek a jelenetnek az ábrázolását.18
Hasonló képek az egyiptomi Királyok Völgyében mindenütt felbukkannak.19 A képen látható kenuban utazó alakok között szerepelnek kutya, madár és majom képében megjelenő istenek. A halott fáraó bárkájában gyakran ott utazik a madárfejű Hórusz, a kutyafejű Upaut, „az utak megnyitója”, illetve Tóth, a bölcseség istene, akit néha majom, néha madárfejű therianthrop (íbisz) alakjában ábrázolnak.20
Jaguár-babák
Amerikában majdnem tízezer évre visszamenő hiteles régészeti bizonyítékai vannak a módosult tudatállapotot eredményező hallucinogén növények használatának, ezért kétség nem férhet hozzá, hogy – amint látni fogjuk – a maják igen szofisztikáit hallucinogénhasználók voltak, akiknek bőséges sámánisztikus gyógyszerkészlet állt a rendelkezésükre. Ahogy azt a könyv gyakorlatilag összes fejezete demonstrálja, a therianthrop-látomások a módosult tudatállapotokban megjelenő képi világ legkövetkezetesebben megjelenő elemei közé tartoznak. Ebből kifolyólag nem is várhatunk mást, mint hogy a maja művészetben is ott kell találnunk őket – és valóban, a therianthropok igen gyakran megjelennek, különösen látomásos kontextusokban.
Például különös szertartási táncokat láthatunk a klasszikus korszakból fennmaradt bizonyos freskókon, amelyeken a tudósok szerint látványos élőképek dinamikája keveredik a látomásos transz során természetfelettivé váló emberek rejtélyes átalakulásával.21
A táncosokat úgy ábrázolták, ahogy a sámánok mindmáig megtapasztalják magukat a transz során – vagyis részben állatokká (például jaguárrá és ragadozó madarakká), egyes esetekben pedig fantasztikus szörnyetegekké átalakulva.22
Egy faragott kagylóhéjon a késő klasszikus kor (Kr. u. 600-800) egyik maja arisztokratáját láthatjuk, amint vékony hallucinogén szivart szív. Az alak megnyúlt koponyájából mintha egy másik
(szarvas)fej nőne ki, miközben a nemes egy kagylóhéjból felemelkedő látomáskígyó felé nyúl.23
A maja művészet minden korszakában visszatérő témának számítottak a hatalmas „látomáskígyók”, amelyeknek óriási kígyótestük, de emberfejük volt.24
Ezek a képek újfent olyan kontextusban bukkannak fel nagy gyakorisággal, ahol kétség nem férhet a módosult tudatállapot szerepéhez, mivel a képekhez kötődő embereket gyakran ábrázolják füstölgő pipával, hallucinogén szereket fogyasztva, vagy valamilyen önkínzó tevékenység folytatása közben – amely szintén kipróbált és jól bevált sámántechnika a látomások kiváltására. A maja kozmológia égi szörnyetege egy olyan hibrid, amelynek számos hüllő- és állati része van.
A szörnyeteg két feje közül az egyik teljes mértékben emberi.25 J. Eric Thompson, a maja vallás egyik vezető szakértője megjegyzi, hogy a legtöbb maja isten „állati és emberi formák keveredését mutatja. […] A 9. számú isten például kígyó- és jaguárvonásokkal rendelkezik” – az utóbbi állatról egyébként az állati pofaszakáll és foltok kerültek át az egyébként emberi arcra.26
Hasonlóképp a régészek által 3. számú istennek nevezett maja istenség is „úgy jár, és úgy viselkedik, mint egy ember”, de teljes mértékben jaguárrá átalakulva ábrázolják, a fején vízililiom-virággal vagy -levéllel (ennek a hallucinogénnek a jelentőségére mindjárt rátérünk).
Az állítólag emberi anya és szellem-jaguár apa27 egyesüléséből született lény másik manifesztációja a „jaguár-baba” igen sajátságos alakja, amely különösen a korai klasszikus korszakban volt nagyon gyakori: „Vonásai különféle változatokat mutathattak, de maga a lény minden esetben antropomorf volt. Végtagjai lehettek emberi kezek-lábak, de nagymacskalábak is, viszont minden esetben jaguárfarka volt.”28
A jaguár-baba arra emlékeztet minket, mennyire ősi a szellem-ember hibridek hallucinatív képzete Közép-Amerika bámulatos őskori vallásaiban. A maják előtt 3-4 ezer évvel egy még rejtélyesebb népre bukkanunk, akik piramisokat építettek a Mexikói-öböl fentén található őserdőkben a mai Veracruz és Tabasco területén egészek által olmék kultúraként ismert civilizáció gyakran készített olyan szobrokat, amelyeken részben jaguárrá átalakult emberek láthatók, és a jaguár-babák is igen gyakori témának számítottak náluk-29
Dávid Gillett, a közép-amerikai vallások kutatója a következő megállapításra jut:
A rejtély és a rettegés teremtménye, a jaguár szinte majdnem biztosan az olmék vallás főistene volt. Ahogy a későbbi majáknál, úgy ennél a népnél is a látomások démonok lakta világában jelent meg nekik ez a lény. (…) A jaguár-isten barlangokban lakott, és elsősorban azokban a mélyen fekvő üregekben, ahol szuroksötét vízmedencék is voltak. A barlangok mélyén lévő vízmedencék voltak a holtak és a spirituális átalakulások világába vezető bejáratok.10
Vízmedencék… sötét, mély barlangok… Tudjuk, hogy a sámánisztikus kultúrákban ezeket a helyeket a történelem kezdete óta túlvilágra vezető kapukként látták. Ugyanígy a félig ember, félig állat kisgyermekek, a tündérfattyak, az idegenek, a szellemek vagy a tündérek kísérletei, amelyek révén emberi DNS-sel akarták keverni természetfeletti esszenciájukat, mind-mind egyszerre nagyon archaikus és teljesen modern témák.
Vízililiom, mandragóra és ópium
Az ayahuasca maga a par excellence „kígyódrog”; és ahogy az utolsó fejezetben látni fogjuk, nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában is hozzáférhető volt valamilyen „ayahuasca-hasonmás”, mivel azokban a régiókban is élnek olyan növényfajok, amelyek tartalmazzák a megfelelő összetevőket. Jelenleg azonban nem bizonyított, hogy az ókori egyiptomiak tudtak volna bármit is arról, miképp használhatják ki az adott növényekben rejlő hallucinogén hatást – amelynek eléréséhez egyáltalán nem egyszerű vagy kézenfekvő eljárásokat kell igénybe venni. Igaz, vannak arra utaló nyomok, hogy az egyiptomiak farmakológiai ismeretei – és kereskedelmi kapcsolatai – jóval szélesebb körűek lehettek, mint ahogy azt a történészek többsége hajlandó elismerni. Az ókori egyiptomi múmiákban ugyanis kokain, nikotin, illetve állítólag Dél-Amerikában őshonos növényekből származó pszichoaktív drogok jelenlétét mutatták ki, amelyekhez az egyiptomiak 3000 évvel ezelőtt elméletileg még nem juthattak volna hozzá.39 A leletek körül még elkeseredett tudományos csatározások és viták zajlanak, és távolról sem tekinthetjük őket általánosan elfogadott ténynek. Ha azonban kiderülne, hogy helyesek az eredmények, akkor elvileg nem zárható ki annak lehetősége, hogy más pszichoaktív növényi alkaloidok is utat találtak Amerikából Egyiptomba az ókorban. Akár óvilági, akár újvilági forrásból származott is a hipotetikus DMT, esetleges felhasználása nem hagyhatott nyomot a múmiákban, mivel az átlagosnál magasabb arányban előforduló DMT az elfogyasztását követő két órán belül kiürül a szervezetből.
Szórakoztató eljátszani a lehetőséggel, hogy létezhetett valamiféle őskori transzatlanti drogkereskedelem, mindazonáltal ez nagyon valószerűtlen feltételezés, ezért alkalmatlan annak a tézisünknek az alátámasztására, miszerint az ókori Egyiptom vallási képvilága hallucinogén szerek hatására kiváltott, módosult tudatállapotból származik. Ahogy azonban mindjárt kiderül, hipotézisünket nem szükséges ilyen egzotikus forrásokra alapozni, mivel a helyszínen is hozzáférhető volt egy tökéletesen megfelelő hallucinogén drog, amelynek tulajdonságát az ókori egyiptomiak is igen jól ismerték. Wilham Emboden, a Kaliforniai Állami Egyetem biológiaprofesszora megállapította, hogy a kék vízililiom (Nymphaea caerulea), ez az őshonos nílusi növény, amely az egyiptomi művészetben is jelentős szerepet játszik, határozott narkotikus, hipnotikus és hallucinogén hatással bír.40 Egy sor, érvekkel alaposan alátámasztott tudományos cikkében és könyvében meggyőző bizonyítékokat hoz arra nézvést is, hogy a növényt az ópiummal és a mandragórával (Mandragóra officinarum, Európában is ismert hallucinogén növény) egyetemben arra használták, hogy .egyfajta sámánisztikus transzot”41 idézzenek elő vele:
A dinasztikus Egyiptom szertartásainak, valamint a sztéléken, mágikus papiruszokon és tálakon látható szakrális ikonográfiájának elemzése azt mutatja, hogy ezek az emberek komoly növénytani tudással rendelkeztek, és jól ismerték a módosult tudatállapotokat. Bőségesen állnak rendelkezésünkre olyan adatok, amelyek azt mutatják, hogy a társadalmi hierarchiában igen magas helyen álló sámánisztikus papok vezették az élők és holtak lelkeit, ők gondoskodtak a lélek másik testbe jutásáról, illetve egyéb sámánisztikus feladatokról.42
Ebben a könyvben nincs lehetőségem arra, hogy akár csak futólagosan is ismertessem a bizonyítékok gazdag tárházát, amelyeket állításának alátámasztására Emboden felsorol. Csak egész röviden: felhívja a figyelmet, hogy számos ókori egyiptomi műalkotáson szerepel olyan jelenet, amelyben valamilyen rituális gyógyíttás keretében mandragóragyökeret vagy narkotikus kék vízililiom bimbóját kínálják fel a betegnek – igen gyakran a mákgubó szimbólumával összekapcsolva.43
Emboden arra is rámutat, hogy ópiummaradványokat találtak egy a 18. dinasztiabeli sírkamra kenőcsös tégelyében:
Meg kell jegyeznünk, hogy Tutanhamon sírkamrájának [ókori] kifosztásakor körülbelül 400 liternyi folyadékot vittek el lepecsételt edényekben. A fosztogatók az arannyal és a díszes műtárgyakkal szemben inkább ezeket a lepecsételt edényeket részesítették előnyben, mivel azt hitték, hogy didit, azaz életelixírt tartalmaznak. Kétségtelen, hogy a vízililiom, a mandragóra és az ópium szolgáltathatták a leghatékonyabb elixírt (didit), amely abba a mélységes hipnotikus állapotba juttatta őket, amely hosszú, mély álommal végződött. A sámánisztikus hagyományokban olyannyira fontos szimbolikus halált e három növény bármelyikével el lehetett érni. Az alvás ugyanis szimbolikus halál, amely lehetővé teszi a csodálatos feltámadást.44
Hasonló képzettársítást láthatóink Nebamun síremlékén Thébában (a mai Luxorban). A képen a csupasz keblű özvegy guggol halott férje előtt. Emboden felhívja a figyelmünket, hogy az alak előtt
növényekből álló oszlop emelkedik az égbe, amelyet narkotikus kék vízililiomok és mákgubók alkotnak (a gubókon még a bemetszéseket is láthatjuk, amelyekből kicsordul a kábító hatású máktej), három pálmalevéllel összekötve. Nehéz elképzelni, hogy merő véletlenségből került egymás mellé a narkotikus vízililiom és a mákgubó. Ami a pálmalevelet illeti, abból készült a pálmabor, amely mák és a Nymphaea-származék oldószereként funkcionálhatott.45
Emboden kiemeli azt a tényt, hogy a Héliopolisz megalapításához kapcsolódó mítosz (a hozzá kötődő kultusz kapcsán alakultak ki a gízai piramisokban tartott szertartások) központi elképzelése
a káoszból (Nun) kialakuló rend megteremtése, amely során a semmi fekete tavából kiemelkedett a kék vízililiom, és ebből született meg az első élőlény. A legenda rávilágít az egész civilizáció rendje és a narkotikus vízililiom szakrális minőségei közt fennálló kapcsolatra.46
Szintén fontos az ősi egyiptomi Halottak Könyvének az a fejezete, amely az „Átalakulás vízililiommá” címet viseli:
Hóruszt két áldozati tál mellett láthatjuk egy kérelmező társaságában. A tálak felett gigantikus méretű Nymphaea caerulea virágok vannak. […] A vízililiomok azt jelzik, hogy didi, vagyis életelixír van az alattuk lévő üvegekben. Egyértelmű jelzést kapunk arra is, hogy a szent vízililiom vagy narkotikus kék vízililiom Hóruszhoz tartozik. […] Az ég uraként Hórusz tökéletes emblémájává válik a sámánisztikus eksztázisban bekövetkező lélekrepülésnek. Az istent félig ember, félig sólyom alteregójaként ábrázolták.47
Emboden ennek és sok más műalkotásnak a tanulmányozása, valamint a növény pszichotropikus hatásáról szerzett saját közvetlen élményei 48 alapján arra a következtetésre jut, hogy:
Egyértelmű bizonyítékok mutatják, hogy az egyiptomi dinasztiákban a sámánisztikus transzot a mandragóra és a narkotikus kék vízililiom hipnotikus összetevői révén érték el. A növényeket a 4. dinasztiától kezdve a Kr. e. 4. századig folyamatosan ábrázolták, és a mágikus tekercsekben is felbukkan a nevük. A növények összetevői képesek teljesíteni a sámánisztikus transzhoz szükséges követelményeket […], ami elválasztja a szentet a profántól, a lelket a testtől. A fennmaradt Írásokon és falfestményeken implicit módon szerepel a spirituális halál, az utazás, a megvilágosodás és a feltámadás.49
Vízililiom-jaguár és a maja gombakövek
Embodennek az egyiptomi vízililiom hallucinogén hatásai iránt mutatkozó érdeklődését saját korábbi kutatásai keltették fel, amelyekben az ősi maják által pontosan ugyanilyen látomáskeltő célra használt növény, a vízililiom egy közeli rokonának (Nymphaea ampák) felhasználását vizsgálta. Érdeklődését elsősorban a mexikói Bonam-pakban található híres maja faliképek keltették fel, ahol a vízililiomokat a táncosok orrával és homlokával összekapcsolva ábrázolták. Mint mondja, ezek a képek „annyira hasonlítanak az egyiptomi freskókhoz, hogy a hasonlóság valósággal mellbevágó”.50
Sok más maja műalkotás ábrázolja ugyanezt a témát. Például a hós ikerpár Xibalbába tett utazását ábrázoló egyik kép vízililiom fejdíszt mutat.51 Ugyanígy, ahogy az előzőekben láthattuk, a III. isten therianthropikus megtestesülése, a vízililiom-jaguár vízililiom-leveleket visel a fején.52 Egy Yucatánból származó késő klasszikus kori tálon gigantikus méretű vízililiomokkal teli tó színes képét láthatjuk, ahol a növények szára és levelei szorosan összekapcsolódnak a vízben élő hatalmas kígyóval.53 Egy polikróm vázaképen a legfőbb hallucinatív motívumot láthatjuk: „Egy hatalmas, tenger alatti kígyót, amelynek halfarka, kígyóteste és fantasztikus állatfeje van. […] Az alak jobb oldalán […] egy sámán áll, két szarvkürttel a kezében, alatta óriás Nymphaea ampla bimbója.”54 Ha felidézzük, hogy a „tenger alatti” vagy „víz alatti” lét az egyetemes sámánisztikus metaforarendszerben a mély transz állapotára utal, akkor igen érdekes megfigyelni, hogy Bonampak freskóján hasonló hallucinációs téma látható, amely szintén a Nymphaea ampalához kapcsolódik:
Az ilyen tenger alatti táncrituálékban groteszk alakok is megjelennek, homlokukon vízililiomokkal, esetenként halakkal összetapadva. Az egyik ilyen alak felemelt keze hatalmas rákollókban végződik. […] Ahogy Dobkin de Rios is felveti, a növények és a tengeri lények igen gyakoriak az Újvilág kábítószerrel kapcsolatos motívumvilágában.55
Nem szükséges tovább időznünk a vízililiom hallucinogén ikonográfiájánál az ősi maja társadalomban – amely sok más látomáskeltő drogot is használt és ábrázolt művészetében. Az biztos, hogy az ololiuqui (hajnalka) magja, amelynek igen erős LSD-szerü hatása van, része volt az általuk felhasznált, igen széles körű gyógyszerkészletnek.56 A régióban termő több mint húszféle pszichoaktív gombafaj57 szintén jelentős szerepet játszott a sámánisztikus utazásokban, és talán ezek magyarázzák, miért használják a guetamalai kiese-maják, a Popol Vuh szerzői a xibalbaox, „az alvilág gombája” kifejezést.58
A Popol Vuhban is feltűnnek közvetlenül a vallási tevékenységhez kapcsolódó gombák,59 a régészek pedig több száz, a Kr. e. első évezredre datálható, gombákat ábrázoló kő- és kerámiaszobrot találtak az ősi maja sírkamrákban és szent helyeken Guetamala, El Salvador, Honduras és Mexikó területén.60 „Mára egyértelművé vált – írja Richárd Evans Schultes, a Harvard Botanical Museum igazgatója -, hogy bármire használták is ezeket a »gombaköveket«, létezésük mindenképp arra utal, hogy a hallucinogén gombák kifinomult szakrális használata az ősidőkig nyúlik vissza.”61
„Több ezer víziót látnak, elsősorban kígyókat…”
A maják lakóhelyén túli területek tekintetében a régészek és a botanikusok egyetértenek abban, hogy a hallucinogén szerek szinte az összes közép-amerikai, mexikói és az Egyesült Államokkal szomszédos területeken élt ősi civilizáció vallásos hitvilágában, szertartásaiban és képvilágában meghatározó szerepet játszottak. Bár elenyészőnek tűnt annak az esélye, hogy a hallucinogén szerek használatának fizikai bizonyítékaira bukkanjanak a régé szék, Észak- és Közép-Mexikó, valamint Texas festett barlangjainak többségében tekintélyes mennyiségű rejtett készletekre leltek a Sophora secundiflora nevű cserje vörösbabszerű, erősen hallucinogén hatású magjaiból, amelyek egyes esetekben oom évesnél is régebbiek voltak. Ezeket a növényeket hozzák kapcsolatba a texasi Pecos folyó mentén található 8000 éves sziklafestmény-komplexummal, amely therianthropokat, entoptikai mintákat és szellemlényeket ábrázol.
A régészek már Lewis Williams előtt is egyetértettek ezen festmények sámánisztikus értelmezésében, amely a képek tartalmát a „hallucinogén és divináló vörösbab-rítusokkal” hozta összefüggésbe.62 Fontos tény, hogy egyes lelőhelyeken a Sophora secundiflorát, ismertebb nevén meszkal-babot ástak elő több egymást követő rétegből, amelyeknek Kr. e. 7000 és Kr. u. 11. század közé tették a korát.63 Ráadásul a 19. századból fennmaradtak olyan néprajzi beszámolók, amelyek szerint az amerikai indiánok még mindig használták a magokat vallási környezetben, „delíriumos örömmámor” előidézésére.64
Ha áttanulmányozzuk a mai Mexikóvárostól 30 km-re fekvő Teotihuacan templomaiban és piramisaiban látható freskókat és domborműveket, akkor azt látjuk, hogy mindenütt hallucinogén növények és pszichoaktív gombák képeit találjuk fantasztikus és szörnyszerű képvilággal keveredve. R. Gordon Wasson nemzetközi hírű gombaszakértő szerint a “Teitihuacab évszázadokon át hatalmas szentély volt, amelyet két-három, a legnagyobb tiszteletnekörvendő hallucinogénnek szenteltek. 65
Teotihuacan virágkora Krisztus születése idejére esett, és Kr.u. 700 ban ért a tetőpontjára, utána villámgyors hanyatlásnak indult. A 16. század elejére, amikor a hódítások véres ügyébe belemerült európaiak először találkoztak az aztékoknak nevezett harcias néppel a Nap és Hold piramisokkal, addigra Teotihuacan már romokban hevert, az üresen kongó festett templomokat benőtte a vadon. A szent növények és gombák kultuszát azonban, amelyet egykor Teotihuacan falai között ünnepeltek, nem feledték el, továbbra is ez jelentette a legfőbb eszközt, amelynek révén a vidék lakót megalapozták és fenntartották kapcsolatukat a szellemvilággal.
Az aztékok hasznosították a korábban említett ololiuquit, a hajnalka LSD szerű magjait, illetve sok pszilocibintartalmú gombafajt is, amelyet ők teonanacatl, „az istenek húsa” néven ismertek.66 A szerzetesek és más kommentátorok leírásai alapján (akik a konkvisztádorokkal együtt érkeztek, így szemtanúi lehettek annak, ahogy az aztékok használták ezeket a növényeket és más hallucinogén drogokat) a tudósok egyetértenek abban, hogy
a szakrális hallucinogének nemcsak a vallás „köznépi szintű” gyógyító és jóstevékenységet folytató gyakorlatában és ünnepein, de a papi hierarchia sokkal összetettebb hitvilágában és rituáléiban is egyértelműen fontos szerepet játszottak, amelyek az azték Tenochtitlan sokat követelő isteneinek és azok szövetségeseinek kielégítésére szolgáltak.67
A 16. századi krónikások leírásai önmagukért beszélnek:
Az Ololiuqui […] megfosztja használóját az ép eszétől. […] Abennszülöttek ennek révén beszélnek az ördöggel […], és különféle hallucinációk csapjak be őket, amelyeket ők az istenségnek tulajdonítanak, aki szerintük a magokban lakik.68
Mindannyian elmentek nyers gombát enni, amitől elveszítik az eszüket. […] A gombák erejétől látomásaik lesznek, és feltárul előttük a jövő, az ördög beszél hozzájuk ebben a bódult állapotban.69
Legelőször gombákat szolgáltak fel. […] Amikor a gomba hatni kezdett, táncba fogtak, majd sírásban törtek ki. Voltak azonban olyanok, akik uralkodni tudtak az érzékeik felett, ők leültek a helyükre, és nem táncoltak tovább, csak ültek és bólogattak. […] Ahogy kiszállt belőlük a gomba hatása, megbeszélték egymás között a látomásaikat…70
Amikor a papok beszélni akartak az isteneikkel, és üzeneteket vártak tőlük, akkor ettek ebből a növényből [ololiuqui], hogy delírium-ba kerüljenek. Ezernyi látomás és sátáni hallucináció jelent meg előttük…71
Az a szokásuk, hogy táncolnak, és lerészegednek valamilyen gombától úgy, hogy sok látomást és félelmetes alakokat látnak.72
Különösen részletes beszámolót hagyott ránk Fray Toribo de Benavente:
Ők máshogy részegednek le […], valamilyen gombaféle segítségével. Nyersen eszik, és mivel keserű az íze, isznak utána, vagy lépes mézet esznek mellé; kis idő múlva több ezer víziót látnak, elsősorban kígyókat… Ezeket a gombákat az ő nyelvükön teunanacatlth-nak [teonanactl] hívják, ami azt jelenti: „isten húsa”, vagy annak a gonosznak a húsa, akit imádnak.73
Ezekből a reakciókból látható, hogy a szerzetesek ösztönösen irtóztak a szellemvilággal való közvetlen kommunikációtól, amelyet a szent növény láthatólag lehetővé tett a mexikói sámánok számára. Természetesen a katolikus egyház és az inkvizíció a hódítások után szisztematikus hadjáratot indított, hogy gyökerestül kiirtsák a hallucinogén szerek vallási célú használatát, illetve hogy befeketítsék azok nevét, akik az ilyen szereknek hódoltak.
A történészek úgy vélték, hogy ez a hadjárat teljes sikerrel zárult, mígnem 1955-ben R. Gordon Wasson és kollégái az Oaxaca hegyvidéki területein élő mazatec indián törzsnél felfedeztek egy még működő pszilocibingomba-kultuszt. Ez a kultusz távolról sem volt kegyetlen és ördögi; szelíd és bölcs hirdetői a gyógyításnak szentelték magukat.74
Az ember megtanulja, amiről eddig nem tudott
Már találkoztunk a Huatla de Jimenez nevű – Oaxaca közelében levő – kis falucskában élő Maria Sabinával, akit Wasson tett híressé a Life magazinban 1957-ben publikált cikkével. A12. fejezetben láttuk, hogy egy esetben, amikor nagy adag pszilocibintartalmú gombát fogyasztott el, mélyebben hatolt be a túlvilágra, mint előtte bármikor. Ott találkozott egy szellemlénnyel, aki előző látogatásai során is kalauzolta, ez alkalommal azonban egy nagy könyv volt a kezében. Azt mondta Mariának:
„Odaadom neked ezt a könyvet, így jobban tudsz majd dolgozni, és segíthetsz azokon, akik segítségre szorulnak, megismered annak a világnak a titkait, ahol mindent ismernek.” Maria teljesen feleslegesnek érezte, hogy átnyálazza a „sok teleírt lapot”: „Arra gondoltam, milyen kár, hogy nem tudom elolvasni. Soha nem jártam iskolába, így a könyvet semmire sem tudom használni.” Alighogy átfutott az agyán ez a gondolat: „Hirtelen rájöttem, hogy olvasok, és megértem, ami a könyvbe le van írva, és bölcsebb lettem, és egyetlen pillanat alatt dolgok millióit tanultam meg. Csak tanultam és tanultam” 75
Ez az eset arra emlékeztet engem, amikor egy másik korban és másik helyen az írástudatlan Mohamed prófétát utasította az általa később Gábriel arkangyalként azonosított szellemlény, hogy olvasson. „Nem tudok olvasni”, tiltakozott a próféta:
Akkor az angyal átölelt és megszorított, hogy a lélegzetem is elakadt, majd ismét szólt: „Olvasd! Urad, a legnemesebb, ki a tollal tanít, megtanítja az embert arra, amit nem tudott.”76
Az ősi egyiptomiak vallásában Tóth isten, a madártestű és íbiszfejű madár-therianthrop volt az, aki megtanította az embert írni és olvasni; míg a sámán Ozirisz a nagy civilizátor, a mezőgazdaság feltalálója volt. Hasonlóképp a majáknál Kukulkan istent (akinek a neve „Tollaskígyót” jelent) tartották a legfőbb szervezőnek, „a törvények megalkotójának, a naptár tanítójának”.77
A fentiek nem elszigetelt példák, és újra felvetik a kérdést: kik ezek az ősi tanítók, akiket egyesek „isteneknek”, mások „idegeneknek” vagy „szellemeknek” neveznek, akik módosult tudatállapotunkban jönnek el hozzánk különös üzeneteikkel, amelyek megszabják az ember történelmének irányát?
Részlet Graham Hancock: Természetfeletti című könyvéből.