Hadmérnök, VIII. Évfolyam 4. szám – 2013. december

Kocsis György – Halász László – Boldis Ottó

Pszichotoxikus mérgező harcanyagok pszichikai és fiziológiai hatásai

Absztrakt

A szintetikus és fél-szintetikus mérgező harcanyagok alábbiakban tárgyalt csoportjának, bizonyítottan jegyzett, háborús alkalmazására eleddig még nem került sor. Azonban megfelelő aeroszol formájában a levegőbe, vagy az ivóvízbe oldva, esetleg élelmiszerbe juttatva, mint potenciális vegyi-fegyver számításba jöhetnek. Ebben a cikkben rövid áttekintést nyújtunk a legfontosabb pszichotoxikus anyagokról, illetve azok hatóanyagainak az élő szervezetre gyakorolt pszichikai és fiziológiai hatásairól. Célunk, hogy megkönnyítsük a differenciál diagnózisukat, és ezáltal növeljük az alkalmazandó terápiás lehetőségek hatásfokát.

Any proof about deploying synthetic or semi synthetic toxic substances developed for chemical warfare discussed below, haven’t been recorded so far. However, in the form of appropriate aerosol releasing into the air or solving in the water, perhaps getting into the food, as a potential chemical weapon may be taken into account. In this article, we will give a brief overview about the most important psychotoxic agents, psychic and physiological affects of their active substances on the human body. Our goal is to aid their differential diagnosis in order to increase the efficiency of the therapy.

Kulcsszavak: BZ, LSD, Meszkalin, Ibogain, Pszilocibin, pszicho-toxikus, tünetek, kezelés, differenciál diagnózis ~ BZ, LSD, Mescaline, Psilocybin, Ibogaine, psychotoxic, symptoms, treatment, differential diagnosis

BEVEZETÉS

A pszichotoxikus mérgező harcanyagként felhasználható vegyületeket a központi idegrendszerre ható depresszánsokra (3-kinuklidil-benzilát), illetve a központi idegrendszert stimuláló anyagokra (LSD, meszkalin, Ibogain, pszilocin) oszthatjuk fel [1].

A pszichotoxikus mérgező harcanyagok főbb tulajdonságai:

•   Szélsőségesen alacsony koncentrációban is hatóképes, azaz nagy hatékonyságú,

  könnyen beszerezhető vegyületek;

•   Hatásukat a központi idegrendszer fő szabályozó mechanizmusainak

  megváltoztatásával érik el;

•   Hatásidejük inkább, néhány órától akár több napig is eltarthat;
•   A hatásos dózisuk ismételt alkalmazása esetén sem veszélyeztetik komolyan

  célszemélyek életét;

•   A harcászati szempontból effektív dózisuk sem valószínű, hogy hosszan tartó

  sérüléseket okoz;

•   Azorvosibeavatkozásnemmindenesetbenindokolt,demeggyorsíthatjaafelépülés

  folyamatát.
  Ezek a kritériumok kizárnak számos olyan drogot, a harcképtelenséget okozó anyagok közül,

  amelyek egyébként, azok közé sorolhatóak. Az ópiátok és az erős szedatívumok biztonságos alkalmazásának határai alacsonyak, a gyengébb nyugtatók pedig a vártnál kisebb hatással vannak a meglévő képességekre. Jóllehet a múltban kannabinoidokat is ilyen vegyületeknek tekintették, azonban a hatásos dózisuk túl magas ahhoz, hogy azokat harci körülmények között alkalmazni tudják.

  CÉLKITŰZÉS

  A pszichotoxikus vegyületeknek az élő szervezetre gyakorolt direkt hatásai, a hagyományos mérgező harcanyagokhoz képest, sokkal humánusabbnak tűnnek ugyan, azonban a közvetett harcászati hatásaik ugyanolyan súlyos következményekkel járhatnak, mint bármely vegyi-, radiológiai-, illetve biológiai fegyvernek. A pszichotoxikus anyagok felhasználási területe széles skálán mozog, azzal például, hogy megtörik az egyes személyek képességét, hogy harcoljanak, egy egész hadsereg, legyőzhető, akár emberáldozat nélkül is. Ennek a cikknek a célja, hogy a már ismert irodalomra épülve, felvázolja az előzményeket, a jelenlegi állapotokat és a lehetséges elhárítási stratégiát.

  A KÖZPONTI IDEGRENDSZERRE HATÓ DEPRESSZÁNS MÉRGEZŐ HARCANYAGOK

  A központi idegrendszerre ható depresszáns anyagok történelmi háttere és felfedezése
  A központi idegrendszerre ható depresszánsok közül elsőként a 3-kinuklidil-benzilátot rendszeresítették az 1960-as évek elején, mint a harctéren potenciálisan felhasználható vegyi- fegyvert, a NATO szervezetén belül „BZ” kódnév alatt. A Hoffman-LaRoch társaság az 1951- ben feltalált BZ mellett, számos olyan görcsoldó hatású vegyületet is kifejlesztett, mint pl. a Tropin, amelyet gasztrointesztinális zavarok kezelésére használnak. Az Egyesült Államok Haderején belül 1959-ben merült fel az igény, hogy ilyen típusú vegyületeket kémiai harcanyagként felhasználjanak. A harcanyagot eredeti kódneve „TK” volt, de miután 1961- ban, az USA hadseregében rendszeresítették, a BZ kódnevet kapta. A katonák egymás között a neve, és az intoxikációt elszenvedő személyek mentális állapotára való hatása miatt, csak „Buzz”-nak becézték.

A Brit Védelmi Minisztérium 1998-ban azzal vádolta meg Irakot, hogy hatalmas mennyiségű, antikolinerg hatású és harcképtelenséget okozó, glikolátot, kódnevén „Agent 15”- öt halmozott fel raktáraiban. Az Agent-15 (magyarul 15-ös anyag) a BZ-hez hasonló kémiai felépítésű és hatású pszichotoxikus harcanyag, amelynek felhalmozása az Iránnal folytatott Öböl Háborúban kezdődött el. A centrális és perifériális idegrendszerre gyakorolt kombinált antikolinerg hatása miatt, az intoxikációt elszenvedett beteg könnyen diagnosztizálható.

Még ugyanebben az évben felröppent az kósza hír, hogy a Boszniai Hadsereg, a Jugoszláv Néphadseregtől fegyverarzenáljából származó BZ harcanyagot vetett be Szarajevó, Ilidza és Nedaracsi szerbek által lakott külvárosaiban. A vizsgálatok azonban a BZ fizikai jelenlétére bizonyítékot nem találtak.

A BZ fizikai és kémiai tulajdonságai

A BZ (1. ábra) és analógjai a glikolsav észterek csoportjába sorolhatóak. Számos reprezentánsuk, környezeti hőmérsékleten folyékony halmazállapotú, azonban a BZ stabil, fehér kristályos porként van jelen, melynek vízoldhatósága csekély.

1. ábra. Az BZ fizikai és kémiai tulajdonságai, valamint felépítése

Az BZ toxicitása, patofiziológiai hatásai és metabolizmusa

A BZ (3-kinuklidil-benzilát) egy antikolinerg hatású ágens, amely elsődlegesen a májban bomlik le, és a vesén keresztül ürül ki. Egyszeri, 1 mg-os dózis több napig tartó delíriumot okoz. Ilyen tekintetben hasonlít a jól ismert belladonna alkaloidokhoz, az atropinhoz és a szkopolaminhoz, de a BZ hatásosabb és hatása tartósabb. A biztonsági határt (a halálos dózis és a harcképtelenséget okozó dózis hányadosa) legalább 30-ra becsülik.

A BZ bármely úton bejuttatva hatásos, de hatékonysága bőrön keresztüli bevitelnél (amikor megfelelő oldószerrel keverik össze) korlátozott, ezért így nem nagyon használják. Vannak azonban más rokon vegyületek, amelyek bőrön keresztül is hatásosak.

A BZ és más glikolátok az idegrendszerben ugyanúgy fejtik ki hatásukat, mint az atropin és a szkopolamin: az autonóm idegrendszerben és a gerincvelőben egyaránt gátolják a kolinerg információátvitelt a muszkarin típusú kötőhelyeken. Mivel ezek a kötőhelyek nagyon sok helyen megtalálhatók, az idegi szabályozás szinte minden fázisában mérhető hatás figyelhető meg. A BZ könnyen átjut a vér-agy gáton, ezért az agy és a gerincvelő minden területén szétoszlik.

Hatásos dózisú BZ expozíciót követően 1 órán belül enyhe perifériás tünetek jelentkeznek, a centrális hatások pedig körülbelül 4 óra múlva figyelhetők meg. A maximális hatás az expozíciót követő 4-10 óra elteltével lép fel, a tünetek 24-48 órán keresztül tartanak. Ebben a csoportban néhány más vegyület hatásai hosszabb idő múlva jelentkeznek és múlnak el. A súlyos centrális hatások időtartama a dózis megduplázásával körülbelül 40 órával is meghosszabbítható, a súlyos tünetek pedig körülbelül 1 órával hamarabb jelentkeznek.

A BZ által kiváltott tünetek

Kis dózisokban a BZ álmosságot és csökkent éberséget okoz. A BZ expozíciót az emelkedett pulzusszám, a kiszáradt bőr és ajkak, az álmosság és az alábbiakban felsorolt egyre erősebben jelentkező tünetek alapján lehet diagnosztizálni:

•   1-4 óra: Szapora szívverés, szédülés, a mozgáskoordináció hiánya, hányás, szájszárazság, homályos látás, zavartság, szedáltság, egyre fokozódó kábultság.
•   4-12óra:Asérültnemtudakörnyezetéremegfelelőenreagálni,ésnemtudmozogni.
•   12-96 óra: Növekvő aktivitás, érzékcsalódással és hallucinációval járó életlenszerű, kiszámíthatatlan viselkedés. A normális viselkedés az expozíciót követő 48-96 órával

  fokozatosan tér vissza.

  A BZ intoxikációt elszenvedet személyek kezelése

  A legtöbb sérültnél csak tüneti kezelést kell adni. Amennyiben szükséges, a sérült mozgásterét határozottan korlátozni kell. A sérültekkel – különösen a járóképesekkel – barátságosan kell viselkedni. Minden veszélyes tárgyat, amit például le lehet nyelni, el kell távolítani a sérült környezetéből, mert az érzékcsalódás miatt furcsa dolgokat tehet.

  Az egyetlen, szükség esetén végrehajtandó orvosi beavatkozás a testhőmérséklet kontrollálása: el kell kerülni a túlzott felmelegedést. Ha a levegő hőmérséklete 25 °C felett van, a sérültet le kell vetkőztetni. Ha testhőmérséklete meghaladja a 39 °C-ot, erőteljes hűtést kell alkalmazni. A sérültet árnyékba kell vinni, olyan helyre, ahol mozog a levegő. A hűtés elősegítésére a sérültre vizet lehet permetezni, de jeget nem szabad a bőrére tenni!

  A BZ antidótumaként használt Physostigmine-t a veszélyben lévő sérültek számára kell fenntartani. A physostigmine-nek – a BZ esetében – az expozíciót követő első 4 órában csak minimális hatása van, ezután viszont nagyon hatásossá válik. Ha a Physostigmine kezelés mellett döntenek, a tünetek csillapításához 2-3 mg-ra van szükség. A megfelelő szint eléréséhez újabb injekciók beadására is szükség lehet 15 perc – 1 óra időintervallumonként. A kívánt szint elérése után a megfelelő koncentrációt lassú intravénás injekcióval vagy infúzióval kell fenntartani. Ehhez 1-2 óránként 2-4 mg Physostigmine-re van szükség. A dózisokat a tüneteknek megfelelően kell meghatározni. Ahogy a mérgezés tünetei enyhülnek, fokozatosan csökkenteni kell a Physostigmine mennyiségét a kezelés során. A tünetek néhány órától több napon keresztül is eltarthatnak. Az intravénás terápiát, amilyen gyorsan csak lehet, szájon keresztüli gyógyszerbevétellel kell helyettesíteni (1-2 óránként 2-5 mg).

  A BZ ellenszereként a physostigmine mellett a 7-methoxytacrine (7-MEOTA) is használható. A BZ általi tünetek megszüntetéséhez egy tabletta (100 mg) 7-MEOTA-t kell bevenni. Súlyos mérgezés esetén inkább izomba kell beadni a hatóanyagot (50 mg 7-MEOTA laktát 5 ml-ben). A terápiás szint elérése érdekében a 7-MEOTA javasolt dózisát 8 óránként be kell adni. Ilyen adagolás mellett semmilyen mellékhatás nem várható.

  A perifériásan ható gyógyszerek, amelyek nem tudnak átlépni a vér-agy gáton, mint például a pyridostigmine, a neostigmine és a pilocarpine nem tudják ellensúlyozni a BZ centrális hatásait, ezért a physostigmine helyett nem használhatók.

  A BZ kimutatása

  Általánosságban elmondható, hogy ezekre az anyagokra nem létezik automata elven működő, hordozható és/vagy kitelepíthető kimutató rendszer. Ennek ellenére léteznek tábori laboratóriumok számára kifejlesztett módszerek a BZ izolációjára és meghatározására. Ilyenek például a DraegerTM által kifejlesztett kimutató csöves rendszerek.

A KÖZPONTI IDEGRENDSZERRE HATÓ STIMULÁLÓ PSZICHOTOXIKUS ANYAGOK

A pszicho-toxikus, központi idegrendszert stimuláló, anyagok történelmi háttere és felfedezése
Az LSD felfedezése a pszichofarmakológia történetének egyik legalapvetőbb lépése volt. Stoll és Hoffmann állították elő az ergotalkaloidok kutatása során 1938-ban, és önkísérlettel verifikált véletlen laboratóriumi mérgezés (Hoffmann, 1943) vezetett jellemző hallucinogén hatásának felfedezéséhez. Az LSD-vel kapcsolatban 1950-ig hat cikket jelentettek meg, majd a cikkek száma évről évre növekedett (10, 14, 18, 29, 118 és 1957-ben 86), majd ezt követően minden évben kb. 100 cikk jelent meg az LSD-hatásaival kapcsolatban [2].

Az LSD az 50-es évek végén hirtelen az alábbi kérdések tekintetében a tudományos körökben vitatott téma lett:

 Az általa az emberben kiváltott hatással a skizofrénia betegség modellezhető-e vagy sem;

•   Klinikai használatával bizonyos pszichiátriai betegségek kezelhetőek-e vagy sem;
•   Milyen pszichodiszleptikus tulajdonságokkal bír.
  Az LSD-nek két természetes forrása is van. Az egyik az ergot, amit évszázadok óta ismert

  méreg illetve toxin, a másik forrása egy növény, az „Ipomoea purpurea”.
  Az ergot az LSD félszintetikus készítménye, a pázsitfűfélékben, a gabonafélékben, elsősorban a rozson található élősködő gomba, az anyarozs vagy gabonaüszög hatóanyagaiból kiindulva állították elő. A gabonaüszög (claviceps purpurea) az elmúlt évszázadokban a gabona

  magvában megjelenve többször okozott járványszerű megbetegedést (ergotizmus).
  A legnagyobb megbetegedés Franciaországban 994-ben volt és kb. 40000 ember halt meg

  az ergottal fertőzött búzakészítményektől.
  1129-ben Cambrai tartományban 1200 ember esett áldozatul a fertőzött búzának.

  Az ergotizmusnak két klinikai formája létezik. Az üszkös ergotizmus a végtagok (kéz és lábujjak) viszketésével kezdődik, majd hányás, hasmenés követi. Komolyabb megbetegedés során a végtagok száraz üszkösödése következik be, amely halállal végződik.

  Az ergotizmus másik lefolyása az convulsive (görcsös) formája, amely viszketéssel kezdődik, de azt követően fájdalmas izomgörcsbe megy át, amely végül epilepsziás rohamokba csap át. Az agyban is komoly változások bekövetkezhetnek, amelyeknek megnyilvánulási formái delíriumos rohamok.

  Az LSD második természetes forrása a már említett Ipomoea purpurea. A növény magja tartalmazza legnagyobb mennyiségben az ergotalkaloidokat, de megtalálható a levelében és a hajtásaiban is. Különböző ipomoea fajták szemtermés ergottartalmát összehasonlították és a következő sorrendet állapították meg:

1. 0,04 és annál magasabb ergottartalom % zöldnövényi súlyra vonatkoztatva: a) Pearly Gates (California)

   b) Ipomoea rubro – Caerulea praecox

   c) Rivea corymbosa – Cuba

2. 0,02-0,039 ergottartalom % zöldnövényi súlyra vonatkoztatva:

   a) Heavenly Blue (California)
   b) Convolvulus Tricolor Royal Marine c) Ipomoea Pearly Gates

3. 0,01-0,019 ergottartalom % zöldnövényi súlyra vonatkoztatva: a) Convolvulus Royal Blue

b) Convolvulus Mauritanicus
c) Ipomoea Hybrida Darling
d) Convolvulus Tricolor Cambridge Blue e) Convolvulus Lavender Rosette
f) Ipomoea Scarlet O’Hara

A Meszkalint Mexikó indián őslakosai használták vallási rendezvényeik során. Természetes formában a „Echinocactus Williamsi lem.” [3] kaktusz fajtában fordul elő, amelynek közkedvelt és legelterjedtebb elnevezése „peyotl”. Elfogyasztása úgy történt, hogy egy szelet kaktuszra alkoholt öntöttek, majd az elegyet a szájba öntve azt pépesre rágták és lenyelték. Az erős hallucinogén hatása miatt a peyotl-t istenségként tisztelték.

A Meszkalin hatóanyagát első alkalommal 1918-ban sikerült izolálni [4]. Az adrenalinéhoz hasonló molekula szerkezete miatt, Osmond [5] álláspontja szerint, megzavarja annak metabolizmusát, melynek eredményeként olyan toxikus bomlástermékek keletkeznek, amelyek pszichózis kialakulásához vezetnek.

Habár a peyotl erős pszichikai hatásai már a XVI. század Európájában is ismertek voltak [6], maga a növény hosszú időn keresztül nem került a tudomány látókörébe. Legelőször Louis Lewin német gyógyszerész határozta meg az alkaloidot [7] és számolt be annak, a primitív népek általi felhasználásáról, nagy részletességgel. Tiszta formában 10 évvel később Hefter izolálta.

Az ibogain egy alkaloida, mely a Közép-Nyugat-Afrika őserdeiben honos cserje, a Tabernanthe iboga gyökeréből származik. Az ibogaint a bennszülöttek már hosszú ideje használják a betegségek gyógyításában és a fáradtság leküzdésében. Magasabb dózisokban vallásos szertartások során felhasználják hallucinogén tulajdonságait is. Az ibogain (az ibogain és más vele együtt előforduló alkaloidák) használatát a gaboni bwitik körében néprajzkutatók tanulmányozták [8]. Az ibogainra adott lélektani reakciókat már az 1900-as évek elejétől kezdve vizsgálják.

Az 1950-es években a Ciba-Geigy gyógyszercég az ibogain vérnyomáscsökkentő tulajdonságait vizsgálta, de miután nem láttak benne kereskedelmi lehetőségeket, berekesztették a kutatást [9]. Claudio Naranjo, a chilei pszichoterapeuta és orvos beszámolt arról, hogy jótékony hatásokkal bír a pszichoterápiában [10]. 1985 és 1992 között engedélyt kapott az ibogain használatára a kábítószer-, stimuláns-, alkohol- és nikotinfüggőség kezelésében.

Az ibogain pszichológiai tulajdonságainak, toxicitásának, a drogfüggőséget befolyásoló hatás-mechanizmusának vizsgálatát aktivistáktól származó beszámolók ösztönözték, melyek szerint akár egyetlen adag ibogain gyakorlatilag képes megszüntetni az ópiát elvonási tüneteit és a kokain utáni sóvárgást. Lotsof [11] és mások leírták az ibogainnak a függőség “megszakításában” játszott szerepét.

A közép- és dél-amerikai őslakosok évezredek óta használják a pszilocibin gombákat spirituális és rituális célokból. A gomba használatáról szóló első európai feljegyzés egy a tizenhatodik században élt spanyol pap tollából származik, aki beszámolt az aztékok peyote- és gombafogyasztási szokásairól. A legújabb korban elsőként, 1957-ben R. Gordon Wasson dokumentálta, és a „Life Magazine”-ban publikálta [12] saját pszilocibin gomba élményét. A gomba hatóanyagát, a pszilocibint nem sokkal ez után izolálták.

A pszilocibin- vagy varázsgombáknak világszerte több tucat faja él. Elsősorban a psilocybe, a panaeolus, és a copelandia nemzetségek tagjai (a pszichoaktív amanita fajokkal, például a légyölő galócával nem állnak rokonságban).

Majdhogynem minden pszilocibin tartalmú gomba kisméretű; kalapjuk barna vagy sárgásbarna színű. Könnyen összetéveszthetők sok nem pszichoaktív ehetetlen, vagy mérgező

gombával. A pszilocibin tartalmú gomba legfőbb megkülönböztető jellemzője az, hogy ahol megfogjuk vagy megsértjük, a felszíne kék színűre változik. Általában szárított formában találkozhatunk vele, az ilyen gomba felszínén jól észrevehető a kékes elszíneződés.

Az elfogyasztásra kerülő pszilocibin gombák között a Psilocybe cubensis (kubai badargomba) a legelterjedtebb, mely bármely háztartásban igen egyszerűen és kis igényű eljárással termeszthető faj.

Az elsődleges hatásokért jó pár aktív alkaloida a felelős, elsősorban a pszilocibin, a pszilocin, valamint a baeocystin. A pszilocibin stabilabb vegyület, mint a pszilocin, de elfogyasztás után a szervezetben pszilocinná bomlik le.

A stimuláló pszicho-toxikus anyagok fizikai és kémiai tulajdonságai

A lizergsav-dietil-amid az ergot-alkaloid csoportjába tartozik (2. ábra). A szerkezeti felépítéséből látható, hogy az 5-ös és 8-as C-atomok aszimmetrikusak és így négy optikailag aktív izomerje létezik. Ezek a D- és L-lizergsav-dietil-amidok illetve a D- és L-izolizergsav- dietil-amidok. Szerves oldószerekben rosszul oldódik, vizes oldatban tartarát sója stabil. Oldatban UV sugárzásra bomlik, ezért fénytől védeni kell illetve beszárított állapotban oxigénre érzékeny. Ezeket a tulajdonságait a vizeletből való kivonás során figyelembe kell venni. Ma már szintetikusan állítják elő a lizergsavból. A lizergsavat indolpropionsavból állítják elő.

2. ábra. Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin fizikai és kémiai tulajdonságai, valamint felépítése

A meszkalin (INN: mescaline) (a spanyol ‘mezcal’ szóból) 2-(3,4,5-trimetoxifenil) etil-amin, az egyik legrégebben ismert hallucinogén anyag (2. ábra). Színtelen, kristályos anyag, ami vízben, alkoholban és kloroformban jól oldódik, éterben viszont nem.

Az ibogain az indol-alkaloidok családjába tartozó hallucinogén anyag (2. ábra). Vízben csaknem oldhatatlan, alkoholban, éterben, benzolban oldódik.

A pszilocibin (4-foszforiloxi-N, N-dimetil-triptamin) egy pszichoaktív alkaloid, ami a triptamin családba tartozik (2. számú ábra). Forró vízből jól kristályosodik, színtelen, kristályos anyag, forró vízben és metanolban jól oldódik, alkoholban nehezen oldódik, gyakorlatilag oldhatatlan éterben, benzolban, kloroformban.

Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin toxicitása

A pszichoaktív anyagok aktivitásuk alapján 3 csoportba sorolhatóak:

•   Enyhe pszicho-toxikus hatással bíró anyagok, mint a meszkalin és a noradrenalin,
•   Közepes pszicho-toxikus hatással bíró anyagok, mint a LSD, γ-aminovajsav és az

  adrenalin.

•   Nagy pszicho-toxikus hatással bíró anyagok, mint a szerotonin és a bufotenin.

  Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin olyan pszichotomimetikumok, amelyek állaton és emberen pszichotikus állapotot váltanak ki. Emberen ez az állapot reverzibilis elmezavarban nyilvánul meg. A pszichotomimetikumok olyan vegyületek, amelyeknek reverzibilis psychosist kiváltó hatásuk a leglényegesebb. Legtöbbször kizárólagos, szelektív hatásról van szó, és már viszonylag kis dózisok is hatékonyak. Egyes vegyületek (pl. LSD) egészen extrém kis adagokban hatnak. Az ilyen szelektív pszichotomimetikumok egy része növényekben természetesen előforduló anyag, más részük szintetikusan vagy fél-szintetikusan előállított vegyület, amely állati vagy növényi szervezetben előforduló anyagokból származik.

  Több kutató különböző állatokon intravénásan vizsgálta és próbálta meghatározni az LSD akut LD50-értékét. Általánosan megállapították, hogy az LSD LD50-értékei nagymértékű változatosságot mutattak a kísérleti állat súlyának függvényében (1. táblázat).

  Emberre vonatkozóan természetesen LSD-re nem végeztek toxikológiai kísérleteket, de az állatkísérletek interpolálásával és az LSD mérgezésben elhunyt egyének adatait elemezve az LD50 értéket 0,2 mg-ban állapították meg testsúly-kilogrammra vonatkoztatva. Egyes kutatók ezt az értéket igen alacsonynak tartják, mivel az 50-es években különböző pszichológiai megbetegedésben szenvedőknek gyógyítás céljából 1 mg LSD-t adtak testsúly-kilogrammra számítva.

  Egyes krónikus patkánykísérletekben intravénásan 2,5 mg LSD/testsúly kg dózisokat adtak 30 napon keresztül. A kísérletekben a patkányok növekvő reflex-válaszokat mutattak, testsúlynövekedésük csökkent és pupillatágulást tapasztaltak. A tapasztalatok szerint az LSD pszichikai hatása az emberi szervezetre igen nagy, a dózisa igen kicsi, de ha helyesen adagolják, akkor ebből a szempontból toxinnak nem nevezhető.

  A Meszkalin toxicitásával kapcsolatos legátfogóbb vizsgálatokat Knauer [13] végezte. A kísérleteinek leírásainak alapján kiderült, hogy amennyiben az alkalmazott dózis 0,1 és 0,2 gramm között mozgott. Az intravénás bevitelt követően az első hatások mintegy 60 perc múlva jelentkeztek. Az akut szimptómák 0,1 – 0,2 gramm dózistartományban átlagosan 3-4 órán keresztül álltak fenn, mindezek mellett azonban a vizuális zavarok még 24 órán át fennmaradtak. A Meszkalin által kiváltott érzékcsalódások, erősen dózisfüggőnek bizonyultak. A dózist 0,5 grammra növelve, nemcsak a felfogóképesség és érzékelés, hanem maga a mentális szféra is nagyságrendekkel megváltozott. Mindezzel szemben, még ilyen magas dózis esetében is, az akusztikus érzékelésben zavarok (hallucinációk), ellentétben az LSD-vel, csak kis mértékben, voltak észlelhetőek.

  A meszkalin minimálisan érzékelhető dózisa ember esetében kb. 150 mg. A maximális biztonságos dózis kb. 1000 mg. 500 mg tiszta meszkalin hatása 2-3 óra alatt fejlődik ki, és rendszerint 4-12 óra hosszan tart.

  Az ibogain alacsony dózisú tartományban (5-10 mg / testtömeg kg) a központi idegrendszert stimulálja. A teljes hatás 12 óra alatt fejlődik ki, és akár nyolc órán keresztül is eltarthat. Az ibogaint fogyasztó személyek mintegy 15-20%-a számolt be arról, hogy bizonyos hatások akár 36 órán órával a bevétel után is fennálltak.

A különböző állatkísérletek és az akut ibogain mérgezés során elhunytak toxikológiai vizsgálatának eredményei (1. táblázat) alapján interpretált LD50 értéke emberekre 30-50 mg/ testtömeg kg.

1. táblázat. Az LSD és ibogain LD50 értékei különböző állatfajokon intravénás bevitel esetén

A Pszilocibin rekreációs dózisa 1-5 gramm szárított gomba a faj illetve az illető egyedek hatóanyag-tartalmától függően. A friss gomba dózisa körülbelül ennek tízszerese, mivel tömegének kb. 90 százalékát víztartalma teszi ki. Mivel a különböző fajú gombáknak nem azonos a méretük, a darabszám nem mond sokat a dózisról.

Átlag gyomorba irányozott dózisok (szárított Psilocybe cubensis):

•   küszöbdózis: 1/4 gramm,
•   enyhe hatás: 1/4-1 gramm,
•   közepes hatás: 1-2,5 gramm,

  Kimondottan intenzív élmény eléréséhez: 5 gramm vagy több szükséges. A becsült halálos adag a gomba elfogyasztásával nem érhető el.

  A hatások intenzitását nagyban befolyásolja az illető pszilocibin-érzékenysége is. Akadnak olyan emberek, akiknél 1/4 gramm (nagyon kis dózis) látomásos állapotot, nyitott szemű képhatásokat, kellemetlen gyomorgörcsöket vagy bélszélt, és egyéb nagy dózisra jellemző hatásokat produkál; másoknál ugyanez alig érezhető hatásokkal jár (ha egyáltalán): enyhe fázás az első órában és hasonlók.

  Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin patofiziológiai hatásai és metabolizmusa
  Egyes kutatók a hallucinogének biológiai hatását a vegyületek szerkezetével hozzák összefüggésbe, különösen a vegyületek elektronkonfigurációjával. A lizergsavszármazékok molekulapálya-energia számításai szerint lehetséges, hogy a hallucinogén hatás erőssége a legkülső elfoglalt molekulapálya energiájának megfelelően változik, emelkedik, ami azt jelzi, az illető vegyület könnyen tud elektron donorként viselkedni.

  Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin erősen hatnak a vegetatív működésekre is. Állatokon, amelyeken a hallucinogén hatás közvetlenül természetesen nem vizsgálható, a vegetatív reakciók mérése útján már olyan kis LSD-mennyiségek hatása kimutatható, amely az emberi dózis nagyságrendjéhez áll közel. Legjellegzetesebb a hyperthermiát (nyúl), pupillatágulatot (egér) előidéző és székletürítést fokozó (patkány) hatása.

  Az állatkísérletekben egyértelműen megállapították, hogy az LSD a kísérleti állatok véréből igen rövid idő alatt eltűnt, abszorbeálodott. A kémiai vizsgálatok szerint az LSD a vérben szabad formában van jelen, nem kötődik fehérjéhez vagy más véralkotóhoz. A vizsgálatok szerint az is egyértelmű, hogy a vérben az LSD semmiféle kémiai változást nem szenved. A vérben a felezési ideje 7-10 perc, amelyet közvetlen LSD illetve jelzett vegyület adásával

határoznak meg. A legtöbb szervben az LSD maximális értékét 10-15 között mérték, de a májban 30 perc volt ez az érték. Az LSD akkumulációja a különböző szervekben a következő csökkenő sorrendben történik: máj, vese, mellékvese, tüdő, lép, szív, izom, bőr és végül az agy. A kutatók mérése szerint az állatok agyában az LSD koncentrációja elérheti a 0,0003 μg/g értéket is.

A mérések szerint a szervezetbe vitt LSD 70 %-a 12 óra után a bélrendszerben található és ez idő alatt ezek 7-8 %-a választódott ki. A bevitt LSD 10-20 %-a kerül a keringési rendszerbe, ha azt intraperitoniásan adják. A keringésbe került LSD nagyon gyorsan beépül a szervekbe, az agyba és nagyon gyorsan felhalmozódik az epében, amelyből glukoronid formájában kerül ki. A bélsárban LSD-t és 2-oxi-LSD származékot határoztak meg.

Különböző állatkísérletekben úgy találták, hogy a vizelettel a szervezetbe bevitt összes LSD 3-4 %-a választódik ki. A kémiai vizsgálatok alapján a vizelet az LSD-t a következő vegyületek formájában tartalmazza: szabad LSD, N-dezmetil-LSD, 13-hidroxi-LSD, 14-hidroxi-LSD. A vizeletben az LSD és N-dezmetil-LSD szabad formában, amíg a 2-hidroxi-LSD glukoronid formában fordul elő.

A pszicho-toxikus vegyületek, különösen az LSD, biológiai aktivitása igen nagy. A vegyületeknek igen sok hatása van az élő szervezet biokémiai reakcióira, a sejtekre, szövetekre és a test szerveire. A vegyületek kémiai hatásaira jellemző, hogy egyik hatásának sem tulajdonítanak kizárólagos szerepet, ami megmagyarázza az aktivitás elsődleges kiváltó okát. Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin hatásai egy komplex rendszert képeznek, és mindegyike megegyezik a kémiailag hasonló szerkezetű vegyületek hatásaival illetve jellemző biokémiai reakcióval bizonyos mértékben.

Az itt tárgyalt pszicho-toxikus vegyületek valamilyen módon befolyásolják a stimuláció átvitelét egyik idegsejtből a másikba illetőleg ingerület-átvitelét a szinapszisokon vagy a terminális végződésekben. Mindegyik hatás az agyműködésben igen kifejezett változásokhoz vezethet. Egy olyan komplex és bonyolult rendszerben, mint az agy, a szinapszisokon a szekvensben történt igen csekély változás igen nagy végső változásokat idézhet elő.

Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin a fentiek miatt befolyásolhatja:

•   a sejtek energiatermelését;
•   asejtpermeabilitását;
•   a vérellátást a testben illetve az agyban;
•   növeli a vér-agy gát áteresztőképességét;
•   és így megengedi a toxikus anyagok agyba való bejutását.
  Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin az agyban számos transzmitter-rendszert

  (szerotonin, dopamin, noradrenalin) befolyásol, pontos hatásmódja máig nem tisztázott. Bizonyos azonban, hogy hallucinogén hatása döntően a szerotonin rendszerre kifejtett hatásaival magyarázható. A legújabb eredmények szerint ezek a vegyületek kapcsolódnak a szerotonin kötő fehérjék (receptorok) 2A és esetleg 2C típusaihoz. Mai tudásunk szerint a szerotonin 2A receptoroknak az izgatása a hallucináció kiváltásának a leglényegesebb eleme, a szerotonin 2C receptor esetleg módosítja a hatást.

  Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin indirekt (közvetett) hatásai más biokémiai rendszerekben történő változásokban nyilvánulnak meg, mint pl. módosítják az acetilkolinrendszert, ami a paraszimpatikus rendszer működéséért felelős, vagy a noradrenalin, az adrenalin és adrenokrom rendszeren keresztül befolyásolják a szimpatikus idegrendszert. Az adenokróm és az adrenalin oxidációs termékei, mint ahogy az a későbbi kutatások eredményei igazolták, olyan, az emberi szervezetben is előforduló vegyületek, amelyek meglehetősen magas dózisban a pszichózissal ekvivalens tüneteket képesek kiváltani. Azok a meglátások, amelyek szerint az adenokrómnak a skizofrénia kialakulásában, elsődleges szerepe van, különösen azért elfogadhatóak, mivel az adrenolutin, mint ahogy az adrenalin többi oxidációs terméke, pszichotomimetikus tulajdonságokkal bír.

Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin pszichotomimetikus hatásokkal bíró vegyület. Már az 1933-as, guineai malacokon végzett kísérletek kimutatták, hogy a meszkalin inhibeálja (gátolja) az agy egyes részeiben a glükóz, laktát, piruvát és glutamát oxidációját, azonban a szukcinátra nincs befolyásoló hatással. Kísérleti körülmények között meghatározták, hogy az inhibíció nagysága 4×10-3 mól/l meszkalin koncentráció esetén, 65%-os. Quastel és Wheatley [14] meggyőződése szerint a toxikus aminok, egy bizonyos mennyiség fölötti, májban történő felhalmozódása annak roncsolódásához, majd ezt követően pedig a központi idegrendszer károsodásához vezethet.

A stimuláló pszichotoxikus vegyületek által kiváltott tünetek

Az LSD-t, meszkalint, ibogaint és pszilocibint pszichoterápiás célra, krónikus alkoholizmusban és neurózisban szenvedő betegek kezelése során, kezdték használni. Az utóbbi években tapasztalt mellékhatások (öngyilkossági kísérletre hajlamosító tulajdonság, bizarr magatartás, nem kívánatos személyiségváltozások, depresszív reakció, régi psychopathiás tünetek felújulása, paranoid reakció, valamint perzisztens hallucináció) miatt a pszichotomimetikumok terápiás felhasználása háttérbe szorult.

A gyógyszeresen létrehozott pszichés zavarok típusa különböző. A skizofrén betegek hallucinációs állapotához a leghasonlóbbnak az LSD hatását tartják. Az atropin-, illetve a szkopolamin-tartalmú drogokra jellemző, hogy delíriumos állapotot hoznak létre. Az amfetamin kifejezett paranoid-pszichózist okoz. A levodopa, a propranolol és a kortikoszteroidok okozta hatás főleg mániás típusú. A reszerpin endogén depressziót utánzó állapotot idéz elő. Egyes antihisztaminok szorongást válthatnak ki stb.

A hallucinogének, melyek közül az LSD mellett a meszkalin és a pszilocibin a legismertebb, szerkezetükben azt a hasonlóságot mutatják, hogy indol- vagy mint a meszkalin esetében, ahhoz közelálló struktúrát tartalmaznak. Van olyan elképzelés, amely szerint az endogén pszichózisért a kóros anyagcsere eredményeként felszaporodó pszichotomimetikus indol-származék a felelős.

Az LSD emberen már egészen kis adagokban (0,05-0,15 mg) reverzibilis jellegű psychosist vált ki, amely a skizofréniára emlékeztető, érzékletes, főleg optikai hallucinációkkal jár együtt. Az itt tárgyalt pszicho-toxikus vegyületek által kiváltott állapot 12-24 óra alatt maradéktalanul megszűnik. Sem akut, sem krónikus jelleggel nem okoz utóhatásokat, és a pszichózis ismételten, mindig reverzibilis jelleggel kiváltható marad. Ezek a vegyületek, különösen az LSD, ezért nagyon alkalmasak mind normális, mind kóros pszichéjű embereken a legmagasabb rendű idegtevékenység mechanizmusainak kutatását célzó vizsgálatokra, továbbá terápiás célzatú pszichoanalízis végzésére. Aktív pszichotikus betegeken (skizofrénia) az LSD- érzékenység erősen csökken, és még nagy adagokban (0,25 mg) sem váltanak ki hallucinációkat. Az LSD emberen már 1 μg/kg adagban kifejezett központi idegrendszeri izgalmat okoz.

A pszichotoxikus vegyületek hatása általában 8-12 óra hosszat tart. Tolerancia gyorsan kialakul. A szer hatása alatt az érzékszervi benyomások intenzitása fokozódik, az átélés hőfoka egészen az extatikus állapotig terjedhet. Vizuális illúziók, hallucinációk léphetnek fel. Még intenzívebb hatás deperszonalizációval jár, a gondolkodás felgyorsul, megváltozik a tér- és időélmény. A tünetek akár pszichózisra is emlékeztethetnek. Az érzékcsalódásokkal kapcsolatos legérdekesebb jelenséget Guttman [15] figyelte meg, amikor is hallucinációk során megjelenő képek felváltva mozogtak és álltak egy helyben, az ízek változása és a testi érzékelés zavarai eredményeképp levitációs jelenségeket és repüléshez hasonló élményeket tapasztalt. Az idő átélésével kapcsolatban hasonló zavarok támadtak, melyek eredményeként a kezelt személyek időérzéküket elvesztették. Az idő megállt számukra, a jövő és múlt megszűnt létezni. Az idő- és a tér átélésével kapcsolatos változások mellett az alanyok a testük egészének, vagy annak egyes részeinek eldeformálódásáról, méretének változásáról is beszámoltak.

A meszkalin esetében a vizsgálati alanyok a hallucinációk intenzív átéléséről számoltak be ugyan, azonban azok soha nem tűntek számukra valóságosnak. Az LSD-vel ellentétben az egyén pszichikai állapota és a hallucinációk tartalma közötti szoros összefüggés nem volt tapasztalható. Mindezek miatt a Meszkalin által kiváltott pszichózis alatt kialakuló hallucinációk még diszfórikus, illetve depressziós hangulat ellenére is kellemes élményt képesek nyújtani, ami fordított esetben is igaz (eufórikus hangulat, kellemetlen hallucinációk). A meszkalin által okozott intoxikáció egyik sajátossága az idő-, és a tér élmény megélésének változása. Az ilyen típusú hallucinációkat a vizsgálati alanyok kritikátlanul, mind külső szemlélő, élték át.

A Wolf által meszkalinnal „kezelt” személyek átmeneti, kaleidoszkópszerű képek felvillanását követően, úgy érezték, hogy az őket körülvevő tér kitágul. A kísérletben résztvevők képesek voltak az egész szobát egyszerre, egy időben átlátni, ugyanakkor nem voltak képesek különbséget tenni sem a bal vagy a jobb, sem pedig a fent és a lent között. Ez a jelenség odáig fokozódott, hogy Meszkalin által kiváltott hatás tetőfokán, az alany a szobát magával azonosította [16].

Az itt tárgyalt vegyületek pszicho-toxikus hatásának elmúltával gyakran lehangoltság, szorongás marad vissza. Napokkal, de akár hónapokkal később a tünetek a szer bevétele nélkül is visszatérhetnek (flashback). A flashback során az eredeti élmények mellett az érzékszervi észlelések sajátos torzulásai jöhetnek létre („geometriai” hallucinációk, macropsia, egyéb vizuális torzulások). A flashback többnyire pár percig tart. A hallucinogének eufóriát kevéssé okoznak. A testi tünetek közül a pupillatágulat, hányinger, vérnyomás-emelkedés a leggyakoribbak.

Az itt tárgyalt pszichotoxikus vegyületek tartós használata során a legkülönbözőbb pszichiátriai zavarok alakulhatnak ki. A rendszeres fogyasztó többnyire valamely szubkultúrához csapódik, szociális helyzete megrendül, emberközi kapcsolatai degradálódnak.

Az LSD-t, meszkalint, ibogaint és pszilocibin, az alábbiakban felsorolt pszichés tüneteket váltják ki, amelyek megjelenhetnek egyszerre, vagy váltakozva, hatásuk gyengülhet, majd újra fokozódhat:

•   látászavar,
•   látótéreltorzulása,
•   perspektíva, a távolság felmérésének megváltozása,
•   idő és tér érzékelési zavar,
•   színek élesebbé válása,
•   tárgyak alakjának megváltozása,
•   túlérzékenység a külső ingerek iránt.

  A fentieken túlmenően jellemző tünetek még:

•   deperszonalizáció (álomszerű állapot, a környezettel történő összeolvadás érzése),
•   fokozott kreativitás érzése, tudattágulás,
•   szavakkal nem kifejezhető „nagy felismerések” érzése.

  A fiziológiai tünetek közül a szimpatikus idegrendszer olyan izgalmi tünetei dominálnak, mint: szapora pulzus, tág pupilla, enyhén emelkedett vérnyomás, nyálfolyás, és könnyezés.

  További lehetséges tünetek: szédülés, remegés, hányinger, izomgyengeség, és mozgás koordinációs zavar is előfordulhat.

  Az megismételt, rendszeres alkalmazás során kialakuló tünetek:

•   idült szorongásos reakció, paranoid állapot,
•   hosszanfennmaradóérzékelésizavar,melyneklegjellegzetesebbmegnyilvánulásaaz

  ún. flashback jelenség,

•   fokozottgörcshajlam.

Az LSD, meszkalin, ibogain és pszilocibin krónikus használata során:

•   a pszichés függőség enyhe,
•   fizikális függőség nem alakul ki.

  Az pszichotoxikus vegyületek utáni vágyakozás megjelenése ritka, de előfordul. A szer elhagyásával egyértelműen összefüggésbe hozható jellegzetes elvonási tünetek nem jelentkeznek. Ennek ellenére az LSD fogyasztók egy része a szert ismételten, illetve rendszeresen használja, nem képes leszokni róla, „rajta marad a szeren”.

  Az LSD, meszkalin, ibogain illetve pszilocibin intoxikációt elszenvedett személyek kezelése
  Megállapították, hogy az egyes egyének, a pszichotoxikus anyagok hatására, olyan döntéseket képesek hozni, amelyeket normális körülmények között nem. Ezek a vegyületek megváltoztatják az személyek ítélőképességét, akik így nem tudják érzékelni döntéseik súlyát, túl könnyelműek lesznek. Ha a vegyületek hatása sokáig tart (a reakció időben elhúzódik) a kezelt beteg skizofrén módon viselkedhet.

  Az pszicho-toxikus vegyületek ellen fejlesztettek ki egy valódi, gyorsan ható ellenszert (antidótumot). A meszkalin terápiás hatásával kapcsolatos tanulmányok megállapították, hogy nátrium-szukcinát intravénás adagolását követően, a meszkalin által kiváltott pszichózis egy alkalommal átmenetileg megszakítható. Az ellenanyag hatásának elmúltával azonban visszatér a pszichózisos állapot. A felfedezést, amely szerint az intravénásan adagolt szukcinátok semlegesíteni képesek a meszkalin által kiváltott hatásokat, Sceuler vizsgálatai is megerősítették [17]. Az egereken végzett kisérletek során megfigyelték, hogy a szukcinát képes volt blokkolni nemcsak meszkalin, hanem az LSD, az ibogain és a pszilocibin által okozott viselkedési zavarokat is.

  Jelenlegi ismereteink szerint a legjobb terápia 10-20 mg diazepam vagy más benzodiazepin származék intravénásan vagy intramuszkulárisan adva. Ha pánikroham vagy pszichotikus reakciók lépnek fel, haloperidol adható másod-vonalbeli drogként.

  A terápiát végzőknek, két alapvető rendszabályt kell betartaniuk:

•   tartsd a beteget szoros ellenőrzés alatt;
•   és ne engedd a pszicho-toxikus vegyületet túl soká hatni.

  A stimuláló pszichotoxikus vegyületek kimutatása

  Tábori körülmények között működő, gyors és megbízható eredményt szolgáltató eljárás vagy mérőberendezés kifejlesztésére eleddig nem került sor.

  Előszűrő-vizsgálatokat csak LSD-re végeznek RIA (radioimmunassay) eljárással. Az alkalmazott RIA Cut-off értéke 0,2 ng LSD/ml vizelet volt. A vizeletben a legnagyobb LSD- értéket – 4-5 ng/ml – az adása után 2 órával mértek, majd ettől az időponttól kezdődően folyamatosan csökkent. Az LSD adás után 10 órával a vizelet LSD-tartalma 0,5-0,2 ng/ml érték között változott. A vizeletből a szabad LSD-n kívül az N-dezmetil-LSD-t határozták meg. A két metabolit kiürítési rátája 10 óra után 10 % alá csökkent le. A vizelettel kiürült LSD mennyiségét vizsgálva megállapították, hogy a szer adása után az első 10 órában a vizelettel kiválasztódásra kerülő mennyiség 60-70 %-a eltávozik (2. táblázat).

  2. táblázat. Az LSD kiválasztása főbb farmako-kinetikai adatai

A két hidroxi-LSD metabolitot analitikai nehézségek miatt nem határozták meg. Az irodalom szerint a 14-hidroxi-LSD mennyisége elhanyagolható, 0,1 ng/ml érték alatt fordul elő a vizeletben, de a 13-hidroxi-LSD a két fő metabolit 20 %-át teszi ki.

A többi pszicho-toxikus vegyületet, biológiai mintákból (vér, szérum, vizelet, haj, köröm stb…), csak nagyműszeres vizsgálatokkal, GC/MS vagy HPLC/MS/MS, lehet kimutatni.

ÖSSZEFOGLALÁS

A vegyifegyverek fejlesztésének legutolsó csoportjába tartoznak a fenti cselekvésképtelenséget okozó pszichotoxikus pszichotróp vegyületek, kibővítve a hallucinogén kábítószerekkel, valamint az adrenokrómmal, adnerolutinnal és a szkopolaminnal. Ezeknek az anyagoknak közös tulajdonsága, hogy a mérgezett személyek megzavarodnak, nem urai cselekvőképességeiknek és nem képesek logikus gondolkodásra és katonai ellenállásra. Bevetésüket sűrűn lakott területekre tervezték, ahol az ellenség hírközlési központjai, utánpótlási útvonalai stb. vannak és e helyek elfoglalása harci eszközökkel, nagy véráldozatokkal járna. Ezért ezeket az anyagokat bizonyos katonai körökben a leghumánusabb vegyifegyvereknek is nevezik. Meg nem erősített hírforrások szerint ilyen anyagokat utoljára a szovjet csapatok alkalmaztak 1995-ben az afganisztáni háborúban. Ezeknek az anyagok harcanyagként való alkalmazása az ókorban kezdődött és erre írásos anyagok is vannak.

Vegyi fegyvereket és harcanyagokat még az utóbbi évtizedekben is alkalmaztak háborús konfliktusokban, illetve terrortámadások esetén:

•   1988-ban az iraki-iráni háború során az irakiak számos esetben használtak vegyi fegyvereket.
•   1991-ben Irak az Öböl-háborúban ideggázt alkalmazott.
•   1994-ben meg nem erősített hírek szerint a volt Jugoszlávia területén dúló

  polgárháborúban klórgázzal töltött gránátokat használtak.

•   1995.március20-ánatokióimetrótöbbvonalánterroristákszaringáztbocsátottaka

  levegőbe, kb. 5000 ember részleges mérgezést szenvedett és 11 meghalt.

•   1995. szeptember 20-án a tokiói metróban újabb gázmérgezés történt.

  Tovább növeli a veszélyt, hogy a modern ipar és mezőgazdaság számos olyan kémiai szert alkalmaz, amely alkalmas terrorista támadások kivitelezéséhez is.(peszticidek, cianidok,).

  Kiemelt jelentőséggel bír a terrorizmus elleni küzdelemben vívott harcban, hogy az ország rendelkezzen olyan jártassággal, amelynek felhasználásával rövid időn belül képes egy potenciális kémiai támadást követően beazonosítani az alkalmazott mérgező (harc) anyag típusát és töménységét. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a terrorcselekménnyel arányosan meghatározzuk a dekontamináláshoz szükséges mentesítő anyag fajtáját és mennyiségét. Létfontosságú a mérgező harcanyaggal (MHA) történt mérgezést (szennyeződést) elszenvedő személyek ellátásánál, hogy azok szervezetéből képes legyen kimutatni az MHA- ok metabolitjait és bomlástermékeit segítve azok orvosi kezelését azáltal, hogy meghatározza a kiürülés sebességét és az antidótum hatásosságát.

  Az MH Honvédkórház jogelőd szervezetei és parancsnokai, (MH EVI és MH HEK) ennek a képességnek kialakítása és továbbfejlesztése érdekében vállalták fel és szabták feladatul a Tudományos Kutató Intézet számára az OPCW [18] körvizsgálatokban való részvételt. Tekintettel arra, hogy ez minden NATO tagország esetében, az ottani katonai-egészségügyi kutatások részét képezi (pl. Németország, München, Sanitäts- Akademie)

  A jövőre vonatkozóan, kulcsszerepet tulajdonítunk annak, hogy a Magyar Honvédségen belül, a rendeltetéséből adódóan, a MH Honvédkórház, illetve annak alárendeltségébe tartozó Tudományos Kutató Intézet keretein belül, sor kerüljön az OPCW körkontroll az utóbbi évben elindítani tervezett, biológiai eredetű mintáinak körvizsgálatában való részvételére is.

A körvizsgálatok végrehajtásához szükséges, a már meglévő üzempark karbantartása és bővítése. A HPLC/MS-MS technika alkalmazása lehetővé teszi többféle metabolit nagyobb érzékenységű, pontosabb meghatározását, kevesebb ráfordítással és rövidebb idő alatt. Ez a technika is rendelkezik könyvtárral, amely nagyban megkönnyíti a molekulák beazonosítását és kvalitatív illetve kvantitatív mérésekre egyaránt alkalmas.

Felhasznált irodalom

1. [1]  AMedP-6(C),III KÖTET: NATO Kézikönyv az RBV Védelmi Műveletek Egészségügyi Vonatkozásai Tárgyában: 94-101 (2008).
2. [2]  Kurt S.: Psychotoxic Substances: 2-27 (1964).
3. [3]  M. J. Poisson, Ann. pharmaceut. franc. 18, 764 (1960).
4. [4]  E. Spath, Mh. Chem. (Wien) 40. 139 (1918).
5. [5]  H. Osmond, J. Smythies, J. Mental Sci. 98. 309 (1952).
6. [6]  V. A. Reco, Magische Gifte (Magic Poisons), Stuttgart 1938.
7. [7]  L. Lewin, Arch. exp. Path. Pharm. 24. 401 (1888).
8. [8]  Goutarel R, Gollnhofer O, Sillans R: L’IBOGA CONTRE LA DEPENDENCE STUPEFIANTS. PHARMACODYNAMIE ET APPLICATIONS AUX PSYCHOTHERAPE AUTIQUES, Psychotropes, 3(3):63-86, 1993.
9. [9]  Mash DC, Staley JK, Baumann MH, Rothman RB, Hearn WL: Identification of a primary metabolite of ibogaine that targets serotonin transporters and elevates serotonin: Life Sci. 1995;57(3):PL45-50.
10. [10]  The Healing Journey. New Approaches to Consciousness. Claudio Naranjo. Hutchinson and Co, London. First 1973. HC.
11. [11]  H.S. Lotsof: Ibogaine In The Treatement Of Chemical Dependence Disorders: Clinical Perspectives, 1995.
12. [12]  Wasson, R. Gordon. Seeking the Magic Mushroom Life magazine, May 13, 1957.
13. [13]  A. Knauer, Allg. Z. Psychiatr. 69. 115 (1912).
14. [14]  J. H. Quastel, A. H. Wheatley, Biochem. J1. 27. 1609 (1933).
15. [15]  A. Guttmann, Mschr. Psychiatr. 56. 161 (1924).
16. [16]  R. Wolf, Deutsch. Med. Wschr. 77. 168 (1952).
17. [17]  F. W. Schueler, J. Lab. Clin. Med. 33. 1297 (1948).

18. [18]  Vásárhelyi Gy: Kábítószer és mérgező harcanyag prekurzorok ellenőrzési folyamatának összehasonlítása, PhD értekezés, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, 54-60 (2008).

Fotó: Nadya Stepanova – Isle of Olchon on Lake Baikal, considered the Sacred Isle of the Siberian shamans

Balogh Mátyás

(Eötvös Loránd Tudományegyetem, Orientalisztikai Intézet, Belső-ázsiai Tanszék, Budapest):

A mongóliai burját sámánok viselete és eszközei

Az adatgyűjtés lehetőségei és körülményei

A mongóliai burjátok sámánizmusával foglalkozó szakirodalom- ban csak utalásokat és kevésbé részletes leírásokat találunk, a sámánok öltözetének és felszereléseinek bizonyos darabjaira vonatkozólag. Kü- lön a sámán viseletét és eszközeit tárgyaló cikk ez idáig még mongol nyelven sem született. Az 1996-ban Ulánbátorban kiadott Mongólia Néprajza1 című kötet a burját sámánizmust tárgyaló fejezetében G. Gantogtox a téma burját származású szakértője tételesen felsorolja a burját sámánviselet darabjait és a sámáneszközöket. A felsorolás azon- ban túlzottan tömör, listaszerű és hiányos. Az egyes eszközök haszná- latáról, s az azokhoz kapcsolódó és kapcsolható elméletekről, vallásos háttérről feltehetően az oldalszámbeli korlátok okán nem ír. Birtalan Ágnes Gantogtox leírását táblázatba foglalva ismerteti angol nyelven a 2004-ben megjelent Shamanism című enciklopédiában.2

G. Gantogtox, J. Tsoloo és Kara György a Buryat Shaman Songs and Rites3 címmel a híres-neves burját sámántól, Č. Ceren-től gyűjtött sámándalokat, szellemhívó énekeket publikáltak, melyekben számos utalás található a sámánviselet darabjaira és a sámán eszközeire, allite- ráló verses formában. Ezek a verssorok a dalok azon részében fordul- nak elő, melyek magáról a szertartást végző sámánról szólnak. Mikor a sámán kapcsolatba lép szellemeivel, a szellemhívó, vagy éppenség- gel a szellemeket elbúcsúztató dal szövegébe beleszövi saját nevét, életkorát, származását, majd ehhez hasonlóan felsorolja viseletének fontosabb darabjait, kellékeit és eszközeit.

A burját sámánok tárgyi világáról főleg az említett két publikáci- óból szerezhetünk megbízható információt.

A témával alaposan foglalkozó szakirodalom híján, a kérdés ala- posabb tanulmányozása érdekében feltétlenül szükséges olyan Mongó- liában élő főleg burját adatközlők felkeresése, akik ma is gyakorolják sámánhitüket. Ez a 2004-2005-ös mongóliai terepmunkám során va- lósult meg. Az egy éven keresztül folytatott kutatás során találkoztam azokkal az adatközlőkkel, akikről cikkemben név szerint is említést te- szek. Rövidebb bemutatásuk megismertetheti nevüket a téma jövőbe- ni kutatói számára, s azok, akik járatosak a mongol sámánizmusban, elhelyezhetik őket az általuk ismert sámánok viszonylatában.

A viseletre és felszerelésre vonatkozó legbőségesebb információt a kelet-mongóliai Dornod megyéből származó Altanceceg sámánnő és segítője D. Namsarai szolgáltatták. D. Namsarai a sámán eszköztá- rának szinte minden egyes tételére vonatkozó verses sámándal-rész- letekkel szolgált, melyek többé-kevésbé eltérnek a Č. Ceren-től G. Gantogtox és J. Tsoloo által gyűjtöttektől. Ezek közül néhány a jelen cikkben is helyet kapott. A szintén Dornod-i Dašbalbar öltözete művé- szi színvonalú kidolgozottságával gazdagította a kutatással kapcsolatos képanyagot. Cerenxand és Dondog adatközlők, bár Mongólia lakóinak többségét alkotó halha (xalx) népcsoporthoz tartoznak, mégis burját sámánok tanítványaiként praktizálnak, ezért ruházatuk és felszerelé- sük alapvetően burját jellegű. A burját szokások szerint sámánkodó halhák viseletének és eszközeinek kötelező halha jegyei egy külön ta- nulmány témájául szolgálnak majd.

Fekete és fehér sámánok

A sámánok fekete és fehér jellemzők szerinti megkülönbözte- tése4 nemcsak a burjátoknál, de a többi dél szibériai népcsoportnál is meg gyelhető jelenség.

Ahogy a sámánképességet, úgy a fekete és fehér jellemzőket is öröklődés útján kapja a sámánjelölt. Ez azt jelenti, hogy ha a sámán- jelölt felmenői között „fehér” sámánok voltak, akkor valószínűleg őt is a „fehér” szellemek, felmenőjének szellemei fogják kiválasztani a feladatra. A fehér sámánokat, a sámánszertartásokat, és az ezek- hez köthető dolgokat általában a gyenge, könnyű, enyhe, fehér, lágy szavakkal szokás jellemezni. A fekete sámánokkal és szertartásaikkal kapcsolatban pedig az erős, kemény és fekete jelzők használata gyakori. Ezzel összefüggésben a fehér sámánok kevésbé megerőltető szertartásokat végeznek, mint például enyhébb betegségek kezelése, jóslás, gyógy-masszírozás, csontok helyreigazítása. A fehér sámáno- kat tevékenységükből eredően a burjátok csontkovácsnak nevezik, s sokuk nem is tartja őket valódi sámánnak. A fehér és fekete dolgok megkülönböztetése kiterjed a burját sámánizmus minden területére. Így nem csak a sámánokat, de a sámánviseletet, eszközöket, isten- ségeket, a részükre felajánlott áldozatokat és a sámándalokat is fel- oszthatjuk fehér és fekete csoportokra. Ha a sámánjelöltnek nincse- nek olyan felmenői, akik fekete szellemekkel is kapcsolatban álltak, elvileg nincs lehetősége arra, hogy komolyabb sámántevékenységet is folytasson. A sámántevékenység gyakorlása szigorú szabályokhoz van kötve. Bármely sámán a beavató szertartását követő három éven belül nem végezhet ún. erős szertartást (xatuu šanga xereg), azaz nem gyógyíthat súlyos beteget, olyan problémák megoldásával, melyek emberek sorsát határozhatják meg nem foglalkozhat. Úgy tartják, a sámán ilyenkor még nem elég erős ahhoz, hogy az ehhez hasonló fel- adatokkal megbirkózzon és megvédje magát azoktól az ártó lényektől, amelyekkel transz közben találkozhat. A három év elteltével a sámán- mester adhat engedélyt az ilyen jellegű szertartások elvégzésére. Az, hogy a fehér sámánoknak életük során mindössze három, általában évente tartandó, beavatáson kell átesniük, kapcsolatban állhat ezzel a tiltással, hiszen a fehér sámánok feladatköre egyébként sem ter- jed ki a súlyosabb problémák kezelésére. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy sok fehér sámánról a harmadik beavatás után kiderül, hogy vannak fekete szellemei is, amelyeket valamelyik távoli ősétől kapott örökül. Ily módon sokan jutnak a „fekete” képességek birtoká- ba, hogy kijárva a 13 (13 beavatás) „osztályos sámániskolát” egyszer maguk is tanítványokkal rendelkező sámánmesterek legyenek. Ezek a sámánmesterek, és minden fekete sámán a burjátoknál, rendelkeznek „fehér” képességekkel is, azaz fekete-fehér (xara sagaaniiye xabsar- han) sámánok.

A burjátoknál jelentős eltérések mutatkoznak a fehér és a fe- kete sámánok viselete és eszközei között. A fehér sámánok öltözete jóval egyszerűbb, mint a feketéké, sokban hasonlít a darhat5 sámánok nappali szertartásokon viselt öltözetéhez. A fekete sámánok öltözete, kelléktára sokkal részletgazdagabb, s idővel, ahogy a sámán tudása gyarapszik, ugyanúgy növekszik a ruhadarabok, a hozzátartozó kiegé- szítők, valamint a felszerelések darabjainak száma. Így a burját sámán ruhája több részletében is pontos képet ad viselőjének a sámánok tár- sadalmában elfoglalt pozíciójáról.

Köpeny és csengő, a fehér sámán viselete és eszközei

A fehér sámán öltözete

A burját fehér sámán fejfedője egy általában kék vászonból ké- szült kék színű sámánsapka (maixabša), melynek tetejéből tizenegy rö- videbb vörös fonál lóg alá. Ezek a tizenegy burját nemzetség legendás őseit szimbolizálják.6 A sapka homloki részén a darhat sámánokéhoz hasonló arc látható, szintén kaurikagylóból (yawuu), vagy cérnával hí- mezve. A szemellenző rojtok is megtalálhatók, kivitelezésük azonban más. Nem bőr vagy vászoncsíkokból készülnek, hanem befont fekete zsinórokból. A fehér sámán testét egy kék brokát köpeny (xüxe xamba nümerge) fedi, mely leginkább egy hagyományos burját köntöshöz, az ún. degel-hez hasonlít.

A fehér sámán eszközei

A sámán eszközei közül a legfontosabb a hátasa, melynek se- gítségével utazásokat tehet a különböző világrétegek között. A fehér sámánnak kétfajta hátasa is van. Az egyik a csengője, mely megegye- zik a buddhista szerzetesek szertartási csengőjével. Némely sámán ezt vadzsrával, szintén a lámák kelléktárából ismeretes jogarral együtte- sen használja, úgy, hogy egyik kezében a csengőt rázza, másikban pedig a vadzsrát forgatja. A másik hátas a nyírfából faragott lófejes, vagy sárkányfejes sámánbot. Vannak sámánok, akik a vadzsra he- lyett a sámánbotot tartják az egyik kezükben és azt a csengő ritmusá- ra előre-hátra mozgatva sámánkodnak. A lófejes botra kúp alakú réz vagy vas-csörgők vannak erősítve, valamint egy kék selyemszalagot is rákötnek. Ahogy az egyik ilyen bot tulajdonosa magyarázta, a se- lyemszalag azt jelzi, hogy az adott állat, jelen esetben a ló, egyfaj- ta áldozat a szellemek részére. Nem csak a mongoloknál, de még nnugor népeknél is meg gyelhető az a szokás, hogy egy háziállatot oly módon áldoznak a szellemeknek, hogy azt nem ölik meg, hanem megjelölik egy szalaggal, s attól kezdve azt megülni vagy felmálházni nem szabad. Úgy tartják, ezzel az állattal a szellemek rendelkeznek, csakis azok használhatják őket. Ezt a szokást mongol szóval Seter-nek nevezik. A fehér sámán botján ábrázolt ló is egy ilyen seter-ló. A bur- ját sámánok kelléktárának elengedhetetlen része a burjátul bardag-nak nevezett tárgy, melyről első pillantásra nehéz eldönteni, hogy egyfajta sámánbot-e vagy ostor. Az idegen nyelvű szakirodalomban mindkét értelmezés előfordul, s a burját elnevezés boncolgatása sem segít ab- ban, hogy egyértelmű következtetésre jussunk. A bardag használatát és egyes darabjainak kivitelezését gyelembe véve, megalapozottabb- nak látszik az a feltevés, miszerint az egyféle ostor, vagy legalább is egy hajdani sámánostor „elcsökevényesedett” változata lenne. Ezért a továbbiakban a bardag-ot ostorként tárgyaljuk.

A fehér sámánok ostora egy nyélből és egy hosszabb bot rész- ből áll. A nyelet három éves szarvas, vagy jávorszarvas agancsából készítik, míg a bot- részt három tamariska-ág alkotja. Ezeket az ága- kat egyes források szerint három különböző hegyről, más források szerint három különböző folyó partjáról gyűjtik. Ezt a részt különféle színű szalagok és kúp alakú fémcsörgők díszítik. A bőr rész, amely egyértelműen ostorrá tenné az eszközt, hiányzik. A jobb és baloldal nemekkel történő párosítása az ostor használatában is megjelenik: a sámánnők a bal, a sámánok, pedig a jobb kezükben tartják a hagyo- mány szerint. A szertartások során főleg a révület kezdetén a sámán gyakran szemellenzőként a homlokához tarja és úgy néz körbe, mint az eltévedt utazó, aki tájékozódni próbál. Az ostorral a sámán, áldás- képpen, gyakran megcsapkodja, vagy megtapogatja páciensét.

Páncél és fegyverzet, a fekete sámán öltözete és felszerelései

A fekete sámán öltözete

A fekete sámánok öltözete jóval több darabból áll és sokkal rész- letgazdagabb, mint a fehéreké. A teljes fekete sámánöltözetet csak nagyon kevesen birtokolhatják, nevezetesen azok, akik már tizenkét beavatási szertartáson estek át. Ezeket a szertartásokat legalább egy, de inkább több évente végzik, s minden egyes szertartás után a sámán öltözete és felszerelése egy újabb darabjával lesz gazdagabb. Az, hogy hányadik szertartás után pontosan mely ruhadarab, kiegészítő, vagy eszköz illeti a sámánt, az területenként igen eltérő lehet, de általános szabály, hogy a sámántudomány magasabb fokán állóknak nagyobb erejű rontó lényekkel, nagyobb veszedelmek közt kell szembenézniük, s ezért az őket védelmező páncél és fegyverzet is erősebb, jobb és több kell, hogy legyen.

A fekete sámánok fejfedője

A fekete sámánoknak kétfajta fejfedője van. Az egyik a fehér sámánoknál már említett sámánsapka, mely a fekete sámánok esetében fekete színű. Ezt a sámán kisebb jelentőségű szertartásoknál használja. Egy fontosabb szertartáson ennek a vászonsapkának a tetejébe veszi fel a sámán vasból készült szarvas sisakját (üülen amitai). Ez a sisak kivitelezését és stílusát tekintve igen sokféle lehet, de alapvető elemei- ben megegyeznek egymással. A sisak tetejét két szarvasagancs díszíti. Az agancsok ágainak száma a beavatási szertartások számával párhu- zamosan növekszenek. Így a tizenkét beavatással rendelkező sámán sisakján két, egyenként hatágú szarvasagancs található. Érdekes, hogy ezeket az egyértelműen szarvasagancsnak látszó díszeket a burját sá- mándalok varjúkarmokként említik. A sisak fejet körülfogó abroncsán bronztükrök vannak, tetejéről farkával lefelé négy vászonból varrt kí- gyó (dürben yexe mogoi) lóg alá. Altanceceg sámánnő sisakjáról két kígyó lóg le a hátára és két gyík (xüren ereen gürbel) a mellére. Ezek bal, illetve jobb oldali elhelyezkedésük szerint, nő- és hímneműek.

Csak kevés magas rangú sámánnak van őzbőr kabátja (yexe ami- ta), melynek bal vállán egy barnás szürke sas (xüren ereen bürged), jobb vállán pedig egy mitikus garuda-madár (garid) ül. A középrendű sámánoknak is van viszont mellvértje és a hátát védő páncélja. A mell- vérten gyakran találunk szív alakú bronztükröt, hármas csoportokba rendezett fémcsörgőket, íjat nyíllal, és állatábrázolásokat. Az egyik ilyen mellvértre egy garudamadár, egy vaddisznó és egy gyík van felvarrva. A garudamadár értelemszerűen a három világréteg közül a felsőt, a vaddisznó a középsőt, a gyík pedig az alsót szimbolizálja. Ezekhez az állatokhoz és világrétegekhez a mongolok a levegő, a föld és a víz elemeket társítják.

A hátulsó páncélzatot egy vállcsontot szimbolizáló vasrúd, vala- mint a sámán sisakjáról a hátára lógó három, egyenként három részből álló úgynevezett hajfonat alkotja. A vasrúd két végén apró kis szar- vacskák láthatók, melyek száma megegyezik a sisakon lévő agancsok ágainak számával. A hajfonat részei vékony sodort vasrudakból állnak, ezek összeillesztése egy vaskarikával történik, melyeken egyenként három-három kúp alakú vascsörgő található. Ezek a karikára erősített vascsörgők a sámán egész öltözetén megtalálhatók, és a sámán apróbb csontjait szimbolizálják. A burját sámánöltözeten a sámán fontosabb szervei, nagyobb csontjai is ábrázolva vannak. A kisebbeket, melye- ket nem ábrázolnak, éppen ezek a kúp alakú csörgők képviselik. A mellvért és a hátulsó páncél alatt lévő, általában bordó, vagy sötétbar- na színű köpenyen néha csak stilizáltan, néha viszont egészen élethű ábrázolásban jelennek meg az emberi csontok. Legtöbbször a borda, a karcsont és a lapocka, de néha a kézfej is. A sámánköpeny hónalja nyitott, ugyanis a burjátok úgy tartják, a sámán lelke révületkor itt távozik, hogy átadja helyét a szellemlénynek, aki ugyanitt megy be. Éppen ezért a sámánt, mikor a révületből magához tér, nem szabad a hóna alá nyúlva felsegíteni, mert azzal elzáródna az út, és a lelke nem találna vissza a testébe. A ruha két hónaljánál vászonból varrt lebeny is található, melyeket szárnyaknak (dalabša) neveznek. Úgy tartják, a sámán ezekkel a szárnyakkal képes repülni a sötétség világában (xa- ranxui oron), ahová révületben jut el.

A ruha nyakánál hátul egy négyszög alakú párnára egy ember alak van varrva. Ennek a párnának a belsejébe olyan titkos dolgok vannak belevarrva, melyekről csak a sámánnak és a mesterének van tudomása. Ezek lehetnek rongydarabok, vagy növényi magvak. Úgy tartják, minden sámánköpenynek megvan a maga gazdaszelleme, és az ebben a párnában lakozik. Mikor a ruha elkészül, a sámán mestere fújással vagy köpködéssel „feléleszti” (amiluulxa) azt, és rávarrják a gazdaszellemet ábrázoló ember alakot.

A burját sámánok lábbelije és nadrágja nem kap olyan hangsúlyt, mint az öltözet többi része. Gyakran előfordul, hogy a feje tetejétől a térdéig szakrális öltözetet viselő sámán utcai nadrágban és edzőcipő- ben végzi a szertartást. A legtöbbször azonban egy sötét vászonnadrá- got tűrnek be egy hagyományos burját csizma szárába. Némely sámán nadrágján kisebb kígyók és csörgők vannak felvarrva, csizmájuk orrán gyakori az oroszlán, tigris, vagy kígyó fejét ábrázoló díszítés.

Felszerelés

A fekete sámán legfontosabb eszköze és egyben hátasa, a dobja (xese). Ezért a fekete sámánokat másképpen dobos sámánnak (xesetei böö), szertartásaikat pedig dobos szertartásoknak (xesetei böölen) is nevezik. A dob alakja legtöbbször kör alakú, de elterjedtek a nyolc és háromszögletű dobok is. A dob nyírfából készült keretére általá- ban borjú, vagy kecskebőrt feszítenek. Ez feltehetően összefüggésben áll azzal, hogy a burjátok legfőbb gazdasági tevékenysége az állat, elsősorban a marhatartás, szemben például a darhatokkal, akiknél a vadászat igen nagy szerepet játszott, s ennek megfelelően dobjaikat is a tajgában élő vadak bőre borítja. A dob keretének belső peremén három ponton egy-egy fémkarika található, s ezek mindegyikén kilenc-kilenc, összesen huszonhét kis csengettyű (xolbogo) lóg. A burját sámándalok dobra utaló része még egy csengettyű meglétét sejteti, de ennek hollé- tét eddig még egyik dobon sem sikerült megtalálni. Az említett sámán- dal magának a szertartást végző sámánnak a bemutatásán kívül (név, kor, rang) felsorolja mindazokat az eszközöket, melyekkel a sámán szellemeit hívja. A sámándob ekképpen jelenik meg a dalban:

Xorin naiman xolbogtoi Xondio haixan duutai
Daida delxiiye bürxööhen Daiban xara xese 7

Huszonnyolc csengettyűs Szépséges hangú
A világot befedő Hatalmas sámándob

A dob külső peremére egy piros, sárga, kék színű vékony szala- gokból álló bojt van erősítve. A vászon vagy selyem a szellemeknek bemutatott áldozatok állandó része. Az ugyanezen anyagokból kivágott kisebb szalagok D. Namsrai burját sámánsegítő magyarázata szerint, azok a dob gazdaszellemének felajánlott áldozatok, neki ajándékozott ruhadarabok.

A sámándob fogója a burjátok esetében egy, a dob belső pere- méhez három ponton rögzített bőrszíj, melyet gyeplőnek mondanak. Mikor a dobot készítik, utolsó lépésként, akár csak egy lóra, a gyeplőt felkötözik. Ezen kívül s egy ponton a külső peremhez egy kék áldozati szalagot is kötnek. Az áldozati szalag ugyanaz a „szeter-szalag” me- lyet a fehér sámánok lófejes botjánál tárgyaltunk. Mindez egy külön szertartás keretében történik, melynek végén a dobot füsttel megtisz- títják és áldásképpen a következőt mondják: Poroszkajárású gyorslép- tű jó paripa váljék belőled! (žoroo hain yabdaltai, xurdan hain xüleg bolooroi).8

A dobverőt (toibuur) szokás egyfajta ostorként is értelmezni, mellyel a sámán hátasát, azaz dobját veri. Az igazság azonban az, hogy a burját sámánoknak a dobverőn kívül van külön ostoruk, ami persze nem zárja ki a dob-hátas és a dobverő-ostor analógiájának lehetőségét sem. Mégis a sámánostor és a dobverő ismertetése több tudományos munkában összemosódik, a dobverő leírásánál gyakran találkozunk egyértelműen csak a sámánostorra jellemző részletekkel. A dobve- rő D. Namsrai ismertetése alapján egy „krokodilhal” (matar-zagaha) testét formázó fadarabból áll. Nyelén egy lukon átfűzött, két végénél összekötött bőrszíjjal akaszthatja azt a sámán a csuklójára. Ez a luk a magyarázat szerint, a krokodilhal szeme. A krokodilhal nyilvánva- lóan az alsó világ képviselője, a sámán öltözetén is található egyéb csúszó-mászókkal együtt. A dobverő vastagabb végét, egyik oldalon kecskebőr puhító borítja, másik oldalán pedig egy vasdrótra felfűzött kilenc karika található. A kilenc karika kilenc nyelvet jelképez, magát az eszközt is kilenc nyelvű dobverőként (yühen xeletei toibuur) említik a sámándalok. Ezek a nyelvek Dondog sámán szerint csörgésükkel a szellemek jókedvét hivatottak szolgálni, míg Namsarai szerint az em- beri nyelvhez hasonlóan a szellemek és a sámán közti információcsere eszközei. A dobhoz hasonlóan a dobverőn is megtalálható a színes szalagokból álló bojt, mely a dobverő gazdaszellemének ajándékba adott ruhadarabjait jelképezi.

A burját fekete sámánok ostora annak ellenére, hogy használata a külső szemlélők számára rejtve marad, gyakran nem is látszik a reá kötözött szalagok tömegétől, a legérdekesebb és a legtöbb mögöttes tartalommal bíró eszköz. Az ostor alapvető részleteit a fehér sámánok eszközeinél már tárgyaltuk. A fekete sámánok ostora ehhez képest két fontos dologgal egészül ki. Az egyik az úgynevezett suhintó (šerbüül- ge), a másik a miniatűr fegyverek és szerszámok csoportja. A suhintó tulajdonképpen az ostor leglényegesebb része lenne, s mivel ez a fehér sámánostorról hiányzik és a fekete ostorok zöménél sem jelenik meg kifejezetten olyan formában, hogy az egy suhintóra emlékeztessen, a sámánostor ostor-szerűsége is elvész. A fekete sámánostor esetében legtöbbször a suhintót a nyélhez kötözött menyhalbőr (gutaar zaga- hanai arha) formájában találjuk meg. Ez a kivitelezés nem sejteti a menyhalbőr eredeti funkcióját, csak az elnevezés (šerbüülge) utal arra. Ilyen Alatanceceg sámánnő fekete ostora is. A suhintó efféle elhelye- zése arra enged következtetni, hogy az eszköz, burjátul bardag, talán nem is ostor, hanem a dobhoz és a sámánbothoz hasonlóan inkább egyfajta hátas, melynek ostora oldalára van erősítve. A menyhalbőrrel kiegészült sámánostor, ugyanúgy ahogy a dob is, rendre felbukkan a sámándalok sorai közt:

Gurbal uuliin huxai / Három hegyről származó tamariska
Gunan bugain eber / Három éves szarvas agancsából
Gutaari zagahanai arha / Menyhal bőréből készült
Gürmehelže xehen ezen yexe bardag(9) / Nagy Sámánostor úr

Dašbalbar burját sámán ostora feltehetőleg egy régebbi vagy egy korábbi módszerrel készült darab lehet, mivel a menyhalbőrből font suhintó nem a nyelére, hanem a végére van kötözve, s ezáltal az való- ban inkább ostorra, mint sámánbotra hasonlít.

A sámánostor tamariska ágakból készült nyelére vaskarikákkal vannak erősítve a szintén vasból kovácsolt miniatűr fegyverek és esz- közök. A burjátok sámánhite szerint ezeket a kovácsok védőszelleme (haxiuha) Damdin Dorlig kovácsistenség készíti illetve neki tulajdonít- ható. Damdin Dorlig nem más, mint a sámánok fegyverkovácsa, aki a mai felfogás szerint nem csak a kovácsoknak, de minden kézműves munkával foglalkozónak, a fémből készült eszközöknek és az elekt- romos árammal működő gépeknek is felelőse. A sámán öltözetének darabjait, eszközeit olyan ember készíti, aki egyébként nem sámán, de kapcsolatban áll Damdin Dorliggal, és vörös kecske áldozatot mutat be neki. Az ilyen mesterembereket Dorligos embereknek (Dorligtoi xün) nevezik. Minden fekete sámánostor nyelén ezért megtalálható Damdin Dorlig üllője (düše), kalapácsa (alxa) és kék kecskebőr fújta- tója (xüxe yamaan xööreg). Ezenkívül általában van még egy vasaló- lap, amit bizonyos szertartásokon felhevítenek, hogy a sámán révült állapotban megnyalogassa. Ezzel egy karikára van felfűzve egy csí- pőfogó (baxi), amivel forrón izzó vasdarabokat fog meg a sámán. A forró vas kezelése, nyalogatása gyakran visszatérő elem nemcsak a burjátok, de más nemzetségek szertartásaiban is. Úgy tartják, révü- letkor a sámán nem szenved sérülést az izzó tárgyak nyalogatásától, sőt nem is érez fájdalmat ilyenkor. Az apró eszközök között találunk olyanokat is, melyek a sámánt a szellemlények birodalmában tett uta- zásai során segítik. Ilyen páros eszköz, a csónak (ongoso) az evezővel (helüür) együtt és a létra (šata). A sámándalok tanúsága szerint létrára a sámánnak akkor van szüksége, ha meredek szikla áll az útjában, a csónakra, pedig akkor, ha vízen kell átkelnie. A sámándalokban ez ekképp fogalmazódik meg:

Xangil baisa garbal / Ha meredély vagy szikla támad
Damžaad garxa šata / A létrával áthágható
Müren dalai xaabal / Ha folyó, vagy tó állja az utat
Tabiad garxa ongoso / A csónakkal áthajózható

Arra az esetre, ha a sámán minden akadályt leküzdve eljutott a legfőbb burját istenségekhez, a tizenhárom északi úrhoz, de azok kapuja zárva van, az ostoron az egek kapujának a kulcsa (tengerei üüdiiye ongoidog soožo) is megtalálható, ami formájában nem egy mai kulcsra, hanem egy régebbi, a jurták zárját nyitóra emlékeztet. A sá- mánostoron lévő dolgok közül azonban a fegyverek a legfontosabbak, mert a sámán ezekkel felveheti a harcot azokkal az ártó szellemlé- nyekkel, melyek belső utazása során veszélyt jelenthetnek reá nézve. A burját fekete sámán ostorán mindig megtalálható a vasból kovácsolt kis íj (nomo) és nyíl (homo), a szablya (heleme), balta (balta), fejsze (hüxe), lándzsa (žii žada), a pányva (salama) mellyel az ellenségét elfoghatja, és egy cölöp (gadaha), amelyhez az elkapott ellenséget kötelével (argamža) hozzákötözi. Hasonló, a bölcső felett kötélen ki- feszített fegyverek védték hajdanán a mongol csecsemőket is az ártó lényektől.

A fekete sámán botja (horibo) páros eszköz, melyet a szertartá- sokon úgy használ, hogy végével a földnek tartja, két kezével a bot lovat formázó fejére támaszkodik, és előre-hátra mozgatja. Ez felte- hetően a lovak vágtáját imitálja. Mikor egy-egy szellemhívó-dal vagy annak egy bizonyos szakasza véget ér, a lovakat meg kell itatni. Ekkor a két lófejet egyszerre egy csésze pálinkába mártják. Hasonlóan tesz- nek a sámándobbal is: a dalok szünetében meglocsolják őket pálinká- val. A lófejes sámánbot, legtöbbször vasból készül, de ismeretes fából faragott változata is, és kengyeleket (düröö) is felfedezhetünk rajta. Egyes feljegyzések szerint vaskarikákkal és apró csörgőkkel (xolbogo) némely sámánboton a ló sörényét és farkát is ábrázolják, sőt, azon még miniatűr fegyverek és csónak is található.11 Ezek szerint bizonyos sámánok felszerelésében az ostor és a sámánbot funkciója összemo- sódhat, ahogy ez a kivitelezésben is megnyilvánul.

A fekete öltözet, és különösen az ostor nyelén található minia- tűr fegyvereket és eszközöket a burjátok Damdin Dorlig kovács istenségnek tulajdonítják.

Damdin Dorlig szerepkörének ismeretében megérthetjük, hogy a mongol népeknél egykor milyen fontos szerepet tölthetett be a hadviselés, és milyen nagy megbecsülésnek örvend- hettek a fegyvereket előállító kovácsok. Ha megvizsgáljuk a sámán felszerelését és tevékenységét, világossá válik az is, hogy tulajdonkép- pen maga a sámán is egy páncélba öltözött, felfegyverzett harcos, aki testi fogyatékosságai, betegsége, „rátermetlensége” (rossz látás, epi- lepszia, gyenge zikum) okán nem a csatatéren emberek ellen, hanem egy belső világban, ártó szellemlények ellen vívja harcát. Úgy tartják, a magasabb beavatási fokozaton álló sámánok mágikus ereje nagyobb, s így az ellenségei, az ártó szellemlények is erősebbek, ezért nagyobb védelemre, több fegyverre van szüksége, ezzel magyarázható a kiegé- szítők és az öltözet darabjainak folyamatos gyarapodása. Ahogyan a mongolság nyugati ágához tartozó kalmükök és ojrátok eposzaiban tételes versbe szedett felsorolását találhatunk az eposzi hős lovának és fegyvereinek, a sámándalok hasonló eszközökkel írják le a sámán dobját és eszközeit.

—

Felhasznált irodalom:

BALOGH, M., Shamanic Traditions, Rites and Songs Among the Mongolian Buriads: Meeting a Shamaness and Her Assistant (megjelenés alatt)

BUM-OČIR, D.: Mongol böögiin jan üil, ”Mongol Shamanic Ritual” 2002. Ulaanbaatar

DIÓSZEGI V., A mongóliai samanizmus kérdései.Beszámoló az 1960.évi mongóliai gyűjtőútról In: Ethnographia LXXII (1961) pp. 534-554.

GANTOGTOX, G. 1996., Böö mörgöl, In: Mongol ulsiin ugsaatni jüi 3. boti / 19-20 juunii jaag üye / Ulaanbaatar

GANTOGTOKH, G., KARA, G., TSOLOO, J., 1998. Buryat Sha- man Songs and Rites In: Uran joxiol sudlal „Literature Studies” Ulaanbaatar. pp. 95-140.

KIRA VAN DEUSEN, In Black and White: Contemporary Buriat Shamans In: Shaman 1999. Autumn pp.153-166.

OYUUNTUNGALAG, A. 2004. Mongol Ulsiin Buriaduud “ The Buryats of Mongolia” Ulaanbaatar

SOYOMBO, L., Mongol Böö Mörgöliin Ügiin Sangiin Onclog „A mongol sámánhit szókincsének sajátosságai” Ulaanbaatar 2005.

A szent növények – növények, amelyek víziókat és hallucinációkat keltenek – a világ számos területén központi helyet foglalnak el a samanizmusban. A mai nyugati városlakónak a pszichotropikus eszközökkel előidézett látomások ideája aberrációnak tűnhet, sőt talán egyfajta dekadenciának, visszaesésnek. A hatvanas évek elején, amikor a pszichedelikus (a tudat korlátait fellazító) szerek használata elterjedt, az újságok gyakran írtak az olyan drogok által „mesterségesen” kiváltott misztikus epizódokról, mint az LSD és a psilocybin. Megfigyelték, hogy az ilyen drogok minden esetben torzulást okoznak, összemossák a való és az irreális határait.

A sámán ősi világában ennek épp az ellenkezője igaz. Itt a szent növényekről azt hiszik, hogy azok megnyitják az égbolt kapuit, érintkezést tesznek levetővé az istenekkel és szellemekkel, és bejárást biztosítanak egy, a földinél emelkedettebb valóságba. Az ecuadori jivarók például az ismert világra azt mondják, hazugság”. Csak egy valóság létezik – a természetfölötti világa.

Szent növények – a mitikus látomások kapuja (Martin Carey rajza) Aquarian Angel)

Viszonyulásunkat az efféle dolgokhoz a modern nyugati társadalomban nyelvünk tükrözi. Maga a „drog” szó is élénken színezett terminus, és gyakran olyan cselekvésekhez társítják, melyeket a közfelfogás helytelenít. Következésképpen a „drogélmény”, ha nevezhetjük így, nem olyasvalami, amit korunk nyugati kultúrája a maga teljességében értékel. Az átlagember némi különbséget tesz a samanizmusban is használt szent vagy pszichedelikus szerek és az élvezeti célokra, menekvésre vagy fájdalom csillapítására szolgáló drogok/kábítószerek között, amelyek a jelenkor városi életéhez szorosan hozzátartoznak.

Tanulságos, a mai ember gondolkodását a sámán szemszögéből megvilágító anekdotával szolgál Peter Furst Hallucinogens and Culture (Hallucinogének és kultúra) című könyvében. Furst jelen volt, amikor egy újságíró a pejotot „drognak”

a teotihuacáni azték falfestmény, amely- az aztékok előtt szent – hajnalkát vagy ololiuhqui-t megszemélyesítő anyaistennőt ábrázol, körülbelül i.sz. 500-ból való.

A PEYOT

A nevét az azték peyotl szóból kapó híres pejot kaktusz (Lophophora williamsii) volt az első hallucinogén növény, melyet az európaiak Amerikában találtak. Ezt a növényt elsősorban a mexikói Sierra Madre huichol indiánjaival hozzák kapcsolatba, bár ugyanígy használják a kora és tarahumara indiánok, az észak-amerikai kájovák és komancsok, valamint a nemrég megalapított s mára már hozzávetőleg kétszázötvenezer tagot számláló Native American Church hívei.

Peyot kaktusz

A pejot komplex hallucinogén növény, amely igen sokféle hatás kiváltására alkalmas. Fő alkaloid-összetevője a meszkalin, de közel harminc más pszichoaktív anyagot is tartalmaz. Fogyasztói élénken színezett képeket, a dolgok körüli fényes aurát, súlytalansági érzést, valamint a halláshoz és tapintáshoz kapcsolódó szokatlan érzeteket tapasztalhatnak.

A kaktusz első részletes leírását II. Fülöp spanyol király orvosa, Dr. Francisco Hernandez adta, aki behatóan tanulmányozta az azték gyógyászatot. Ezt írja:

A gumó nagyjából középméretű, s nem ereszt ágakat vagy leveleket a föld fölé, hanem felületéhez apró bolyhok tapadnak, minek következtében arról pontos leírást adni nem tudok. Férfira s nőre nézve egyaránt károsnak tartják. Íze édeskésnek s enyhén csípősnek tetszik.

Kerti hajnalka

Mint az várható volt, a hajnalka rituális használatát az aztékok körében a spanyol hódítás után elnyomták, bár az aztékok továbbra is rejtegettek magvakat titkos helyeken, hogy elkerüljék a lelepleződést és a büntetést. Ebben a vonatkozásban fontos még a fejezetben korábban már említett teotihuacánbeli azték falfestmény. A korábban Tlalok esőisten ábrázolásának hitt képet most egy, Xochikeccal termékenység-istennőhöz hasonló és a hajnalkát megszemélyesítő Anyaistennőnek tekintik. Gordon Wasson úgy véli, hogy a virágok azték istene, Xochipilli, „a hallucinogén növények és a virágos álom védőistene” lévén, szintén kapcsolatban áll az ololiuhquivel.

Ironikusan, mintegy a spanyol hódítók képzetében élő „sátáni” asszociációkat ellensúlyozandó, az oaxacai zapotékok most keresztény fogalmakkal jelölik a hajnalka magvait, „Mária Füvének” vagy „A Szűz Magjának” nevezve őket.

Banisteriopsis caapi – „lélekinda”

Az igényeknek a fokozott telepatikus képességekre látszólag van némi alapja is. Tomas Roessner amerikai antropológus arról írt, hogy egy, a kelet-perui Ucayali folyó mellett élő törzs tagjai őszintén meglepődtek azon dolgok láttán, melyeket látnoki úton „észleltek” olyan mai nagyvárosokban, ahol valójában még sosem jártak:

(Az indiánok), akik rendszeresen gyakorolják az ayahuasca használatát, időnként összeülnek, és az italt fogyasztva azt javasolják, hogy mindnyájan valami hasonló dolgot lássanak, például: „Gyerünk, lássunk városokat!” Ez úgy lehetséges, hogy az indiánok már megkérdezték a fehérektől, mik azok a furcsa dolgok (aparatos), amelyek sebesen futnak az utcán: már láttak autókat, melyeket természetesen nem ismertek.11

Mindent egybevéve, a banisteriopsis levét arra használják, hogy visszahozzák a betegek lelkét, megtudakolják a szellemektől, az igézet okát, vagy – boszorkányság esetén – a fekete varázsló felvehesse egy madár vagy más alakját, hogy valakinek ártson. Mindamellett a szent szer arra is szolgál, hogy lehetővé tegye a sámánnak a közreműködést saját világa alakításában, az „eggyé válást a Teremtés mitikus világával”. A kolumbiai tukano indiánok sámáni látomásainak alábbi részletei Gerrardo Reichel-Dolmatoff tollából származnak:

A tukanók elbeszélése szerint először meghatározhatatlan mozgó alakzatokat és színeket látnak, majd a kép tisztulni kezd, és jelentős részletek adódnak. Feltűnik a Tejút és a Nap távoli, termékenyítő fénye. Az első asszony kiemelkedik a folyó vízéből, és megszületik az első emberpár. Az őserdő és a vizek állatainak természetfölötti Ura megjelenik, ahogy a vadaknak és a bontakozó növényi életnek – az életnek magának – hatalmas őspéldányai is. A Gonosz forrásai, jaguárok és kígyók, a betegségek és a dzsungel, magányos vadászra lesben álló szellemei ugyancsak megnyilatkoznak. Ugyanakkor hallani ezek hangját, szól a mitikus eposz zenéje, és látni a Teremtés hajnalán táncoló ősöket. A táncokban régtől fogva használatos eszközök, a tollkoronák, nyakláncok, karperecek és hangszerek egytől-egyik láthatók. A közösség most frátriákra oszlik, és a yurupari fuvolák életbe léptetik az exogámia szabályait. E látomásokon túl új „ajtók” nyílnak, és a réseken még újabb ,tán még ennél is mélyebb dimenziók derengnek át. Az indián számára a hallucinációs élmény alapjában a nemiséggel kapcsolatos. Hogy ezt magasztossá tegyék, hogy az erotikustól, az érzékitől a mitikus korral való misztikus egységhez, a méhen belüli szakaszhoz jussanak, ez a végcél, melyet csak kevesen érnek el, bár mind erre törekszenek. Ezt a célt legmegfoghatóbban egy misszionáriusoknál tanult indián fogalmazta meg, aki ezt mondta: „A yaje magunkhoz vétele szellemi coitus;ez az a lelki közösség, melyről a papok beszélnek.”12

Egy alapvetőbb szinten a banisteriopsist csupán hatékony gyógyszernek tartják, a gyógyítás egyik eszközének és módszernek a különleges tudás megszerzésére. A kashinahuák az átélt látomásokat eljövendő dolgok előjelének tekintik, és a szentséget „félelmetes dolognak” látják – olyasminek, amit félelemmel vegyes tisztelet övez. A jivarók ugyanakkor úgy hiszik, hogy segítő szellemeik, a tsentsakok egyedül natema kiváltotta víziókban láthatók, s mivel a betegséget elsősorban gonosz varázslat okozza, a szent szer betekintést enged a baj forrásaiba. Néhány tsentsak szellem egyfajta pszichikus pajzsot is biztosít a mágikus támadások ellen.

A DOHÁNY

Hoppál Mihály – Nanaj sámánok között

(Részlet Hoppál Mihály – A Sámánság Újjászületése című könyvből)

Kutatástörténeti jegyzetek

A nanaj nép egy mandzsu-tunguz népcsaládhoz tartozó csoport, amely a távol- keleti hatalmas folyam, az Amur mentén él. Az ezredfordulón körülbelül 10–12 ezren lehettek, de élnek nanaj népcsoportok Kína észak-keleti területein is. Az ottani elnevezés hezshe és körülbelül négyezren vannak. A többség a Habarovsztól északra lévő területen található, más kis népek, mint orocs, ulcsa és orok szomszédságában. A nanajokat, amikor a XIX. század második felében megjelennek a szakirodalomban még gold néven nevezték és több jeles kutató járt közöttük – P. P. Simkevics (1896) L. Schrenk (1899), A. Lopatin (1946–49, 1960) –, majd a XX. század elején V. K. Arszenyev és a magyar Baráthosi-Balogh Benedek gyűjtött nálunk értékes folklór anyagot és tárgyat. A 60-as évektől a moszkvai és leningrádi kutatók közül többen végeztek monografikus gyűjtést a nanajok etnográfiájáról, így Yu. A. Szem (1973) és A. V. Szmolyak (1984, 1991), valamint a fiatalabb generáció részéről T. Bulgakova (1993, 1995, 1996, 1997, 2001, 2004). Megjelent már a helyi nanaj értelmiségi kutató is E. A. Gaer személyében, aki a sámánságot belülről nézve írta le. A legújabb kutatások eredményeként ma már világos, hogy a nanaj sámánok között három kategória különböztethet meg az általuk elvégzett feladatoknak megfelelően: 1. a gyógyító sámánok (siurinka) voltak a leggyengébbek; 2. a második csoport a nemati sámánjai, akik az elhunytak ünnepén működtek és ők is segíthettek a betegeken is; 3. a legmagasabb kategóriába a kaszatai sámánok tartoztak, ők a teljes sámáni tudás birtokában voltak képesek átkísérni a halottak lelkét a túlvilágra. (Gaer 1989).

A magyar etnológiatörténet külön fejezetét jelenti Baráthosi-Balogh Benedek munkássága. A XX. század elején ez a kitűnő tanár több alkalommal járt ezeken a távol-keleti területeken és kitűnő anyagot gyűjtött a nanajok és a szomszédos népek körében. Éppen ezért – utalással a magyar tudománytörténeti előzményekre – fontosnak érezzük, hogy munkásságát, hacsak vázlatosan is, de ismertessük. Baráthosi-Balogh Benedek (1870–1945) régi erdélyi székely földbirtokos családból származott. Tanulmányait Székelykeresztúron, Nagyenyeden és Kolozsvárott végezte. Érdeklődését már fiatal korától kezdve meghatározta a magyarság eredetével kapcsolatos kérdések kutatása. Későbbi utazásaira tudatosan felkészült, ezért elsősorban nyelvészeti és etnográfiai tanulmányokat folytatott. A XIX. század utolsó évétől Budapestre került, ahol 1927-ig polgári iskolai tanárként működött. Éppen ez tette lehetővé, hogy felkészüljön távol-keleti útjaira, mert érdeklődése elsősorban az ural-altaji népcsoport legkeletibb ága, a mandzsu-tunguzok felé vonzotta, és ehhez megszerezte a Közép- és Kelet-Ázsiai Társaság, valamint a Magyar Néprajzi Társaság támogatását is. Első útja ugyan még Japánba vezetett 1903-ban, majd később az anjuk között is gyűjtött igen értékes anyagot, de már ekkor is a távol- keleti útra összpontosított és elkezdett oroszul tanulni (Baráthosi életéről részletesen Hoppál 2002d).

Baráthosi először 1908-ban jutott el az Amur mentén él keleti tunguzok közé és mint leírta büszkén vállalta a nehézségeket, mert feladatát sorsszerűnek tartotta, és azt tervezte, hogy „keletről nyugatra tartva végigjárja az összes uráli népet, hogy múzeálisan és nyelvileg felgyűjtse őket” (Baráthosi-Balogh 1996:9). A fiatal kutató az Amur vidéki nanajok – ahogy írta a gold nép – között több tucat értékes és gyönyörűen díszített tárgyat gyűjtött, többek között szép faragásokat, halbőrből varrott ruhadarabokat és a rítusokkal kapcsolatos eszközöket. Hazaérkezése után gazdag néprajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályában helyezte el a fotókkal együtt. A következő évben, vagyis 1909 áprilisában ismét útra kelt és erről az útjáról több tucat fényképpel tért vissza.

Ezek a fényképek jelentik a magyar néprajzi fényképezés megindulását (Hoppál 1999:17). Tárgyunk szempontjából különösen értékesek azok a régi üvegnegatívok, amelyeket sámánokról készített, mert tárgyukat tekintve ezek világviszonylatban is az elsők közül valók. Csak Sakari Pälsi, Sz. D. Majnagasev és Kai Donner készítettek vele egy időben sámánokról fényképeket. Különösen érdekes dokumentum az a kép, amelynek leírókartonjára ráírta, hogy Ajdonu sámánt ábrázolja, akivel Baráthosi testvériséget fogadott (F. 15785) Udan faluban, az Amúr völgyében (1. tabló, 3. kép). A másik képéhez (F. 16644 – feltehetően 1909-b l) a következő magyarázatot fűzte: „A beteg sétáltatása, a falu minden házába betérnek, ott a sámán és segítői táncolnak. 9 tánc 9 emberrel. Ha a beteg képtelen járni, akkor a ház elé 8 karót szúrnak le, s az emberek e körül táncolnak egész éjjel”. (2. tabló, 1. kép) Egy másik fotón egy gilják sámán beteget gyógyít a leírás szerint, de csak a kamerába néző csoportot látjuk a dobot tartó sámán körül (F 17129). Igen szépek a medveünnep előkészületeit ábrázoló fotók, sajnos a legtöbb napjainkra már tönkrement (F 15927–15941 – a giljákok között készült). Szerencsére az üvegnegatívokról készült fényképekről az 50-es években jóminőségű reprókat készítettek, így sikerült azoknak egy részét megmenteni. Különösen érdekes egy gold, vagy nanaj sámánt ábrázoló fotósorozat Gardama faluból (F 16915–1698), amelyeken a sámán egy sátor előtt ül (3. tabló 1. kép) és ahogy ezt Baráthosi a képekhez fűzött jegyzetekben jelezte: „a halott emlékezési ünnepen a lelket a másvilágra segíti”. A helytelen tárolás miatt a tönkrement üvegnegatívról csak igen rossz minőség pozitívot lehet manapság készíteni. Mindezek mellett megállapítható, hogy Baráthosi fotógyűjteménye a magyar néprajzi fényképezés és szélesebb értelemben a vizuális antropológia kezdetét jelenti.

Baráthosi már erről az útjáról is értékes nyelvészeti és folklór szöveganyagot hozott (mesék, mítoszok, szólások), és közöttük van 12 sámánima, ezeket Diószegi Vilmos publikálta egyik utolsó cikkében (Diószegi 1972). Harmadik távol-keleti útjára 1914-ben került sor és Szibérián keresztül Szahalin szigetére, az ott élő ajnukhoz ment, ahol nagyon értékes tárgyi és nyelvjárási anyagot gyűjtött. A tárgyaknak egy része ma is megtalálható a budapesti Néprajzi Múzeumban, másik része pedig a hamburgi Museum für Völkerkunde gyűjteményében. Ugyanezen év júliusában Vlagyivosztokon keresztül az Amúr vidékére ment, hogy ott korábbi gyűjtéseit kiegészítse, és a helyszínen ellenőrizze az adatokat. Sajnos a balszerencse ezúttal utolérte és a közben kitört első világháború miatt, mint idegen állampolgárt és kémet letartóztatták. Szerencsére a tartomány főkormányzója, a híres tudós N. L. Gondatti kiszabadította a magyar utazót, mégis sietve el kellett hagynia Oroszországot, így a 24 ládába összecsomagolt gyűjtemény ott maradt a habarovszki múzeumban, amelynek igazgatójával, V. K. Arszenyevvel jó barátságot ápolt. Amikor 1993-ban az Amúr mentén élő nanajok között jártam néprajzi úton, néhány napra megálltam a városban. Szerencsém volt látni egy igen szép néprajzi kiállítást a helyi történeti múzeumban, melyet a régi sámántárgyakból állítottak össze. A helyi kollégák elmondták, hogy a kollekció legszebb darabjai a XX. század elejéről valók, és tulajdonképpen nem ismerik az eredetét. Nagy érdeklődéssel hallgatták, amikor Baráthosi történetét el adtam, mert ez lehetőséget adott nekik arra, hogy pontosan meghatározzák az addig bizonytalan eredetűnek leltározott tárgyakat.

Sohasem idézték Baráthosinak egy kéziratban maradt tanulmányát, melynek címe: A keleti tunguzság hitvilága. Jóllehet nem mindenben érthetünk egyet manapság Baráthosi összehasonlító szemléletével, mégis azt el kell mondani róla, hogy hihetetlenül értékes részletekkel gazdagította tudásunkat a távol-keleti kis népek 20. század eleji samanizmusáról. Érdemes idézni néhány gondolatát:

„A sámán világnézet szerint, ez a világ tele van különféle szellemekkel. Vannak jók és rosszak, erősek és gyengébbek, ártók és segítők, félelmesek és jóindulatúak. A földnek, égnek, erdőnek, mezőnek, állatnak és növénynek, betegségnek és egészségnek, szerencsének és balsorsnak, szóval minden teremtettnek meg van a jó vagy rossz szelleme, és ezekre vigyázni kell. Az ember legfőbb gondja, hogy a szellemeket megnyerje és megtartsa a maga részére, a rosszakat pedig igyekezzék távoltartani, jóindulatra serkenteni, és ha már más nem lehet, akár áldozatok árán is megbékíteni.” (Baráthosi 1996:67) „… A sámánt az emberek és szellemek közötti összekötőnek, közvetítőnek tartják. A sámán ereje, felfogásuk szerint ember- és természetfeletti, mert állandó összeköttetésben áll a szellemekkel, amelyek szükség szerint engedelmeskednek és segítik a sámánt. A sámán mondja meg, hogy melyik szellem bálványát, illetve bálványképét csinálják meg. Ezenkívül arra is ad utasítást, hogy miképpen forduljanak a bálványszellemhez. A sámánhoz fordulás minden esetben megtörténik, ha a házilag készített bálványszellem nem segített. Ilyenkor ezeket eldobják, megsemmisítik, s aztán szigorúan ragaszkodva a sámán utasításához, készítik el az általa javasolt új bálványszellem képét.” (Baráthosi 1999:69)

Az egyik faluban igen összebarátkozott az egyik helyi sámánnal, Ajdanuval, akivel testvériséget is fogadtak. (Baráthosi 1999, 17-es kép) Ez a nanaj sámán igen sok értékes részlettel szolgált a helyi sámánságot illetően. Például elmondta a magyar kutatónak, hogy a sámán mellére és hátára nagy, kerek fém tükröket (toli) kell kötni, mert ezek megvédik mindenféle fegyver ellen, amikor ellenségei megtámadják. Ezekben a tükrökben meg lehet látni a jövendőt és azt, amit a sámán látni akar. Elmondta továbbá, hogy a sámánok mindennapi élete alig különbözik a köznapi emberekétől, hiszen ők is éppúgy halásznak, vadásznak, mint sorstársaik. Ajdanu háza sem különbözött nagyon a többi épülettől, kivéve azt, hogy a padláson tartotta sámánfelszerelését. Tőle tudta meg Baráthosi, hogy a sámánok néha gyűlést tartanak, például a Bolony tó mellett, ahol minden sámánnak külön kis sátra volt a tó felé fordulva. Ajdanu elvitte a magyar kutatót az egyik ilyen gyűlésre, de kikötötte, hogy nem szabad fényképeket készítenie. Baráthosi így emlékezett: „Megkapó látvány volt ez az egy hétig tartó varázslati ünnepély. Este mindegyik sámán a sátra előtt ült, felöltözve varázslóruhájába, s kis tüzet gyújtva maga előtt. A félkör közepén nagyobbacska tűz lángolt, és e körül jártak táncoló lépésekkel a soros sámánok, dobolva és énekelve” (Baráthosi 1999:74).

A budapesti Néprajzi Múzeum adattára többszáz Baráthosi rajzot is őriz, amelyeket nagyrészt még a terepen készített, s később itthon kiegészítette őket magyarázatokkal. Ezeknek a tárgyaknak a legnagyobb része valamilyen rítushoz, hiedelemhez, vagy gyógyításhoz kapcsolódik, és éppen ezért felbecsülhetetlen értékű a gyűjtemény (Baráthosi 1999:87–102; természetesen csak szemelvényeket közöltünk a rajzokból a kötetben). Ha történeti perspektívából nézzük, akkor ez a gazdag rajzgyűjtemény, Baráthosi fotóival egyetemben a magyar vizuális antropológia mérföldkövének tekinthet , ezért is tartottuk fontosnak valamivel részletesebben foglalkozni az munkásságával.

Gyűjtőúton Baráthosi nyomában

1993-ban jutottam el az Amúr mentén él nanajok közé, éppen azzal a szándékkal, hogy a nagy előd nyomdokain haladva, bizonyos fokig az kutatásait is tovább folytassuk. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy finn kollégával, Juha Pentikäinennel, a helsinki egyetem összehasonlító vallástudományi tanszékének vezetőjével együtt szerveztük meg az expedíciót, melynek során vizuális etnográfiai dokumentum filmet készítettünk (lásd a Függelékben lévő Filmográfia nanaj témájú filmjeit). A gyűjtőút során először az akkor már nyolcvanadik életévét betöltött sámánasszonnyal, Linza Beldivel (1912–1995) ismerkedtem meg, aki abból az alkalomból, hogy mi, távolról jött idegen kutatók látogattuk meg, áldozati szertartást mutatott be a helyi szellemeknek. Ez abból állt, hogy egy kakast áldozott fel (4. tabló) és estefelé az ételáldozatot, természetesen italáldozattal meglocsolva (libatio) ajánlotta fel az őt segítő szellemeknek. Daerge falu az Amúr mentén található és jellemző példája annak az elhagyatottságnak, amelybe ezek a birodalom szélein sínylődő falvak kerültek a peresztrojka idején. A házak szinte kivétel nélkül egyszer faházak, amelyekben többnyire együtt lakik több nemzedék és ugyan az iskola és a kultúrház épülete még meg van a faluban, a gyermekek már a szomszédos faluba járnak iskolába. Az egyik szomszédos falu neve megtalálható volt Baráthosi terepnaplójában is.

Az áldozati szertartás egyik jellegzetessége volt, hogy a család minden tagjának – az iskolás korú kislánytól az idős sámánasszonyig, a rokonság női tagjait is beleértve – kezébe kellett vennie a jellegzetesen lapos nanaj dobot, és fel kellett öltenie a csörg kolompokból álló nehéz sámánövet, hogy a zaj és a dobolás segítségével meghívják a szellemeket. Pontosabban a szellemeket tulajdonképpen szórakoztatni kell az énekkel és a dobolással. Az idős sámánasszony elmondta, hogy a szertartást jelölő szó – jajaori – eredeti jelentése szerint „sámán módra énekelnek” értelmű , vagyis az ének volt a fontos, meg a tánc, mint ahogy erről magunk is meggyőződhettünk. El kell mondani, hogy egyáltalán nem könny eltalálni a csörgős öv mozgatásához szükséges csíp ritmust és a dobolást is ehhez hangolni, és közben előre-hátra haladni a tánccal. A szertartás során, ahogy a sámánasszony elmondta, a segítő szellemeket fel kell ébreszteni és oda kell csalogatni a szertartás színhelyére, mert a szellemek általában alszanak a másvilágon, és amikor a sámán dobolni kezd, akkor ébrednek fel, hogy meghallgassák a sámán hívó énekét (lásd 5. tabló, 2. kép). Érdekes volt megfigyelni, hogy milyen kitüntetett szerepe volt a szertartás során a sámán segít inek, egyfelől a délelőtti kakasáldozat előkészítésében, így például a három jelképes áldozati fa (turu) felállításakor, majd este, a szertartás kezdetén például a dob felmelegítése, „megelevenítése” során. Ez utóbbi alkalommal háziasszonyunk, akinél laktunk, Neszulta Beldi működött közre és melegítette a tűzhely fölött feszülővé a dob bőrét, hogy az szépen szóljon. Jellemző volt, és ez más szibériai népek közében is megfigyelhető, hogy a sámán segítője szorosan a fő sámán/asszony nyomában jár és sok esetben valamilyen közvetlen kapcsolat is van közöttük. Ő veszi át elsőként a dobot, amikor a szellemek meghívására és egyben szórakoztatására kerül sor. Mint az idősebb nemzedék tagja, jól lehetett látni, hogy milyen különbség volt az doboló tánca és mozgása és a fiatalabb nemzedék, már teljesen rendezetlen, a hagyományos mozgáskultúrát nem ismer táncimitációja között (vö. 6. tabló). Ezt a szertartást teljes egészében megörökítettük a Sámánok: régen és ma című néprajzi dokumentumfilmünk második részében (lásd a Filmográfiában).

Ottlétünk alatt került sor egy családi ünnepség megrendezésére, amelyet a nemrég elhunyt családfő emlékére szerveztek meg. Erre a teljes rokonság bevonásával került sor, méghozzá először a temetés után negyven nappal, majd egy év múlva, és végül két év elteltével. Nekünk abban a szerencsében volt részünk, hogy ezen az utolsó emlékünnepen vehettünk részt, pontosabban résztvevő megfigyelőként rögzíthettük az előkészületeket, hiszen ott laktunk a háznál, és filmezhettük (pontosabban videón rögzíthettük) magát az egész szertartást és annak minden részletét. A nanajoknál az ilyen nagy halottbúcsúztató szertartás neve kaszataori (lásd Eliade 1972:210, valamint Lopatin 1960) és ennek során vezetik át az elhunyt lelkét a túlvilágra (buni). Az előkészületek során disznóáldozatot mutattak be a kertben lév hármas áldozati fenyőnél, amelyek már az évek során karvastagságúra nőttek, és mintegy a családi áldozatok szent helyszínét jelölték. Ott ölték le a disznót, melynek vérével bekenték a fákat és az előttük álló asztalon három pohár vodkát is odakészítettek az ősök szellemének (7. tabló). Még ugyanezen nap délutánján a házban lévő szellemtartó nagy cserépkorsó (panya) előtt is tisztelgett háziasszonyunk és egy rokonságba tartozó sámánasszony (Gara Gejker), amikor a disznó megfőtt fejét némi belsőséget, tésztaféléketés édességeket felajánlottak az sök szellemeinek. A korsót fehér terítővel leterítették, hogy a szellemek nyugodtan aludhassanak. Ide is, a korsótartó szekrény küszöbére három pohár vodkát helyeztek (8. tabló).

Egy nappal a nagy szertartás előtt elkezdődött az érkezők vendéglátását szolgáló ételek elkészítése is, ami a távol-keleti szokásoknak megfelelően több mint egy tucat fogából állt. Ez természetesen csak a rokonság asszonyainak közös munkájával, együttműködésével valósulhatott meg. A halottbúcsúztató szertartás napján el vették az elhunyt régi fényképét és még a szobában kis oltárszerűen elrendezve ételekkel, édességekkel és cigarettával tisztelték meg a megidézett lelket. Ezután egy még nagyobb áldozati asztalt terítettek kint a kertben, tűz mellett a földre, ahová a fényképek elé minden el készített ételből, köztük a mi csörögénkhez hasonló fánkból is kivittek egy-egy kis tányérral. Természetesen nem maradhatott el az ilyenkor szokásos italáldozat sem, ami különféle italokat jelent, vodkát, teát és valami piros színű üdítő italt. Az elhunyt fényképe mellett ott volt édesanyjának a képe is, és ezeket a fényképeket a tűz fölött háziasszonyunk kezébe dobta a meghívott sámánasszony, aki szemmel láthatóan Neszulta Berdivel együtt vezette és irányította az egész szertartást. Többek között például a tüzet körbeárkolták (9. tabló) és ezt az arasznyi árkot vízzel körbeöntötték és összekötötték a szabadtéri oltárral. A tűz és a víz együttesen segített a halott lelkének megmutatni a túlvilágra vezet utat. A rítus egyik fontos mozzanata volt továbbá, hogy a halottól még megmaradt utolsó ruhadarabokat részben kiosztották a rokonság tagjai között, de a megmaradt és viseltesebb darabokat a tűzbe tették, hogy a felszálló füst segítségével a halott után küldjék. A szertartás során megfigyelhettük, hogy a férfiak és a nők, legalábbis eleinte külön ültek, de később, a hangulat oldódása után már nem tartották be az ülésrendet, amely feltehetően korábban nemek szerint rendezte a jelenlévőket. A halotti ünnep természetesen fesztelen evés-ivásba torkollott és a jelenlév sámánasszonynak és segítőjének tulajdonképpen csak szertartásirányító szerepe volt.

A nanaj népművészet a mai világban

Terepmunkánk során lehet ségünk volt az egyik szomszédos faluba eljutni, mégpedig az iskolai évzáró ünnepély alkalmával. Az iskola mellett egy szerény épületben, amit kultúrháznak neveztek, kis helytörténeti gyűjteményt is láthattunk, amelynek tárgyai nagyrészt a messze földön híres nanaj hímzéseket és ruhakészít gyakorlatot mutatta be (lásd 10. tabló). Az iskolások csoportja az ünnepség alkalmával, tőlünk teljesen függetlenül, egy kis kultúrműsorral szórakoztatta a jelenlévőket, a kicsinyek álnépviseleti ruhában, bizonyos fokig a sámántáncot imitálva egy kis műsort mutattak be. Máshol is megfigyelhettük, hogy a népművészetnek ilyen ünnepi alkalmakra elővezetett változata mennyire széleskörűen elterjedt, és a hatalmas, multikulturális Szovjetunióban tulajdonképpen az identitásépítő kulturális tőke igazi megbecsülése ellen működik. A túlkoreografált álnépi táncok megjelenése, még egy ilyen távol-keleti kis faluban is, valójában inkább a valódi hagyományelemek elfedését szolgálják.

Mégis van valami biztató abban, hogy amikor a hagyományos nanaj hímzéskultúra továbbélése, vagy egyáltalán léte felöl érdeklődtünk, akkor még el tudtak venni néhány darabot a régi népviseletből, és elmondták, hogy a hímzések készítését nem hagyták el, hiszen aránylag jó piacot jelentenek az időről-időre megjelenő turistacsoportok, és különösen a nagyobb városok szabadpiacain. (Valóban, Habarovszkban a piacon, a már akkor megjelent kínai kereskedők portékái mellett, a helyi népművészet alkotásait, köztük a hímzéseket magam is láthattam.) Minden esetre elmondható, hogy ezen a távol-keleti vidéken, egy aránylag kis nép körében megfigyelhető volt a hagyományőrzésnek egy igen tudatos változata, ami egyfelől a régi elbeszélések, vagyis a narratív hagyomány (Van Deusen 2001) megtartásában nyilvánul meg, valamint a nanajokra oly jellemző , puha fából faragott különféle szellemábrázolások, apró idolok készítésében. Ez utóbbiakat aztán szívesen áruba is bocsátják, így aztán a finn kolléga és jómagam is hozzájutottunk ilyen szellembábúkhoz. Köztük olyanokhoz is, amelyeket korábbi szertartások folyamán már használtak, valódi rituális kontextusban, de valamilyen oknál fogva nem semmisítették meg azokat, s ezért könnyen megváltak tőlük az érdeklőd néprajzos kérésére. Az ilyen másolat- művészet végülis a XX. század végének egyik népművészeti formája, amely itt ugyan még megőrizte eredeti jellegzetességét, de máshol akár a reptéri művészet („airport art”) formáját is öltheti.

A nanaj népművészet eredeti továbbvitelét és egyben globálissá tételét jelenti Anatolij Donkán munkássága, aki hivatásos művészként indult, de az utóbbi évtizedben már Európában él és egymás után rendezi azokat a kiállításokat, amelyeken bemutatja az általa faragott szellembábúkat. A puhafából készített és a hagyományos formákat híven követ szellemábrázolások eredeti és nagyon modern szobrokként hatnak kiállításain (11–12. tabló). Továbbvitte a régi, halbőrből készített nanaj ruhaviselet hagyományát is, méghozzá egészen modern designt megvalósítva, és szép, távol-keleti arcú ifjú manökenek segítségével megelevenítette ezeket az újszerű ruhakölteményeket. Nem valószínű, hogy a távol-keleti halbőr ruházat (13. tabló) akármilyen formában is elterjedjen Európában, mégis nagy sikere van ezeknek a ruhabemutatóknak és az apró szobrocskáknak. Anatolij Donkán tehát megvalósított valamit abból az ideából, amit újabban „glocal” terminussal jelölnek, vagyis a lokális hagyományok globális színpadon való bemutatását.

A nanaj sámánság újjászületése talán nem olyan látványos, mint Szibéria más népeinél, mégis, ennek az Amúr-menti kis népnek a nagyon karakterisztikus népművészete olyan belső erővel rendelkezik, ami biztosítéka továbbélésének. Az egészen fiatal nemzedék számára az iskolákban az orosz kulturális fölényt csak a helyi hagyományok markánsan eltérő stílusával lehet ellensúlyozni – ezt a helybeliek is felismerték és ennek megfelelően nevelik a gyerekeket. Figyelemre méltó ez a hagyományőrzés még akkor is, ha egyelőre a folklorizmus szintjén próbálják a helyi népművészetet megőrizni.

Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja

“A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.

Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.

Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.

Budapest, 2016. január 08. Prof. Dr. Füredi János A tanfolyam várható kreditértéke: 10 pont

A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke

A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat
Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás: hippoc@t-online.hu
Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu
Költségek:
Regisztrációs díj: 14.000 Ft/fő
Szállás egyágyas: 16.800 Ft/fő
Szállás kétágyas: 12.000 Ft/fő
Étkezés: 9.100 Ft/fő/két nap
IFA: 350 Ft/fő/éj
Kísérő költsége: 16.650 Ft/fő (Egyágyas elhelyezés esetén lehetőség van kísérő részvételére.)

Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége Galyatető, Galya Hotel, 2016. április 9-10.

„Igényünk a teljességre: a tudásban, az életben és a gyógyulásban” Szombat (április 9.)

9.30-tól érkezés

10.30 MEGNYITÓ
10.40-13.00 Válogatás a pszichiátria fejlődését (is) befolyásoló témákból

Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja
Boldogkői Zsolt: Mégis, kinek az élete? – mikroorganizmusok a testben és a genomban
Bagdy Emőke: Sötétségből a fénybe: megküzdés a depresszióval Üléselnök: Füredi János

13.00-14.00 Ebédszünet
14.00-17.00 Kiscsoportos konzultációk (szupervíziós csoportok) 17.00-17.30 Szünet
17.30-19.00 Servier szimpózium

Janka Zoltán: ‘Gaia scienza’ Galyán: a kedvjavítás biológiája
Demetrovics Zsolt: Pozitív pszichológia – mentális zavarok – pozitív affektusok Faludi Gábor: Depresszió – Agomelatin – Remisszió
Üléselnök: Németh Attila

19.00 Radics Judit – Rózsavölgyi Éva: Francia Kapcsolat

Vasárnap (április 10.) 10.30-12.30 Kiselőadások – esetmegbeszélések

Moderátorok: Füredi János és Németh Attila 12.30-13.30 Ebédszünet

13.30 Füredi János: Teszt és zárás”

A mérgezésekkel, a mérgek fizikai és kémiai tulajdonságaival a mérgek tudománya, a toxikológia foglalkozik. Méregnek nevezünk minden olyan anyagot, amely az élő szervezettel érintkezve abban károsodást, betegséget, esetleg halált idéz elő. A gyakorlatban azonban csak azokat az anyagokat tekintjük méregnek, amelyek csekély mennyiségben is súlyos egészségkárosodást, vagy halált okoznak.

A mérgek csoportosítása

1. Támadáspontjuk szerint

• idegmérgek: a központi idegrendszerre hatnak, pilla- natok alatt lebénítják a szervezetet;
• sejtmérgek: a szervezet valamennyi sejtjét károsítják;
• enzimbénító mérgek: a szervezet működéséhez szük- séges enzimek valamelyikét bénítják;
• vérmérgek: a vér festékanyagaihoz kötődve az oxigén- szállítást vagy a véralvadást gátolják;
• izommérgek:a haránt csíkolt izmok sejtjeit károsítják;
• immunrendszerre ható mérgek: az immunrendszer működését gátolják.

1. A szervezetbe jutás módja szerint

• szájon át, emésztőcsatornán keresztül bejutó mérgek;
• kültakarón keresztül bejutó mérgek;
• légzőrendszeren keresztül bejutó mérgek.

1. Eredetük szerint

• növényieredetűmérgek(pl.alkaloidák);
• állati eredetű mérgek (pl. kígyóméreg);
• ásványieredetűmérgek(pl.arzén);
• szintetikusmérgek(pl.kábítószerek).

1. Hatásmechanizmusuk alapján

• szummációs hatású anyagok: a szervezetbe kerülve lebomlanak, majd kiürülnek, de ez idő alatt visszafordít- hatatlan károsodásokat okoznak;
• kumulatív hatású anyagok: elraktározódnak a szerve- zetben, és minden újabb bevitel után nő a mennyiségük, majd egy küszöbszint elérése után kifejtik mérgező hatásukat;
• koncentrációs hatású mérgek: a jellemző küszöbszint alatt nem fejtik ki hatásukat, idővel kiürülnek (Bordás– Tompa, 2006 után).

Mérgek előfordulása a növényekben gyakori. A növény nemcsak mechanikusan próbálja megvédeni magát egyéb élőlényektől (vastag epidermisz, tüskék, tövisek stb.), hanem másodlagos anyagcseretermékeik között olyan vegyületekkel, amelyek az őket „támadó” állat, ember számára károsak, sokszor halálosak. A szakirodalomban hosszú lista található azon növényekről, amelyeket mérgezőnek tartanak. Az 1. táblázatban néhány olyan fajt mutatunk be, amelyek halálosan mérgezőek is lehetnek, és hazánkban többnyire természetes vagy termesztett növényként élnek.

1. táblázat:
Az erősen mérgező növények szelektált listája

Többségük gyógynövényként is ismert, mert hatóanyagaikat kis koncentrációban gyógyszerként is használják. A legtöbb fajnál mérgező résznek a növény minden részét jelölik, mi azonban főként azokat a részeket hangsúlyozzuk ki, amelyeket a gyógyszerkönyvek drogként tartanak nyilván.

Az erősen mérgező növények rövid jellemzése

Nadragulya (Atropa belladonna)

Közép hegységeinkben gyakori, terebélyes növény. Magá- nyos virágai ibolyásbarna színűek. Termése éretten göm- bös, fénylő fekete színű bogyó. A bogyók jelentik a leg- nagyobb veszélyt a gyermekek számára, mert vonzóak és egy kissé édes ízűek. 2–5 bogyó fogyasztása a gyerme- keknél, 10–20 bogyó a felnőtteknél halálos lehet. Mérge a hioszciamin (melyből atropin keletkezik), a szkopolamin és a belladonin. A tünetek: torok és szájszárazság, szom- júság, rekedtség, nyelési nehézség, tág pupillák, fényér- zékenység, szédülés, szapora pulzus, magas láz. Súlyos esetben mozgáskényszer, nevető-síró rohamok, halluci- náció, őrjöngési roham, görcsök. A kórkép az „atropin ré- szegség”. A halál oka rendszerint légzés- és szívbénulás.

Bolondító Beléndek (Hyoscyamus niger)

Hazánkban gyakori, ragadós tapintású növény. Virága sárgás, rendszerint barnásan, lilásan erezett. Toktermé- se van. Mérge a hioszciamin és a szkopolamin, hatásuk hasonlít az atropinmérgezéshez, de a kezdeti izgalmi szakasz enyhébb. Száj- és torokszáraz- ság, rekedtség, nyelési nehézség, beszédkép- telenség, tág pupillák, bódultság, kábultság, részegséghez hasonló állapot, izomgyengeség, végül légzésbénulás következik be.