A(z) Az elrévülés és a látomás ösvényein cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Az elrévülés és a látomás ösvényein

A látomás és a révület szerves része volt az észak-amerikai indiánok szellemiségének, és sokat segített abban is, hogy a fehérek ellenében legalább hagyományaikat megőrizzék.

A mai Kanada és az Egyesült Államok területén élt indiánok jól megfértek isteneikkel és szellemeikkel. Istenek személyesítették meg az elemi erőket, a levegőt, a földet, az égitesteket. Szellemek lakoztak az állatokban, növényekben, őrző szellemek és halottak lelke vette körül őket. A vallási szertartások célja az volt, hogy megnyerjék maguknak a természetfölötti lények jóindulatát. Szent embereik, a sámánok és a varázslók transzba esve kerestek kapcsolatot a szellemek világával, és átengedték magukat a nem emberi erők hatalmának. Betegségeket gyógyítottak, megjósolták a jövőt, oltalmaztak az ellenség gonosz varázslatai ellen.

Az indián törzsek hiedelemvilága életformájuknak megfelelően különbözött egymástól. Északkeleten az algankinok, akik szövetséget kötöttek a Kanadában letelepedett franciákkal, főleg földművelésből tartották el magukat. Számukra a termékenység volt a legfontosabb, ezért sámánjaik a földeken végezték rituális tánccal kísért szertartásaikat. A Nagy-tavak déli partjain élő odzsibuák a legfőbb lényben, a Nagy Szellemben hittek, aki megteremtette a Földet, földrengésekkel szabdalta, és életre hívta az emberi fajt. Longfellow Hiawathája az ő hagyományaikra támaszkodik. A Nagy-síkság sziú, csejen és komancs indiánjai, az igazi „rézbőrűek” köré épült a western gazdag mitológiája. A18. században keresztezték lovaikat a spanyolok által behozott ménekkel, és ettől kezdve félelmetes harcosokká, ördögi lovasokká váltak. Bölényvadászatból tartották el magukat, így vallási szertartásaik célja is a harci és vadászati sikerek elérése lett. Minden fiatal harcos addig böjtölt, míg őrző szelleme, rendszerint állat formájában, meg nem jelent előtte. A látomás előidézésének másik útja, a naptánc, szintén nagyon fontos vallási szertartás volt. Ekkor a leendő harcos póznához kötözve tűrte, hogy testébe kések szúródjanak.

A szellemtánc

A fehér ember és a misszionáriusok megjelenésével az indiánok többsége kénytelen volt részben vagy egészben keresztény hitre térni. Néhány törzs beépítette az új vallás elemeit ősi hagyományaiba. 1799-ben például egy Handsome Laké nevű szeneka indián alapította a Good Message mozgalmat mert jelenése volt. A mozgalom egyesítette a kvékerek tanításait a mai USA északkeleti részén élt irokézek hagyományaival, mint jó monoteista vallási útmutatót elfogadta a Bibliát, de Jézus személyét elutasította. A mozgalom ma is él. A gazdag szellemvilággal körülvett törzsek azonban elutasították a fehér ember vallását. Amikor befejezték a United Pacific vasutat, 1870 körül a nevadai-kaliforniai határon élő pauni indiánok sámánjának látomásában hatalmas mozdony jelent meg, amely magával hozta a halott ősöket. Egy másik látomásában az indiánok legyőzték a fehéreket. Ennek a sámánnak a tanítványa alapította meg a Szellemtánc mozgalmat, amely a Sziklás-hegységen keresztül a Nagy-síkság népeihez is eljutott. A bölcs Ülő Bika vezetésével csatlakoztak hozzá a sziú, a csejen és az arapaho indiánok. A mozgalomban nagy szerepe volt a jellegzetes, monoton rituális táncnak, amelyben férfiak, nők, gyerekek egyaránt részt vettek. A ritmus egyhangúsága révületbe ejtette a látnokot. Az énekkel kísért tánc több napon át tartott. A táncosok teljes díszbe öltöztek, kifestették és tollakkal ékesítették magukat. A szertartás alatt többen transzba estek, így kaptak tanácsot a halott ősöktől.

A mozgalom az ősök visszatértét és a fehérek legyőzését hirdette. Azt ígérte, hogy a végtelen prérin újra bölénycsordák legelésznek majd, és a rézbőrűek népe ismét boldogan élhet hazájában. Követői úgynevezett szelleminget viseltek, amely hitük szerint megóvta őket a fehérek puskagolyóitól. Bizony tévedtek, mert amikor 1890-ben Wounded Knee Creek mellett a Hetedik Lovashadsereg gyorstüzelő Hotchkiss fegyverei eldördültek, háromszáz sziú indián lelke távozott az örök vadászmezőkre. Ezzel a mozgalom is megszűnt, de a törzsi ellentétek ellenére megteremtette az indián azonosságtudatot, és a következő században újabb kultusznak lett táptalaja.

A peyote bűvöletében

A peyote-kultusz a déli indiánrezervátumokon keresztül terjedt el, és a második világháború idején eljutott a kanadai crow és feketelábú indiánok közé is. A mexikói apacsok teremtették meg, a komancsok és a kájovák pedig viszonylag korán átvették. A peyote-ot a Texasban és Észak-Mexikóban honos agávékaktuszból nyerik. A növényt rágcsálva hallucinogén anyagok szabadulnak fel, amelyektől az ember mozgalmas víziókat lát, harsány, áttűnő színeket, mintha kaleidoszkópba nézne. Az indiánok csodaszerként tisztelték a peyote-ot, amelynek áldásos hatására megszabadultak a reménytelenség nyomasztó, őrlő sivárságától, és átúsztak az álmok és látomások jótékony világába.

A szertartások és szokások szektánként változnak. Van, ahol befogadják a nőket, másutt nem, a feketéket általában igen, a fehéreket viszont inkább nem. Az összejöveteleken dobszó kíséretében rituális dalokat énekelnek. A peyote-kultuszt egyesek a kereszténység indián megfelelőjének tartják, mások a kettő ötvözetét látják benne. Az amerikai bennszülöttek templomát 1918-ban alapították Oklahomában, hogy erősítsék a keresztény egyházba vetett hitet, és megtartsák a peyote-szentségeket is. A Biblia ott fekszik az oltáron, a könyörgéseket a Szentháromsághoz intézik, és emellett a peyote-ot oltáriszentségként tisztelik.

Arizona és Új-Mexikó navaho indiánjainak vallási tárgyú alkotásain a homokfestészet szépségeit csodálhatjuk. A szimbolikus képek a navaho mitológiát idézik. A kis szobrokat gyógyításra használja az „énekes”, miután a „reszkető kéz” megállapítja a diagnózist. A délnyugatra látogató turisták nemcsak láthatják, meg is vásárolhatják a kacsina babákat, amelyeket a hopi és a zuni indiánok készítenek. Táncosaik megszemélyesítik a kacsináknak nevezett szellemeket. A babákat eredetileg gyerekeknek készítik, rajtuk tanítják meg, hogyan lehet felismerni a különféle szellemeket. Van közöttük ijesztő fekete figura is, amellyel a szófogadatlan gyermekeket büntetik.

Az elrévülés és a látomás ösvényein (Részlet Richard Cavendish: Démonok, ​kísértetek, szellemek című könyvéből)

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) A révülés urai cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

A révülés urai

A brazil tengerpartokon rendezett rituális ünnepségeken a hívők addig dobolnak, táncolnak, isznak, míg transzba nem esnek, hogy egyesülhessenek afrikai-keresztény szentjeikkel. A katolicizmus kárára ezek a szertartások egyre népszerűbbek.

1991-ben Brazília szorongással várta a római katolikus egyházfőt, mivel a pápa előző, 1980-as látogatása óta megváltozott a helyzet az országban. A katolikus hívők 95 százalékos aránya 75-re esett vissza, míg az evangélikus protestáns egyház híveinek száma gyarapodott, és az afrobrazil kultusz is egyre több középosztálybelit hódított magához. Ez utóbbi eksztatikus, négyórás szertartásai annak köszönhetik vonzásukat, hogy a hívek közel kerülnek isteneikhez, s a megszállottság állapotában közvetlenül hallják a hozzájuk intézett szózatot.

William Sargant, a kiváló angol pszichiáter 1964-ben Recife városában részt vett egy szertartáson. Mielőtt a rítus elkezdődött volna, állatokat áldoztak az isteneknek. Ezután a hívők dobszó és ének kíséretében táncolva köröztek a helyiségben, majd kis idő múlva többen transzba estek, és úgy viselkedtek, mint a szellem, amely megszállta őket. Akiket Ogún ragadott magával, azok felöltötték az isten jellegzetes öltözékét, kalapot tettek fejükre, kezükben tőrt fogtak. Révületük lenyűgöző volt, arcvonásaik eltorzultak, egész testükben remegtek, némelyikük elvesztette öntudatát is. Az ájult embereket átvitték egy másik helyiségbe.

Pezsgő az istennőnek

Salvadorban és az északkeleti partvidéken Jemandzsá istennő tiszteletére rendeznek fényes ünnepségeket. A terreirók százaiból buszok szállítják a partra a hívőket, akik a tenger istennőjét jelképező díszes kék-fehér ruhába öltöztetett figurákat hoznak magukkal. Zárt csoportokba verődnek a parton, dobolnak, isznak, énekelnek, szivaroznak, pipáznak. Papjaik és papnőik (szentatya, szentanya) vezetésével addig táncolnak, míg transzba nem esnek. Előfordul, hogy sebeket ejtenek magukon, bár arra nagyon ügyelnek, hogy a többiek ne tegyenek bennük kárt. Az istennő szereti a nőies dolgokat – kiváltképpen az ékszert, a finom parfümöt, a pezsgőt és a virágokat -, szívesen fogadja a hívők által hozott ajándékokat, amelyeket apró tutajokra tesznek, és alkonyatkor a vízre bocsátják vagy egyszerűen a tenger hullámaiba szórják őket. Van, aki a halászokra bízza adományait, hogy vigyék ki a nyílt tengerre, és dobják bele a vízbe.

Sok brazil katolikus családban megbecsült helyen tartják Jemandzsá istennő apró szobrocskáját – ő Szűz Mária is, habár korántsem makulátlan -, a legtöbb házban pedig gyertya, egy pohár víz és virág áll a szerény, jelképes kis oltáron, amelyet szívesen meglátogatnak az isteni szentek.

Áldást kérve

Hasonlóképpen, mint a Karib-szigeteken, az afrobrazil vallások -umbanda, macumba, kandomble -sem folyamodnak a gonosz természetfölötti hatalmakhoz, csak a jótékony erőkhöz. Ám létezik egy hivatalosan nem engedélyezett, furcsa kultusz is, a quimbanda, amely fekete mágiát űz. A csoport vezetői közvetítésével a kultusz istenei segítenek a rászorulónak a veszély elhárításában.

Alma Guillermoprieto, mexikói táncosnő, újságíró egy évet töltött Rióban, itt ismerkedett meg egy Celina nevű nővel, aki „áldást” osztogatott. Samba című könyvében számol be a találkozásról:

„Áldását adta a jó szerencsére, megáldotta a csüggedőket, és mivel Omolú volt a pártfogója, aki kiosztotta az emberiségnek a betegségeket, a gyógyulni vágyóknak különösen fontos volt az ő áldása. »Mindig tudja, mi van a bajok legmélyén« – mondta róla a fia. És abban a közösségben, ahol nem volt kórház, de még orvosi figyelet sem, és ahol ezer csecsemő közül százhúsz halva született, csak az ő áldására hagyatkozhattak… Amikor az orvosok nem segítettek, vagy egyszerűen csak a túlbiztosítás volt a cél, azért keresték fel az emberek, hogy idézze meg Omolút és kérje őt, mulassza el gyermekük hasfájását, hasmenését, szorongásait.”

Celina „szellemlány” volt, évekkel azelőtt avatták be egy hónapos imádkozás és böjt után, testét befestette, fejét kopaszra borotválta, így készült a transzra, amely lehetővé tette számára, hogy Omolú beleköltözzék, és rajta keresztül megnyilatkozzék. Omolú félelmetes isten, ő az, aki „pusztít és zabál”. Bőre csupa hólyag a durva kabát alatt, járása bicegő, így ragadja magával hívét. A mítosz szerint leprásnak született, anyja undorodva a tengerbe dobta, hogy ott pusztuljon, de a könyörületes Jemandzsá istennő’ megszánta, és megmentette. Katolikus megfelelője Szent Lázár, a leprások védőszentje, vagy akár Szent Rókus, aki megsegíti a nyomorult betegeket. Mindhárman támaszt és vigasztalást nyújtanak a bajbajutottaknak.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Élet a világ peremén – A folyó népe cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Élet a világ peremén – A folyó népe. Az egyszerre elbűvölő és gondolatébresztő sorozatban az antropológus Wade Davis olyan népcsoportok közé látogat, melyek még őriznek valamit a világ nagy része által mára elfeledett titokból.

Vajon miként lehet évszázadokon át tökéletes harmóniában élni a minket övező természettel, úgy, hogy minden gyümölcsét learassuk, de a legkisebb kárt se tegyük benne? A régmúlt népei még tudták a választ e kérdésre. S e nagy tudású népcsoportok közül legalább egy máig él a Föld egyik legjobb és leghatalmasabb búvóhelyén: a dél-amerikai esőerdőben. Az epizódban Wade beveszi magát Amazónia rengetegébe, hogy megörökítse és feljegyezze mindazt a tudást, amit a “folyó népe” az évszázadok során felhalmozott – mert ki tudja, hogy vátlozó világunkban ezek az őslakosok meddig maradnak értékes ismereteik – és élőhelyük – birtokában…

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Psychotomimeticumok vizsgálata emberen – Böszörményi Zoltán cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Psychotomimeticumok vizsgálata emberen – Böszörményi Zoltán

Az ezen tárgykörbe tartozó és tudományos igényű első európai közlemény 1885-ben jelent meg: Prentiss és Morgan önkísérletek alapján a meskalin hatásáról számoltak be. A hallucinogén vagy révületkeltő új anyagok klinikai vizsgálata azóta is csábító, de egyben nehéz feladat a psychiaterek és psychológusok számára, melyet a technikai fejlődés is csupán kis részleteiben könnyített meg.

Számos vegyület rendelkezik psychotomimeticus vagy psychodyslepticus hatással (a hallucinogén vagy eideticum és phantasticum megjelölést újabban mellőzik, mert ez a bonyolult hatásegyüttesnek csupán a részleteire utal). Ma közös megegyezéssel — Berimger nyomán — mégis csak azon vegyületeket jelöljük e névvel, melyek a tudatot csak kevéssé alterálják, így a kísérleti egyénnek még a vegyület hatása közben is lehetősége marad arra, hogy élményeit részleteiben is közölhesse környezetével. Tehát a szer nem okozhat olyan fokú psychés desorganisatiót vagy tudat- és emlékezés-zavart, melyet szokványos gyógyszermérgezéseknél vagy heveny organicus jellegű psychosisoknál észlelhetni. Így a kísérlet alatti realitásmegítélés vagy némely mentális folyamat integrálásának fogyatékosságáról is számot kell tudni adni, az esetleg jelentkező illusiók, hallucinátiók, téveszmék, finomabb hangulatzavarok stb. részletezésével együtt. Fontos követelmény lenne a vegyülethatás reversibilitása, relatív veszélytelensége és a megszokásra vezető kvalitás hiánya is. A ma használatos psychotomimeticumok ezen követelményeknek nagyrészt —kellő adagolás és szakértő ellenőrzése mellett —megfelelnek, bár az addictio kialakulása biztonsággal aligha zárható ki. Kémiailag nagyjából három csoportba sorolhatók ezen vegyületek:

1. az un. phenylethylamin-csoport, melynek legismertebb tagja a meskalin;
2. a trymptamin csoport, melybe az összetettebb gyűrűszerkezetbe rejtett tryptamin vázú olyan vegyületeket is sorolják, mint az LSD 25, a harmin vagy az ibogain, de ennek tagjai az egyszerű trypatmin vázú szerek is, mint a bufotenin, diethyltryptamin, Psilocybin stb. Végül
3. a kémiailag heterogén csoport, ide tartoznak a ditran, sernyl, nalorphin stb,

A révületkeltő vegyületek hatásával kapcsolatos kívánalmak részben már tükrözik a klinikus methodikai nehézségeit. De egy ismeretlen vagy újonnan szintetizált vegyület esetleges psychotomimeticus sajátságára az állatkísérletek is csupán csekély valószínűségű prediktív adatokat nyújthatnak. A révületkeltő hatással eddigi ismereteink szerint még legjobban a nyulakon vizsgált centrális lázkeltő hatás korrelál (Cerletti). Így az ember-experimentum a döntő, melynél a könnyebb megfigyelhetőséget biztosító behaviorista, azaz magatartásváltozást figyelő technika kevéssé alkalmazható. A hasonló szerek hatása emberen ugyanis főleg szubjektív és személyes jellegű, mely annak nyílt viselkedésében egyáltalán nem, vagy csak töredékesen tükröződik. Az érzelmi-affektív, a logikai-cognitív és az érzékelési funkciók zavarai emellett olyan árnyalataikban nyilvánulhatnak meg, melyeket a képzett és önkifejezésben gyakorlott kísérleti személyek is közölhetetleneknek tartanak, mint ezt saját kísérleteink írókkal és költőkkel is bizonyították. A jelenségek hullámzó változását szavakkal nem követhették, de maga a leírás megkísérlése is már változást idézett elő állapotukban. A szemantikai problémákhoz kapcsolódnak olyan variabiliák, melyeket az eddigi tanulmányok többsége nem értékelt kellően: az egyéni különbségek, a szeradag nagysága, a hatás időbeli lefolyása, a kísérleti környezet pontos struktúrája, az előzetes információktól függő anticipációs beállítottság stb. Mindezek legalább olyan figyelmet érdemelnének a révületkeltőknél, mint a biokémiai és somatikus-vegetatív változások.

A kísérleti összhelyzet fontosságát joggal számos közlemény kiemeli. Közismert, hogy kémiailag tiszta hallucinogénekkel laboratóriumban végzett kísérletek, melyeknél tehát a mágikus vagy varázsnövények hatóanyagát alkalmazzák, eredményeikkel meg sem közelítik egyes kutatók, antropológusok és történészek drámai leírását egy-egy bennszülött szertartásról, melynek egész tömegpsychológiai atmoszférája és rituális felépítése őket magukat is nagyban befolyásolta. A milieu-adottságok fontosságát nem cáfolhatja Vasson (Wasson szerk.: saman.org.hu) azon érdekes, de izolált észlelése, hogy néhány mexikói curanderának Psilocybint adva, azok ugyanolyan hatásról számoltak be, mint melyeket a szent füstölt gombák elfogyasztása után tapasztaltak.

A módszertani problémák egy részére egy ez évben megjelent közleménnyel kapcsolatban, azt név nélkül, példaként említve szeretnék rámutatni.

A vizsgálók azonos szert azonos adagban injectióban adtak két csoportnak, egyik normál volonterekből, másik szintén önkéntes alkoholelvonásos betegekből állt. A normál okát nem informálták, a kísérleteket „zord” kezelőhelyiségben, a hangsúlyt a tesztelésekre fektetve végezték, kísérlet közben minimális érzelmi támogatást adva nekik. Az alkoholistáknál ezzel ellentétben az előzetes információra, a kellemes környezetre és a kísérletvezetővel való jó kapcsolatra, az érzelmi támogatásra stb. nagy súlyt fektettek. A pontozó-skálás kiértékelés eredménye igazolni látszott hipotézisüket: a normál csoportnál sokkal több kóros psychopathologiai élményről számoltak be, mint a környezetileg előnyösebb és érzelmi-támogatásban részesült csoportnál. Az érzelmi stabilizálás tehát az alkoholista csoportban a hallucinogén hatását némileg egyensúlyozni látszott.

A feltevés és eredmény is valószínűleg helyes; a kísérleti terv azonban számos hibaforrást nem vett tekintetbe:

1. Az alkoholisták bizonyos toxikus hatások elviselésében „jártasabbak” lehettek, tehát pánikreactióra vagy regressióra kevésbé lehettek hajlamosak.
2. Az elvonással kapcsolatos kezelés enzim-rendszereik működését is átalakíthatta.
3. Az alkoholisták alap személyisége valószínűleg a normálokétól eltérő volt. Feltételezhető az is, hogy bennük a modellpsychosis-kísérlet közben masochista-bűnhődniakaró tendenciák érvényesültek, mint azt alkoholisták kezelésénél gyakran tapasztaltuk. —

A kifogásokat még sorolhatnánk; ezek egy. részét szerzők eleve kivédhették volna, ha mindkét csoport vagy normálokból, vagy alkoholistákból állt volna, ül. a csoportok tagjait tesztelés alapján párosították, „match-olták” volna stb.

A szerhatás vegetatív-somaticus, ill. neurophysiológiai jeleinek vizsgálata kevesebb problémát jelent, így ezt nem részletezem, csupán kiemelném, hogy az un. kiindulási helyzet megítélésében, tehát a kísérleti egyén aktuális állapota felmérésében ezeknek is komoly jelentőségük van. Újabban a hallucinogén-hatást a perceptiós szintküszöb, továbbá az eidetikus utóképek tartalmának meghatározásával is objektiválni igyekeznek.

Mindez nem teszi feleslegessé az önmegfigyelést, melynek megkönnyítésére a psychológusok már 60 év előtt a kísérleti alanyok introspectióra való szoktatását ajánlották, hogy perceptióikat jobban értékelhessék, sőt azokat közölhessék is; ez az introspectióstraining természetesen az egyének suggestibilitását is fokozhatja. A kérdőívek és tünetellenőrző skálák (az Abramson— Jarvik-, és Rockland—Pollin-féle két ilyen skála direkt a modellpsychosis tüneteinek rögzítésére készült) jó segítséget nyújthatnak különböző révületkeltők hatásprofiljának és a tünetek erősségének objektívebb)összehasonlítására. A projectiv testek is (Rorschach, TAT) jó szolgálatot tehetnek. Egyesek bizonyos értelmi-logikai feladatokat is használnak, bár a figyelem romlása már az egyszerű számtani feladatoknál is kitűnik. A jegyzőkönyvvezetés nélkülözhetetlen, ma már az egész kísérlet magnó-rögzítése és időnkénti filmfelvétel is a dokumentációhoz tartozik. Mindezek mellett szükség van a kísérleti szentély élménybeszámolójára is, melyet a szerhatás után közvetlenül, de mindenképpen 24 órán belül le kell rögzíteni.

Heimann az egyes psychotomimeticumok hatásának összehasonlítására új módszerként azt javallja, hogy a hatásidőt osszuk öt részre, minden időszakban végezzünk film- és magnófelvételt, ellenőrizve az intellektuális functiókat és a perceptiós változásokat is. Így szerinte az egyes hallucinogének sajátos, jellemző és egymástól eltérő hatásprofilját jobban meg lehet állapítani. Leuner vele ellentétben azt tartja, hogy az egyes révületkeltők hatása csupán a tartamban és intenzitásban tér el egymástól, egyébként két extrém és egymással polárisán ellentétben álló hatástípust lehet elkülöníteni: egyiknél a hallucinatiók dominálnak csaknem tiszta tudat mellett (pl. meskalinnál), a másiknál a deliríogen hatás áll előtérben, a tájékozottság és magasabb psychés functiók
súlyosabb alteratiójával (pl. egyes központi anticholinerg-szerek). Úgy vélem, hogy Leuner túlegyszerűsít; saját tapasztalataink inkább Heimann igazát erősítik meg, mely szerint egyes típusos psychotogeneknek sajátos, jól megítélhető hatásprofilja van, mely az egyéni reactióskészségtől független, ha kellő adagokat választunk; toxicus túladag minden ilyen szerből deliriogen.

Intézetünkben eddig közel 600 psychotomimeticum-kísérletet végeztünk, a legkülönbözőbb vegyületekkel, újabban Psilocyn-nel és dipropyltriptamin-nal is, részben therapiás célzattal; magam öt önkísérleten estem át. Így némi joggal mondhatom el saját módszertani felfogásomat is.

Magukat a somaticus, de főleg az electrophysiologiai vizsgálatokat a kísérleti személyek többsége terhesnek érzi, az EEG-regisztrálásnál a szükséges immobilitás hat kellemetlenül, a sivárabb laboratóriumi környezettől eltekintve is. De a kérdőívek, projectívtestek, sőt egyszerű logikai feladatok is gyakran elutasítást váltanak ki, mert a vizsgáltak szívesebben merülnének el kóros perceptióik misztikus világába, vagy némelyek egyszerűen introvertáltan meditálnának. A több önkísérleten átesett munkatársak többsége jobban értékelte a kényelmes lakásokban rendezett experimentumot, hol zenét jobban hallgathattak, esetleg hangszereken játszhattak, vagy kedvenc kép-reprodukcióikat megnézhették stb. Ezért egy új vegyület psychotomimeticus hatásprofiljának tisztázására célszerűbbnek véljük a kísérletet azonos személlyel kétszer végezni el, egyszer minden tudományos kontrollálási mérésnek és tesztelésnek eleget téve, laboratóriumi milieu-ben, míg később, 10—14 nap múlva esetleg otthoni környezetében vagy megfordítva. A kísérlet ismétlése természetesen hibaforrást jelent, főleg az egyes tünetek előre várása miatt, némelyek a második experimentumba nem is egyeznek bele; ha mégis sikerül elég egyénnel ismételtetni, úgy előnyként lehet az azonos személyiséget, mint már részben ismertet, elkönyvelni. A második lehetőség sajnos még nagyobb akadályokba ütközik: két egymástól független, de elég nagy csoportot képezni, megközelítőleg azonos személyiség-adottságú egyénekből, lehetőleg párosítással, hogy a tünetprofil és annak a környezettől való esetleges függősége vagy a további variábiliák is statisztikailag megfoghatnak legyenek. A nagyobb számok bizonyos ritkább és egyéni reactiósmódok kiszűrését is könnyen lehetővé tennék, így az új szer hatásprofilja jobban beilleszthető volna a már ismert vegyületek közé. Mindezt standardizált módszerekkel és lehetőleg kockázatmentesen megvalósítani, úgy vélem, csak a jövőben és nagyobb szervezéssel sikerülhet.

Közlésre érkezett: 1968.08.02. – Megjelent: Orvostudomány 19, 1968

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Indián kultúrák az Andok térségben cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Molnár Gábor: Indián kultúrák az Andok térségben

Az Andok térségben ma élő indiánok, a Guajira félszigettől a Tűzföldig, több tucat népcsoportba tartoznak és az összes (kb. 30-50 millió) latin-amerikai indiánból körülbelül 10-15 millió él ebben a régióban. A globalizáció minden negatív hatása ellenére (igenis) vannak még köztük olyan indián közösségek, amelyek védik kultúrájukat a nyugati civilizáció és/vagy az ún. „északamerikanizáció” romboló hatásától. Óvják nyelvüket, szokásaikat, társadalmi kapcsolataikat.

Az Andok térség Dél-Amerika földrajzilag jól elhatárolható és önálló kulturális területe, noha kulturális földrajzi szempontból egységesnek mégse mondható. A Dél-Amerikát észak-dél irányban átszelő Kordillerák vonulatai jelentették a közös természetföldrajzi alapot, a több ezer év történelme során megjelenő különböző fejlettségi szintet, idő- és térbeli kiterjedést elérő őshonos kultúrák számára. Ezek többsége mára részben vagy egészben – az európaiak érkezésétől nem függetlenül – eltűnt. Kultúráik egyes elemei viszont ma is eleven részét képezik a több száz év alatt kialakult és jelenleg is változásban lévő mesztic valóságnak.

KOLUMBIA

Kolumbia mai területén egykor élt 11 nagy indiánkultúrkör közül a chibchák a Keleti-Kordillerák őshonos lakosai voltak. A spanyolok, majd később más európai népek érkezése után kezdődött fél évezredes keveredések következményeként mára a chibcha kultúra emlékei, mint néprajzi és turisztikai érdekesség maradtak fenn. Az indiánok leszármazottai pedig belekerültek a bevándorolt európaiakkal és később a behurcolt afrikai rabszolgákkal közös nagy antropológiai „olvasztótégelybe” (mestizaje). Manapság a chibchák törzsi területén lévő guatavitai tengerszemet évente turisták tízezrei látogatják meg. Ehhez a szakrális helyhez kapcsolódik az amerikai kontinens egyik El Dorado legendája (ugyanis több is volt). E misztikus helyen a bennszülöttek még az európai hódítók érkezésének évtizedeiben is engesztelő arany áldozatokat mutattak be isteneiknek. Ez a szakrális áldozat volt a konkvisztádorok között gyorsan terjedő hír valós alapja: „a magas hegyekben létezik egy aranyváros”, ami újabb lendületet adott a kontinens belső területeire szervezett expedícióknak. Összességében, a mai kolumbiai társadalomnak alig 1-2 százaléka tartozik valamely őshonos indián csoportba. Dél-Kolumbiában még ma is élnek az inkák és a camsák leszármazottai. A Sibundoy völgyben (Alto- Putumayo) például, 2000 méter magas hegyek között ma is láthatók a több száz évvel ezelőtt itt virágzó inka teraszos földművelés romjai. Az inkák leszármazottai pedig, ahogyan ma nevezik őket, az ingák, kétnyelvű (spanyol és inga) iskolába járnak, ezzel is őrizve és erősítve kulturális identitásukat.

A modern korhoz alkalmazkodott indián kultúrák továbbra is ősi hagyományaik, szokásaik és szimbólumaik megtartásával jellemezhetők. Egyrészt az emberi lét egyik legalapvetőbb területén figyelhetjük meg az állandóságot: ételeik alapját ma is a kukorica, a burgonya, és különféle trópusi gyümölcsök képezik. Szintén meghatározó a halfogyasztás (pisztráng). Öltözködési szokásaikban azonban a modern korhoz alkalmazkodtak, de a kézzel készített szőttesek (pl. ruana, vagy Magyarországon elterjedtebb nevén poncho) továbbra is mindennapi használatban vannak.

Másrészt lényegi változásnak mondható, hogy a korábban oly meghatározó lámatenyésztést mára már felváltotta a szarvasmarha és a baromfitartás. Ugyanakkor a tengerimalac hagyományos tenyésztése és fogyasztása máig meghatározó jellemzője a térségnek. A zene, bizonyos szokások-hagyományok, a természet közelében és annak ritmusával összhangban létezés ma is meghatározó jellemvonása a Dél-Kolumbiában élő indián és mesztic lakosságnak. Az UNICEF 2000-es jelentése szerint a kolumbiai indiánok a társadalom és a gazdasági fejlődés perifériájára rekesztődtek, az országhatárok mentén, a gazdasági centrumoktól távoli vidékeken, valamint az Amazonas ősrengetegében élnek. Az anyaföldhöz való ragaszkodásuk önazonosságuk része, hiszen az őslakosok számára a föld több mint pusztán fizikális valóság: szakrális élettér, kulturális és szociális életük alapja, a kapcsolattartás lehetősége őseikkel, és a hagyományápolás lehetősége. Ha ettől megfosztják őket, vagy annak elhagyására kényszerítik őket, akkor kulturális önazonosságuk sérül.

ECUADOR

Ecuadorban (és az Andok térségben) már a dél-amerikai köztársaságok alapítása idején – 19. század eleje – létezett az ún. „indián probléma”, vagyis az indiánoknak a nemzet egészébe történő beintegrálásának a problémája. Ebben az időben született az ún. „asszimilációs” modell, mely szerint az indiánoknak feladva indián identitásukat, földművesként, meszticként kell a nemzet részévé válniuk. Ezt a modellt csak az 1970- es, 1980-as évektől kezdődő indián mozgalmak kérdőjelezték meg, amelyek egyik fellegvára pont Ecuador volt. Az 1964-es és 1973-as agrárreform, amelynek egyik célkitűzése az volt, hogy az indiánokat mesztic földművesekként integrálja a társadalomba, a várttal ellentétes hatást váltott ki oly módon, hogy az őshonos népek öntudatra ébredését erősítette. Ezt tovább fokozta, hogy a közoktatás lehetővé tette egy új indián értelmiségi elit születését, akik már alternatívákat tudtak állítani a korábbi „asszimilációs modellel” szemben. Mindez lehetővé tette az 1970-es évekre azoknak az indián mozgalmaknak a születését, amelyek több évtizedes küzdelme árán az ecuadori alkotmány első cikkelyébe belekerülhetett, hogy Ecuador „…több nemzetiségű állam…”.

Az országban jelenleg az összlakosságnak kb. 6-7 százaléka indián, 830 ezer fő. A 2008-as alkotmány a spanyol mellett hivatalos nyelvként ismer el indián nyelveket is: a kecsuát és a shuart, a két legnagyobb lélekszámú őshonos népcsoport nyelvét. beintegrálásának a problémája. Ebben az időben született az ún. „asszimilációs” modell, mely szerint az indiánoknak feladva indián identitásukat, földművesként, meszticként kell a nemzet részévé válniuk. Ezt a modellt csak az 1970- es, 1980-as évektől kezdődő indián mozgalmak kérdőjelezték meg, amelyek egyik fellegvára pont Ecuador volt. Az 1964-es és 1973-as agrárreform, amelynek egyik célkitűzése az volt, hogy az indiánokat mesztic földművesekként integrálja a társadalomba, a várttal ellentétes hatást váltott ki oly módon, hogy az őshonos népek öntudatra ébredését erősítette. Ezt tovább fokozta, hogy a közoktatás lehetővé tette egy új indián értelmiségi elit születését, akik már alternatívákat tudtak állítani a korábbi „asszimilációs modellel” szemben. Mindez lehetővé tette az 1970-es évekre azoknak az indián mozgalmaknak a születését, amelyek több évtizedes küzdelme árán az ecuadori alkotmány első cikkelyébe belekerülhetett, hogy Ecuador „…több nemzetiségű állam…”.

Ecuadorban éppúgy, mint Peruban és Bolíviában a keveredések később kezdődtek meg indiánok és európaiak között, mint a karibi térségben. Így ma ezekben az országokban jóval nagyobb lélekszámban élnek őshonos indiánok, mint például Kolumbiában, vagy Venezuelában.

PERU

Peru gyarmatosítás előtti történelmét elsősorban az inkák történelmével azonosítják, noha az inkák 15. századi felemelkedése előtt már számos nagy indiánkultúra virágzott az ország területén. Észak-Peruban (Piura térségében) a tallán kultúra (Kr. u. 900–Kr. u. 1500-as évekig) a Narihualá központtal még az inkák hódítása után is meghatározó volt.

Az egykor virágzó indiánkultúra leszármazottainak a piurai sivatag szomszédságában nem sok lehetőségük van arra, hogy sikerrel vegyenek részt a globalizált 21. század gazdasági versenyében. Egyrészt a hagyományos állattenyésztéstől, másrészt a turizmustól várják boldogulásukat.

Az inkák öröksége, a Machu Picchu, a romváros – hátterében Huayna Picchu jellegzetes csúcsával – az ország egyik legismertebb szimbólumává vált. A 20. század elején (1911) Hiram Bingham, a Yale egyetem régész professzora „felfedezte”, vagyis újra megtalálta a romokat, hiszen az ott élők mindig is tudtak azok létezéséről. A professzor nem csak az Indiana Jones típusú filmek jellegzetes modell karakterévé vált, de felfedezése hozzájárult ahhoz is, hogy a perui inka romvárosok Latin- Amerika és az egész földkerekség leglátogatottabb turista célpontjai közé emelkedjenek.

Peruban jelenleg 6,5 millió indián él, ami az összlakosság 25 százaléka. Ezek 77 etnikai csoportba tartoznak és legalább 57 nyelvet beszélnek.

Az Amazonas térségben kevesebb, mint fél millió az őshonos lakosság lélekszáma. Az amazóniai indiánok alacsony száma ellenére meg kell említeni egy fontos, magyar vonatkozással is bíró vállalkozást: a NOPOKI Egyetemet. A felsőoktatási intézményt kifejezetten indiánok (asháninka, ashéninka, shipibo és yine) több nyelven történő oktatására alapította 2009-ben Atalayában (Ucayali régió) a magyar-horvát származású Zserdin Gellért ferences püspök. A projekt céljai között szerepel szociálisan érzékeny és közösségeik iránt felelősséget vállaló tanárok képzése, a keresztény értékeknek megfelelően.

Peruban az egyszerű emberek egészségesen büszkék múltjukra, kultúrájukra és indián eredetükre, valamint arra, hogy az Új Világ egyik legnagyobb civilizációjának, az inkának az örökösei. Ennek ellenére az indiánok megítélése kapcsán a valóság sokkal árnyaltabb, mintsem azt gondolnánk.

BOLÍVIA

Bolívia egykori területét szintén az inkák hódították meg, akik Pacsakutek Inka Yupanki idején (15. század közepén) igázták le a még ott élő tiahuanacói kultúra kevés életben maradt lakosát. A mai ajmarák ősei a tiahuanacóiakra vezethetők vissza, míg a kecsuák inka eredetű nép.

Bolívia (teljes nevén: Bolíviai Többnemzetiségű Állam) felnőtt lakosságának 61 százaléka vallotta magát valamely őshonos indián csoportba tartozónak a 2001-es népszámláláskor. Az ország területén 30-40 indián népcsoport él. A világon egyedülálló a bolíviai nyelvi pluralizmus: az országnak 37 hivatalos nyelve van. A központi kormánynak és a tartományi kormányoknak azonban legalább két hivatalos nyelvet kell használniuk, az egyik a spanyol, a másik a területükön beszélt indián nyelv.

Az 1970-es évek óta bontakoztak ki az Andok térségben (különösen Ecuadorban és Bolíviában) azok az indián mozgalmak, amelyek meghatározó jellemzője volt az addig alkalmazott „asszimilációs modell” megváltoztatása, ami helyett ezek a mozgalmak több nemzetiségű államot javasoltak. Az Andok térségben élő indiánok jogai minden bizonnyal Bolíviában érvényesültek leginkább az utóbbi közel egy évtizedben, mely tény teljes mértékben illeszkedik az évezred hajnalán közzétett CIA előrejelzésbe: a következő évtizedekben Latin-Amerika területén az indián mozgalmak erősödése lesz megfigyelhető. Evo Morales, korábbi kokatermesztő és szakszervezeti vezető 2005-ben történt elnökké választásával Bolívia történelmet írt: az ország első indián (ajmara) származású vezetőjét ünnepelték. Morales valamennyi, a Bolívia területén élő indián nép érdekeit szolgáló elnökként tüntette fel magát. Nyomatékot adva az indián eredet fontosságának az elnököt Tiahuanacóban, a La Paztól 71 km-re fekvő, az inkákat megelőző indián kultúra (Tiahuanaco kultúra) romjainál több tízezer indián jelenlétében, mint indián spirituális vezetőt is beiktatták 2006 januárjában, majd 2010-ben második megválasztásakor is. A ceremónián az államelnök hagyományos ajmara népviseletben vett részt, indián papok imái és áldásai kíséretében. Különböző bolíviai és más Andok térség országaiból érkező indián népcsoportok képviselői jelenlétében az elnök alkohol és kokalevél áldozatokat mutatott be „Pachamamá”-nak (Föld Anyának) és „Tata Inti”-nek (Nap Istennek). Ezek a rituális szertartások azoknak a bennszülötteknek a reményét erősítették, akik noha többségben élnek saját országukban, ennek ellenére jogaikban és kultúrájukban az európai hódítok érkezése óta elnyomást szenvedtek. Általánosan elfogadott tény, hogy az első indián elnök győzelme nagy lökést adott a Bolíviában (és az Andok térségben) élő indián népek kulturális és vallási újjászületésének.

Hét évvel a győzelem után, 2012-ben, súlyos problémák merültek fel a kisebbséget jelentő, Amazonas térségben élő indiánok és az elnök között. Ugyanis Morales ígéretet tett arra, hogy kormánya az Amazonas indián közösségeinek érdekeit is képviselni fogja. A Tipnis térségben épülő országút azonban nem veszi figyelembe az ott élő őslakosok érdekeit. Minden jel arra mutat, hogy az ország bizonyos többséget élvező indián csoportjai (Andok régió) és a kisebb indián közösségei (Amazonas térség) számára eltérő módon érvényesül a demokrácia. A tények azt mutatják, hogy a „többnemzetiségű állam” súlyos belső krízissel szembesül, amelynek meghatározó jellemzője már nem az őslakos – hódító közötti ellentét, hanem a hatalmon lévő bennszülött és a hatalmon nem lévő bennszülött közötti szembenállás. Eduardo Rózsa-Flores 2009-es esete is csak ebben a viszonyrendszerben válik érthetővé…

CHILE

Chile történelme kapcsán ismert tény, hogy a hódítások idején az európaiak a dél-amerikai kontinens ezen területein szembesültek a bennszülöttek legelszántabb és legvéresebb ellenállásával. A mapuche indiánok harcos természete nehezítette a hódítók előrenyomulását és később ellenállásuk késleltette a chilei integrációt is. A 2002-es népszámlálási adatok alapján közel 700 ezer indián él Chilében, közülük a legnagyobb csoport 604 ezer fővel a mapuche, majd ezt követik az ajmarák kevesebb, mint 50 ezer fővel, valamint az atacameñók közössége 21 ezer főt számlál. Chilei sajátosság, hogy az indiánok közel két harmada városokban él. A városiasodott Chile vidéki lakosságának viszont több, mint 10 százaléka indián. Vallási megoszlás szerint kétharmaduk katolikus, közel egyharmaduk evangélikus, és alig pár százalékuk Jehova tanúi, mormonok és más egyházak tagja (muszlim, zsidó, ortodox). Az írástudatlan indiánok száma az összes indiánnak kevesebb, mint 10 százaléka, ugyanakkor a vidéken élők esetében az arányszámok 10-15 százalék közöttire emelkednek, ami összefügghet életstílusukkal, életvitelükkel és szubkultúrájukkal.

A fenti pozitív statisztikák ellenére azonban Dél-Amerika egyik legfejlettebb országának indián lakosságát a szegénység, az ebből adódó elvándorlás továbbra is sújtja, amelyek megoldására a modern chilei államnak megfelelő programokat kell kidolgoznia.

Zárszó

Az Andok országainak indián kultúrái, noha évezredek örökségét hordozzák magukban, az európaiak érkezése előtt is, de különösen a történelmi fordulópont utáni évszázadoktól egészen napjainkig szembesülnek a különböző kultúrák közötti találkozás kihívásaival és/vagy romboló hatásával. Az európaiak érkezése nem csak a „fejlődés”, a „modernizáció” stb. lehetőségét teremtette meg számukra, hanem egy olyan sajátos kultúra kialakulásához is hozzájárult – a mesztic –, amelyben az őshonos indián népek kultúrája egyre inkább leértékelődött. Ez a negatív tendencia annak ellenére történt meg, hogy az elmúlt századokban, az önvédelem kifejeződéseként számos indián felkelés és/vagy ellenállás szerveződött az Andok térségben az európai hódítókkal szemben. Mindezek kevés eredménnyel, vagy eredmény nélkül zárultak.

A 20. század második felében született indián mozgalmak az ezredforduló globális nemzetközi változásai közepette a reneszánszukat élik, sőt, egyes Andok országok indiánjai soha nem tapasztalt politikai hatalmi szerephez jutottak (lásd: Bolívia, Peru). Ez azonban kérdésként veti fel, hogy az Andok térség indiánjai a súlyos történelmi örökséget, az „erőszak modelljét”, képesek lesznek-e felváltani a „békés együttélés modelljével”. A tét nagy, ugyanis a válasz tartalmától függ majd kultúráik fennmaradásának lehetősége.

Molnár Gábor – geográfus, nemzetközi kapcsolatok szakértő, Latin-Amerika specialista

Megjelent A SZÍV havilapban 2013.07-08.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Metabolism and behavioural action of psychotropic tryptamine homologues cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

METABOLISM AND BEHAVIOURAL ACTION OF PSYCHOTROPIC TRYPTAMINE HOMOLOGUES

Stephen Szara, E. Hearst and F. Putney Clinical Neuropharmacology Research Center Saint Elizabeths Hospital, Washington, D.C.

Summary

The possible correlation between metabolic 6-hydroxylation and behavioural action of psychotropic tryptamine homologues has been examined. The unchanged compounds and their 6-hydroxy metabolites are both active in animals but they seem to produce behaviourally different effects: N.N-dialkyltryptamines produce a decrease in motor activity, while the corresponding 6-hydroxy metabolites elicit hyperactivity. The final behavioural result of a particular compound would appear to depend upon the interaction between the effects of the unchanged compound and of the 6-hydroxylated metabolites. The behavioural hyperactivity produced by ⍺-MT, on the other hand, is probably mediated by a mechanism other than 6-hydroxylation.

Introduction

The hallucinogenic activity of DL-⍺-methyltryptamine (⍺-MT), N.N-dimethyltryptamine (DMT) and N.N-diethyltryptamine (DET) has been well established in man (Boszormenyi et al., 1959; Murphree et al, 1961; Sai-Halasz et al, 1958; Szara, 1956 and 1957). DMT undergoes 6-hydroxylation and demethylation by liver microsomes (Szara and Axelrod, 1959). Results of previous studies have indicated that 6-hydroxylation of tryptamine derivatives may be a possible pathway for the production of psychoactive metabolites (Szara and Hearst, 1962).

The present paper amplifies these findings through an examination of possible correlations between the metabolism and the central effects of some alkylated homologues of tryptamine. The rate of 6-hydroxylation was used as the principal measure of metabolic transformation; the behavioural effect on animals was measured in a parallel series of experiments.

Methods

The N.N-dialkyl homologues were prepared from indole, oxalylchloride and the corresponding di-n-alkylamines, according to the method of Speeter and Anthony (1954). Preparation of 6-hydroxy DMT (6-HDMT) and 6-hydroxy DET (6-HDET) was carried out according to the methods of Stoll et al. (1955) and Speeter and Anthony (1954). The following compounds, DL-⍺-MT and 6-hydroxy-DL-a-methyltryptamine (6-H-⍺-MT), chlorpromazine hydrochloride and D-amphetamine sulphate were also used.* (*Kindly supplied by Sandoz Pharmaceutical and by Smith, Kline and French Labs.)

The enzymatic 6-hydroxylation of the tryptamine homologues by rat liver microsomes was carried out as described by Szara and Axelrod (1959). The hydroxylated and/or dealkylated products were extracted into n-butanol at pH 9-0 and reextracted into 0-2 N acetic acid. In order to facilitate the separation of the mono- and dialkyl derivatives, Whatman No. 1 paper, used for the chromatography of extracts, was first sprayed with phosphate buffer (0-1 M; pH 8-5) and then dried. A mixture of methylalcohol, n-amyl-alcohol, distilled water and benzene (32:15:8:45 v/v) was used as the chromatographic solvent.

The quantitative determination of the 6-hydroxy derivatives in the enzymatic incubation mixture was carried out by the diazotized sulfanilic acid method in the acidic extracts (Szara and Hearst, 1962). Synthetic 6-HDET was used as a standard* throughout. (*The variation in the recovery of the different 6-hydroxy homologues in these tests was within acceptable limits (± 10 per cent of the values obtained with 6-HDET).)

In vivo 6-hydroxylation was measured in rat urine (average of 6 animals) and mouse urine (average of 2 groups of 10 animals), which had been collected for 24 hr after intraperitoneal administration of a standard dose of the compounds (3 mg/kg for rats, 5 mg/kg for mice) as a HC1 salt in buffered solutions. The urine samples were incubated with bacterial ^{-glucuronidase} (Sigma Co.) for 2 hr at 37 °C in the presence of phosphate buffer (pH 6 -0) and a small amount of chloroform. The 6-hydroxy derivatives were extracted and determined by the diazotized sulfanilic acid method (Szara and Hearst, 1962).

The disruption of the conditioned responses of rats in a ” discriminated avoidance ” situation (Szara and Hearst, 1962) served as one measure of the behavioural action of the drugs. Every determination of the behavioural threshold dose (the minimum dose which brought about a definite impairment of avoidance behaviour) was based on at least 3 animals. All behavioural threshold doses (BTD) were secured only after the subjects had already achieved stable and reliable day-to-day performance in the absence of the drug.

The action of the compounds on the motor activity of mice was measured in a photocell activity cage (Kinnard and Carr, 1958). The activity of drug-treated groups of 4 animals was compared with the activity of a simultaneously tested placebo-treated group. The results are presented as the average of 90-min counts, calculated from at least three groups of 4 animals (± standard deviation).

Results

Figure 1 shows the photograph of a typical one-dimensional chromatogram for the enzymatically formed basic metabolites of the four lower homologues. M denotes the starting point of the extracts obtained from incubated DMT; Tas is a tryptamine standard and Ms is DMT standard. E, P, B are the corresponding starting points of DET, N.N-dipro-pyltryptamine (DPT) and N.N-dibutyltryptamine (DBT) respectively. The adjacent Es, Ps and Bs are the corresponding standards. The purple spots (obtained with Ehrlich’s p-dime-thylaminobenzaldehyde spray) in the chromatogram of M are DMT, monomethyltrypt-amine and tryptamine (in decreasing order of Rf values). Very close to the tryptamine spot, but distinctly blue, is the spot of 6-HDMT. The chromatogram of E shows unchanged DET, monoethyltryptamine and the blue 6-HDET. The chromatogram of P shows DPT, mono-propyltryptamine and the blue 6-hydroxy DPT; the latter’s Rf value is between those of the former two compounds. B shows the presence of unchanged DBT, monobutyltrypt-amine and a small amount of 6-HDBT, which is slightly overlapping with the tail of the former compounds. The higher homologues, diamyltryptamine and dihexyltryptamine (DHT) were not included on this figure because they showed only minute amounts of the metabolites on paper.

Enzymatic dealkylation and 6-hydroxylation of dialkyl-tryptamine derivatives (Basic extracts: Whatman No. 1, buffered at pH 8-5; MeOH: AmOH: HaO: Bz 32:15-845; ErhliclTs spray)

Table 1 gives relative rates of 6-hydroxylation for the various substrates as measured after 1 hr of incubation and expressed as per cent of O.D. values obtained with DET. Under these conditions, DET seems to be the best substrate among the various compounds tested. The lower and higher homologues gave smaller readings than DET. The higher homologues proved extremely poor substrates for the microsomal 6-hydroxylation at the substrate concentration tested (2 /*M/ml).

Figure 2 indicates that amount of inhibition of hydroxylation by substrate appears to be a function of chemical structure. The 6-hydroxylation of DMT follows the Michaelis-Menten rule, but homologues higher than DMT (especially DBT) show increasingly more pronounced inhibition by substrate. DHT is hydroxylated to such a small extent that it could not be shown on the same scale.

Table 2 shows that the learned behaviour of rats is differentially disrupted by these drugs. Behavioural threshold doses (BTD) and potency are listed. The metabolite, 6-HDET, is about twice as potent as the parent drug, DET. DBT is practically inactive up to 20 mg/kg doses. Interestingly enough, DHT is active in relatively low doses. However, the animals given DHT showed less violent reactions to shock than the lower-homologue treated subjects; in addition, animals given supra-threshold doses of the lower homologues often displayed ataxia and disorientation and salivated profusely; reactions not observed under effective doses of DHT. Thus, DHT appeared to act on the animals in a way different from the rest of the listed compounds, but the behavioural test used was not specific enough to show these differences quantitatively, since all compounds brought about a deterioration of avoidance performance.

Measurement of the activity of mice in the photocell activity cage helped to distinguish between the effect of DHT and that of the lower homologues. Table 3 gives the average of 90 min activity counts, as well as the activity ratios calculated by dividing the experimental values by the placebo values. An activity ratio above 1 -0 means hyperactivity (as in the case of DL-amphetamine) and a ratio below 1 -0 means hypoactivity (as for Chlorpro-mazine).

The lower homologues (DMT, DET and DPT) in non-toxic doses produce hyperactivity, as do their 6-hydroxy metabolites. DBT and DHT, on the other hand, produce hypoactivity.

6-H-⍺-MT is slightly less active than oc-MT in the same dose, but 6-HDMT and 6-HDET are more active than corresponding doses of the parent compounds. Decreases in the activity ratio with higher doses of DMT and DET appeared to be due to ataxia as part of the hyperexcitation, rather than to tranquillization.

Figure 3 summarizes the relationships between in vivo 6-hydroxylation and the behavioural action of these compounds. The lower dialkylated homologues (DMT, DET, DPT and DBT) show a definite correlation between the rate of 6-hydroxylation and behavioural activity Compounds with low 6-hydroxylation values generally have low potency in behavioural tests, while compounds with higher 6-hydroxylation values possess high potency in the same tests. DHT shows very low 6-hydroxylation and a qualitatively different behavioural activity.

⍺-MT stands out of the series not only chemically (it is a primary amine), but also behaviourally. It produced hyperactivity in mice and there was a lag period (30-45 min.) between injection and behavoural changes; a similar lag period before response was observed in human subjects (Murphree, Dippy, Jenney and Pfeiffer, 1961). In addition, a-MT showed a low rate of in vivo 6-hydroxylation and the 6-hydroxy metabolite possessed relatively low behavioural potency.

Discussion

We are tempted to interpret the behavioural action of dialkylated tryptamine derivatives as a result of the separate actions of the parent compound and the 6-hydroxy metabolite. From a strictly behavioural point of view, and within thelimits of the two tests here employed, the unchanged compounds seem to produce a calming, tranquillizing effect while the 6-hydroxy metabolites seem to elicit a behavioural effect more like excitation. The result of these interactions is primarily dependent upon the in vivo rate of 6-hydroxylation of a particular member of the series.

In view of the biochemical and behavioural differences between a-MT and the dialkylated compounds it seems probable that the hyperactivity produced by a-MT is mediated by a mechanism other than via 6-hydroxylation.

It would be worthwhile to investigate the relationships between the metabolism of these compounds and their hallucinogenic activity in man. We have presented some preliminary data (Szara and Rockland, in press) which agree with our hypothesis that 6-hydroxylation may be intimately involved in the production of autonomic changes, and anxiety and perceptual disturbances seen following the administration of DET (1 mg/kg of body weight to normal volunteers). Nevertheless, more detailed and definitive studies will be needed to clarify these possible relationships.

Résumé

On a 6tudie les correlations eventuelles’entre la 6-hydroxylation. metabolique et l’influence des homologues psychotropes de la tryptamine sur le comportement. Les drogues non alterees et leurs 6-hydroxy-metabolites exercent une action in vivo, mais leurs influences sur le comportement des animaux different l’une de l’autre. Ainsi, les N,N-dialcoyltryptamines diminuent l’activite motrice alors que les metabolites 6-hydroxyles declenchent une hyperacti-vite. En ce quiconcerne le comportement, le resultat final d’une combinaison determinee depend de l’interaction entre les effets de la drogue non alteree et des 6-hydroxy-metabolites. D’autre part, l’hyperactivite motrice provoquee par l’a-MT semble pouvoir etre attribuee a un mecanisme autre qu’une 6-hydroxylation.

Zusanimenfassung

Es wurden die mbglichen Wechselbeziehungen zwischen einer 6-Hydroxy-lierung im Stoffwechsel und einer Wirkung pyschotroper Tryptamin-Homologe auf das Verhalten von Tieren untersucht. Die unveranderten Verbindungen und ihre 6-Hydroxy-Stoffwechselprodukte sind beide im Tierversuch wirksam, aber sie scheinen doch auf das Verhalten unterschiedlich einzuwirken: N,N-dialkyltryptamine ergeben ein Nachlassen der motorischen Aktivitat, wogegen die entsprechenden 6-Hydroxy-Stoffwechselprodukte eine Hyperaktivitat herbeifuhren. Der endgiiltige Einfluss einer bestimmten Verbindung auf das Verhalten ist wohl abhangig von der Wechselwirkung zwischen den Effekten der unveranderten Verbindung und den 6-hydroxylierten Stoffwechselprodukten. Die verhaltensmassige Uberaktivitat, die durch a-MT ausgelost wird, wird dagegen wahrscheinlich durch einen anderen Mechanismus als eine 6-Hydroxylation bewirkt.

Acknowledgements

The authors gratefully acknowledge the expert technical assistance of Arliene Aikens, Yvonne Leacock and Alice Torovsky.

Author’s address

S. Szara, Section on Psychopharmacology, Clinical Neuropharmacology Research Center, National Institute of Mental Health, Saint Elizabeths Hospital, Washington, D.C., U.S.A.

References

• Boszormenyi, Z.; Der, P. and Naoy, T. (1959). Observations on the psychotogenic effect of N.N-diethyl-tryptamine. /. Ment. Sci. 105: 171-181.
• Kinnard, W. J. and Carr, C. J. (1957). A preliminary procedure for the evaluation of central nervous system depressants. J. Pharmacol. 121: 354-361.
• Murphree, H. B., Dippy, R. H., Jenney, E. H. and Pfeifeer, C. C. (1961) Effects in normal man of ct-methyltryptarnine and a-ethyltryptamine. Clin. Pharmacol. 2: 722-726.
• Sai-Halasz, A.; Brunecker G. and Szara, S. (1958). Dimethyltryptamin: ein neues Psychoticum. Psychiat. Neurol. 135: 285-301.
• Speeter, M. E. and Anthony, W. C. (1954). The action of oxalylchloride on indoles: A new approach to tryptamines. J. Amer. chem. Soc. 76: 6208-6210.
• Stoll, A., Troxler, F., Peyer, J. and Hoffmann, A. (1955). Eine neue Synthese von Bufotenin and verwandten Oxytryptaminen. Helv. chim. acta. 38: 1452-1472.
• Szara, S. (1956). Dimethyltryptamine: Its metabolism in man; the relation of its psychotic effect to the serotonin metabolism. Experientia. 12: 441-442.
• Szara, S. (1957). The comparison of the psychotic effect of tryptamine derivatives with the effects o mescaline and LSD25 in self experiments. Psychotropic Drugs. Elsevier, Amsterdam, London and New York. pp. 460-467.
• Szara, S. and Axelrod, J. (1959). Hydroxylation and N-demethylation of N.N-dimethyltryptanucte. Experientia. 15: 216-217.
• Szara, S. and Hearst, E. (1962). The 6-hydroxylation of tryptamine derivatives: A way of producing psychoactive metabolites. Some Biological Aspects of Schizophrenic Behaviour. Ann. N. Y. Acad. Sci. 96: 134.
• Szara, S. and Rockland, L. H. (1962). Psychological effects and metabolism of N.N-diethyltryptarnine-an hallucinogenic drug. Proc. Third World Congress of Psychiatry. In press.

Megjelent: Int. J. Neuropharmaiol. 1962, 1, 111—117. Pergamon Press, Printed in Gt. Britain. [3 Tables, 3 figs., 11 refs.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Hallucinogén vegyületek (DMT, DET) kísérleti alkalmazása cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Hallucinogén vegyületek (DMT, DET) kísérleti alkalmazása – Dr. Rappant György

Bevezetés – történeti áttekintés

Több ezer évre tekint vissza a hallucinogén növények alkalmazása. Szinte minden kultúrában valamilyen formában megtalálhatók, mint beavatási kellékek, vagy egy „másik világgal” való kapcsolat elősegítőjeként.

Néhány mai tudós szerint a hindu hagyományban említett „szóma” hallucinogén anyagot tartalmazott. Közismert a dél-amerikai indiánok kultúrájába szervesen beépült drogfogyasztás, a szibériai sámánok által használt gombák szerepe. Kevéssé ismert, hogy az Észak-amerikai indiánok szertartásain is használtak drogokat. Európában a „boszorkányok” által használt főzetbe szinte kivétel nélkül varangyosbéka valamely testrészét tették, ez a bufotenin nevű hallucinogén hatású triptaminszármazékot tartalmazza.

A hatást ma irányultságtól függően pszichedelikusnak vagy hallucinogénnek írják le. Előbbit leginkább a szubjektív élményt előtérbe helyezők használják. Utóbbit a tudományos megközelítés, külső, „objektív” szemléletet előtérbe helyezők alkalmazzák. Korábban használatos volt a psychotomimetikus illetve psychodyslepticus kifejezés is.

A DMT (N,N-dimetil-triptamin) története

A vegyület sok növénycsaládban megtalálható (Acacia, Anandenanthera, Mimosa, Piptadenia, Virola). Dél-amerikai társadalmak hagyományosan keverik a DMT és harmalin/harmin tartalmú növényeket, hogy orálisan is aktív készítményt kapjanak. Ilyen keverék az Ayahuasca [1]. [1] Az elnevezést sokszor egy növényi alkotórészére, a harmalin tartalmú liánra is alkalmazzák (Banisteriopsis caapi).

A MAO inhibitorokat (harmalin, harmin) hagyományosan hallucinogén gombákkal is fogyasztják, hatásukat fokozza. Közel-Keleten és Európában a Syrian Rue (Peganum harmala) tartalmaz harmalint. Magját (rágcsálás után) szőnyegek festéséhez használták, hallucinogén hatására utaló adatok talán a „repülő szőnyeg” legendájában lelhetők fel.

Biológiai alapok (Shulgin 1976)

Triptamin származékok

Ide tartoznak: LSD-25, harmin, harmalin, bufotenin, ibogain, psylocibin, DMT, DET.

A kísérletekben szereplő anyagok (DMT, DET) triptamin származékok. A triptamin a szervezetben is megtalálható vegyületek, a biogén aminok egyik formája. Képlete hasonló a szerotoninhoz, melynek pszichés folyamatokban játszott szerepe közismert. A MAO (monoamin-oxidáz) enzim végzi a legtöbb triptamin származék lebontását. Azok a vegyületek, amelyek a MAO lebomlását gátolják (MAO-inhibitorok) fokozzák a hatását e vegyületeknek. Reverzibilis, órákig tartó gátlást okoz a moclobemid (Aurorix) nevű antidepresszáns, valamint a harmalin és a harmin. Utóbbiak ún. béta-karbolinok, és szintén maximum 24 órás reverzibilis MAO gátlást okoznak. Egyesek szerint a DMT hatás ideje tízszeresére nő ilyenkor (usenet: alt.drugs.psychedelics 1989). A harmalin és a harmin önmagukban is hallucinogének 300 mg-os dózis felett.

Azok az enzimek, amelyek képesek szerotoninból transzmetiláció útján triptamint, DMT-t létrehozni, a szervezetben több helyen, így az agyban is megtalálhatók. Ez a schizophrenia transzmetilációs elméletének alapja. A DMT-t 1931-ben szintetizálták először, 1954 óta használják hallucinogénekkel végzett kísérletekben.

Humán farmakológia

A DMT alapját képező vegyület, a triptamin és az N-metiltranszferáz rendszer is jelen van az emberi szervezetben. A DMT-t kimutatták nyomokban a vizeletből, egészséges személyeknél és schizophren betegeknél is. Egyes vizsgálatok szerint (Most 1986) a Corpus Pinealeban képződhet DMT és más hallucinogén vegyület a MAO gátlásával, mivel ilyenkor a szerotonin transzmetiláció útján alakul át. A metiltranszferáz (INMT) normál esetben gátolva van, de képződésének szabályozása szerepet játszhat a drog nélküli transzállapotokban.

Intramuszkuláris adagolás után a maximum vérszintje kb. 100 ng/ml 10 perc múlva. Felezési ideje 15 perc. Az indolecetsav feltehetően metabolitja, kimutatható emelkedése a vérben és a vizeletben. Emelkedik az 5-HIAA szint is, ez a szerotonin szerepére utal a DMT hatás során.

Humán pszichofarmakológia

Orálisan önmagában inaktív 1000 mg-ig. IM adagolva 30 mg-nál jelentkezik a hatás, kifejezett pszichedelikus hatás 50-70 mg után alakul ki.

Jellegzetessége a gyors hatáskezdet és lecsengés [2]. Öt percen belül (inhalálva egy percen belül) a következő tünetek jelentkeznek:
– Mydriasis (pupillatágulat),
– Tachycardia (pulzusszám növekedése),
– emelkedett vérnyomás,
– vegetatív tünetek.

[2] Ezért nevezik „az üzletember ebédjének” vagy „üzletember utazásának” is.

10-15 percen belül kialakulnak az intenzív, mozgalmas vizuális hallucinációk (nyitott és zárt szemhéj mellett is). Nehéz a gondolatokat kifejezni, vagy egy dologra figyelni. Általában eufória, indokolatlan nevetés követi, ritkán – a gyors, intenzív hatás miatt – paranoid gondolatok, pánik. Az LSD-nél kevésbé kellemes a szubjektív élmény, de intenzívebb (Shulgin 1977). Egy órán belül a tünetek teljesen megszűnnek. Magasabb dózisoknál (150 mg IM) a vegetatív tünetek elnyomják a pszichedelikus élményt.

Egyedülálló, hogy tolerancia alakul ki a vegetatív tünetekre (a vérnyomásemelkedést kivéve), de a pszichés tünetekre, a szubjektív élményre nem (Strassman 1996). Mások extrém gyakori adagolásnál – 50 mg kétóránként 3 hétig – írtak le toleranciát (Rosenberg et al. 1964; Kovacic and Domino, 1976), de ez egy idő után spontán, további adagolás mellett is csökken, illetve a droghatás előre nem megjósolható időpontban ismét jelentkezik.

Sem pszichés, sem fizikális dependencia nem ismert. Más hallucinogénekkel (pl. LSD-vel) nincs kereszttolerancia, csak az említett gyakori adagolásnál.

DET (N,N-dietiltriptamin)

Hasonló dózisokban aktív, hatása hosszabban tart, másfél-két órán át. Hatása enyhébb a DMT-nál. Egyéb szakirodalmi adatot nem találtam, lényegesen kevesebb róla az információ, mint a DMT-ról.

Külföldi vizsgálatok

Ilyen irányú tudományos igényű közlemény először 1885-ben jelent meg a meszkalin hatásáról Prentiss és Morgan tollából.

Timothy Leary kísérletezett DMT-nal, a magyar kísérletekre alapozva (Leary 1966). Szerinte az egyes hasonló kémiai szerkezetű szereknek nincs kifejezett specifikus hatása, vagyis a legendákban szereplő motívumok nem a szer, hanem a használat körülményeinek és az előzetes beállítódásnak köszönhető.

1976-ban 15 egészséges személlyel Gillin és munkacsoportja végzett vizsgálatot. A DMT schizophreniával való kapcsolatát vizsgálták. Eredmények:
– A DMT inkább illúziókat, a tér torzulásának érzetét okozta, mintsem hallucinációkat,
– Egy esetben számoltak be akusztikus hallucinációról,
– A gondolkodás nehezült,
– Két esetben átmeneti paranoiditás alakult ki,
– Tolerancia gyakori adagolásnál is csak átmenetileg, rendszertelen időközökben alakult ki.

A magyar kísérletek kapcsán (Böszörményi 1958) a pszichotikus betegek csökkent reakcióit endogén DMT szintézissel, és az arra kialakult toleranciával magyarázza.

Strassman 1996-os humán kísérletében egyedülállónak nevezte a DMT azon tulajdonságát, hogy nem okoz toleranciát a pszichés, csak a biológiai hatáshoz. Vizsgálta az 5-HT1A receptor szerepét pindolol előzetes adásával. A hatás erősödését az 5-HT1A receptor agonizmus puffer szerepével magyarázza az 5-HT2 receptor-függő pszichedelikus hatásra.

2001-ben jelent meg Rick Strassman könyve DMT-ről (Strassman 2001), melyben mindent átfogóan elemzi a DMT-vel kapcsolatos adatokat. Kiemelendő, hogy a magyarországi kísérleteknek jelentős részt szán, kiemelkedő jelentőségűnek ítélve azokat.

Magyarországi hallucinogén kísérletek az ötvenes évek végétől a hatvanas évek végéig

Az Országos Ideg- Elmegyógyintézet munkaközössége (Böszörményi Zoltán, Brunecker Györgyi, Szára István, Sai-Halász) 1956-tól kezdve tryptaminszármazékokat vizsgált kísérleti pszichózist kiváltó hatásukat illetően. Ezekkel (DMT, DET) először ők folytattak emberen kísérletet. Több, mint 600 kísérletet végeztek egészséges és beteg személyeken.

Ismerték az akkori nemzetközi trendet az ilyen jellegű kutatások terén. Például többször említik Huxley meszkalin tanulmányát (Huxley 1954).

Szára István, a csoport biokémikus munkatársa bufotenint próbált szintetizálni, de közbülső állomásként DMT-t állított elő, amellyel önkísérleteket végeztek. Ezután ezzel az anyaggal folytatták évekig kísérleteiket (Böszörményi 1958).

DMT kísérletek

A per os alkalmazás gyenge eredményei miatt IM adagolásra (0,7-1 mg/ttkg) tértek át. Egy harminc egészséges egyénen – többségében orvosokon – végzett kísérlet eredményei:
– az észlelt kép nem hasonlított elmebetegségre, schizophreniára,
– az LSD illetve meszkalin hatáshoz legtöbb vonásában hasonlított,
– gyakori volt a szorongás, néha vonatkoztatások jelentkeztek.

Huszonnégy betegen, köztük húsz schizophrenen szerzett tapasztalatok 1 mg/ttkg DMT-vel:
– a vegetatív tünetek később kezdődtek schizophren betegeknél,
– intenzitásuk jóval enyhébb volt,
– nem hallucináló betegnél láthatóan nem okozott hallucinációkat,
– hallucináló betegnél azok intenzitása ritkán fokozódott,
– utóhatást nem észleltek.

Összehasonlításnál:
– mindkét csoportnál a személyiségvonások markánsabbá váltak,
– szexuális tartalom csak a betegeknél került felszínre,
– az egészségesek minden szempontból rosszabbul viselték a kísérletet, a pszichotikusokat nem igen vette igénybe.

Következtetéseik:
– A schizophrenia anyagcserezavar, endogén hallucinogén eredetét támaszthatta alá a kísérlet,
– A schizophrenek a DMT-nal szemben kevésbé érzékenyek,
– A DMT emberben kóros bomlástermékként jelen lehet, de nem találtak eltérést egészséges és kóros személyek DMT lebontásában,
– Sem önkísérletre, sem elmebetegeknél terápiára nem ajánlható.

Később DET-nal folytattak kis számban kísérletet (hét egészséges és három elmebeteg alany), 0,5-0,9 mg/ttkg IM. A kevés anyag ellenére a következő tanulságokat vonták le:
– A DET inkább a meszkalinhoz hasonlít hatásában, mint a DMT-hoz,
– Alkalmasnak látszik orvosi önkísérletre,
– Zárkózott schizophren betegek közlékenyek lettek, explorálhatóvá váltak, pszichoterápiás kapcsolat alakult ki.

A pszichotikusokkal folytatott DMT kísérletek eredményei külföldön is megjelentek (Böszörményi, Szára 1958). Három esetet ismertettek a fenti huszonnégyből.

Az első esetben, egy szenzitív paranoid betegnél 1 mg/ttkg DMT után a terápiás kapcsolat nagymértékben javult. A beteget hazaengedték, de egy idő után paranoid tünetek miatt visszavették az osztályra.

A második eset, egy hebefrén nőbeteg a kísérlet hatására tipikus tüneteivel visszaesett.

A harmadik, a leírás alapján patológiás részegség, majd suicidum után kezelt nő csak enyhe vizuális hallucinációkat élt át. Tenebrozitása, amely az alkoholfogyasztás utáni állapotnak felelt meg, elfedte a tüneteket.

A huszonnégy eset alapján:
– szimpatikus vegetatív tünetek jelennek meg 6-12 percen belül,
– ezt különösség érzése követi,
– szorongás, agitáció kis százalékban jelent meg,
– négy krónikus schizophrénnél semmilyen tünet nem volt,
– az esetek felében indokolatlan nevetéssel kezdődött,
– egy esetben mozgásvihar, egy esetben stupor alakult ki,
– leginkább az eufória jellemző, de három esetben depressziós állapot kezdődött,
– akusztikus hallucináció nem, csak vizuális alakult ki,
– a korábbi személyiségvonások jelentek meg plasztikusabban.

Összefoglalva a cikkben foglalt következtetéseket:
– Schizophreneknél szignifikánsan 2-4 perccel később jelentkeztek vegetatív tünetek,
– Ezek intenzitása kisebb volt, négy esetben egyáltalán nem észlelték,
– Schizophreneknél, ellentétben a normál csoporttal, sosem alakult ki vizuális hallucináció,
– Schizopreneknél nem észleltek késői hangulat- vagy viselkedésváltozásokat,
– Szenzitív paranoid, tehát nem endogénnek tartott pszihotikus betegek ugyanúgy reagáltak, mint a normál személyek,
– Egészségeseknél súlyos stresszt okozott, ami a másik csoportban nem volt jellemző,
– Ismételt alkalmazása a kontroll csoportban az első alkalomhoz hasonló tüneteket produkált, schizophren betegeknél sokat gyengült a hatás.

Kétféle következtetést vontak le: vagy a metabolizmus gyorsabb, illetve más úton zajlik endogén pszichózisokban, vagy egy a szervezetben termelődő anyag már kötődött azokhoz a receptorokhoz, amelyekre a DMT hat.

A továbbiakban tervezték DMT adását alacsonyabb dózisban, de hosszú ideig. Ebben egyrészt a nemzetközi szakirodalom ajánlása, másrészt az a tapasztalat is közrejátszott, hogy az a három elmebeteg mutatott javulást, akiken a szert kétszer alkalmazták.

Az évek folyamán nézőpontjuk is módosult, mikor külföldön előtérbe kerültek a terápiás következmények. Saját kísérleteikben, bár kísérleti pszichózisként folytatták le, erről viszonylag kevés szó esik. Viszont a tanulmányok hosszas fejtegetésekben foglalkoznak a pszichoterápiás alkalmazással, és alkalmazhatóságukkal a diagnózis felállításában.

További DMT kísérletek

Sai-Halász 1962-63-ban végzett először kísérleteket MAO inhibitorok (MAOI) adásával DMT használat előtt. Iproniazid kezelést alkalmazott 3 nappal a DMT adása előtt és után. Az iproniazid kezelést követően alkalmazott alacsony dózisú DMT csak „különösség-érzetet” okozott, a tipikus hatások nem jelentkeztek. Magasabb dózisban alkalmazott DMT-nál két fázist írt le: először az ismert hatás jelentkezett, de kevésbé kifejezetten, és csak csukott szem mellett, később a „furcsa” érzés. Ebből arra következtetett, hogy a MAOI-k fokozzák a szerotonin koncentrációt, így csökkentve a DMT szerotonin blokkoló hatását.

Egy másik kísérletben azt találta, hogy szerotonin antagonista (1-methyl-d-lysergic acid butanolamide) adása után a DMT hatása nagymértékben felerősödött.

DET kísérletek

A szert ismét Szára István szintetizálta, és farmakolgiai vizsgálatát is elvégezték (Borsi és Lénárt). Az Orvosi Hetilapban jelent meg a kísérletek eredménye (Böszörményi, Brunecker, Dér, Nagy 1959).

Harminc normál és negyvenegy pszichotikus (köztük huszonkilenc schizophren) beteggel végeztek kísérletet. 0,7-0,8 mg/ttkg DET IM adása után a következőket tapasztalták:
– enyhébb és hosszabban tart (120-180 perc), mint a DMT hatás,
– szinte kivétel nélkül nagyon kellemes állapotként élték meg,
– enyhébb neurológiai tünetek,
– színes víziók; akusztikus hallucináció nagyon ritka volt, inkább hyperacusis jelentkezett,
– kép-hang szinesztéziák, időtlenség érzése,
– filozofáló hajlam, megvilágosodás-élmény, eufória,
– a tudati vigilitás mérsékelten csökkent, schizophreneknél autizmus fordult elő,
– EEG-n ébredési reakció jeleit észlelték (vö.: Feldmár András leírása az alvás-ébrenlétről Feldmár 1992).

Krónikus schizophreneknél (és sok más esetben is) sokat javult a kontaktus, könnyen explorálhatóvá váltak, valamint fontos, új információkat sikerült tőlük megtudni. Ezt kifejezettebbnek találták, mint szorongásoldóknál. Érdekes, hogy „pszichopaták” tiltakoztak újraadása ellen, mivel „túl őszintén, túl sokat beszéltek”.

Kifejezetten alkalmasnak találták elmebetegek rehabilitációjában pszichoterápiás alkalmazását (disszimuláció leleplezése, őszinteség, támaszkeresési törekvések megjelenése miatt).

Alkalmasnak találták orvosi önkísérletek végzésére, önmegismerésre, mivel a személyiségvonások kidomborodnak, így jobban feltárhatók a rejtett problémák.

A normál csoporton tapasztalt pozitív változásokból kiindulva vonták le a következtetést: „… a DET bódulat egyes neurotikusok lelki kezelésére is jó segédeszköznek ígérkezik”.

Módszertani nehézségként említik, hogy a kísérletvezető személye, a kísérlet előtti atmoszféra döntő befolyással van a tapasztalatokra (vö.: Leary „set and setting” elmélete).

A tapasztaltak lázas, deliráns állapotokhoz való hasonlatossága miatt felmerült a triptamin származékok keletkezése exogén pszichózisokban.

A DET kísérletek sajátos utóhatása

Az ép kísérleti személyek közül sokan addig meg nem nyilvánult művészeti törekvésekről tettek tanúságot. Erről egy cikk is megjelent (Böszörményi 1959).

Sokan a kísérlet alatti élményeiket próbálták meg később kifejezni írásban, festményben.

Művészek az alkotási vágy, ihlet állapotához hasonlították az élményt. Fontosabb megfigyeléseik:
– énhatárok, távolságtartás megszűnése,
– erősödő fantázia, képzelet,
– a szavakban gondolkodás megszűnik, visszatérésekor rálátást nyer annak korlátaira.

Ennek fontossága ott rejlik, hogy a felszínre került problémák, konfliktusok szublimációban később képesek feloldódni, tehát folytatódik a pozitív változás a hatás megszűnte után is.

Ez legkevésbé a művészekre volt jellemző, de ők eleve ilyen mechanizmussal dolgoznak. Mindamellett ők is fokozott késztetést éreztek az alkotásra.

Ilyen témájú közlés csak magyarul jelent meg.

Problémák (Böszörményi, 1968)

A cikk kétségeket fogalmaz meg a kísérletek leírásának értelméről:
– az átélt élmények szóban nem megfogalmazhatók (szemantikai probléma),
– a beállítódás, a környezet, stb. legalább akkora befolyással van a kísérlet kimenetelére, mint a szer kémiai tulajdonságai.

Itt említi a következő, tipikus hibát:

Egy kísérletsorozatban két csoportnak normál, és alkoholelvonás alatt álló kísérleti személyeknek adtak azonos körülmények közt ugyanolyan szert (Böszörményi 1968). A normál kísérleti személyeket nem informálták, „zord” kísérleti körülmények között tesztelték, érzelmi kontaktus nélkül. Az alkoholista személyeket előzetesen felkészítették; kellemes környezetben, jól kialakított és fenntartott személyes kontaktus mellett vettek részt a vizsgálatban. Sokkal kevesebb kóros pszichopatológiai élményt jegyeztek fel az utóbbi csoportban. A szerző szerint – utólag – ez több okból nem értékelhető:

1. Az alkoholisták ellenállóbbak, tapasztaltabbak a toxikus vegyületek hatásait illetően.
2. Az enzimrendszerük indukálva volt.
3. Alapszemélyiségük is különböző lehet.

Mindez igaz, és jelzi a standard módszerek, jól felépített kísérletek hiányát. A fenti kísérlet kevesebb változóval informatívabb lett volna.

Ugyanebben a cikkben erre a kérdésre még egyszer visszatér: megemlíti, hogy érdekes módon a normál személyek is a kellemes környezetet és társaságot igénylik, ilyenkor szívesen elmerülnek „kóros perceptióik misztikus világába. Itt Timothy Leary, a híres-hírhedt LSD guru „set and setting” teóriája látszik igazolódni. Vagyis, hogy a hatás nagyobb mértékben függ a beállítódástól (set) és a körülményektől (setting), mint a specifikus anyagtól. Feljebb tapasztalatait így fogalmazza meg: „egyes típusos psychotogéneknek sajátos, jól megítélhető hatásprofilja van, mely az egyéni reakcióskészségtől független, ha kellő adagokat választunk; toxikus túladag minden ilyen szerből delirogén”.

A cikk végén megoldásokat vet fel a problémákra:
– azonos személlyel kétszer végezni el a kísérletet, többféle miliőben,
– két csoportot összehasonlítani különböző környezetben.

Világos, hogy a „set and setting” problémát nem sikerült feloldani: maga a kísérleti környezet szükségessége befolyásolja az eredményeket.

Felhasznált irodalom

• Boszormenyi Z, Szara S: Dimethyltryptamine experiments with psychotics J Mental Sci 104, 445-453, 1958
• Böszörményi Zoltán: Adatok a kísérleti pszichózisok és az alkotási vágy összefüggésének kérdéséhez Pszichológiai tanulmányok 2. kötet, Budapest, 1959
• Böszörményi Zoltán: A kísérleti pszichózisok egyes kérdései Pszichológiai tanulmányok, Budapest, 1958
• Böszörményi Z, Brunecker Gy, Dér P, Nagy T: Megfiyelések egy új révületkeltő (hallucinogén) anyag, a diaethyltryptamin hatásáról Orvosi Hetilap 1959. 18.
• Böszörményi Zoltán: Psychotomimeticumok vizsgálata emberen Orvostudomány 19, 1968
• Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa Gigant Bt., Debrecen, 1992
• Gillin, Kaplan, Stillman, Wyatt: The Psychedelic Model of Schizophrenia: The Case of N,N-Dimethyltryptamine American Journal of Psychiatry, Vol 133 (No. 2), Feb 1976, 203-208)
• Huxley A: The Doors of Perception, 1954
• Leary Timothy: Programmed Communication During Experiences With DMT Psychedelic Review No. 8, 1966
• Most Albert: Eros and the Pineal: the layman’s guide to cerebral solitaire Venom Press, Denton, TX, 1986
• Strassman R J: Human psychopharmacology of N,N-dimethyltryptamine Behavioral Brain Res Vol 73 (No. 1-2), 1996, 121-124
• Strassman R J: DMT The Spirit Molecule Park Street Press, Vermont, 2001

További, a munkacsoport tagjai által publikált közlemények

• Szara S: Dimethyltryptamine: its metabolism in man: the relation of its psychotic effect to serotonin metabolism Experientia 12, 441-442, 1956  The effects of DMT in human volunteers was assessed before and 3 days after treatment with the MAOI iproniazid (Sai-Halasz 1963)
• Szara S: Hallucinogenic effects and metablism of tryptamine derivatives in man Fed. Proc. 20, 858-888, 1961
• Szara S: Correlation between metabolism and behavioral action os psychotropic tryptamine derivatives Biochem. Pharmacol. 8, 32, 1961
• Szara S: Behavioral correlates of 6-hydroxylation and the effect of psychotropic tryptamine derivatives on brain serotonin levels Comparative Neurochemistry, ed. D. Richter, pp. 432-452, Pergamon Press, Oxford, 1964
• Szara S, Axelrod J: Hydroxylation and N-demethylation N,N-dimethyltryptamine Experientia, 153: 216-220, 1959
• Szara S, Hearst E, Putney F: Metabolism and behavioral action of psychotropic tryptamine homologues Int. J. Neuropharmacol. 1, 111-117, 1962

Készült: 1999 augusztus. – Módosítva: 2002 október. Forrás: Daath

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Bulagat-Burját “Sámán” szövegek Saraksinova és Diószegi gyűjtéséből cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Somfai Kara Dávid – Bulagat-Burját “Sámán” szövegek Saraksinova és Diószegi gyűjtéséből (1957. szeptember 4-10.)

Diószegi Vilmos (1923-1972) elöször 1957-ben járt Szibériában1, a Magyar és Szovjet (Orosz) Tudományos Akadémiák közti csereegyezmény keretében. Diószegi augusztus 30-án érkezett Irkutszkba, és már másnap találkozott a híres bulagat-burját folkloristával, Nagyezsda Saraksinovával (1915-2000), amikor meglátogatta a lakásán. Saraksinova épp akkor készült elmenni Bóhanba2 (bur. Bööxuhan, Uszty-Orda Burját Autonóm Körzet), szájhagyományt akart gyüjteni a népe, a bulagat-burjátok (bur. bulgad) közt. Saraksinova beleegyezett, hogy Diószegit magával vigye.

Amikor Diószegi megkapta a hivatalos engedélyeket, autón szeptember 3-án Bóhanba utaztak, annak ellenére, hogy komoly esözés volt. Miután Bóhanban meglátogatták Torojevet (1. kép), a híres mesemondót (bur. üligersen), estére értek el Xada ailba.3

Másnap (szeptember 4.) Diószegi találkozott egy öreg burját sámánnal (bur. böö) Xada ail egyik tanyáján. A 73 éves Xadi Xanxayev (1884) volt az elsö sámán, akivel Diószegi találkozott. Ez volt a kezdete szibériai terepmunkájának. Hét év (1957-1964) alatt sámánizmussal kapcsolatos anyagokat gyüjtött a burjátok, abakáni tatárok, tofák, tuvák és az altaji kumandi és telengit csoportok között.
Xadi Xanxayev a következö szövegeket mondta el Diószeginek:

1. Legenda a bulagat-burját törzs eredetéről
2. Hogyan lett belőle sámán
3. Sámánénekek a) Daidiin ezed (A táj gazdaszellemei) b) Übsein töödei (Az übse nemzetség boszorkánya) c) Übsein axanuud (Az übse nemzetség ősei) d) Ünggein axanuud (Az üngge nemzetség ősei) e) Tarsain axanuud (A tarsa nemzetség ösei) f) Ardain axanuud (Az arda nemzetség ösei) g) Xorin zayaan (vagy Zayaan subuun, A hattyúlányok szelleme)
4. Hogyan készül a zayaan bálvány képe?
5. Sámánénekek a) Zülxein übged (A zülxe 4 nemzetség ősei) b) Xotonsoi übged (A xotonso nemzetség ősei)
6. Egy legenda
7. Az onggon bálványokról a) zayaasa onggon (teremtő bálvány) b) baraa onggon c) holonggoto onggon (coboly bálvány)
8. Hogyan készül morin horibo (lófejes sámánbot)?
9. A sámán beavatása

Délután ellátogattak egy másik faluba, ahol további szövegeket vettek fel egy Mantagain Damba (1888) nevű öregtől:

1. Legenda a tejpálinkáról (burjátul arxi, bulagat ejtése arsi)
2. A sámán beavatása
3. Damba családfája
4. Saraldai nemzetség sámánjai a) Az alsó Saraldai nemzetség b) Uxir nemzetség c) Xorgíl nemzetség d) Sara uhan nemzetség e) Xozoi bööhüüd (xozo A nemzetség sámánjai) f) Dundai bööhüüd (dunda A nemzetség sámánjai)
5. baraa onggon (sötét, azaz férfí bálvány)
6. Esege Malaan (Eszege Malán, a felsö világ föistene) Másnap (szeptember 5.) Diószegi megkérte Xadi sámánt (bur. böö) hogy készítsen neki egy lófejes sámánbotot, burjátul morin horibo. Az öreg sámán nyírfaágakat (bur. xuhan) vágott, és abból faragott két botot, így Diószegi le tudta fényképezni a készítés folyamatát. Sikerült lefotózniuk egy baraa onggon nevü bálványt is az egyik falusi házában.

Rákövetkező nap (szeptember 6.) ellátogattak Xorgil ail faluba, újabb öreg buriát emberrel találkoztak, Baduxanov (1875) a következő szövegeket közölte:

1. Bööxuhan-i burjátok Gorol nemzetsége (bur. yahan)
2. Argaxan falu sámánjainak geneológiája
3. Zaglig falu sámánjainak geneológiája
4. Xudag Böö (sámán) legendája
5. Poxosoi Böö (sámán) legendája
6. A nemzetség kilenc ősapjának és ősanyjának története
7. Yexe tailga (A nagy nemzetségi áldozat)
8. Tarsain axanuud (A tarsa nemzetség ösei)
9. Tarsain axanuud legendája
10. Xoriin zayaan (A hori-burjátok zayaan szelleme)

Szeptember 7-én ellátogattak Dundai és Zaglig falvakba, de a magnófelvételek nem sikerültek, mert nem volt áram. Elmentek Bóhanba, és egy áldozati helyen (tailga) Diószegi lefotózta az áldozó asztalt (bur. seree). Végül Zagligban szálltak meg, ahol a helyiek arxival (tejpálinkával), szalamattal (bur. zöögei ‘sült lisztes’ tejföl) és lóhússal vendégelték meg őket.

Másnap (szeptember 8.) újra meglátogatták a mesemondó Torojevet, aki a 15 különböző tailgáról (áldozat) mesélt nekik.

Szeptember 9-én Zagligban Marija Antropovna Nyikolajevától (1877) gyűjtöttek. Az idös hölgy a következö szövegekre emlékezett:

1. A sámán beavatása
2. Buxa Noyon baabai mitikus ős legendája
3. Zaglig sámánjainak geneológiája Egy másik öreg sámánnal is találkozta, Sagakcin Xantayev (1873) a következőket mesélte:
4. Buxa Noyon baabai legendája
5. Zaglig falu sámánjainak geneológiája
6. Xudag böö legendája
7. Zayaasa onggon (bálvány) legendája

Délután tovább indultak Belser faluba, ahol a híres bulagat tudós, Matvej Xangalov (1859-1918) élt egykor. Ellátogattak a házába, ahol a lánya lakott akkoriban (2. kép). Az éjszakát Xaiga faluban töltötték. Szeptember 10-én Saraksinova talált egy zayaan bálványt, melyet lefényképeztek. Egy sámánköntöst is igyekeztek találni, de nem sikerült. Szeptember 11-én Bööxuhanban látogatták meg ismeröseiket, de még estére visszatértek Irkutszkba. Így ért véget egyhetes terepmunkájuk a bugatok között.

Az egyhetes terepmunka állomásai (3. kép):

• Szept. 3. Bööxuhan (Bóhan) érkezés
• Szept. 4. Xada ail
• Szept. 5. Xada ail
• Szept. 6. Xorgil (Horgelok)
• Szept. 7. Dundai, Zaglig, Bööxuhan
• Szept. 8. Bööxuhan
• Szept. 9. Zaglig, Belser (Bcn), Xaiga
• Szept. 10. Xaiga
• Szept. 11. Bööxuhan (Bóhan) távozás

A Diószegi-archívumban talált gépelt anyagban (MTA, Néprajzi Kutatóintézet) csak a Xadi Xangxayev és Maltagain Damba (mindkettő Xada-ail) által közölt szövegeket találtam meg: Xadi Xanxayev, Xeltegei nemzetség, Xada ail (1884/73 éves) 42 oldal.

Megjelent anyagok:5

1. Daid-iin übged (A vidék ősei (szellemei))
2. Übsei Töödein tuxai durdalga (Übse Töödei imája (durdalga))
3. Ünggei Töödeiyi mürgee (Ünggei Töödei imája)
4. Übsein axanuud (Az Übse nemzetség ösei)
5. Tarsain axanuud (A Tarsa nemzetség ősei)
6. Tarsain Übsein aanuuhii temseen (A Tarsa és Übse nemzetség harca)

Kiadatlan anyagok:

1. Ardain axanuud (The Arda nemzetség) Neryerte neryüüleed (Az udxa (eredetlélek) villámcsapása (neryer))
2. Zayaa (subuun) (A Zayaa subuun szellem)
3. Zülxein übged (Zülxe ősök)
4. Xotonsoi übge (Xotonso ősök)
5. Neryer buuxa tuai (Az udxa (eredetlélek) villámcsapásáról (neryer))
6. Holonggoto onggon (A nyérces bálvány)
7. Zayaasa onggon (Zayaasa bálvány) Zayaasa baabai (Zayaasa bátyó) Zarligtai töödei (Zarligtai ösanya)
8. Tümers-iin ezen (A kovácsok védőszelleme)
9. Morin Horibo (Lófejes sámánbot)
10. Yodooto böö (A zodoo (jegenyefenyős) sámán)
11. Bööyi üdöölelge (A sámán eltemetése)
12. Maraa Xara Edirxen (Maraa Xara Edirxen (Eszege Malán, föisten))

Mantagai Damba, Xada ail (1888/69 éves)

1. Bööyi ugaalga (A sámán mosdatása)
2. Urdanii udxa, türüün tüüxe (Az udxa eredete, régi történet)
3. Xese yaagaad xedeg-iime (Hogy készül a sámándob (xese)?)
4. Xese xexedee bööhüüd-ii udxa uzuur (A sámándob és a sámánok udxa szelleme)
5. Bööneiyamar udxatai baigaa-b (Milyen udxa szelleme van a sámánnak?)
6. Bööhüüd xaanahaa bii boloho-iime (Honnan valók a sámánok?)
7. Tarsain axanad (Tarsa nemzetség)
8. Yodooto böö (Yodoo (jegenyefenyős) sámánok)
9. Boidon geze neretei töödei xün (Boidon nevü anyóka)
10. Saraldai baabai, lidxeen übii (Saraldai apó, lidxeen asszony)
11. Xarbari töö iibii (Xarbari töö asszony)
12. Alaanii sara Nixuun yexe böö baígaa (Alaan fia szöke Nixuun, a nagy sámán volt.)
13. Ene xadahaa arsaan garaza baigaa (A hegyről szent forrás (arsaan) eredt)
14. Irbaaragai udxa übei xün übei-‘iime (Irbaaragai, akinek volt udxája)
15. Müngen noyon Tonxoihoo udxa baríza (Müngen noyon udxáját Tonxoitól szerezte)
16. Ohoin goldo egeen türüün (Oho (Osa) folyó eredete)

Miután összehasonlítottam Diószegi naplójának adatait a gépelt anyaggal, rájöttem, hogy jelentős eltérések vannak. Néhány tétel hiányzott, de voltak olyanok is, melyeket Diószegi nem említett a naplójában. Egyes tételeket nem pontosan nevezett meg, pl. Diószegi két helyen jegyzett le „sámán beavatás” tételt. A gépelt anyag tanúsága szerint azonban ezek a sámán temetésével kapcsolatos szertartások (bur. bööyi xüdöölelge „a sámán kihelyezése a pusztán”, bööyi ugaalga „a sámánmosdatás”). Xadi elsö szövege egy ima (bur. durdalga, DIÓSZEGI-SARAKSINOVA, 1970, 103; BIRTALAN, 2003, 855) az Übse nemzetség boszorkányának (töödei).
A töödei egy olyan ártó szellem, mely tragikus körülmények közt elhunyt asszony lelkéből keletkezik (SÁNTHA, 2002, 428).

Érdekes megjegyezni, hogy az Übse(öbusa) nemzetségben úgy tartják, hogy a sámáni képességet továbbadó udxa lelküket (SÁNTHA, 1998, 163; MANIGIYEV, 1978, 75) az evenki (tunguz vagy burjátul xamnagan) szomszédoktól kapták:

Xaanahaa, yüün deerehee Übsein axanuud „taig-iin tabinhaa tabin naiman xamnagadhaa geze ner abaha-iim aa-b?

(Miért mondják azt az Übse nemzetség ősei, hogy nekünk a tajga ötven [ötvennyolc] tunguz [xamnaganj nemzetségétől ered az udxa szellemük?)

Urg-iin uzuurhaa oldohon Obgon gedeg, Obgon gurban xübüütei baígaa: Ongxotoi, Oloi, Onggoi. Obgonii gurban xübüüd agnaxayaa xeere garaba. Üdesen-iini miaxaa saraad le ortibod. Üglöö bodood xaraxada-ni nege xübüüniini miaxan-übei bolood-lo baigaa. Gurban hüni miaxan-iini übei bolood-lo baiba. Yexe gaixaad xaraasalba. Xaran gexede-ni nege mür baiba. Xoinohoo-ni mürselööd osoxodo-ni nege nüüle baiba. Nüüle-ni saana osoxodo-ni, nege haixan basagan xebtebe. Tere basagayaa bariad gertee asarba. Tere basagan-iini xamnagan basagan bai-soo. Gertee gurban xübüüd-iini tere basagayaa bulialdaba: „si xügse xexes, bi xexem. ” geldeed bulialdaba. Tiigeed Obgon baabaihaan huraba. Axa-ni xelebe:
– Miníi sortoi miaxayi edibe ” – gebe, esege-ni xelebe:
-Xüüri übei-m aad, xeni-tnai sortoi miaxayi edibe, terenü-tnai hamgan boloxoiima hiim. Axa-ni gerlebe, tere basagan xübüütei bolobo, tere basagan böö udxatai baigaa, Tigeed übsein axanuud taraa. Tere usarhaa bolozo xamnagadhaa udxatai boloho-iime.

(Obgon az Urga nemzetségéböl való, neki három fía volt: Ongxotoi, Oloi, Onggoi. Obgon három fia elment a pusztába vadászni. Este húst sütöttek maguknak. Reggel felkeltek, és látják, hogy az egyikük adagja (húsa) eltűnt. Három éjszakán át a hús eltűnt. Csodálkozva szitkozódtak. Látják, hogy nyomok vannak. A nyomok egy barlanghoz vezettek. Tovább mentek, és egy szépséges lányt találtak ott. A lányt megfogták és hazavitték. Az a lány evenki (hamnigán) volt. Otthon a három fiú összekapott a lányon: „te leszel a férje vagy én?” – így veszekedtek. Aztán megkérdezték öreg apjukat. Az idősebbik ezt mondta: „az én nyársomból evett”. Apja mondta: „Akkor nincs vita, amelyikötök nyársából evett, annak a felesége lesz. Így lett az Übse nemzetségnek evenki udxája)

Ez a kis adat is arra enged következtetni, hogy szoros kapcsolat van a nyugati-burját és evenki (tunguz) sámánizmus között, s véleményem szerint további kutatásra van szükség ebben a témában is.

Diószegi és Saraksinova megjelentettek néhány tételt 1970-ben. Sajnos a legérdekesebb részek sosem kerültek kiadásra, miután Diószegi két év múlva megbetegedett és 49 évesen meghalt. Szerintem a megjelent cikknek nem pontos a címe (Songs of Bulagat Buriat Shamans). Ugyanis a sámánének a sámán tevékenységeivel szorosan kapcsolódik, pl. áldozat (tailga), jóslás (üzel), temetés (xüdöölelge).
A közölt szövegek imák az ösök szellemei (uzuur) és azok képességeit örökítö szellemek (udxa) tiszteletére. Ezeket az imákat közösségi alkalmakkor éneklik (pl. tailga nemzetségi áldozat, KHANGALOV, I, 1958, 523-529; SÁNTHA, 1998, 164), hogy biztosítsák a nemzetség (yahan) általános szerencséjét (zol). A félreértés abból ered, hogy a szövegeket Diószegi kérésére énekelték el, és nem a megfelelő alkalomkor. Így Diószegi nem láthatta világosan a szövegek társadalmon belüli funkcióit, ahol azok igazi jelentése és kontextusa is értelmezhető.

A hetedik tételben a neryer jelenségről találunk adatot, mely a nyugati (bajkálon túli) burját sámánizmus egyik sajátja (MANZIGIYEV, 1978, 61). A szó értelmét maga Xadi magyarázza el egy szöveggel, hadd idézzem őket magyar fordítással:

Xudain goldo ene Adli geze daida bii ‘tende yabahan Irbaantain xűbüűn Balizuiixan xurdan morítoi baiba ‘tere Balizuzixan gee-se: xüxe morin xurdang-gii, alí xüxe üülen xurdang-gii? geze morío unaad türgen xurain oroxodo güilgeze yabaa. Xüürge deere neryerte neryüüleed, udxatai bolood durdalgada oroo hiim.

(„A Xuda folyó mentén van egy hely, melyet Adlmak neveznek. Irbaanta fia Balizuuxan ott élt, s volt neki egy gyorslábú lova. Egy alkalommal így szólt Balizuuxan:
– Az én szürke lovam vajon gyorsabb-e, mint a fellegek? – Aztán egy esős napon felült lovára és lekezdett vágtatni. Amikor a hídhoz ért, egy „szent villám” [neryer] megérintette, töle kapta udxa szellemét. Később megemlékeztünk róla ebben az imában [durdalga].”)

Güngyexe, Güzeryexe (Nagy Güng és nagy Güzer)
Tere garahan türehen (tölük származik)
Irbaantai orood (Irbaantai nemzetsége)
Irbaantain xübüün Balizuuxan (Irbaantai fía Balizuiixan,)
Tagdar, Yagdar, Emxen, Daagan geze (Tagdar, Yagdar, Emxen, Daagan)

Tendehee udxa bariza gasarxadaa xan tailga Xudagiitan, tere ardain axanuudii udxa baríza gasarahan Xudagiin xübüün – Sooboxon. Sooboxonii dürben xűbűűn – Seedel, Siidee, Hamarxan, baga xübüü-ni Xudagii. Xudagii xoyor basagatai baigaa. Tereenhee taraahan Mantalayevskad yabana hiim. Dürben üye bolobo.
Tere Xudain golhoo gasaraahan taba-yorgoon, naiman üye boloo.

(„Az ő udxa-szellemüket xan-tailga Xudagii leszármazottai örökölték. Az Arda nemzetség ősei közül udxa-szellemet szerzett Xudagii fía Soboxon. Neki négy fia volt, Seedel, Siidee, Hamarxan, és a legkisebb szintén Xudagií, akinek két lány volt. Tölük származik a Mantalayevsk nemzetség, négy nemzedék. A Xuda folyótó 5-6, söt 8 nemzedékkel korábban vándoroltak el.”)

Dalain seneen undaa(ta)n (Tengernyi szomjúságúak,)
Buliin seneen buxiutan (tengely méretü buxiujuk van.)
Taiga yexe neryerten (Nagy hegy neryer-szellemük van,)
Tala beri buudaltan (A pusztán szálltak meg.)
Tengereer güixe (Az égen futó.)
Tersee xüxe moriton (Vad szürke lovuk van.)
Ogtorgoor güixe (A mennyboltig ér,)
Olon xüxe moriton (Sok szürke lovuk van.)

Xadi elmagyarázta Diószeginek azt is, hogyan rajzolták zayaan (MANZIGIYEV, 1978, 52; BIRTALAN, 2001, 1070) bálvány képét, és hogy hogyan készül a lófejes sámánbot (morin horibo, MANZIGIYEV, 1978, 94; BIRTALAN, 2004, 541). További szövegekben fontos adatokat találunk a különféle ongon szellemekkel, illetve bálványokkal kapcsolatban (holonggoto, zayaasa onggon). Xadi elmesélt egy történetet a zayaanról is (zayaan subuun, egy gazdaszellem, amely a hattyútól származik). A legenda szerint zayaan subuun és udxa szelleme délről érkezett, ahol egy ember, Xoriodoi feleségül vett egy égi hattyúlányt (xung subuun), késöbb a két lányuk sámán lett, majd haláluk után zayaan-szellemek. A gépelt szövegekben adatot találunk a szent Oixon (orosz Ol’khon) sziget gazdaszelleméröl (ezen, BANZAROV, 1891, 45; HEISSIG, 1988, 547), ahonnan állítólag a Tarsa nemzetség udxa szelleme ered. Emiatt a nemzetség sámánjait nagy tisztelet övezi. Az Arda nemzetséget ugyanakkor a déli hori-burjátoktól szánnaztatják, így szerintük ök megfelelő udxával sem rendelkeznek.

Utószó

2005 októberében az MTA jóvoltából módom volt részt venni a Nagyezsda Saraksinova (1915-2000) születésének 90. évfordulóján rendezett tudományos konferencián, ahol ezen rövid cikk alapján orosz nyelven tartottam előadást. Az Irkutszi Egyetem Burját (Mongol) Filológia Tanszékének szervezésében rendezett 3 napos esemény során felavattuk az egyetem falán Saraksinova emléktábláját. A nemzetközi keletkutatást rajtam kívül a japán nyelvész Tanaka Kacuhiro képviselte (4. kép). Az előadások az Irkutszki Egyetemen zajlottak, majd a harmadik napon Saraksinova asszony szülőfalujába, Bóhanba mentünk, ahol megnyílt Saraksinova emlékmúzeuma (5. kép). A település szent dombjától nem messze (6. kép) álló emlékhelyet ősi szokás szerint a helyi sámán avatta fel. A helyet borókával megtisztította az ártó szellemektől, míg az ősök szellemeinek vodkát hintve áldozott (8. kép).

Irodalom

• BANZAROV, Dorzi
  • 1891 Samanstvo u mongolov i drugije statji Dorzi Banzarova. St. Petersburg, Hg. G. N. Potanin. 1-46.
• BIRTALAN Ágnes
  • 2001 Die Mythologie der Mongolischen Volksreligion. In: SCHMALZRIEDT, E.-HAUSSIG, H. W. (szerk.): Wörterbuch der Mythologie 34. Band VII/2. 881-1097.
  • 2002 Mongol sámánszövegek műfaji kérdései, tipológiai áttekintés. In: Mir-Susné-Xum //. (tanulmánykötet Hoppál Mihály tiszteletére). 852-863. Budapest, Akadémiai
  • 2004 Buryat Shamanism (Mongolia) and Mongolian Shamanic Texts. In: NAMBA WALTER, Marika-Eva J. Neumann-Fridman-Santa Barbara (szerk.): Shamanism (An Encyclopedia of World Beliefs, Practices and Culture) II. 539-545 és 586-593.
• DIÓSZEGI Vilmos-§ARAK§iNOVA, Nadezda
  • 1970 Songs ofBulagat Buriat Shamans. In: LIGETI Lajos (szerk.): Collection ofArticles on Mongolian Studies. 103-117. Budapest, Akadémia
• HEISSIG, Walther
  • 1988 Erzáhlstojfe rezenter mongolischer Heldichtung I-II. Wiesbaden
• HOPPÁL Mihály
  • 1994 Sámánok, lelkek és jelképek. Budapest
  • 2000a Shamans in Buryat Sacrificial Rituals. In: Shaman Traditions in Transition. 57-70. Budapest
  • 2000b Conversation on Buryat Shamanhood. In: Shaman Traditions in Transition. 71-88. Budapest
• HOPPÁL Mihály-SiiKALA, Anna-Leena (szerk.)
  • 1998 Studies on Shamansim. Budapest, Akadémiai
• KHANGALOV, Matvej Nikolajevic
  • 1958-1960 Sobrenije socinij I-HI. Ulaan-Üde
• MAN^IGEYEV, Ivan
  • 1978 Burjatskije samanskije i dosamansisticeskije terminy. Moskva, Nauka
• SÁNTHA István
  • 1998 Áldozatbemutatás az ösnek (Imák egy nyugat-burjat nagycsalád nyáriszállásának gazdaszelleméhez). In: BIRTALAN Ágnes (szerk.): Őseink Nyomában Belső-Ázsiában. Tanulmányok a mongol népi hiedelemvilágról I. 157-188. Budapest
  • 2002 Nyugati Burjátok/Tofák. In: SÁNTHA István (szerk.): Halkuló Sámándobok. Diószegi Vilmos naplói, levelei. 421-453. Documentatio Ethnographica 18. Budapest, L’Harmattan
  • 2002 (szerk.): Halkuló sámándobok. Diószegi Vilmos szíbéríai naplói, levelei. Documentatio Ethnographica 18. Budapest, L’Harmattan.

Jegyzetek

1. Diószegi utazásának és gyüjtésének adatait 2002-ben megjelent naplójából vettem.
2. Diószegi naplójában az orosz Bóhan elnevezést a mongol böö-xaan „sámán-kán” szóból etmilogozálja. 2005-ben tett látogatásom során a helyi öreg burjátok viszont a falu nevét a szent dombjukon álló úgynevezett sámánfák (ponotsabban nyírfák) nevéböl vezették le (burját böö xuhan), melyek máig látszanak a településhez közeli dombtetön.
3. A helyiek nem hallottak erröl a szállásról (burját ail), csak egy Xandagai “jávorszarvas” nevü helyről.
4. Zülxe a Léna folyó burját neve, mely a Bajkál (bur. Baigal) északi partvidékéhez közeli hegyekben ered.
5. A gépelt anyag első hét tétele Diószegi és Saraksinova (1970) közös angol nyelvü cikkében látott napvilágot.

DÁVID SOMFAI KARA – BULAGAT-BURIAT “SHAMAN” FOLKLORE TEXTS COLLECTED BY SARAKSINOVA AND DIÓSZEGI

This article is an introduction to folklore texts collected in the Autonomous Buriat District of Ust’-Orda (north of Irkutsk) during a one-week (between September 3-11, 1957) fíeldwork by Vilmos Diószegi, late ethnologist ofour Institute and Nadezhda Sharakshinova, Bulagat-Buriat folklorist. Vilmos Diószegi met Sharakshinova, who worked at the University of Irkutsk, during his fírst trip to Siberia. Sharakshinova took Diószegi to her homeland, Bokhan and its vicinity, where they collected folklore texts of shamanism and popular beliefs during Diószegi’s first fíeldwork in Siberia by a tape-recorder (3 sites and 4 informants).
Years later Sharakshinova wrote down some of the texts and sent them to Diószegi. On the 42 pages of typed material there are texts from only two informants: Xadi Xanxayev (18 items) and Damba Mantagayev (16 items, altogether 34 items). In 1970 Diószegi and Sharakshinova published the fírst six items ofthe texts from Xadi Xanxayev in English but due to the Diószegi’s early death the other items, more signifícant texts regarding shamanism, remained unpublished. Later these texts were preserved in the archive of our institute. I began to work with them in 2004.1 read a paper in Russian about my results in a conference in Irkutsk dedicated to Sharakshinova in 2005. I am presenting its Hungarian expanded version here. In this article some ofthe unpublished texts are included too with Hungariantranslation. These texts contain important data for research on Buriat-Mongolian popular beliefs and clariíying some terms (udxa, neryer, zayaa, ongon). In my opinion these texts are not shamanic songs as Diószegi entitled them in his article.I would rather call them texts on popular beliefs (popular prayers, legends etc.), because the genre of shamanic song is connected to the rituals of the shamans (e.g. invoking spirits, chasing demons, healing etc.).

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) An Initiation “kut” for a Korean shaman cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

An Initiation “kut” for a Korean shaman

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Ayahuasca – a lélek gyógyítója cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Dr. Máté Gábor: Ayahuasca – a lélek gyógyítója

A teljes beszélgetés Dr. Máté Gáborral. A Pszicho-Aktivitás és a TASZ Drogriporter szervezésében.

Moderátor: Sárosi Péter, TASZ
Helyszín: Művész mozi, 1066 Budapest Teréz körút 30.
Időpont: 2013. szeptember 19. 7 óra

Dr. Máté Gábor 1944-ben született családjával 1957-ben vándorolt ki Kanadába. Több mint húsz évig családorvosként dolgozott, hét évig volt a Vancouveri Kórház orvosi koordinátora, jelenleg drogklinikákon és egészségügyi központokban végzi munkáját. Célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a betegségek tágabb összefüggéseire. A függőségek kutatásával és kezelésével is foglalkozik.

Szakmai érdeklődése a pszichedelikumokra, elsősorban az ayahuasca jótékony hatásaira is kiterjed. Kutatásai és kísérletei alapján azt vallja, hogy az ayahuasca felügyelt használata egyéb terápiával kiegészítve jelentős eredményekkel kecsegtet az olyan súlyos betegségek, mint a rák vagy akár a függőségek kezelésében.

Tanulhatunk bármit a szenvedélybetegektől? A munkamániát még most is gyakran erénynek tekintjük, az alkohol-, nikotin-, drog-, vagy internetfüggőség, a szex- vagy vásárlásmánia, az étkezési zavarok a normális társadalomban sem ritka jelenségek. Vajon mi bajunk az életünkkel, hogy önmérgezéssel próbálunk enyhülést találni?

https://www.facebook.com/drogriporter
http://drogriporter.hu/

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Beléndek – Boszorkánykonyhában és kolostorkertekben cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Boszorkánykonyhában és kolostorkertekben

A Beléndek és az Agnus castus

A beléndekben egy igazmondó és enyelgő démon lakozik. Aki megsérti őt, annak eszét veszi.(Galan O. Seid)

Az igen ritka és semmivel össze nem téveszthető beléndeket a korai civilizációkban az istenek növényei közé számították, később az ördög művének tekintették és száműzték a boszorkánykonyhába.

Szokatlan terepen, elhagyott helyeken, hulladéktelepeken, régi temetőkben tenyészik a beléndek. A nép bolondító csalmatok, bilind, dlsznóbab és csábítófű néven ismeri. Ókori nevei szintúgy szerteágazó asszociációkat idéznek: hyoskyamos („disznóbab”), dioskyamos („zeuszbab”), hypnotikon („altató”), emmanes („bolondító”), insana („őrjítő”), pythonion („sárkányfű”), apollinaris („apollófű”). A beléndeket nemcsak bájital főzésére használták, hanem visszaéltek vele, mérget is kevertek belőle. De a ragyogó napisten, Apolló füveként ismert növényt látnokok és jósok is fogyasztották, hogy a múltba, a jelenbe, Illetve a jövőbe vethessenek egy pillantást. A beléndeket a hatalmas Herkules füvének is tartották. A gyógyászatban súlyos fekélyek, görcsök, gyulladások esetén használták. Mások (a tesszáliai boszorkányok) a sötét földi hatalmak és Hekaté növényének hívták. Röviden összefoglalva tehát a beléndek olyan gyógyfű, amely áldott és ördögi szer volt egyidejűleg. Aki jól ismerte és tudott is vele bánni, ez elmerészkedhetett ezekbe a veszélyei régiókba. Egyesek ez emberek javára, mások a többiek kárára fordították e tudást. A germánok bilsa, pilsen vagy pilsenkrut néven említik, fontos varázsszernek tartották. „Felejtő italt” készítettek belőle, és erotikus eső-varázslást is végeztek vele:

“Nagy szárazság esetén, hogy az esőt előidézzék, az asszonyok néhány lányt gyűjtöttek össze, akik közül a legfiatalabbat és legártatlanabbat királynővé választották, A kiválasztottnak mezítelenre kellett vetkőznie, és a többiekkel így kellett kimennie a mezőre, hogy beléndeket gyűjtsön. Amikor a növényt megtalálták, jobb keze kisujjával, a gyökér fölött kellett leszakítania és egy szalagra kötnie, amelynek másik végét jobb lábának Iábujjára erősítette. A többiek fogtak egy-egy ágacskát, ée így vonultak el a legközelebbi patakig, míg a „királynő” a beléndeket maga után húzta, Ekkor belépett a vízbe, e kísérői pedig meghintették bemártott ágacskáikkal. A gyülekezési helyre a „királynőnek” hátrafelé kellett visszamennie.”
(Friedrieh: Symbolik und Mythologie der Natur)

A beléndek azonban élvezeti szer is volt. Már Dioszkuridész is beszámol arról, hogy a beléndekmagot mákkal és ópiummal együtt méhsörbe vegyítették. A germánok is többféle változatát ismerték ennek az isteni italnak, a méhsörnek. A legerősebb fajtáját keserű és mérgező szerekkel ízesítették. Állítólag beléndeket is raktak hozzá. A méhsör mellett a germánok a sör legkülönbözőbb ízesítésű válfajait fogyasztották. A sör egyébként egyiptomi találmány volt, az egyiptomiak mandragórával vegyítették (ez a Hek-sör). Akkoriban kölesből, búzából, malátából és árpából főzték. A komló ízesítő- és tartósítószerként még nem terjedt el. Helyette mirtuszággal, tölgyfalevéllel, rozmaringgal és mindenekelőtt beléndekmaggal főzték a sört. Ez az ún. Pilsen-sör természetesen sokkal mámorítóbb ital volt, mint az egyszerű árpasör. Agir isten tiszteletére a hírhedt tivornyák alkalmából literszámra fogyasztották, amíg a megmámorosodott lelkek istenekkel, illetve halandók testével nem kerültek szorosabb kapcsolatba. Az 1516-os sörtörvény megtiltotta Németországban a beléndek alkalmazását a sörfőzdékben. Ezt a törvényt tehát az első német kábítószer elleni rendeletnek is tekinthetjük. A beléndek „illegalitásba vonult”, az egyház növekvő befolyása miatt a boszorkánykonyha eszköztárába száműzték. A szent hírében álló Hildegard von Bingen a 12.században felismerte a komló felhasználásának előnyét a sörfőzésben, s dicsérte ezt a kiváló főzetet. Ettől kezdve a kolostorokban főzték az ördögtől (pilsen) megtisztított sört. Aki továbbra is beléndeket használt e célból, azt kockáztatta, hogy az ördöggel cimboralás hírébe keveredik. A növény mámorító hatása és szerelmi ajzószer volta miatt megvetendőnek számított. Az egyház és a néphit szerint is csak fajtalan boszorkányok éltek vele, főztek belőle bájitait és keverték szerelmi balzsamaikba.

Az újkor kezdetén szélhámosság, sőt néhány mérgezési eset is kapcsolódik az ördögi beléndekhez. De sok más burgonyaféle növényhez hasonlóan szerelmi bájitalt is készítettek belőle: mint e rend más egyedei esetében is sok iszonyatos, visszataszító dolgot is műveltek ezekkel a szerekkel. Hogy fajtalan cselekedetekre vegyék rá őket, lányokat itattak meg velük, ami gyakran mérgezéshez vezetett. Egyébként úgy kellett alkalmazni, hogy az egyén ne veszítse el öntudatát, s bár nyitott szemmel, de lélekben vakon engedjen megrontójának, esetleg felfokozott szexuális izgalomba jutva maga lépjen fel aktív kezdeményezőként.” (Louis Lewin: Phantastica)

Már az ókori szerzők is óva intettek a beléndek belső alkalmazásától. Külsődleges használatát balzsam vagy olaj formájában viszont orvosok is újra és újra dicsérték. Sok nép fedezte fel egymástól függetlenül, hogy a beléndek akkor a leghatékonyabb szerelmi varázsszer, ha füstjét szívják be. A füstöt magokból és szárított levelekből gerjesztették, néha más növényekkel, pl. hasissal vagy zsályával keverték. A középkori fürdőkben, amelyek a kicsapongó, erkölcstelen orgiákról voltak hírhedtek, a beléndekmag füstjét lélegezték be. Az eredmény lebilincselő látvány lehetett, a jelenlévők nemcsak minden leplet, hanem összes gátlásaikat is levetkőzték, s a fürdő erotikus kavalkád színterévé változott.

A beléndek azonban nemcsak a sötét és titokzatos boszorkánykonyha tartozéka volt. A keresztény kolostorok napfényes kertjeiben is gyökeret vert. A szerzetesek jól ismerték, hogy milyen erők szunnyadnak a kerti nyövényekben. Amikor a középkori Európában az első keresztény kolostorok épültek, gondoltak arra is, hogy kertet is kialakítsanak bennük. A jámbor barátok itt dolgoztak, hogy megfeledkezzenek a világi dolgokról. A konyhai növények mellett gyógynövényeket is termesztettek.

Az elvetett növények többsége a kolostor közvetlen közelében is előfordult. A szerzetesek botanikai ismeretei csak részben származtak az ókori forrásokból, a helyi népi ismereteket is felhasználták. Így ötvöződött az ókori a középkori tapasztalattal.

A barátok végig olvasták a régi írásokat, kipróbálták a népi gyógyászatban alkalmazott szereket, kísérleteztek a növényekkel. Néhányan le is jegyezték tapasztalataikat, hogy az utókor is okulhasson belőlük. A ránk maradt írások közül Walahfried Strabo apát Hortulus című antalógiája a legrégibb. A 9. században Reichenau kolostorában írta meg a mezők növénytanát hexameterekben. Az apát 24, általa termesztett növényről jegyzi le tapasztalatait, ezek között nem egy olyan fordul elő, amely régtől fogva afrodiziákum volt: tök, üröm, lestyán, mák, muskotályzsálya, zeller, cickafark. E növények egyikénél sem hivatkozik a Hortulus szerzője az erotikus hatásra. Nem ismerte volna ezeket a kvalitásokat? Vagy a keresztény erkölcs tilalma tartotta vissza attól, hogy beszéljen róluk? Esetleg a titkot nem akarta továbbadni?

A következő évszázadokban az egyházi szerzők további növények leírását is ránk hagyományozták. Jól kiismerték magukat a honi és más országokból származó növények körében. Leginkább azoknak a növényeknek a hatását, felhasználási módját ismerték, amelyeket termesztettek is. A legtöbb növényt szükségleteik kielégítésére ültették. (ocr: saman.org.hu)
Miután a kolostori élet a barátoktól teljes önmegtartóztatást követelt, a szerzeteseknek szükségük volt olyan szerekre melyek megszabadították őket ilyen irányú gerjedelmeiktől. Jól ismerték a régi bölcsek és a népi gyógyászát afrodiziákumait. Nekik azonban éppen az ellenkezőjére volt szükségük, olyan szerre, ami minden szexuális vágyat elnyom, ami a testi gerjedelemhez kapcsolódó képzeteket szemérmes gondolatokká változtatja és a barátok kínjait csillapítja. A keresett növényt végül is megtalálták a régi írásokban. Dioszkuridész gyógyszertanát minden botanikus szerzetes ismerte. Ő írja le az „agnos” nevű, sokat ígérő bokor alakját és hatását: „Sokféle névvel illetik: barátbors, gyümölcstelen, meddő, a próféták tiszteletreméltó növénynek nevezik. Egyiptomban Ibisz vére, szum, Rómában partifű, vadbors volt a neve. A Lecristicum olyan majdnem fányi méretű bokor, amely mocsaras területeken, folyóparton, sziklás szakadékokban nő, az olajfához hasonló, nehezen törhető, ágai hajlékonyak és nagy levelei vannak.

Agnos-nak nevezik, mert a Démétér tiszteletére rendezett ünnepeken a szüzességüket megőrző lányok alatta háltak, lygosnak azért hívják, mert ezzel az ágaiban lévő szilárdságra utalnak, levét elfogyasztva a nemiségre való hajlandóság mérséklődik.” (1.135)

Éppen erre a cserjére volt szükségük a barátoknak. A magokat az ételükbe keverték, és elfojtott ösztöneiket teljesen legyűrték, így lett ez a bokor a klastromkertek gyakori ismertetőjele.

A monda szerint Héra, a házi tűzhely istennője is ez alatt a bokor alatt látta meg a napvilágot. A növény a megtartóztató házasság jelképe volt, de a szerzetesek szűzies életének is szimbólumává vált. Arnaud de Villeneuve, a 13. század nagy tudósa nagyra tartotta a barátbors erényeit. Szerinte segít az erényesség megőrzésében, ha a bokor ágából készült kést mindig magunknál tartjuk. A szerzetesek azonban az őrölt magokat tavirózsa-kivonatban, oldatban vették be. A tavirózsa (Nuphar lutea) egyébként szintén afrodiziákum. Matthiolus, a nagy növényszakértő 1526-ban megjelent gyógynövénykönyvében egy másik módszert írt le: „A barátbors a testi vágyat csökkenti. Nemcsak a magok, hanem a levelek és a virágok is. De nem megenni kell, hanem az ágyban szétszórni”

Meglepő módon a barátbors a nép körében éppen vágykeltő hírében állt. Azt tartották róla, hogy a méhet erősíti, és csökkenti a meddőséget. A népi nőgyógyászat szerint aki ebben a növernykivonatban testének titkos helyeit megmossa, rövidesen megfogan. Menstruációs zavarokat és görcsöket is csillapítottak vele. Ma a gyógyászatban nemi anomáliák és más panaszok, pl. impotencia esetén írták le jótékony hatását. A barátbors tehát mindenki számára a szerelemmel kapcsolatos szer volt, néhányan az elfojtásra, mások pontosan az ellenkezőjére használták. (OCR: saman.org.hu)

A beléndek kémiai összetétele

Minden növényi rész, a gyökerektől a magokig, tropán alkaloidákat, atropint, hyoszcyamint, hyoszcint, scopolamin főalkaloidát (az összes alkaloidák 40%-a), valamint más alkaloidákat (apoatropint, cuskhygrint) tartalmaz. Ezek az alkaloidák paraszimpatolitikus (antikolinerg) és erősen bódító hatásúak. A gyakran leírt afrodiziákum jelleg valószínűleg a scopolamin görcsoldó és pszichedelikus hatásának tudható be. A beléndek túladagolása mindenképpen kerülendő, mivel görcsökhöz, hallucinációkhoz, nyelési és légzési zavarokhoz, szívritmus problémákhoz, eszméletvesztéshez és légzésbénuláshoz vezethet.

A barátbors kémiai összetétele

A növény viticin alkaloidát, keserű anyagokat, casticint és illóolajat tartalmaz. A leveleiben még homoorientin, luteolin-7-glukozid, aucubin és agnusid is van. Hormonokra ható szert nem találtak benne. A növény kivonata a hipofízisre gyakorol hatást. A mirigy fokozottabban termel lutein hormonokat és prolactint. A szer, magas dózisok esetén toxikus lehet, fejfájást, szédülést, aluszékonyságot vált ki.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Damiána: Szent Damián füve cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Szent Damián füve

A Damiána (Turnera Diffusa)

Turnea Diffusa – Damiána. A maják ezt a jelentéktelen kicsi gyomnövényt mis kok, „asztma-seprű”, illetve missib kok „asztmát elűző szer” néven is ismerték. Már az elnevezés is a gyógyító hatásra utal. A maják azt tartották, hogy az asztmát gonosz szelek költöztetik a testbe, ez aztán rátelepszik a lélekre, s csak csillagászati varázsigékkel és ezzel egyidejűleg gyógyfüves, elsősorban damiánával és maszlaggal való kezeléssel űzhető el, azaz gyógyítható meg. Az asztma szerintük beköltözik a testbe, elszívja előle a levegőt, és legyengíti a végtagokat. Légszomj és depresszió jár a nyomában, impotenssé tesz, és megrontja a szexuális örömöt. Az asztmától elkínzott ember azonban visszanyerheti életkedvét a damiánafű segítségével. A szer nemcsak az asztmából származó testi bajokat gyógyítja, hanem az altest vérellátását is javítja, s ezáltal serkenti a nemi vágyat. Érdekes módon nemcsak a maják fedezték fel az asztma, az impotencia és a szexuális izgalom összefüggését. Más népek orvosai és gyógyítói is hasonló nézeteket vallottak. Azt is megfigyelték, hogy több, az asztma csillapítására használt szer afrodiziákum is egyben, ilyen például a maszlag is. Sajnos a modern orvostudomány ezeket a népi gyógyászatban felismert tényeket eddig egyáltalán nem vette figyelembe.

A damiána a régi maják, illetve az egész ősi Mexikó egyik legfontosabb gyógynövénye volt. A gyarmatosítás kezdeti időszakából egy sor olyan kézirat maradt ránk, amelyeket indiánok jegyeztek le latin betűs írással, anyanyelvükön, illetve spanyolul. így néhány mitológiai történet, csillagászati varázsige, évkönyv és orvosi recept is fennmaradt. A Yerbas, Hechizerias del Yucatan című receptgyűjtemény annak a betegségnek a gyógyszereként említi a damiánát, amelyet a tengeri szél okoz. A köznyelvben „Zsidókönyvnek” (Libro del Judío) nevezett mű a következőt írja:

Missib Coc (Alacsony növény). A növényből készített párlatot forrón, mézzel édesítve fogyasztják. Hatékony szer köhögés, rekedtség és asztma, illetve krónikus hurutok vagy más légüti bántalom esetén. Friss vízzel is be lehet venni. Jótékony még agyi gyengeség impotencia és heregyulladás kezelésére.”

A csodás növényt a gyarmatosított Mexikóban sok néven ismerték: Granizo, Hierba de la Pastora („szarvastehén füve”), Hierba del Venado („szarvasfű”) Cumana, Maria Lopez, Majorana („a legjobb”), Oreganillo („kis oregano”), Santa Lucia, Rampe Camisa Macho („a szer, ami a férfi ingét levetteti”), kok-catarro („asztma hurut”), Mixcoe („kis asztma”), Salvia amarilla („sárga zsálya”). Ezeknek a neveknek némelyike a damiána két legfontosabb kvalitására hívja fel a figyelmet, az asztma gyógyítására, illetve a női nemhez asszociált afrodisztikus komponensre.

A 17. század végén érkezett Juan María de Salvatierra keresztény misszionárius az Újvilágba. Amikor Mexikóban térített, sok csodálatos szert ismert meg az indiánok körében, amelyek között több gyógynövény is volt. Különösen a kis, sárga virágú, fűszeres illatú növény keltette fel a figyelmet, amely olyan jótékonyan hatott a légutakra. Miután a misszionárius nem tudott az indiánok nyelvén, valamilyen nevet keresett a gyógyfű számára. Eszébe jutott Szent Damián legendája. (ocr: saman.org.hu)

Damián és Kozmasz Kilikiában, az Égei-tenger partján látták meg a napvilágot. Az ikerpár mindkét tagja meggyőződéses keresztény volt, elsajátították az orvosi hivatást, idejüket és vagyonukat a keresztény hit terjesztésének szentelték. Nem volt ritka a misszionáriusok körében, hogy mint ők ketten is, ingyen kezelték a betegeket és a leprásokat. A gyógyult pácienseket könnyű volt meggyőzni a kereszténység áldásos tanításairól, az orvos így hívő lelkeket nyert a keresztény hitnek. A két testvér tevékenységét azonban nem mindenki fogadta tetszéssel. Diocletianus császár uralkodása alatt üldözték a keresztényeket, az ikerpárt is elfogatta Lysias prefektus, láncra verette és tengerbe dobatta őket. Megjelent azonban előttük egy angyal és megmentette őket.

Ezután tűzhalállal akarták elpusztítani a két férfiút, ám a tűz helyettük a bámészkodó körülállókat emésztette el. Ezt követően keresztre feszítették őket, de ezt a tortúrát is túlélték. Kr u. 303-ban lefejezték a két vértanút. Az egyház röviddel később szentté avatta a mártírhalált halt Damiánt és Kozmát. A Medici-család védőszentjeinek tekintette őket. A 15. századtól az orvosok és patikusok patrónusaként tisztelték az ikerpárt. A legendát feldolgozó képzőművészeti alkotásokon karddal, pálmaággal, mártírkoszorúval, üvegcsékkel, kenőcsös tégelyekkel, mozsárral, patikusládikával kezükben, fiókok között ábrázolták őket. Kozma volt a jámborabb kettejük közül, mert ő testvérével ellentétben nem utasította vissza a meggyógyított Palladia kegyeit. Kozma lett az orvosok védőszentje, Damián pedig a gyógyszerészeké. Az orvostudomány és a gyógyszerészet testvéri szövetsége ezáltal keresztényi áldást kapott.

A spanyol misszionárius tehát Damiánról, a kereszténység vértanújáról nevezte el a csodatévő növényt damiánának, azaz Szent Damián füvének. A növényt az egész világon ezen a néven ismerik.

Damiána, indián és szent, megsimogattad gyengéden a medencémet, veled az élmény is egészen indián volt és szent.(Jointsfor Sex)

Valójában némi derültségre ad okot, hogy az afrodiziákum egy keresztény szent nevét viseli, hiszen a nemi vágyat az egyház nem éppen keresztényi jelzővel illeti. A misszionáriusnak tulajdonképpen el kellett volna átkoznia a növényt. De a látszat szerint nem minden misszionárius ragaszkodott a Szentíráshoz, illetve az egyház iránti hűséghez.

A damiána termelésének és felhasználásának központja, csakúgy mint régen, ma is Mexikó. A damiána a száraz és meleg éghajlatot kedveli. A vadon termő növénynek erősebb és természetesebb gyógyerőt tulajdonítanak. Nagyüzemi módon takarítják be, és óriási mennyiségben exportálják a világ minden részébe, különösen az USA-ba. Őrlés után zselatinkapszulákba töltik. A kapszulákat recept nélkül is bárki megveheti. A csomagolás kúraszerű adagolást javall: „A napi diéta kiegészítésére naponta háromszor 1 vagy 2 kapszulát kell vízben oldva étkezéskor bevenni.” Egy kapszula 400mg őrölt levelet tartalmaz. Különösen jók az olyan készítmények, amelyek a damiána mellett más adalékokat is tartalmaznak. Szabálpálma gyümölcsét; szibériai ginszenget, édesgyökeret, szárcsagyökeret kevertek a leggyakrabban hozzá. A Yohimbin, ebvészmag, kőrisbogár és damiána kombinációjából készült szert a századfordulón igencsak kedvelték, az idők során azonban teljesen eltűnt a kereskedelemből. Az utóbbi időkben az ilyen készítményeket be is tiltották.

Brazíliában két közeli növényfaj tenyészik: a Turnéra ulmifolia és a Turnéra opifera. Az ottani lakosok mindkét növényt a mexikói damiánához hasonlóan használják fel. Naponta fogyasztják tea formájában, jó erősítő- és frissítőszer hírében állnak.

A damiána azok közé a gyógyfüvek közé tartozik, amelyeket dohány helyett pipába tömve elszívnak. Hogy ki találta fel a damiána füstölést? Örök titok marad, de valószínűleg indián hagyományról van szó. Talán egy beteg, asztmás ember volt, aki kipróbálta és jónak találta. Azt javasolják, hogy pipázás közben fogyasszunk damiánateát is. A füst belélegzése enyhén élénkítő hatást vált ki, az emberben feloldódik a feszültség. Századunkban sokféle adalékkal próbálták ki a damiánafüstölést. A legtöbbször a következő gyógynövényekkel és más varázsszerekkel keverték az afrodisztikus hatás kiemelésére: mandragóra, beléndek, csalán, angyaltrombita, légyölő galóca, kakukkmák, hasis, farózsa, kardamom, kokalevél, kaliforniai mák, muira-puama, muskotályzsálya, szegfűszeg, szegfűbors, tüskemák, maszlag, törökpirosító, nadragulya, fehér üröm, sisakvirág, lobélia, zsálya, borsmenta, de állati eredetű illatanyagokat is felhasználtak, pl. mósusz, cibet, hódmirigyváladék. A hatékony afrodisztikus készítmények elfüstölése révén mind a nemi aktivitás, mind az erotikus lehetőségek a végtelenségig fokozódnak.

A Damiána kémiai összetétele

A növényből coneolt, cymolt és pinent tartalmazó illóolaj, többféle fertőtlenítőszer, a damianin nevű keserítőszer, tannin, arbutin, kéksav-glikozid, keményítő és mézga nyerhető. Az összes alkotórészt tartalmazó kivonat idegerősítő, élénkítő, vízhajtó, görcsoldó hatású (pl. menstruációs panaszokra). Az afrodisztikus hatást, mint más esetekben is, a nyugati orvostudomány vitatja. Alkaloidot eddig nem találtak a növényben. Nem fedeztek fel pszichédélikus hatóanyagot sem. E szempontból a mézga cannabinolszerű alkotórésze jöhet számításba. A damiána beszívása során keletkeznek olyan empyromatikus anyagok, amelyek bódítóan, illetve afrodisztikusan hatnak. A damiána vegyi összetétele, gyógyszerként való felhasználása további vizsgálatokat igényel.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Kender és a maszlag – A szent eksztázis cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

A szent eksztázis

A kender és a maszlag

Cannabis sativa és Datura stramonium – Maszlag

A kender csupán egyike annak a számtalan névnek, amellyel a Siva isten által az emberiségnek ajándékozott növényt illetik. Cannabis, kannabion, qunnabu, vidzsaja, gandzsa, bhang, kif, hasis, marijuana, maconha, hanapaz, hei-gum, dumo, vongony, hola herb, chalice, grass, dope, pot, ma-fen, bota neveken is emlegetik. A növény csodatévő hatása által keltett mélységes tiszteletet számos melléknév fejezi ki: „a révület nektára”, „az eksztázis szent füve”, „a halhatatlanság elixíre”, „a megvilágosodás magva”.

„A hindu számára a kender szent növény. A bhang-levelekben őr lakik. Aki álmában a leveleket, a növényt vagy a bhang-teát látja, azt szerencse fogja érni. A kender utáni vágy az öröm hírnöke. A kender meggyógyítja a hasmenést és a napszúrást, feloldja a nyálkát, ingerli az étvágyat, kisimítja a pösze ember nyelvét, frissíti az értelmet, élénkíti a testet és örömmel tölti meg a szellemet. A Mindenható e jó dolgok miatt teremtette meg a kendert… A kenderben lakozó szellem a béke és a tudás szelleme. A kender által előidézett önkívületben az örökkévalóság villáma tiszta fénnyé változtatja az anyag homályát. A kender ‘örömadó’, ‘mennyekbe repítő’, ‘égi vezető’, ‘a szegény ember mennyországa’, a ‘gyász csillapítója’. Egyetlen isten és ember sem olyan jó, mint a vallásos kenderivó.” – 1884-ben a brit gyarmati hatóságok Hemp Drug Commission Report néven közzétett hivatalos jelentése így ítéli meg a kendernek a hagyományos indiai kultúrában betöltött szerepét.

Az indiai vallásos irodalom a legrégibb időktől fogva szent növényként magasztalja a kendert, az ősi orvoslásban pedig valamennyi afrodiziákum legjobbjaként tartják számon. A vidzsaja (szó szerint „a győzelmet ajándékozó” [nőiség]) feltehetően legkorábbi említését a Kr. e. 800-ra datálható Szatapatha Brahmanában találhatjuk. E mély tisztelet a növény semmihez sem hasonlítható hatásában gyökerezik. Segítségével az ember nemcsak testi, hanem szellemi-lelki bajaitól is megszabadul. Ezzel szemben aki egészséges, az elmélyítheti vallásos áhitatát, és önmaga is átélheti az istenek alkotó nemzőerejét. Mindennek eléréséhez a kender sokféle formában és készítményként fogyasztható. Használatának leginkább népszerű módja a megszárított nőnemű virágok elszívása. Ritkábban teszik ugyanezt a levelekkel és a ragacsos, aromás gyantával – neve haraszt vagy hasis -, amelyet a növény a napsugárzás intenzitásától függően képez és választ ki. De a növény valamennyi részét feldolgozzák italokká, teákká, ételekké és süteményekké, az utóbbi esetekben ízletes, illetve egyéb hatásos hozzávalókkal együtt Az embernek a növények között nincs régebbi társa, kísérője a kendernél, amely bizonyosan az emberiség legősibb kulturális javai közé tartozik. Ahol csak ismerték, ipari célokra, gyógyításra, kábítószerként és afrodiziákum-ként használták. Az évszázadok folyamán mítoszok jöttek létre az isteni erejűnek vélt, titokzatos növénnyel kapcsolatosan. Nemzedékek tisztelték szentségként, miközben gyakorlati alkalmazásáról, felhasználásáról receptek százait ötlöttek ki. A kender erejét himnuszok és imák énekelték meg. Bármelyik kultúráról és korról is legyen szó: az afrodiziákum szerepét a kender töltötte be.

Egy nepáli mítosz „az isteni növény” afrodisztikus erőinek felfedezéséről számol be. Siva, a világ teremtője és elpusztítója mennyei feleségével, Parvatival a Himalájában, a világ tetején élt. Az istenség azonban sohasem maradt otthon, hanem a hegyekbe ment, ahol nimfákkal és csábos istennőkkel mulatott. Parvati természetesen nem örült ennek, így olyan szert keresett, amellyel magához és otthonukhoz köthette párját. Talált végül egy nőnemű kendernövényt, amelynek gyantás virágát magával vitte. Amikor Siva legközelebb hazatért, Parvati odaadta neki a megszárított virágot, hogy elszívja. Sivát azonnal boldog izgalom és felesége iránt érzett példátlan erejű vágy fogta el. Isteni boldogságban egyesültek, Siva eközben szent eksztázist élt át, amely később tisztelői számára megnyitotta a Paradicsom kapuját. Az isten ettől fogva a felesége mellett maradt. Amikor csak egyesültek, mindig kendert szívtak. Ezért számít a kender a legkiválóbb afrodiziákumnak. Azért ajándékozták meg vele az embereket, hogy örök időkig boldogságban és házi békében éljenek.

Kender, elvetlek, Kender, kapállak, És aki szívem legkedvesebbje Jöjjön utánam és arasson lel (Angol szerelmi varázslás)

A hagyományos indiai orvoslás és életbölcsesség ájúrvédikus tanításában az előbbi mítosszal összhangban az áll, hogy az afrodiziákum nem erotikus kalandokat szolgál, nem a nyugtalan Don Jüannak, hanem a házasoknak való szer. Az a rendeltetése, hogy gazdagítsa a házasélet örömeit, soha nem tapasztalt csúcsokig fokozza a kéjt, fenntartsa a házastársak közötti szerelmet, és erősítse összetartozásukat.

Az Ájúrvéda a szerelmi varázsszerekre vonatkozó külön tanítást is tartalmaz. A szerelmi varázsszerek neve vadzsikarana. Karaka, az egyik nagy indiai orvos így határozta meg őket: „Ami a pillanatnyi boldog izgalmat kelti; olyan terápia, amely nemileg rendkívül ösztönzően hat, és amelynek alkalmazása kívánatossá teszi használóját a másik szemében; ami még az öregemberek magömlését is fokozza; ami termékennyé teszi a férfi magját, úgy hogy gyermekeket nemzhet vele; ami tekintélyt kölcsönöz neki, mert sok gyermek apja; ami sohasem engedi meghalni a férfit, mert tovább él utódaiban. Röviden: tekintélyt, gazdagságot, egészséget és erőt ad. Vadzsikaranának nevezik azt, ami előidézi mindezeket az előnyös eredményeket.”

Az Ájúrvéda leghíresebb vadzsikaranája a madzsun. A kender virágaiból és leveleiből, hasisból, ópiumból, a maszlag magvaiból és leveleiből, szegfűszegből, kardamomból, tömjénből, ánizsból, köménymagból, olvasztott vajból, tejből, vajból és cukorból áll. AM megkóstolja, döbbenetes hatást él át: „Eksztázist, lelkesedést, a repülés képességét, fokozott étvágyat és heves nemi vágyakat.”

A kender ugyanakkor az ősi India titkos erotikus kultusza, a tantrizmus által használt varázsszerek egyike is. A tantra az az út, amely a nemi eksztázis által tárja fel a világmindenség titkait, az erotika ösvényén át haladva istenné vagy istennővé téve mindazokat, akik e kultusznak szentelik magukat. A tantra eredete, hasonlóan a legkiválóbb afrodiziákum felfedezéséhez, Siva istenhez és Sakti néven is emlegetett feleségéhez, Parvati istennőhöz kapcsolódik. Siva a passzív hímnemű teremtő energia, amelyet az aktív női teremtőerő -Sakti – kelt életre. Siva és Sakti az Univerzum két pólusa, amelyek kölcsönösen feltételezik egymást, és együttesen elválaszthatatlan isteni egységet alkotnak. A két pólus egyesülése a teremtés csodája. Siva, a férfi, lótuszülésben, céltalan várakozásban, a kender mámorában, itifallikusan a Himalája tetején ül, miközben férfiasságát, a íingamot kinyilatkoztatja a világ felé. Sakti, az asszony, körültáncolja Sivát, majd céltudatosan feltárja nőiségét, a jonif, és lassan a nyugvó istenségre csúszik. Sakti energiája sugárzó kígyóvá (kundalini) változik, amely aktivizálja Siva falloszát, izgatja és az eksztázisig hajszolja. A kígyó a fallosz kiömlő erejéből táplálkozik mindaddig, amíg kettőjük energiája nem egyesül, és isteni fény módján be nem világítja a teljes világegyetemet. A legmagasabb fokú eksztázis állapotát elérve, túl a téren és az időn, feltárul a tökéletes kinyilatkoztatás.

Kendertől vörös szememet befelé fordítva mámoromban megéllek magam mögött hagyva a világot. Bom Sankar! Tiszteletedre homlokomhoz emelem dzsillumomat, hogy feloldjam benned. Om nama Siva! (Nepáli Siva-himnusz [15. sz.])

A tantrizmus követői rítusaik során e kinyilatkoztatás elérésére törekszenek. A rítusok hosszas előkészületeket igényelnek, így meditációkat, jógázást, a test feletti uralmat, alkalmas partnereket és kenderből főzött afrodiziákumokat, „kundalini táplálékát”. A tantra legfontosabb szertartása a páros rítus, amelynek során lépésről lépésre az indiai társadalom valamennyi tabuját ledöntik. Az előkészítő tisztálkodás, mosás, meditációk, mantrák, az istennőhöz intézett imádságok, bódító füstölők meggyújtása és afrodisztikus esszenciák (mósusz, ámbra, ylang-ylang, szantálolaj, fahéjolaj) szétfecskendezése után kezdetét veszi az öt szentség (makara vagy öt M). Mindegyik ilyen szentség előtt kendert szívnak, amelyet leggyakrabban maszlaggal kevernek. Először a test erősítésére kerül sor. A pár halat (matszja), majd húst (mamsza) fogyaszt. Az étkezéssel a testnek hódolnak, ugyanis a tantra a test és lélek egysége. Az evéshez bort (madja) szolgálnak fel. A pálma nedvéből erjesztett vagy szőlőből préselt bor meggyújtja a testben szunnyadó tüzet; felszítja a kéjt és megszabadít a társadalmi előítéletektől. Étkezés után mudrát fogyasztanak, ami különféle gabonákból, gyümölcsökből, fűszerekből készült sütemény, néha azonban mákszem, kender és maszlag magja is lehet. A felsorolt előkészületek célja, hogy lehetővé tegyék a belső szentélyekbe való belépést. Az előkészületi idő során a férfi lingam)a megkeményedik, a nőben pedig felébred a benne alvó kundcdini. A hosszú szertartás tetőpontja az egyesülés (maithuna).

A jantrában, lótuszülésben helyet foglaló férfi főié áll a nő, és medencéjével a lingamra ereszkedik. A kundalini áthalad a nő energiaközpontjain és a legmagasabbrendű eksztázisba repíti. A nő ezen a módon Saktivá, az istennővé válik, Siva istenné változtatva a férfit. Az isteni egyesülésben eggyé válik a múlt, a jelen és a jövő, a test és lélek, a férfi és nő ugyanaz; a tudat és a világmindenség egy pontban olvad össze.

Az eksztázisban és isteni egyetértésben a Siva és Sakti által ajándékozott gyönyört, a teremtés kéjét ünneplik. A nemi aktus során a pár átéli a teremtés misztériumát, maga is az isteni állapotba emelkedve szent eksztázisban megismeri a lét rejtett csodáit.

A tantra gyakorlata bebizonyította, hogy ilyen hosszú időn keresztül gyakran nehéz korai magömlés nélkül erekciót fenntartani. A kender alkalmas szer ahhoz, hogy létrehozza a rítushoz szükséges nemi kitartást. A kender fokozza az érzékiséget, javítja az erotikus képzeteket, növeli az előbbivel kapcsolatban lévő vallásos áhítatot, szárnyakat ad a fantáziának és késlelteti a magömlést. A nő esetében a kender felébreszti a kundalinit, táplálja, ily módon hosszú ideig aktívvá téve őt.

Tisztelet illesse őt, a tiszta létet – tudatot – gyönyört, az időben és a térben és bennük minden alakban létező erőt, a mindenben sugárzó fényt. (Joginihrdaja-tantra)

A vidzsaja („győzelem”) nevet viselő növény a szó szoros értelmében világhódító útra indult. Az ősi Kínában taoista élet- és szerelmi elixíreket főztek belőle; az Ezeregyéjszaka meséi beszámólnak csodálatos afrodisztikus hatásairól; a perzsa szúfik költeményekben áradoznak a növény szerelmet ébresztő szent erejéről; Oroszországban örömöt okozó kását főznek belőle; a régi germánok Freya szerelemistennő szent növényének tartották; Mexikóban szerelmes áhítatban fogyasztják a „szent rózsát”; a fin de siecle költői megénekelték a kender nyújtotta élvezeteket, végül pedig a hippik újra felfedezték afrodisztikus tulajdonságait. Georg Friedrich Most Encyclopadie der gesammten Volksmedicin (1843) című híres könyvében e szavakkal írta le a kender közkedveltséget élvező hatását:

„Azok a személyek, akik örömszerzés céljából fogyasztják, különös vidámságot, jókedvet éreznek, miközben jólesően megfeledkeznek minden szomorúságukról és fájdalmukról; mindig gyengéden mosolyognak, akkor is, ha nincs rá látható okuk, haragjuk és gyűlöletük lecsendesül, néhány óra múlva pedig szelíd és nyugodt alomba merülnek, amelynek során, akárcsak előzőleg ébren, a legkellemesebb fantáziaképekben gyönyörködnek – mindez a kender mámorának jele”.

Az utóbbi 9000 évben, mióta a kendert termesztik, számtalan receptjét próbálták ki, vetették el vagy tökéletesítették. A vele foglalkozó irodalom akkora könyvtárat töltene meg, amelyre bármely egyetem büszke lehetne. A kender afrodisztikus tulajdonságait még a modern nyugati orvostudomány is megvizsgálta, és messzemenően igazolta. A San Francisco-i Haight-Ashbury Free Medical Clinic kiterjedt vizsgálata az alábbi következtetésre jutott „E tanulmány végkövetkeztetése bemutatja, hogy a marijuana pozitív módon hat a nemi élményre. Legtöbb hatásáról egybehangzóan számoltak be: nemi gyönyör és kielégülés érzete, érzelmi közelség és bizalom érzése, arra nézve pedig általában megegyezett a vizsgált személyek véleménye, hogy enyhén afrodisztikus tulajdonságokkal rendelkezik.”

A kender használatát természetesen kritikus hangok kísérik. Már néhány ókori szerző, közöttük Dioszkuridész vagy az idősebb Plinius is azt állította, hogy a kendermagvak élvezete impotenssé teszi a férfiakat. E véleményhez mai orvosok is csatlakoznak, amikor el akarnak ijeszteni a kender világszerte elterjedt élvezetétől. Mi azonban egyes emberek hangja a kender olyan elragadtatott élvezőinek tömegében, akik évezredek óta értenek hozzá, hogyan tegyék értelmes és élményeiket fokozó módon életük alkotóelemévé anélkül, hogy közben károsodnának?

A tantrában a kender nőnemű növény, amely férfiban és nőben, istenben és istennőben felébreszti a bennük szunnyadó Saktit, a női energiákat. Van azonban hímnemű növény is, amely életet lehel a lingamba, kenderrel keverve pedig létrehozza és jelképezi a férfi és a nő közötti kozmikus egységet. Ez a növény a maszlag. Mintegy tíz faja közül négynek az őshazája Ázsiában található. E lágyszárú növények vadon tenyésznek, de nagyon könnyen házasíthatok és termeszthetők. Indiában és Nepálban gyakran templomok és szentélyek közelében nőnek. A maszlag neve szanszkritul dhatura vagy unmata, ami „isteni mámort” jelent. Illatos, hosszú, tölcsér alakú, gyönyörű virágait Siva szent ajándékaiként tisztelik, és számos szertartás során áldozati ajándékként az istennek adják őket A virágokat mantrák elmondása közben legtöbbször egy Siva-lingamra, az istenség fallosz formájú inkarnációjának szobrára helyezik. Azért mutatnak be Sivának afrodiziákumot áldozatul, hogy az isten teremtőereje fennmaradjon. A maszlagot az ember testében lakozó istennek is áldozati ajándékul i adják, hogy aktivizálják rejtett teremtőerejét és termékenységet, illetve erotikus örömöt kölcsönözzenek neki. A maszlag virágai a fallosz erejét jelképezik. A sokmagvú termések a termékenység és a férfi testében képződő ondó szimbólumai. Minél több van az utóbbiból az emberben, annál erősebb és energikusabb. A virágok fogyasztása közvetlenül a péniszt erősíti. Ha pedig a maszlag magvait eszik meg, annak a teljes nemi élet hasznát látja. Túl sok mag elfogyasztása azonban veszélyes lehet, mert a bennük tárolt energia megölheti az embert.

A maszlagot évezredek óta használják gyógyászati célokra. Afrodiziákumként leggyakrabban kendertermékekkel, ópiummal, bételfalatokkal vagy más fűszerekkel kombinálják. Az ilyen maszlagkészítményeket elszívni, megenni és -inni egyaránt lehet.

Néhányuk beöntés formájában is alkalmazható. Louis Lewin így sorolja fél a legfontosabb recepteket: „A különösen szenvedélyes természetűek Cannabis indicát, gandzsát szívnak, a maszlag két-három magvának vagy meghatározott mennyiségű levelének hozzáadásával. Hogy erősítsék és megváltoztassák a szeszes italoknak az agyra gyakorolt hatását, magvakat áztatnak bennük, majd leszűrik és pálmaborral keverik őket. Ez például Madras vidékén szokásos. Bombayben a pörkölt magvak füstjét egy éjszakára alkohol tartalmú itallal hozzak érintkezésbe. Az alkohol ugyanis a növény hatóanyagait megkötheti.”

Mindezeket a készítményeket afrodiziákumként az erotikus érzések növelésére, de a vallásos áhítat fokozására is használják. A tantrikus meditációk alkalmával, amelyek során a meditáló személy isteni alakban saját Saktijával együtt látja magát, kender és maszlag keverékét szívják be a dzsillum néven ismert, fallosz alakú szent pipaszárból. Már a keverék is a férfi és a nő, Siva és Sakti egyesülését jelképezi. A kender virágaiból és a maszlag magvaiból készített keverék a szó szoros értelmében spirituális afrodiziákum.

A maszlag magvait azonban gyakran használták bűnös célokra is. Túl nagy adagban erősen narkotikus hatásúak. A Káli istennőt tisztelő, rabló életmódot folytató thug szekta ezt használja ki gaztetteinek elkövetése során. Áldozataik ételébe, legtöbbször currys mártásba a maszlag magvait keverték. Mivel az áldozat kábult állapotban semmiféle ellenállást sem tudott kifejteni, nyugodtan kirabolhatták és megerőszakolhattak. A maszlag magvait amúgy is gyakran használták fel a női szemérem feloldására, valamint tartózkodó és frigid nők elcsábítására. Bizonyos adag elfogyasztása után az áldozat erotikus vágya a teljes nemi éhségig fokozódik, ami mindenfajta szeméremérzetet elsöpör, és megszünteti az elutasító magatartást. Egy 17. századi szöveg így ír erről: „Az asszonyi állatokkal eme szer
révén sokfélét tehetsz, ami kedvedben áll, és sokat, csaknem mindent megkaphatsz tőlük. Ezért nem hiszem, hogy akadna ezen a földön kártékonyabb növény, amellyel majdnem természetes úton ennyi rosszat lehetne elkövetni.”

Akárcsak valamennyi orvosság, bódítószer, pszichedelikum és afrodiziákum alkalmazásánál, a maszlagénál különösen érvényes: a helyes használattól, adagolásról és a megfelelő ismeretektől függ, jótékony vagy romlásba döntő-e az illető szer hatása. Richard Schultes és Albert Hofmann így ír minderről:

„Valamennyi Darura-faj pszichoaktív hatása olyan erős, hogy szükségtelen feltenni a kérdést, vajon miért tekintettek rájuk az egész világ természeti népei úgy, mint az istenek növényeire”.

Ahol csak megterem a maszlag valamelyik faja, leveleit és magvait mindenütt afrodiziákumként szívják el vagy más formában fogyasztják. A maszlag az ősi Amerikában a legszentebb növények egyike volt. Indiához hasonlóan rituális tiszteletben részesítették és rituálisan is fogyasztották el. A hatalmas erejű növény iránti tisztelet az indián népek körében napjainkban is él. A Yucatán-félszigeti maják ősi isteneiknek mutatják be áldozatul a virágokat, szerelmi varázsszerként használják, illetve megszárítva afrodiziákum gyanánt szívják el őket. A mexikói társadalom sem mentes az indián örökségtől. Az aztékok toloatzinnak nevezték a maszlagot, amiből a spanyolban toloache lett. Ma jónéhány vidéken falusi templomokban megtalálható a keresztény köntösbe bújtatott pogány szent, Santo Toloache képmása, akihez akkor fordulnak, ha fel akarják ébreszteni valakiben a szerelmet. A piacokon maszlagtartalmú fürdősókat, varázsporokat és pomádékat árusítanak. A zsírból és a maszlag magvaiból készített kenőcsöket a beszámolók szerint különösen asszonyok élvezik. Ha ezzel kenik be magukat, „minden férfi feleslegessé válik”. Azokon a vidékeken, a-hol nem terem meg a maszlag, a teljesen hasonló hatású angyaltrombitát (Brugmansia aurea) használják ugyanilyen módon. Az utóbbi növény különösen Peruban kedvelt afrodiziákum. Ebből a célból egy éjszakára kukoricasörben áztatják a növény különböző részeit. Az indiánok beszámolói szerint az így nyert afrodiziákum remek élvezetekhez segít hozzá.

A Kender etnobotanikai és gazdasági vonatkozásai

A kendert Közép-Ázsiában feltételezhetően már 9000 évvel ezelőtt is termesztették. A növényt világszerte felhasználják. A következő célokra alkalmazzák szárából rostot, magvaiból olajat nyernek, a magok táplálékul is szolgálnak, levelei, nőnemű virágai és gyantája kábítószer alapanyagát szolgáltatják, a növény valamennyi részéből és kivonataiból gyógyszereket, míg a nőnemű virágzatokból és a gyantából afrodiziákumot készítenek.
A kender gyógyászati és afrodisztikus célokra történő alkalmazására leginkább az indiai szubkontinensen kerül sor (különösen Indiában, Pakisztánban, Nepálban és Bangladesben). Hedonisztikus felhasználása napjainkban a világ minden részén széles körben elterjedt.

Gyógyászati tulajdonságai:

Levelek: Nyugtató, fájdalomcsillapító, kábító, görcsoldó, vizelethajtó, az emésztést elősegítő, adsztringens hatású. Belsőleg hasmenés, tetanusz és menstruációs görcsök esetén alkalmazzák. Külsőleg fekélyek, tumorok, fejtetvek, korpa, sebek, kötőhártyagyulladás, aranyér, heregyulladás ellen.

Bhang: Belsőleg emésztési zavarok, gonorrhea, bélpanaszok, étvágytalanság esetén; idegösztönző hatású.

Gandzsa: Fájdalomcsillapító, depresszió elleni, görcsoldó hatású szer. Külsőleg fájdalommal járó bőrbetegségek és viszketési inger esetén alkalmazzák. Füstjét mérgezéseknél (Datura, auripigment) lélegzik be; rektális úton sérv és vérhas okozta görcsök esetén használatos. Dohány módjára pszichoterapeutikumként és afrodiziákumként szívják.

Harasz: Indiában a leginkább keresett érzéstelenítő és fájdalomcsillapító szer. Belsőleg (malária vagy menstruáció okozta) fejfájás, migrén, heveny mánia, elmebetegségek, delírium, köhögés, szamárköhögés, asztma, agyi vérszegénység, idegrendszeri eredetű hányás, tetanusz, görcsök, idegkimerültség, diszúria, ekcéma, neuralgia, erős fájdalmak, impotencia, frigiditás, nemzőképtelenség, erős hasmenés, fertőző májgyulladás, ópiummérgezés esetén.

Magvak: Belső használatra gonorrhea esetén.

A kender kémiai összetételéről

Valamennyi pszichedelikus hatású cannabis-termék olajos tartalmú anyagok, az úgynevezett cannabinoidok különféle töménységű hatóanyag-keverékét tartalmazza. A fő hatóanyag a tetrahidrocannabinol, rövidítése THC, de A9-THC is lehet. Más olyan cannabinolok is léteznek, amelyek pszichoaktív hatása hasonló (CBD, CBN). A THC mesterséges úton ugyancsak előállítható. Hatása hasonló a természetes eredetű cannabis-termékekéhez, azonban ezeknél jóval pszichedelikusabb. A THC legnagyobb töménységben a nőnemű virágokból elkülönített gyantában (harasz), legkisebb mennyiségben a hímnemű növények leveleiben fordul elő. A hasisból nyert olaj hatóanyag-tartalma nagyon magas.

A maszlag kémiai összetételéről

Valamennyi Datura-faj nagy koncentrációban tartalmaz tropán-alkaloidokat (1-hioszciamin, atropin, 1-szkopolamin). Az alkaloid-tartalom az élőhely, az időjárás és a napsugárzás függvényében ingadozik. A trópusi éghajlatú területeken tenyésző növények négy-ötször annyi hatóanyagot tartalmaznak, mint a mérsékelt éghajlaton növök. A fiatal növények főleg szkopolamint, az idősebbek főként hioszciamint tartalmaznak. A legnagyobb alkaloid-koncentráció a magvakban, a legalacsonyabb a szárban fordul elő. Az alkaloidok egyaránt központilag izgató és periférikusán tompító hatásúak. Az izolált alkaloidok hatása alapján különbözik a növényi preparátumokétól. A szkopolamint tiszta formában a pszichiátriai gyakorlatban „kémiai kényszerzubbonyként” használják. A Datura-készítményekre számos országban a mérgekre vonatkozó szabályozás érvényes.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Kokacserje – Mama Coca ajándéka cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Kokacserje – Mama Coca ajándéka

A Kokacserje – Erythroxylum coca

A dél-amerikai fejlett civilizációk idejére esik a kokacserje bevonása a kultúrnövények körébe. Azzal, hogy az istenek létrehozták ezt a kultúrát, az emberek kezébe adták azt a növényt, amely az isten és ember közötti kontaktus fenntartását elősegíti.

A Csendes-óceán partvidékén és az Andokban már jóval az inkák kora előtt is létezett magasan fejlett indián civilizáció. Ezek a kultúrák városállamok voltak, amelyek nemcsak politikai, hanem vallási központként is szolgáltak; munkamegosztás, a szakmák elkülönülése, kereskedelem jellemezte őket. A városlakók komplex vallási rendszert teremtettek, és különleges műalkotásokat hoztak létre. Az ősi Peruban a szexuális élet igen szabados volt és igencsak előtérben állt. A templomokban kultikus falloszokat jelenítettek meg, a szexuális kultúra széles körben elfogadott virágzását élte. A régészek a Chimu királyság korából származó, kerámiából készült, kengyelre erősített edényeket találtak, amelyek minden bizonnyal rituális italok tárolására szolgáltak, és a mindennapi életre utaló realista ábrázolások, rituális és mitológiai motívumok díszítik őket. A legtöbb ilyen „kengyel-edény” erotikus jelenetet ábrázol aprólékos hűséggel. Szinte minden elképzelhető szexuális cselekményt megjelenítenek: cunnilingus, fellació, állatokkal való nemi közösülés, csontvázzal való közösülés, onánia, homoszexualitás, többekkel való orgia, mindenekelőtt azonban a férfi és nő közötti anális közösülést részesítették előnyben. A hagyományos koituszt szinte soha nem ábrázolták. A chimuknál és az őket követő moche indiánoknál az anális aktus rituális jelentéssel bírt. A korai spanyol krónikákban megtaláljuk ezeknek a keresztényietlen rítusoknak a részletes leírását. Padre Calancha 1633 körül ezt jegyzi le:

„A partvidék indiánjai nagyon hajlanak a szodomiára (anális közösülés), és a mai napig nem tudtak ettől az elharapódzó nemi szokástól megszabadulni. Valamikor férfiakkal tették ezt, ma nőkkel teszik. Ma sokszor a házasság leple alatt űzik, s az érzékiség o formája révén megakadályozzák a nemzést”.

Egy másik krónikában a következők olvashatók:

„A papi rend a Puha nevű szigeten bizonyos ifjakat gyermekkoruktól fogva templomi szolgálatra nevel, akikkel majd az áldozat idején, ünnepségeken, főnökök és más főrangú férfiak az anális kopuláció átkozott bűnét élvezik… Az imádat e fontos templomában, illetve házában egy vagy két férfi van, aki gyermekkorától fogva női ruhát visel, nőként viselkedik és beszél, ünnepnapokon pedig a test bűnös vágyát elégíti ki, különösen főnökök, illetve vezérek élvezetére”.

A kerámiákon ábrázott személyek arckifejezését a távolba néző elragadtatott tekintet határozza meg. Néhány ilyen megjelenítésből, illetve más archeológiai összefüggésekből arra lehet következtetni, hogy az anális kopulációnál bizonyos drogokat használtak; elsősorban a szent kokacserje leveleiből előállított szerek jöhettek számításba. Van olyan kerámia, amelyen az análisan közösülő pár férfitagjának beöntést adnak. A hozzá fűződő magyarázat szerint a férfi lelke a kopuláció alatt kiszáll testéből, és egy láthatatlan világban tesz utazást, ahol szellemekkel lép összeköttetésbe. Ismert dolog, hogy a kokain a záróizmokra hat. Érzéstelenítő hatása révén ezek az izmok ellazulnak, kevésbé lesznek fájdalomra érzékenyek, viszont a nemi örömökre annál fogékonyabbá válnak. Összehasonlító tanulmányok mutattak rá, hogy a homoszexuálisok kedvelt afrodiziákumai a kokain tartalmú szerek. Nyilvánvalóan ezeket a tulajdonságokat használták ki a chimu és a moche indiánok a rituális szertartások során. A moche indiánok fennmaradt tárgyai között van pl. egy olyan beöntésre használt eszköz, amellyel valószínűleg kokainkészítményt juttattak az anális tájékra.

Két kokalevéltől üdvözülve 77348 világon szárnyaltam át, egyik csodálatosabb volt a másiknál. (Paolo Mantegazza, Über die hygienischen und medizinischen Vorzüge der Coca, 1859)

Az inkák birodalmában is szent növénynek – az istenek ajándékának számított a kokacserje. Hitük szerint Mama Coca, egy csábító, csodálatos nő lakott benne, aki az odaadó embereket az ő isteni ereje által áldásban részesítette. A kokalevél fogyasztása szigorú szabályok betartásával történt. A leveleket az isteneknek áldozták, az ő tiszteletükre rágcsálták, illetve szívták be füstjüket. Vallási és állami ünnepeken a nép körében is szétosztották. A leveleket jóslásra is használták – ilyenkor a jósok fogyasztották el. Bár a kokaint gyógyszerként, élvezeti szerként, afrodiziákumként is magukhoz vették, fogyasztása állandóan rituális összefüggésekhez kötődött. A kokalevél afrodiziákumként való elfogyasztása vallási-rituális cselekmény volt. A kokalevelek begyűjtése előtt a gyűjtőnek egy nővel kellett hálnia, hogy Mama Cocát a maga pártjára hangolja. Az ő nevében kellett a leveleket begyűjteni. Belőlük a levelek összerágása vagy felfőzése által olyan szert készítettek, amelyet a péniszre kentek, s ezáltal az erotikus kaland időtartamát, amely az istenek jóváhagyását bírta, igencsak megnövelték.

A kokainnak az inkák házipatikájában is kivételes hely jutott. Számos betegség: légszomj, impotencia, meddőség, gyomorfekély esetén használták, de fájdalmak esetén és operációknál is alkalmazták (pl. koponyalékelésnél). Az isteni növény orvosi és afrodisztikus minőségén túl a levelek teljesítménynövelő, stimuláló és az éhségérzetet csökkentő hatását dicsérték. Amikor a spanyolok Dél-Amerikában megjelentek, feltűnt nekik, hogy az őslakosok mindenhol a kokalevelet rágcsálják. Cieza de León így ír krónikájában:

„Antiochia város környékén az indiánok egy része kis kokaleveleket rágcsál. A Cali és Popayan városok uralma alatt álló törzsek többségében is az indiánok a kis kokanövény leveleit a szájukban tartják, és egy mindig náluk lévő tökedényből valami keveréket vesznek elő, amelyet a maguk módján elkészítenek, a szájukba veszik és az egészet összerágják, ehhez még egy bizonyos mésszerű földet is kevernek. Egész Peruban szokásban volt és jelenleg is szokásban van a kokalevél szájban tartása reggeltől egészen lefekvésig, anélkül, hogy bármikor is kivennék. Amikor az indiánokat arról kérdeztem, hogy miért tartják ezt a növényt mindig a szájukban, azt válaszolták, hogy így nem éreznek éhséget, és a kokalevél nagy erőt és energiát ad nekik.”

A spanyol gyarmatosítók nem tudták és talán nem is akarták megtiltani a kokalevél rágcsálását. Egyrészt az indiánok valóban jobb teljesítményt nyújtottak ezáltal a munkában, másrészt sok spanyol maga is rászokott a kokalevél fogyasztására.

A svájci természettudós, Johann Jakob von Tschudi így foglalta össze 1846-ban megfigyeléseit az indiánok kokalevél-rágcsálásáról:

„A kokanövényről több éves gondos megfigyeléseim alapján az a véleményem, hogy mértékletes fogyasztása semmilyen hátrányos hatással sincs az egészségre, valamint úgy gondolom, hogy nélküle a perui indiánok szegényes étkezésük következtében sem ilyen jó egészségnek nem örvendenének, sem ilyen tartós és nehéz fizikai munkát végezni nem tudnának – pedig ez a jellemző rájuk. Ezt a növényt az ország szempontjából óriási jótéteménynek tekinthetjük. A kokarágcsálás csakúgy nem szenvedély, mint a borivás; csak a mértéktelen fogyasztás kelti rossz hírét.”

A kokanövény élénkítő hatásának híre rövidesen bejárta az egész világot. A 19. század közepén Angelo Mariani – egy vegyész -, a kokain kivonat és bor keverékéből előállított italt, a Vin Marianit szabadalmaztatja. Ez a bor óriási sikert arat. A 19. század végének szinte mindegyik jelentős költője, gondolkodója és ismert személyisége kipróbálja és dicséri hatását. Létezik egy Mariani Album, amelyben a feltalálóhoz írt dícsérő leveleket gyűjtötték össze. A nagy komponisták (Gounod, Massenet), írók (Jules Verne, Emile Zola, Henrik Ibsen) mellett XIII. Leó pápa is nyilatkozik…

A Vin Mariamra emlékezve J. S. Pemberton gyógyszerész üdítőitalt kísérletezett ki, amely a világot volt hivatott megváltoztatni, a neve Coca-Cola. A ma világszerte ismert és fogyasztott italnak csak a neve azonos az eredetivel. Az egykori Coca-Cola kokalevél és kóladió-kivonatot is tartalmazott. Nagyon élénkítő hatású volt, s bizonyára jó afrodiziákum is. Kezdeti sikere máig érezhető. A mai üdítőital nem tartalmaz azonban sem kokaint, sem a kóladió serkentő levét.

A romantika századának vége felé a növényt botanikai és növénykémiai vizsgálatnak vetették alá. Egy göttingeni vegyész, Albert Niemann 1859-ben izolálja a fő alkaloidát, a kokaint. 1884-ben Carl Koller bécsi szemorvos tudományosan igazolja a kokain helyi érzéstelenítő hatását. Ugyanebben az évben Sigmund Freud is közzéteszi a kokalevéllel és kokainnal szerzett tapasztalatait a Centralbaltt für die gesamte Therapie című lapban. Kitér az afrodisztikus hatásra is:

„A koka mint afrodiziákum. A dél-amerikai bennszülöttek kokalevéllel a kezében ábrázolták szerelemistennőjüket, nem vonták kétségbe a növénynek a genitális szférára kifejtett izgató hatását. Mantegazza bizonyságot tesz arról, hogy a kokalevél rendszeres fogyasztói egészen hajlott korukig megőrizték nemi aktivitásukat, olyan esetekről is beszámol, amikor sikerült a már megszűnt potenciát a kokalevél segítségével újra visszanyerni, sőt funkcionális zavarok is megszűntek a rendszeres fogyasztás következtében. Ő is megállapítja azonban, hogy a koka ilyen hatása egyénenként változó lehet. Marvaud is határozottan állást foglal a koka stimuláló hatása mellett, más szerzők funkcionális zavarok, illetve időleges kimerülés esetén javallják…
Azok közül a személyek közül, akiket én kezeltem kokával, hárman számoltak be heves szexuális izgalmakról, amit egyértelműen a szerrel magyaráztak. Egy fiatal író, akit hosszú levertség után a koka hozott helyre, lemondott a szer alkalmazásáról emiatt az általa nem kívánt mellékhatás miatt.”

A Kokacserje kémiai összetétele

A friss kokalevél 2,5% alkaloidát, leginkább kokaint (1%-ig); emellett cinna-mylkokaint, benzoylekgonint, hygrint, cuskygrint, a- és b-truxillint, illóolajat, viaszt, cserző- és ásványi anyagokat tartalmaz. A fő hatóanyag, a kokain a központi idegrendszerre fejt ki izgató hatást, valamint érzéki somuláló tulajdonságú. Lokális alkalmazás esetén érzéstelenítő hatása is van. A vásárolt kokalevélből a kívánt hatás csak akkor érhető el ha oltott meszet vagy alkáli növényhamut kevernek hozzá. A mész hozzáadásával oldható kokainsók keletkeznek, melyek a száj nyálkahártyáján keresztül a vérkeringésbe jutnak. Az anyagcsere során a kokain ekgoninná alakul át, amely a vércukorszint jelentős emelkedését idézi elő. Erre vezethető vissza a kokainrágás teljesítményfokozó hatása.

Freud publikációja egycsapásra híressé tette a kokaint. Villámgyorsan felkapott serkentőszerré vált a bohémvilágban. Beszippantották, ritkábban injekció formájában alkalmazták. Mivel állítólag erős nemi hatása hírhedtté tette, már a puszta kipróbálása erotikus kalandot jelentett. Sokan az először enyhe izgalmat kiváltó szippantás súlyos terhet jelentő, felemésztő rabságába estek. Néhányan azonban lelkesedtek az „édes én-feladásért” (Gottfried Benn).

Különösen szemléletesen mutatja be a kokain hatását Pitigrilli akkoriban botrányosnak kikiáltott könyvében, a „Kokain”-ban (1922):

„Az őrületig kapzsi embert, az ékszerekért a delíriumig sóvárgó nőt sem tölthetik el kincsei akkora örömmel, mint a kokain-függő embert az a bizonyos por. Az ilyen mániákus számára ez a csillogó, fehér, kesernyés anyag valami szent szubsztancia, a legdrágább, leggyengédebb, legédesebb nevekkel illeti. Úgy szól hozzá, mint ahogy az ember a visszahódított kedvest becézi, amikor már azt hitte, hogy visszavonhatatlanul elveszítette.”

A gazdagok és a még gazdagabbak mágikus fehér pora, a kokain ma már megkezdte győztes bevonulását az egész világra. A teljesítmény növelésére, az összejövetelek hangulatának feldobására és afrodiziákumként is szippantják. „A kokaint joggal tartják erotikus drognak, illetve afrodiziákumnak. A kokain a férfi erekcióját egy vagy két orgazmus után is fenntartja, és lehetővé teszi az orgazmus tudatosabb befolyásolását. Ennek különösen az ejakuláció praecox (korai magömlés) esetében van jelentősége.” (Hermann P. Voigt) A századforduló romantikája kissé lejáratta azonban a kokaint. Már nem olyan sok művész és világfi veszi igénybe. Inkább politikusok, komputertervezők, tőzsdeügynökök azok, akik nem tudnak lemondani erről a stimulálásról. A perui szerelemistennő növénye ma már csak egy az illegális kábítószerek közül.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) LSD, MDMA – Szintetikus erotikus drogok cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Szintetikus erotikus drogok – LSD, MDMA

A vegyi és gyógyszerészeti kutatások során először a növényi alkotórészek elkülönítésére, elemzésükre törekedtek, és laboratóriumi tesztvizsgálatokat végeztek velük. Az ilyen eljárások során igen sok olyan hatóanyagot fedeztek fel, amelyekből sikeres gyógyszereket fejlesztettek ki. Mivel a tiszta szubsztanciák néhány esetben kellemetlen mellékhatásokat okoznak, kémiai átalakításokat végeztek rajtuk, és újból tesztvizsgálatoknak vetették alá őket. Ezzel a módszerrel sok hatóanyagot sikerült tökéletesíteni, hatásuk jobban ellenőrizhetővé vált, és alkalmazásuk könnyebb lett.

Ezeket a növényi eredetű, kémiai reakciókkal modifikált szereket már részben szintetikusnak (parciálszintetikus) tekintjük. A hagyományos gyógynövények és afrodiziákumok hatásmechanizmusának kutatása során sok ilyen, részben szintetikusnak számító hatóanyagot fedeztek fel. Ezek kevésbé mérgezők, és a kívánt hatást mégis egyértelműen kiváltják.

Jóval Mexikó újkori felfedezése előtt szakrális drogokként, afrodiziákumként és nőgyógyászati célokra is használták a szulákfélék családjába tartozó Turbina corymbosa és az Ipomoea violacea pszichedelikus hatású magját. Albert Hofmann kimutatta, hogy ezek a drogok ún. anyarozs-alkaloidot tartalmaznak, amelyet ugyancsak ő azonosított az anyarozs-gombában (Claviceps purpurea). Az anyarozs-alkaloidból néhány, részben szintetikus anyagot hozott létre, amelyek közül a legismertebb a lysergsav-diethylamid, röviden az LSD.

Az LSD az öntudatban bekövetkező változások katalizátorának tekinthető. Már elenyésző, 25-250 mikrogramm mennyiség is víziókat és transzperszonális élményeket okoz. A Harward Egyetemen folytatott kutatások során megállapították, hogy az LSD által kiváltott élmény a kísérleti személy (set) elvárásai és a kialakított környezet (setting) révén szinte bármilyen irányban befolyásolható. Ha az LSD-t erotikusán izgató környezetben, megfelelő partnerrel együtt kapta a kísérleti alany, hallatlan afrodisztikus hatást tapasztaltak. A kutatócsoport arra a felismerésre jutott, hogy az LSD bizonyos körülmények között a világ legerősebb afrodiziákuma lehet.

A növényi eredetű ephedrinből számos származékanyagot hoztak létre, amelyek afrodiziákumként, illetve szerelemkeltő szerként igen nagy feltűnést keltettek. Az ugyancsak afrodiziákum hírében álló növényekben, a csikófarkban és a katban is található ephedrin. Ez a hatóanyag valójában természetes amphetamin. Tiszta amphetamint 1887-ben hoztak létre szintetikus úton, amely vegyileg majdnem teljesen azonos a növényi hatóanyaggal. 1910-ben fedezték fel a testben képződő adrenalinnal való kémiai rokonságát. Röviddel ezután az is tisztázódott, hogy az amphetamin, a csikófarkhoz hasonlóan, a központi idegrendszert hozza izgalomba, elűzi a fáradtságot, eufórikus érzelmeket vált ki, fékezi az étvágyat. Alkalmankénti használata esetén túlnyomórészt pozitív hatása van, a testi-lelki teljesítmények kellemes növekedését, a gátlások oldódását, szexuális izgalmat, a kéjérzet fokozódását idézi elő. A hangulat emelkedése, antidepresszív hatás is megfigyelhető.

Századunk első felében az amphetamint sokoldalúan használták gyógyászati célokra, de függőséget létrehozó kábítószerként is visszaéltek vele. “Étvágytalanító szer” fedőnév alatt különösen karcsú nők körében volt kedvelt, akik komplexusokban szenvedtek. A 60-as években a speed frenks kaliforniai követői „fedezték fel” újra az amphetamin-féléket (benzedrin és metamphetamin pervetin), és szedték is a drogot a szexualitás fokozására, a depresszió elűzésére, a társadalmi kapcsolatteremtő készség és kreativitás javításra.
Mivel azonban az amphetamin rendszeres szedése nem kívánt, kellemetlen mellékhatásokat okoz, rövidesen megszűnt a hedonista lángolás. A legtöbb országban az amphetamin nem engedélyezett gyógyszer, s nagyon nehéz hozzájutni. Kaliforniában a 70-es években a love drogs (szerelem-drogok) váltak felkapottá. Ezek az amphetamin deriváltjai, de más, teljesen új tulajdonságokat mutatnak. Először a methylendioxy-amphetamin (MDA), később a methylen-dioxy-metamphetamin (MDMA) hódított. Az MDA-t 1910-ben Németországban fedezték fel. A szerecsendió olaját, a myristicint aminálással modifikálták. Először az MDA-t is étvágytalanító szerként alkalmazták, mint az amphetamint. De az 50-es években ismertté vált, hogy az MDA 120-150 mg-os dózisban – akkor SKF-5 név alatt – hatással van az emberi tudatra. Claudio Naranjo chilei pszichiáter megvizsgálta a szer terápiás lehetőségeit. Sok pozitív tapasztalatra tett szert, és sikeres alkalmazásról számolt be. Az MDA nem hallucinogén szer, nem okoz víziókat, hallucinációkat, érzékzavarokat, hanem a kommunikációs készség javulását, fokozottabb reflexiót eredményez, ami a pácienst saját problémáival való szembenézésre készteti. Az MDA-ra jellemző a „perszonalizáció” állapota, az én megtalálása, valamint fokozott, gyakran igen kellemes testi örömök.

Az érzékelés legmagasabb formája a szerelem. (Albert Hofmann, 1968)

Mivel újra és újra bebizonyosodott a szerelemkeltő hatás, és többek között afrodisztikus élményekről is beszámoltak, igen gyorsan elharapózott a „love drogs” alkalmazása, hirtelen felkapott szerré vált. Andrew Weil amerikai orvos így számol be erről:

„A fiatalok az MDA csoportos alkalmazásakor felfedezik az élményt, hogy egymás kölcsönös megérintésével már élvezik a testi közelséget. Az egyes résztvevőkben igen erős kölcsönös szerelmi érzések alakulhatnak ki, de ezek az érzelmek nem kimondottan szexuális természetűek, mivel az MDA az orgazmus utáni vágyat enyhíti. Sok személy különlegesnek tartja és üdvözli ezt a tapasztalatot, hogy a testi érintés öröme és a szerelmi érzések élménye nem feltétlenül jár együtt célirányos szexuális sóvárgással.”

Bár az MDA-t a pszichoterápiában sikeresen alkalmazták, és sok embernek fűződött hozzá kellemes élménye, a szert minden tudományos beszámolót figyelmen kívül hagyva betiltották, mint olyat, amely visszaélésre ad alkalmat.

Először az MDMA-t is pszichoterápiás foglalkozásokon tesztelték (később XTC, Ecstasy, M&M, Adam és Flour népszerű elnevezései terjedtek el). Az MDMA (100-150 mg-os dózisban) olyan állapotot teremt, amelyet az érintett 3-4 órán keresztül a lélek kitárulásaként él meg. Önmaga és mások irányában a feltétlen szeretet érzései kerítik hatalmába. Ehhez még a depressziót elsöprő eufória, valamint mély önfelismerés társul, amint arról a páciensek és a kísérleti személyek beszámoltak. Az MDMA-t egyéni, páros és csoportterápiában is tesztelték, s komoly terápikus lehetőségeit mutatták ki. Az egyik csoportos MDMA-kísérlet nyomán készült jegyzőkönyv a következőket tartalmazta:

„Az MDMA-élmény során minden fal leomlik, az értékrendszerek leépülnek, szilárdnak hitt kategóriákról bizonyosodik be tarthatatlanságuk. A lét minden aspektusa elveszíti bevett határait, és az abszolút és örök érdektelenség fényében sugárzóvá válik. Az univerzum minden perspektívája egyformán fontos, pontosan ugyanúgy, mint minden másik. Az egyetemes egyenlőség a szerető béke állapotába való kulturális túláradás transzformációja. Az MDMA akkora szívet adott nekem, amely olyan nagy, akár a világ.”

Az MDMA fő hatásának az egyetemes, feltétlen szeretet áradását tartják:

„Nő vagy férfi, a végtelen csoda, ember néz rám. Ragyogó csillagszemek, tapogatózó kezek, gyengéd ajkak. Nem akarom a természet e teremtményét megsérteni, mivel nagyon kedvelem őt. A párom olyan, mintha a körképem volna. Virág ő, mely az éjszaka nyugalma után megnyílik, hogy befogadja. a harmatot. Óvatosan ízlelem meg, nehogy valamit eltörjek, valamit elrontsak. Testünkön enyhe borzongás fut végig, megnyílunk, megmutatjuk, kik és mik vagyunk. Hajunk illatozik, mint a magnóliavirág, bőrünk forró és puha. Egy másik ember tűnik fel, közénk siklik, körülfogjuk és elfogadjuk. Senkit nem tartunk vissza, aki távozni akar. Mindannyian áttetszők vagyunk, távozhatunk, szólhatunk, hallgathatunk, és beszívhatjuk egymás illatát.”

A szerelem gyógyító ereje minden bizonnyal a legkíméletesebb gyógyszer minden emberi bajra. A tibeti orvoslásban lelki betegségeket gyógyítottak vele, s jóféle afrodiziákumot is rendeltek hozzá. A szerelem meggyógyítja a beteget, helyreállítja viszonyát a többi emberhez, az egész világhoz. Ha a szerelemérzést gyógyfüvekkel fokozzuk, még célirányosabban és sikeresebben fejtheti ki gyógyító hatását. Ha a szív kapuját farmakológiai szerekkel, illetve meditatív eljárással kitárjuk, felfakad a feltétlen szeretet forrása, amely az ember számára lehetővé teszi, hogy az univerzummal való egységét, valami mély lelki harmóniát és a boldogságot átélje.

Részlet Christian Rätsch – A szerelem füveskertje című könyvéből.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Az afrodiziákumok kémiai összetétele cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Az afrodiziákumok kémiai összetétele

Az afrodiziákumként használt növények vegyi elemzése kimutatta, hogy legtöbbször az alkaloidok csoportjának igen aktív anyagait tartalmazzák. Az alkaloidok nitrogéntartalmú növényi anyagcseretermékek lúgos tulajdonságokkal. Sok alkaloid erős hatással van az emberre, különösen a pszichére vagy az öntudatra. Az ember komplex szexuális életéből következik, hogy az afrodiziákumok nemcsak testi, hanem lelki hatásúak is.

Sok kutatónak az a véleménye, hogy az agy az ember legfontosabb szexuális szerve, ebből következően az agy izgalma különösen hatékony. A növényi eredetű alkaloidok egész sora alkalmas erre a célra. Az alkaloidok nagy csoportján belül vegyi és gyógyszerészeti szempontból azonos vagy hasonló tulajdonságú anyagok több kisebb csoportja különíthető el. A hatékony afrodiziákumnak bizonyult növényekben tropán (a burgonyaféléknél), indol, phenetylamin, purin (koffeintartalmú növényekben), b-karbolin, valamint ópium (a máknövényekben) típusú alkaloidokat izoláltak. Ezek a hatóanyagok a legerősebb szerek közé tartoznak. A yohimbin-alkaloid és a sztrichnin az indolok csoportjában található. A lysergsavas diethylamid (LSD) is az indolok közé tartozik. A legtöbb alkaloid, de különösen az indolfélék és a tryptaminok pszichedelikus és öntudattágító hatású szerek. A b-karbolin és az ópium ezzel szemben a fantázia szárnyalását segítik elő. A phenethylamin jellegű alkaloidok is pszichedelikus hatásúak, különösen a meszkalin, amely sok, afrodiziákum-ként használt kaktuszban kimutatható. Sok esetben a központi idegrendszert serkentik, illetve stimulálják, többnyire azonban az általános érzékelést nem változtatják meg (kokain, ephedrin és az amphetemin-derivátok). A purin típusú alkaloidok, amelyek közül a koffein a legfontosabb, az éberség központjára hatnak, s teljesítménynövelő hatásúak.

Figyelemreméltó, hogy az emberi agyban természetes módon képződött anyagok (neurotranszmitter) találhatók, amelyek az afrodiziákumokkal és pszichedelikus hatóanyagokkal analóg vegyi tulajdonságokkal rendelkeznek. Minden alkaloidcsoportnak van vegytani megfelelése. A phenethylamin a noradrenalin hormonnal rokon, az indol és a tryptamin kémiai struktúrája a szerotoninhoz hasonló. A tropán az acetilkolinhoz hasonlít. A b-karbolin az agyban is képződik, az ópiumnak is megvan a megfelelése, az. endorphin és az enkephalin.

Néhány afrodiziákumként használt növény hormonális anyagokat tartalmaz, amelyek a testben képződő nemi hormonokkal csaknem azonosak. Jóllehet a mai napig nincs rá bizonyíték, hogy a mesterségesen bevitt nemi hormonok a szexualitást, illetve az erotikát befolyásolják. A legtöbb afrodisztikus fűszer izgató hatású illóolajat tartalmaz. Közülük néhány nagy koncentrációban bódító vagy pszichoaktív hatású. Néhány vegyi alkotórészük, pl. a safrol, az asaron vagy a myristicin egyszerű aminálással szuperaktív amphetamin-derivátokká (MDMA, TMA, MMDA) alakítható.

A hasisban és a tömjénben található kanabinol nem tartozik az alkaloidok közé, mert nem tartalmaz nitrogént. Hatásában mégis az alkaloidokhoz hasonlítható. Öntudatra ható pszichedelikus jellegű, illetve fokozza az érzékelést. A neurotranszmitter-körben eddig nem találtak megfelelő anyagot.

Néhány hagyományos afrodiziákum esetében még hatóanyagot sem sikerült kimutatni. Ezek glikozidok komplex keverékei, melyek a synergia (együttműködés) révén fejtik ki specifikus hatásukat.

Részlet Christian Rätsch – A szerelem füveskertje című könyvéből.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) R. Gordon Wasson és Maria Sabina cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

“Testetlen szempárként lebegtem a térben”

Robert Gordon Wasson (1957)

R. Gordon Wasson amerikai bankár és gombarajongó volt az első, aki leírást adott a hallucinogén gombáról melyet egy mexikói sámánnal fogyasztott. Az antologiánkban olvasható, sok más írással ellentétben Wasson beszámolóját sok százezren olvasták a Life magazinban. A maszaték sámánt Maria Sabinának hívták, de Wasson átkeresztelte őt Eva Mendezre, azzal a hiábavaló szándékkal, hogy ilyen módon védje a nő magánéletét. A cikk azonban a hippiturizmus hatalmas rohamát indította el mely aztán éveken át súlyosan ránehezedett a dél-mexikói indián falvakra.

1955.június 29-30-án egy mexikói indián faluban, mely olyan távol esik a világtól, hogy a legtöbb ember még spanyolul sem beszél, Allan Richardson barátommal egy indián család vendégszeretetét élveztük, az „úrvacsorát” ünnepelve, ahol „isteni” gombák felszentelesére, majd elfogyasztására került sor. Az indiánok keresztény és kereszténység előtti elemeket vegyítettek vallási szertartásaikba, melyek a keresztényeket alighanem zavarba ejtették volna, a bennszülöttek számára azonban természetesek voltak. A rituálét két nő vezette, anya s leánya, mindketten curanderák, azaz sámánok. A ceremónia misték nyelven zajlott. A gombák hallucinogén anyagokat tartalmaztak, s aki evett belőlük, ettől látomásai keletkeztek. Mi is megrágtuk és lenyeltük ezeket a csípős gombákat, látomásaink támadtak és az élmény lenyűgöző volt. Messziről jöttünk ide,’ hogy egy gombaszertartást megfigyeljünk, de arra nem számítottunk, hogy ilyen virtuóz curandera-szertartásban lesz részünk, s hogy a gombáknak ilyen megdöbbentő hatásuk lesz. Az írott történelemben Richardson és én vagyunk az első fehér emberek, akik isteni gombákat fogyasztottunk, amelyek évszázadokon át titoknak számítottak bizonyos indián népek körében, akik a nagyvilágtól távol, Dél-Mexikóban élnek. Soha egyetlen antropológus sem írta le mindazt, aminek szemtanúi voltunk. […]

Nagyjából egy hétig maradhattunk: nem volt vesztegetni való időnk. Elmentem a municipióra, azaz a városházára, s találtam egy illetékes személyt, a sindicót, aki egy emeleti szobában egy nagy asztalnál egymagában ült. Harmincöt év körüli, fiatal indián volt, jól beszélt spanyolul. Filemonnak hívták. Barátságosnak tűnt, s úgy döntöttem, kihasználom az alkalmat. Áthajoltam az asztal fölött, s nagyon komolyan, suttogva föltettem a kérdést, beszélhetnék-e vele bizalmasan. Kíváncsivá tettem, s bátorított nyomban: kezdjek csak hozzá!
– Tudna nekem segíteni abban, hogy az isteni gomba titkát megismerhessem? – kérdeztem, és a gomba misték nevét említettem – ‘nti sheeto -, ügyelve a pontos kiejtésre és a szótagok hangtani megkülönböztetésére. Amikor Filemon fölocsúdott első meglepetéséből, barátságosan így válaszolt: ennél mi sem egyszerűbb. Arra kért, sziesztakor látogassam meg a házában, a város külső övezetében.
Allannel három körül értünk oda. Filemon háza a hegyoldalra épült, a felső emelet szintjén egy ösvénnyel az egyik oldalon és mély szakadékkal a másikon. Filemon nyomban levezetett minket a szakadékba, ahol az isteni gomba termett, méghozzá igen bőségesen Miután lefényképeztük a gombákat, egy kartondobozba összegyűjtöttük majd ezen a perzselően forró, párás délutánon visszaküzdöttük magunkat a szakadékból. Filémon nem hagyott időt a pihenésre, rögtön fölküldött minket a felső emeletre, hogy a curanderával, vagyis azzal az asszonnyal találkozzunk, aki a gombarítust hivatott celebrálni. Az asszonyt Eva Mendeznek hívták, curandera de primera categoria volt, azaz első osztályú curandera, una Senora sin mancha, vagyis makulátlan nő. A lánya házában lakott, aki ugyanazt a hivatást űzte. Eva a gyékényszőnyegen feküdt a földön, s éppen az előző éjszakai szertartás fáradalmait pihente ki. Középkorú asszony volt, alacsony termetű, mint a mistékek általában, arca átszellemült, ami első látásra feltűnt. Egyéniség volt, nem vitás. Gombáinkat az anyának s a lányának is megmutattuk. Elragadtatottan felkiáltottak, lenyűgözte őket a friss példányok keménysége, szépsége és sokasága. Tolmács útján megkérdeztük, hogy fölszolgálnák-e nekünk ezen az éjszakán. Igennel válaszoltak.

Este nyolc után Filemon házának alsó kamrájában vagy húszan gyűltünk össze. Allannel ketten voltunk idegenek, rajtunk kívül mindenki tudott mistékül. Spanyolul csak házigazdánk, Filemon, és felesége beszélt. Fogadtatásunk olyan volt, amilyenben eddig az indiánok földjén soha nem volt részünk. Mindenki barátságos tisztelettel figyelt minket. Nem mereven, vagyis nem idegen, fehér emberekként kezeltek minket; épp ellenkezőleg, úgy éreztük, mintha közéjük tartoznánk.
Az indiánok a legszebb ruhájukat öltötték magukra, a huipilét viseltek, a férfiakon tiszta, fehér nadrág volt deréknál zsineggel megkötve, és legjobb serapéjukat (csíkos mintájú nagykendő) terítették tiszta ingük fölé. Kakaóval kínáltak, egyfajta ünnepélyességgel, és hirtelen eszembe jutottak egy régi spanyol író szavai, aki arról számolt be, hogy mielőtt a gombát fölszolgálják, csokoládét isznak. Éreztem, hogy fontos eseménynek vagyunk részesei: megtapasztalhatjuk, hogy az ősi közösségi rítusok még mindig élnek, s most szemtanúi lehetünk mindennek. […]

Fél tizenegy körül Eva Mendez nagyjából megtisztította a gombát, majd imádság kíséretében a földön égetett gyanta füstjében megforgatta. Ezalatt egy gyékényszőnyegen egy egyszerű oltár előtt ült, mely keresztény bibliai jeleneteket ábrázolt: a gyermek Jézust és a keresztelést a Jordán vizében. Aztán szétosztotta a felnőttek között a gombát. Tizenhárom párat félretett magának, tizenhárom párat pedig a lányának. (A gombákat mindig párosával számolják.) Tele voltam a várakozás izgalmával: hozzám fordult, és egy csészében hat párat felém nyújtott. Boldogabbá nem is tehetett volna: sokéves kutatás betetőzése volt ez. Allannek is hat párat adott. Allan vegyes érzésekkel fogadta. Felesége, Mary megígértette vele, hogy csak akkor jöhet el erre az útra, ha ezekhez a koszos gombákhoz hozzá nem ér, nemhogy ilyet még a szájába is vegyen. Nagy dilemma előtt állt. Elvette a gombákat, és hallottam, amint gyötrelmesen morgolódik: „Uram Isten, mit fog szólni ehhez Mary?!” Ezután megettük gombáinkat, lassan rágcsálva, legalább félórán át majszolva. Rossz ízű volt -csípős és avas, és rossz szagot árasztott. Allannel elhatároztuk, hogy igyekszünk minden hatásnak ellenállni, hogy az éjszaka eseményeit minél jobban megfigyelhessük. Elszántságunk azonban hamar elpárolgott amint a gomba támadásba lendült.

Éjfél előtt a Senora (ahogy Eva Mendezt általában hívták) az oltáron levő csokorból letört egy virágot, és arra használta, hogy eloltsa vele a gyertyalángot, amely még mindig égett. Sötétség borult ránk, és sötétben voltunk egészen hajnalig. Félórán át csöndben ültünk Allan fázott, és egy takaróba bugyolálta magát. Néhány perccel később felém hajolt, és ezt suttogta:
– Gordon, én látok dolgokat!
Azt feleltem, ne aggódjon, én is. Elkezdődtek a látomások. Az éjszaka közepe táján nagyon intenzívvé váltak, s ezen a szinten maradtak egészen hajnali négy óráig. Kissé bizonytalanul éreztük magunkat, és hányinger kerülgetett. Leheveredtünk a kiterített gyékényszőnyegre, de senki nem akart aludni, a gyerekek kivételével, akik természetesen nem kaptak a gombákból. Soha még ilyen ébernek nem éreztük magunkat, és a látomások egyre érkeztek, attól függően, hogy szemünket nyitva tartottuk-e, vagy lehunytuk. A látómező közepéről indultak, hol sebesebben, hol lassabban, a saját akaratunktól függően. Igen élénk színeket láttunk, melyek azonban egymással mindig harmonizáltak. Művészi motívumokkal kezdődtek, szögletes ábrákkal, melyek szőnyegeket vagy textíliákat vagy faliszőnyegeket vagy akár egy építész rajzasztalát díszíthették volna. Aztán paloták formálódtak udvarokkal, árkádokkal, kertekkel – ragyogó paloták, melyek körül féldrágakövek hevertek. Aztán egy mitológiai fenevad jelent meg előttem, mely fejedelmi harci szekeret húzott maga után. Később mintha a házunk falai feloldódtak volna, és a lelkem szárnyalni kezdett, és a hegyek fölött repülve szemléltem a tájat, majd egy tevekaravánnal haladtam lassú tempóban a lankákon át, a hegyek egymás fölé magasodtak, egészen föl a menny-boltig. Három nappal később, amikor ugyanebben a helyiségben ugyanezt az élményt ugyanezekkel a curanderákkal átéltem, a hegyek helyett folyótorkolati rendszereket láttam, kristálytiszta folyók törtek utat végtelen nádrengetegen egy mérhetetlen tenger felé, s mindez a horizontális nap pasztell fényében úszott. Ezúttal egy emberi alak is megjelent, egy nő, egyszerű öltözetben; a víz mellett állt, és messzire nézett, rejtélyes volt, gyönyörű, mint egy szobor; csakhogy ez a szobor lélegzett, és színes, szövött köntöst viselt. Úgy tűnt, mintha egy olyan világot szemlélnék, melynek nem vagyok részese, s amellyel reményem sincs kapcsolatot teremteni. Testetlen szempárként lebegtem a térben, láthatatlanul; láttam, de én magam láthatatlan voltam.

Ezek a látomások nem voltak homályosak vagy bizonytalanok. Élesre állított képeket láttam, a vonalak és a színek olyannyira élesek voltak, hogy minden sokkal valóságosabbnak tűnt, mint bármi, amit életemben valaha is láttam. Úgy éreztem, hogy teljesen tisztán látok, amihez képest a hétköznapi látás tökéletlennek tetszett; az archetípusokat láttam, a platóni eszményeket, melyek a mindennapi élet képeinek tökéletlenségeit még jobban kiemelték. Agyamon a következő gondolat futott át: az isteni gombákban rejlene az ősi misztériumok titka? Ez a varázslatos változatosság lenne a magyarázata a repülő boszorkányoknak, akik a folklórban és az észak-európai tündérmesékben olyannyira fontos szerepet játszanak? Ezek a reflexiók villantak föl bennem látomásaim közepette, mivel a gombák lélekhasadást, a személyiség kettéválását, egyfajta skizofréniát idéznek elő, olyan módon hogy a racionális oldal továbbra is józanul figyeli a fejleményeket, vagyis azokat az élményeket, amelyeket a kettéhasadt személyiség másik oldala élvez közben. A tudat mintha egy rugalmas zsineggel a csavargó érzékekhez lenne kötve.

Mindeközben a Senora es a lánya percig Sem tétlenkedett. Látomásaink még mindig kezdeti fázisban voltak, amikor észleltük, hogy karjaival a Senora ritmikusan integetésbe fog. Mély, szaggatott zümmögésbe kezdett. A hangok hamarosan artikulált szótagokká álltak össze, és ezek az egymástól elkülönült szótagok élesen hasítottak bele az éjszaka sötétjébe. Aztán a Senora kiteljesedett kántálásba kezdett, a dal olybá tűnt, mint egy nagyon ősi egyházi ének. Olyan érzésem támadt, mintha az ősidőkbe kalandoznánk vissza. Az éjszaka előrehaladtával a Senora lánya is bekapcsolódott az éneklésbe. Szépen énekeltek, nem túl hangosan, de erőteljesen. Daluk leírhatatlanul szelíd volt, és megható, friss, vibráló és gazdag. Soha nem gondoltam volna, hogy a misték nyelv ennyire érzékeny és poétikus hangszerré képes válni. Lehet persze, hogy a Senora előadása részben a gombák illúziókeltő hatásának tudható be; ez esetben a hallucinációk nemcsak látásiak, hanem hallásiak is. Tekintve, hogy egyikünk sem zenész, azt nem tudtuk megállapítani, hogy az énekek teljességgel európaiak vagy részben helyi eredetűek lehetnek-e. Az énekhang időről időre csúcspontra emelkedett, aztán hirtelen megszakadt, majd a Senora előrependerült, és éles, erőszakos ropogós szavakat mondott, melyek úgy hasítottak bele az éjszaka sötétjébe, mint a kés. Ilyenkor a gomba szólt belőle, Isten szavával, ahogyan az indiánok hitték, válaszolva a problémákra, amelyeket a résztvevők zúdítottak rá. Ez volt az orákulum. Bizonyos időközönként, talán félóránként, a Senora rövid pihenőt tartott, és ilyenkor néhányan cigarettára gyújtottak.

Egyszer csak, miközben a lánya énekelt, a Senora fölállt a sötétben, a terem közepére perdült, és tapsolva s csapkodva táncolni kezdett. Nem tudtuk pontosan, hogyan éri el a hatást. A taps vagy a csapkodás állandóan visszhangzott, és eredetinek hangzott. Amennyire meg tudtuk állapítani, semmiféle eszközt nem használt, csak a tenyerével tapsolt vagy ütött rá valamelyik testrészére. A tapsnak határozott ritmusa volt, sebessége, illetve hangereje finoman változott. Az volt az érzésünk, hogy a Senora a négy égtáj felé forog körbe az óramutató járásával egyezően, de ebben nem voltunk biztosak. Egyvalami biztos: ez a misztikus, csapkodó megnyilvánulás hasbeszéddel társult, minden egyes csattanás megjósolhatatlan irányból és távolságból hallatszott, egyszer a fülünkhöz közelről, másszor távolabbról; hol fölülről, hol alulról, hol innen, hol amonnan, mint Hamlet szelleme hit et ubique. Allan és én álmélkodva és megigézve hallgattuk.

Gyékényszőnyegünkön feküdtünk, följegyzéseket firkáltunk a sötétben, és suttogó kommentárokat váltottunk; testünk mozdulatlan volt, és nehéz, mint az ólom, miközben érzéseink szabadon szárnyaltak a térben, éreztük a kinti fuvallatokat, hatalmas térségeket utaztunk be, és kimondhatatlan gyönyörűségeket fedeztünk föl. És mindeközben hallgattuk a Senora lágyának énekét és a Senora földöntúli tapsait és csattogásait, és érzékeltük a láthatatlan teremtmények szökdécselését magunk körül.

Azok az indiánok, akik a gombákból fogyasztottak, a vokális ténykedésben ugyancsak részt vettek. A feszültség csúcspontjain elragadtatott kiáltásokat hallattak, nem túl hangosan, válaszolva az énekhangra összhangban az énekesekkel, spontán módon, mégis művészien.

A beavatás éjszakáján hajnali négy tájban aludtunk el. Allan és én hatkor már ébren voltunk, kipihenten, tiszta fejjel és az átélt élménytől mélyen megrendültem Barátságos vendéglátóink kávét és kényeret szolgáltak fel. Aztán elbúcsúztunk, és visszamentünk az indián házba, szálláshelyünkre, innen nagyjából egy mérföldnyire.

Részlet: Jeremy Narby, Francis Huxley – Sámánok, Ötszáz év a tudáshoz vezető ösvényen című könyvéből

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Sámántudás ma 9. – Somfai Kara Dávid: Dél-szibériai sámánhagyományok cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Sámántudás ma 9.

1. Somfai Kara Dávid néprajzkutató előadása: Dél-szibériai sámánhagyományok tudományon innen és túl

2. Rossa László zeneszerző zenetörténeti előadása, sok zenével

IDŐPONT: 2017. 05. 02. 17.30-21.30
HELYSZÍN: Fészek Művészklub (1073 Budapest, Kertész u. 36.)
Jegyár: 1500 Ft
Telefonon érdeklődni: 06 (70) 676 3777
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/783453655169123/

“Somfai Kara Dávid két év múlva már egyetemi diák lett Almatiban. Ő volt az első magyar, aki államközi oktatási csereegyezmény keretében ott tölthetett egy évet. Mivel azonban a városban szinte mindenki oroszul beszélt, elkezdett a Tiensan-hegység falvaiba feljárogatni. Napokat, heteket töltött a pásztorok között, gyűjtötte meséiket, énekeiket. Közben megint történt egy sorsszerű találkozás. Összehozta a szerencséje Torma Józseffel, Magyarország első, 1994-től akkreditált kazahsztáni nagykövetével, akitől előzőleg már jó néhány cikket olvasott a baskír hitvilágról. Természetes, hogy új állomáshelyén is a hitvilág érdekelte a nagykövetet, s felajánlotta Dávidnak, hogy járják együtt a vidéket. A következő egy év nagyrészt ezzel telt. Rengeteget tanult Torma tanár úrtól.
Ezek után kezdte el Budapesten a török-mongol szakot.
Ekkor már sokkal fontosabb volt számára Belső-Ázsia felfedezése, mint az atlétika. Népről népre ismerkedett az újabb és újabb török nyelvekkel. Az ujgur és a kazak után lassan az özbek, a kirgiz, a karakalpak, a nogáj, a baskír, a tatár, a mongol, az altaji, az abakáni, a tuva, a jakut, a türkmén, a kalmak, a burját és a daur nyelvnek is tudója lett. Mire azonban 2000-ben megszerezte a diplomáját, már nem is annyira a nyelvészet vonzotta – bár még ebből írta a diplomamunkáját -, hanem már a néprajz, a törökök és a mongolok hagyományai érdekelték. Főként a néphit és a sámánhit.”

Idézet Csordás Lajos: A száguldó sámánkutató c. írásából, mely Somfai Kara Dávidról szól, és 2009.02.27-én a nol.hu oldalon jelent meg.

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Maria Sabina és Alvaro Estrada cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

Egy sámán a megfigyelőkkel való interakcióban elveszti ihletettségét

Maria Sabina és Álvaro Estrada (1977)

Maria Sabina mazaték sámán azt követően vált híressé, hogy Gordon Wasson a Life magazinban cikket publikált róla. Sabina azonban megtapasztalta, hogy a külső érdeklődésnek hátrányai is vannak. Gombára vadászó idegenek özönlötték el faluját, és csökkentették az ihletettség érzését, melyet Sabina a gombáknak köszönhetett. Alvaro Estrada maszaték újságíró húsz évvel Wasson látogatása után interjút készített Sabinával. A sámánnő szavait spanyolra fordította, és „szóbeli autobiográfiaként” publikálta. Közös könyvük valóságos gyöngyszem.

Másnap valaki három szőke hajú férfit hozott a házamba. Egyikük Wasson úr volt. Valaki azt mondta az idegeneknek, hogy betegeskedem, de azt nem mondta el nekik, hogy egy részeg a pisztolyával rám lőtt, és megsebesített. A vendégek egyike fejét a mellkasomra hajtotta, hogy szívverésemet meghallgassa, halántékomat a keze közé vette, és a hátamra is rátette kezét. Végül megszólalt, de nem értettem, mit mond; annyi bizonyos, hogy nem spanyolul beszélt. Én egyébként a spanyolt sem értettem volna. Röviddel ezután egyik este az idegenek meglátogatták az egyik szertartásomat.
Később rájöttem, hogy Wasson tele van csodákkal; és arra is rájöttem, hogy egy másik személy, Huautla, aki Bölcsnek (sabio) nevezte magát, csak egy hazudozó; semmit sem tud. […]

Amikor az idegenekkel együtt a „szent gyermekeket” [gombákat] magunkhoz vettük, semmi rosszat nem éreztem. A szertartás jól sikerült. Sikerült olyan helyeket látnom, amilyeneket soha nem tudtam volna elképzelni. Azokra a helyekre mentem el, ahonnan az idegenek jöttek. Városokat láttam, nagy városokat. Házakat, sok nagy házat.

Wasson többször visszajött. A feleségét és a lányát is elhozta. Más emberek is jöttek vele. […]

Wasson, a családja és a barátai elmentek, és nem jöttek vissza. Évek teltek el, hogy utoljára láttam őket, de tudtam, hogy a felesége meghalt. Wasson két vagy három évvel ezelőtt újra eljött, de egyedül. Amikor utoljára találkoztam vele, azt mondta: „Maria Sabina, te és én hosszú évekig fogunk még élni.”

Wasson első látogatása után sok idegen jött, hogy tartsak nekik esti szertartásokat. Kérdeztem tőlük, hogy betegek-e, de azt felelték, hogy nem, csak azért jöttek, hogy „Istent megismerjék”. Ezek az emberek sok tárgyat hoztak magukkal, amiket fotográfiának hívtak; és a hangomat is fölvették Később újságokat is hoztak magukkal, amikben láthattam magamat. Jó pár újságot őrzök, amelyekben látható vagyok Őrzöm őket, noha nem tudom, mit mondanak rólam.

Való igaz, hogy Wasson és barátai voltak az első idegenek, akik a falunkba jöttek, hogy a „szent gyermekeket” keressék, és akik nem vitték el őket, hogy betegségeket gyógyítsanak velük. Az ok, amiért idejöttek, az volt, hogy Istent megtalálják.

Wasson látogatása előtt senki nem azért vitte el a gombákat, hogy Istent megtalálja. Mindenki azért keres. te a gombákat, hogy betegséget gyógyítson velük […]

Amikor először végeztem esti szertartást idegenek előtt, nem gondoltam arra, hogy ebből bármi rossz eredhet. Az utasítás, hogy álljak rendelkezésükre, egyenesen a városi hatóságtól jött, Cayetano Garda polgármester ajánlásával, aki a barátom. De mi történt? Nos, sok ember jött ezután ide, hogy Istent megtalálja, mindenféle színűek és korúak. A fiatalok voltak a legkevésbé tiszteletteljesek; bármikor és bárhová elvitték a „gyermekeket”. Nem éjszaka cselekedték ezt, nem követték a bölcsek tanácsait, és még csak nem is azért tették ezt, mert betegek lettek volna, és meg akarták volna magukat gyógyítani.

De attól a pillanattól kezdve, hogy az idegenek idejöttek, hogy Istent megtalálják, a „szent gyermekek” elvesztették tisztaságukat. Az erejüket is elvesztették; valaki megrontotta őket. Mostantól már nem lesz többé hatásuk. Semmit nem tehetünk ellene.

Wasson megjelenése előtt úgy éreztem, hogy a „szent gyermekek” ihletetté tesznek. Többé nem érzem ezt. Az erő elfogyott. Ha Cayetano nem hozta volna ránk az idegeneket […], a „szent gyermekeknek” most is lenne erejük.

Részlet: Jeremy Narby, Francis Huxley – Sámánok, Ötszáz év a tudáshoz vezető ösvényen című könyvéből

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal

A(z) Sámán (Lennart Meri: Shaman 1997) cikk, először a Sámánok és Entheogének oldalon jelent meg.

SÁMÁN

(1997, r. Lennart Meri, 22 perc)

„A sámán” felvételei 1977. július 16-án az Eurázsiai kontinens legészakabbi csücskében, a Tajmir-félszigeten, az Avami-folyó partján, Lennart Meri dokmunetumfilmjének forgatása közben készültek. Demnime (1913-1980), Dühode nganaszán sámán fia a Namtuso nemzetségből akkor 64 éves volt. A felvételek utómunkálatai végül 20 évvel később fejeződtek be. A kész film egy letűnőben lévő kor szokásainak talán legkülönlegesebb részletébe, a sámánszertartás rejtelmeibe avatja be a nézőt.

“Más, kevésbé hihető rokonokhoz is eljut a stáb. A Tajmir-félsziget nganaszán sámánja Demnime némi méregetés után megkérdezi a hidroplánról a sátrába toppanóktól, hogy miért sámánkodjon, hiszen mindenki egészséges a csapatból. Az észak-amerikai tipikhez hasonlatos sátorban a sámán fia azért mégis megmelegíti a tűz fölött a dobot, és megkezdődik a szertartás. Ugyanilyen nehezen indul be a 88 éves hanti sámán, Ivan Szopocsin is, de a végére már senki sem törődik a kamerával a nagy medveünnepi éneklés közepette. Megtudhatjuk azt is, hogy a komi vadászok (mínusz 25 fokban szigorúan sál nélkül, posztókabátban) szerint az erdőben tilos káromkodni és fütyülni, napnyugta után pedig különösen vigyázni kell, mert rossz víziszellemek jönnek elő a patakokból. ” (http://mandarchiv.hu/cikk/1565/A_saman_fia_azert_megmelegitette_a_dobot)

“#Шаман (1997) пятый, заключительный документальный фильм из цикла , полностью посвященного финно-угорскому этносу. Всего в цикле 5 фильмов, снятых в 1970 – 80-х годах известным писателем, путешественником, а позже первым президентом вновь независимой Эстонии Леннартом Мери.”

“Shaman” was filmed on July the 16th, 1977 in the northernmost corner of Eurasia, on the Taymyr Peninsula, at the Avam river, concurrently with the shooting of the documentary “The Winds of the Milky Way”. The Nganasan Shaman Demnime (1913-1980) was 64 years old at the time. The documentary about Demnime’s incarnation ritual was completed 20 years later. The fifth and final documentary in Lennart Meri’s “Encyclopaedia Cinematographica Gentium Fenno – Uricarum” series.

Szép és lélekemelő, ugyanakkor elszomorító feladat is olyan dolgokat felkutatni és sebtiben dokumentálni, amelyek a legnagyobb valószínűséggel el fognak tűnni a közeljövőben. “Eltűnnek, mert a modern kor átdübörög rajtuk, mint ahogyan a vót falu temetőjének sírhantjait is ledöngölték, elegyengették, hogy autóutat vezessenek a korhadó csontok felett. Ondekki Figurova, a falu gyógyítója látta ezt, és nagyon el akarta mesélni életét Lennart Merinek, „mert tudta jól, hogy meg vannak számlálva hónapjai”. Ezt már a 2006-ban, 77 éves korában eltávozott volt észt köztársasági elnök és filmes néprajzos írja le a Néprajzi Múzeumban vendégeskedő, amúgy a Magyarországi Észt Intézet kiállításának egyik megrázó darabján. A tabló a helyszínen készült fotókkal és a míves magyarázó szöveggel a vót és vepsze falvakba szervezett dokumentáló utat mutatja be. Meri néprajzosokból, művészekből és írókból álló, változó összetételű csapatával 1969 és 1988 között több expedíciót is szervezett a finnugor népek lakóterületeire. A nagy nehézségek közepette rögzített anyagból öt film is készült (Veelinnurahvas – Vízimadarak népe, 1970, Linnutee tuuled – A Tejút fiai, 1977, Šamaan – A sámán, 1997, Kaleva hääled – Kalev hangjai, 1985,  Toorumi pojad – Tórum fiai, 1989). Lennart Meri és csapata eljutott a Baltikum bejárásán túl, az Ural túlsó oldalára a hantikhoz, manysikhoz, a Volga melletti mari településekre, de Magyarországra is.”

(http://mandarchiv.hu/cikk/1565/A_saman_fia_azert_megmelegitette_a_dobot)

Sámánok és Entheogének - Sámánok és az általuk használt pszichedelikus növények (ayahuasca, salvia, psilocybe, peyot,...) bemutatására irányuló híroldal